12/03/2026
“Ahhoz, hogy mi magunk képesek legyünk érzelmi biztonságot nyújtani, és ezáltal elérhető társsá vagy szülővé válni, nagy szükség lenne arra, hogy ismerjük saját magunkat. Hogy meghalljuk saját szükségleteinket, tudjunk együttérezni önmagunkkal. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a félelmeinkkel, a berögzült mintáinkkal, életünk korábbi időszakából hozott esetleges sérüléseinkkel. És tudnunk kell azt is, hogy milyen erőforrásaink és eszközeink állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtaláljuk a belső kapaszkodóinkat a saját megnyugatásunkhoz, a lelki egyensúlyunk megteremtéséhez. Az önismeret fejlesztése nemcsak a saját megértéshez visz közelebb, hanem a párunknak is segít abban, hogy érthetőbbé váljanak az egyes helyzetekben megjelenő viselkedésmintáink. Egymás megértése pedig sok konfliktust, krízist kezelhetőbbé tesz. Így válhat a párkapcsolat valóban megtartó erővé nem csak a saját életünkben, hanem a gyerekeink életében is.”
Tegnap Anyakivan Nóri feltett egy elég provokatív és sokakat megmozgató kérdést:
“Ha feltételekhez lehetne kötni a gyerekvállalást, milyen feltételt szabnátok?”
A kérdés valóban elgondolkodtató és nagyon összecsengett egy szintén tegnapi élményemmel: egy huszonéves kolléganővel beszélgettünk arról, hogy a párok vajon miért csak akkor rohannak párterápiára, amikor már a gyerekek “élete” forog veszélyben. Milyen jó lenne, ha a fiatalok lennének annyira tudatosak, hogy már az összeköltözés vagy a házasságkötés előtt részt vennének egy amolyan preventív párterápián, ami segítene nekik abban, hogy valóban stabil alapot teremtsenek a további közös életükhöz. Mert a családterápiás folyamatokban gyakran tapasztalom, hogy hiába próbáljuk megkeresni a közös élet romjai alatt ezt az alapot, az sajnos nincs sehol. Így nem csoda, hogy 10-15 év után minden összeomlik, és már a gyerekek is tünetekkel jelzik, hogy mennyire instabil körülöttük minden.
De ami a valódi alapot adná mindehhez, az az egyéni felkészülés, aminek nem az együttéléssel vagy a gyerekvállalással járó specifikus helyzetekről kellene szólnia, hanem egy sokkal fontosabb dologról: az önismeretről. Ahhoz ugyanis, hogy mi magunk képesek legyünk érzelmi biztonságot nyújtani, és ezáltal elérhető társsá vagy szülővé válni, nagy szükség lenne arra, hogy ismerjük saját magunkat. Hogy meghalljuk saját szükségleteinket, tudjunk együttérezni önmagunkkal. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a félelmeinkkel, a berögzült mintáinkkal, életünk korábbi időszakából hozott esetleges sérüléseinkkel. És tudnunk kell azt is, hogy milyen erőforrásaink és eszközeink állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtaláljuk a belső kapaszkodóinkat a saját megnyugatásunkhoz, a lelki egyensúlyunk megteremtéséhez. Az önismeret fejlesztése nemcsak a saját megértéshez visz közelebb, hanem a párunknak is segít abban, hogy érthetőbbé váljanak az egyes helyzetekben megjelenő viselkedésmintáink. Egymás megértése pedig sok konfliktust, krízist kezelhetőbbé tesz. Így válhat a párkapcsolat valóban megtartó erővé nem csak a saját életünkben, hanem a gyerekeink életében is.
És bár a posztot nem reklámnak, hanem gondolatébresztőnek szántam, mégis ide kapcsolódik az a személyes történet, ami a Mi ketten - a párkapcsolat mint a család megtartó ereje című könyvemet inspirálta: az akkor húsz éves fiunk feltette nekem a kérdést, hogy szerintem mitől működik jól egy párkapcsolat. Jó volt megtapasztalni, hogy van olyan fiatal, akiben ott a nyitottság, az érdeklődés és a tudatosság. A válaszomat megírtam a könyvben. 💛
