07/07/2026
Su Nü Jing
Sokan úgy tudják, hogy a taoizmusnak van egy „sz*****is kézikönyve”, a Su Nü Jing („A Tiszta Leány Klasszikusa”), sőt egyesek a taoizmus alapművei közé sorolják. A valóság azonban ennél árnyaltabb.
A Su Nü Jing nem erotikus könyv, hanem az ősi kínai yangsheng (養生), vagyis az „élet táplálásának” hagyományához tartozik. Ez az irányzat az egészség megőrzésével, a hosszú élettel és a természettel való harmonikus együttéléssel foglalkozott. A mű a legendás Sárga Császár és egy bölcs nő, Su Nü („A Tiszta Leány”) párbeszéde. A császár az egészségről, az életerőről, az emberi kapcsolatokról és a nemi élet helyes gyakorlásáról kérdez, Su Nü pedig tanítóként válaszol. A mű felépítése sokkal inkább emlékeztet a Huangdi Neijing (A Sárga Császár belső orvosi kánonja) című orvosi klasszikusra, mint egy szerelmi vagy erotikus írásra.
Az ókori kínai gondolkodás természetesnek tekintette a szexualitást. Nem bűnként vagy szégyellnivaló dologként tekintettek rá, hanem ugyanúgy az emberi élet részének, mint a táplálkozásra, az alvásra, a légzésre vagy a testmozgásra. Ez összhangban áll a taoista szemlélettel: az ember a természet része, ezért a nemi élet is hozzájárulhat az egészséghez és a kiegyensúlyozott élethez, ha mértékkel és bölcsen élik meg.
Miről szól a Su Nü Jing? A mű többek között a következőket hangsúlyozza:
-a jin és a jang egyensúlyát,
-a partnerek közötti harmóniát,
-a mértékletességet,
-az egészség megőrzését,
-valamint a test természetes ritmusainak tiszteletét.
Különösen figyelemre méltó, hogy a férfit arra inti: ne csak a saját örömét keresse, hanem a partner jólétére is legyen tekintettel. A kölcsönös gondoskodást a harmonikus kapcsolat alapjának tekinti.
Taoista mű? A fennmaradt változatok valószínűleg a Han-dinasztia idejéből származnak, amikor a vallási taoizmus még nem alakult ki teljesen. A Su Nü Jing inkább a korai kínai gondolkodás szélesebb hagyományához tartozik, amely magában foglalta az életművelést (yangsheng), a korai kínai orvoslást, a jin–jang elméletet és az úgynevezett „hálószobaművészeteket” (fangzhong shu). Csak később vették át ezeket a tanításokat a taoista iskolák, és építették be saját, a hosszú életet és a belső önművelést szolgáló gyakorlataikba. Ezért történelmileg érthető a Su Nü Jinget taoista klasszikusnak nevezni, de pontosabb azt mondani, hogy olyan hagyományhoz tartozik, amelyből a későbbi taoizmus is sokat merített.
A Tao Te King (Lao-ce) és a Zhuangzi nem ír a sz*****is önművelés részletes módszereiről. Laozi az egyszerűséget, az alázatot és a Dao szerinti életet hangsúlyozza, Zhuangzi pedig a spontaneitást és a természetességet. Az olyan tanítások, mint a mag visszatartása vagy a közösüléssel történő életerő-növelés, egy másik hagyományból származnak, amelyet később kapcsoltak össze a taoizmussal.
A mű szól a qi, az életerő vagy a mag visszatartásával kapcsolatos elképzelésekről. Ugyanakkor a művet nem érdemes pusztán emiatt elutasítani. A Su Nü Jing értékét elsősorban az adja, hogy megmutatja, miként gondolkodtak az ókori kínaiak a test, a természet, az egészség és az emberi kapcsolatok összefüggéseiről.
A Su Nü Jing arra emlékeztet, hogy az ókori kínai gondolkodás nem választotta külön élesen a testet és a szellemet, sem az egészséget és a mindennapi életet. Ezért a Su Nü Jingre érdemes nem titokzatos „taoista szexkönyvként”, hanem az ősi kínai életbölcsesség egyik fontos dokumentumaként tekinteni – olyan műként, amely jelentős hatást gyakorolt a későbbi taoista hagyományokra is.
