19/05/2026
Fantasztikus, amikor egy régi családi emlék talán egy elveszett Chiovini-kép nyomára vezet.
Megosztjuk ezt a megható történetet, hátha valaki felismeri a Majzik Család tagját a falán lógó Chiovini festményen, ahogy egy parasztember lovakat csutakol a Tisza árterében, egy kubikgödörnél.
"… és én ezt a képet keresem, hogy láthassam nagyapámat úgy, ahogy csak Ő láthatta."
Segítsünk meglelni a családnak❗
A FESTŐ
Valamikor a 30-as évek végén, vagy a 40-es évek elején járunk. Az biztos, hogy még a háború előtt, mert még megvoltak a lovak.
Történt, hogy egy olyan nyári napon, amikor levél sem rezdül a fákon, fűszál sem mozdul a réten - nagyapám levitte a lovakat a Tisza árterében található, a gátak tövében elnyúló kubikgödrökhöz, hogy lemossa róluk a munka porát, izzadtságát. „A hely a nyugalom szigete…a partot odvas fák szegélyzik, a vízi világ pedig páratlan. Csendben illik itt közlekedni, mert a látogató csak vendég e vidéken. A víz kristálytiszta, a felszíne tele van csodás vízi virágokkal, melyek levelein békák pihennek, napoznak.”
A szikrázó kék ég alatt a buja ártéri erdőn át poroszkált a lovakkal oda, ahol a kubikgödör zöldeskék, fodrozódó vizén sziporkázva játszadozik a szétáradó, ezernyi részre tört napsugár.
Belegázolt a lovakkal a vízbe, felkészülve a csutakolásra, hiszen tudta jól, hogy ez nem csupán munka, hanem rituálé: a bizalomépítés, a csendes egymásra hangolódás pillanata, az ember és a ló közötti néma megállapodás, a gondoskodás legtisztább formája.
Majd egy férfit pillantott meg, aki a gátoldalon közeledett felé. Furcsa, a parasztember számára nem megszokott eszközök voltak nála. A férfi odalépett hozzá és megkérdezte tőle, hogy lefestheti-e munka közben. Nagyapám megtisztelőnek tartotta a festő kérését, és nekilátott a csutakolásnak. Keze elindult a ló nyakánál, a marja után lesiklott a hátára, átment a farkára és lendületes ívben bekanyarodott. Ez a mozdulat a vérében volt, ahogy minden parasztember vérében… És ezt az ősi tevékenységet akarta a művész megörökíteni.
Így dolgoztak együtt csendben tovább. A festő és a parasztember. A csendet időről időre csak a művész szava törte meg, mikor arra kérte, maradjon a ló ezen oldalán, hogy híven megfesthesse a mozdulat ívét.
Amikor végeztek, kezet nyújtottak egymásnak, és ki-ki elindult a maga útján. Ám ennek a délutánnak az emléke örökre beleivódott nagyapám szívébe, és még hosszú évekkel később is úgy mesélt róla, mintha az a délután tegnap történt volna.
És, hogy ki volt a festő? Nem tudhatjuk bizonyosan, de volt egy Művész, aki nyakába akasztható kazettás festődobozával gyakran járta Besenyszög és Szolnok határrészeit megörökítve nemcsak a tájat, hanem a falubeli embereket is munkavégzés közben. Ez a Művész Chiovini Ferenc volt.
… és én ezt a képet keresem, hogy láthassam nagyapámat úgy, ahogy csak Ő láthatta.
