Berzence I.sz. háziorvosi rendelő

Berzence I.sz. háziorvosi rendelő Háziorvosi ellátás

25/08/2026

Az iskolai beiratkozáshoz és kollégiumi beköltözéshez, táborozáshoz elvárt háziorvosi igazolásokról.

/ Házi Gyermekorvosok Egyesülete állásfoglalása alapján /

A jelenleg hatályos jogi szabályozás szerint az bölcsődei, óvodai, iskolai beiratkozásnak nem feltétele háziorvosi igazolás kiállítása.

A gyermek egészségi állapotáról, krónikus betegségeiről, esetlegesen szedett állandó gyógyszereiről a szülő felelősségteljesen tud és köteles nyilatkozni. Amennyiben a szülő nem képes ezekről az adatokról nyilatkozni, az felveti a gyermekvédelmi jelzőrendszer igénybevételének szükségességét.

A kollégiumba történő elhelyezéshez sem indokolt "egészséges, közösségbe mehet", vagy "fertőző betegségtől mentes" igazolás kérése, részben azért, mert az orvosi vizsgálat időpontja és a kollégiumba történő megérkezés között eltelt időszakban bármiféle, akár új fertőzés tünetei jelentkezhetnek, amiknek az észlelése és értékelése szülői kompetencia, illetve egy gyermek tünetmentesen is fertőzhet, így csak a gyermek tünetmentessége állapítható meg, amely szintén csak szülői kompetencia.

Ezt a tényt elfogadva került törlésre a táborozáshoz szükséges, egészségügyi állapotra vonatkozó orvosi igazolás és került bevezetésre a szülői nyilatkozat.

A háziorvos igazolási kötelezettsége -az Országos Tisztifőorvos utasítása alapján - kizárólag a betegség miatt közösségből történő távolmaradás időpontjának igazolására terjed ki.

Amennyiben az iskola, vagy a táborszervezők jogszabályokban rögzítettek figyelmen kívül hagyásával orvosi nyilatkozatot írnak elő a gyermek állapotáról, úgy szükséges a szülőket felvilágosítaniuk, hogy a nyilatkozat térítési díj ellenében (a hatályos díjtétel: 7200 Ft) kérhető.

24/08/2026

🩺 TISZTELT PÁCIENSEINK!

A rendelés zavartalanabbá tétele és a várakozási idő csökkentése érdekében kérjük Önöket, hogy a háziorvosi vizsgálatra előzetesen kérjenek időpontot!

📞 IDŐPONTKÉRÉS TELEFONON
82/546-019 30/973-2895

🕐 IDŐPONTKÉRÉS SZEMÉLYESEN
Rendelési időben a rendelőben személyesen is kérhető időpont.
________________________________________
📋 KÉRJÜK, IDŐPONTOT KÉRJENEK:

• orvosi vizsgálathoz
• kontrollvizsgálathoz
• leletek megbeszéléséhez
• gyógyszereléssel kapcsolatos ügyintézéshez
• beutaló, igazolás vagy egyéb dokumentum miatt
• tartós vagy visszatérő panaszok esetén

❗ FONTOS! Sürgős panasz esetén is kérjük, hogy először telefonon jelezzék a problémát, hogy a sürgősségnek megfelelően tudjuk megszervezni az ellátást.

Az előjegyzés segítségével csökkenthető a várakozási idő, és több idő jut az egyes betegek megfelelő ellátására. Kérjük, a megbeszélt időpontra pontosan érkezzenek!

Ha az időpont mégsem megfelelő, kérjük, telefonon mondják le, hogy azt más beteg igénybe vehesse.

KÖSZÖNJÜK TÜRELMÜKET ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET!

Dr. Mihályfalvi Zita
háziorvos

28/07/2026
19/06/2026

Tisztelt Páciensek!

2026. június 22 -július 3-ig szabadságon leszek.
Az Andrea a rendelési időben a rendelőben tartózkodik. Kérem, hogy egészségügyi probléma esetén először hozzá forduljanak
Helyettesek:
Dr. Kovács Tamás ill. Dr. Zakariás-Mária,
akik munkanapokon a Csurgói Szakrendelőben délelőtt személyesen elérhetők. T: 30/2378703 ill. 20/3135391
Háziorvosi ügyelet 1830-s telefonszámon érhető el, a Mentők a 112 telefonszámon napi 24 órában.

Dr. Mihályfalvi Zita

08/06/2026

Tisztelt Páciensek!

Az Andrea ezen a héten szabadságon van, ezért sem telefonon, sem üzenetben ne keressék.
Szakmai okokból csütörtökön a délutáni rendelés 1/2 4-ig, pénteken 1/2 12-ig lesz.
Kérem a tervezhető feladatokat /receptírás, beutaló, igazolás stb./ mielőbb jelezzék. Köszönöm.

Dr. Mihályfalvi Zita

18/05/2026

Tisztelt Páciensek!

2026. május 22-én pénteken szabadságon leszek.
Andrea a megszokott időben a rendelőben tartózkodik.
Kérem, hogy egészségügyi probléma esetén először hozzá forduljanak, így segítve a helyettesítő orvos munkáját!

Helyettesít: Dr. Kovács Tamás, aki délelőtt a Csurgói Szakrendelőben személyesen elérhető.
A rendelő telefonszáma: 30/2378703
Mentők a 112 telefonszámon hívható napi 24 órában.
Dr. Mihályfalvi Zita

22/04/2026

Tisztelt Páciensek!

2026. április 24 és 27-én /pénteken és hétfőn / szabadságon leszek.

Andrea a megszokott időben a rendelőben tartózkodik.
Kérem, hogy egészségügyi probléma esetén először hozzá forduljanak, így segítve a helyettesítő orvos munkáját!

Helyettesít: Dr. Kovács Tamás,
aki délelőtt a Csurgói Szakrendelőben személyesen elérhető.

A rendelő telefonszáma: 30/2378703

Mentők a 112 telefonszámon hívható napi 24 órában.

Dr. Mihályfalvi Zita

17/04/2026

Tisztelt Páciensek!

Az EON korábban értesítette a lakosságot, hogy április 21-én kedden 7.30-16.00 óráig a településen áramszünet lesz.
A rendelő vezetékes telefonon nem lesz elérhető ill. számítógépet nem tudjuk használni, ezért recept, beutaló, táppénzes papír, KRÉTÁ-ba igazolás leadása stb. sem lesz lehetséges.
Kérem, hogy a fenti tervezhető feladatokat még hétfőig jelezzék.
Kedden sem szünetel a betegellátás, sürgős esetben az ismert mobil telefonszámon elérhetőek leszünk.

Dr. Mihályfalvi Zita

17/03/2026

Választás 2026

Határidő: 2026. március 18., 16.00
a levélszavazók számára a névjegyzékbe történő regisztrációra

A külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok még holnap 16:00-ig kérhetik felvételüket a választási névjegyzékbe.
Postázni már nincs idő, de online még megteheted!
DÁP nélkül is!
A linket a kommentek között találjátok.

17/03/2026

Tisztelt Páciensek!

2026. március 23-án hétfőn szabadságon leszek.
Andrea a megszokott időben a rendelőben tartózkodik.

Kérem, hogy egészségügyi probléma esetén először hozzá forduljanak, így segítve a helyettesítő orvos munkáját!

Helyettesít: Dr. Kovács Tamás csurgói háziorvos, aki délelőtt a Csurgói Szakrendelőben személyesen elérhető. A rendelő telefonszáma: 30/2378703

Mentő a 112 telefonszámon hívható napi 24 órában.

Dr. Mihályfalvi Zita

Cím

Szabadság Tér 18
Berzence
7516

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 16:00
Kedd 09:00 - 13:00
Szerda 09:00 - 13:00
Csütörtök 09:00 - 13:00
Péntek 09:00 - 13:00

Telefonszám

+3682546019

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Berzence I.sz. háziorvosi rendelő új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Berzence I.sz. háziorvosi rendelő számára:

Parancsikonok

Megosztás