Komplex Trauma Műhely

31/07/2026

Mi tartott egy zseniális hadvezért éveken át távol az otthonától, ha a testén egyetlen karcolás sem esett az ostrom alatt?

A válasz a traumafeldolgozás egyik legmélyebb és legnehezebb fogalma: a morális sérülés (moral injury).

Lehetséges spoiler!

Odüsszeusz a trójai háborúban nem az ellenség fegyvereitől sérült meg, hanem egy alapvető morális törvényt szegett meg.

A trójai faló kitalálójaként – racionális, briliáns stratégaként – aktív okozója lett ártatlanok ezreinek lemészárlásának. A trauma itt az intellektus és a lelkiismeret meghasadásából eredt: hogyan élhet együtt valaki egy olyan döntéssel, amely a saját morális határait zúzta porrá?

Mit tesz az elme, ha a teher elviselhetetlen? Először a felejtésbe menekül.
Odüsszeusz éveken át az amnézia, a teljes elfojtás állapotában próbált "gyógyulni". De a felejtés nem gyógyulás, csupán egy befagyott, izolált állapot.

A valódi hazatérésnek egyetlen fontos feltétele volt: a szembenézés.

Ahhoz, hogy elindulhasson Ithaka felé, le kellett tennie az elkerülés pajzsát.
Ahelyett, hogy a sorsra, a háború kegyetlenségére vagy a külső körülményekre hárított volna, fel kellett vállalnia a saját vezetői felelősségét. Csak miután szembenézett a saját tetteivel és integrálta ezt a láthatatlan sebet, válhatott újra képessé arra, hogy hazatérjen.

Van, hogy a sebeket nem (csak) az ejti rajtunk, amit elszenvedünk, hanem az, amikor a saját értékrendünkkel ellentétesen kell cselekednünk.
A gyógyulás és a valódi "megérkezés" pedig mindig ott kezdődik, ahol abbahagyjuk a hárítást.



A kép forrása: a film hivatalos plakátja

30/07/2026

Az évadzáró podcast beszélgetésünkben az egyik legfontosabb téma, amit érintettünk, az ártalmas gyerekkori élmények, angol nevén az ACE (Adverse Childhood Experiences) témaköre volt.

Ez a kutatási irány az utóbbi években világszerte paradigmaváltást hozott a pszichológiában és az orvoslásban egyaránt.

Hoztam egy rövid összefoglalót arról, mit is érdemes tudnunk erről ma:

Több, mint direkt bántalmazás: Sokan azt hiszik, trauma csak az, ha valakit fizikailag vagy szexuálisan bántalmaznak. Az ACE-kutatások azonban rámutattak, hogy a kontextus is súlyosan ártalmas lehet. Ide tartozik például, ha a gyerek szerhasználó szülő mellett nő fel, ha elhanyagolják, ha a szülők válnak, vagy ha a gyerek "csak" szemtanúja a családon belüli erőszaknak.

Megdöbbentő arányok: A globális adatok szerint az emberek mintegy 40%-a él át legalább egy ártalmas élményt 18 éves kora előtt.

A bűvös "négyes" szám: A kutatások egyik legfontosabb felfedezése, hogy ha valaki négy vagy annál több típusú ártalmat szenved el gyerekkorában, annál drasztikusan megnő a felnőttkori mentális zavarok (depresszió, szorongás) és a szomatikus megbetegedések (magas vérnyomás, daganatos betegségek) kockázata. Ez a populáció 12-14%-át érinti.

Az osztályterem-szabály: Fordítsuk ezt le a mindennapokra! Egy 30 fős általános iskolai osztályban statisztikailag 3-4 gyerek biztosan beletartozik ebbe a fokozottan veszélyeztetett "négy ártalmas élmény" kategóriába.

A "rugalmas gyerek" mítosza megdőlt: Évtizedekig tartotta magát az a hit, hogy a gyerekek rugalmasak és mindent kihevernek. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz. Ahhoz, hogy az emberi képességeink – mint az érzelemszabályozás vagy az ősbizalom – kivirágozzanak, elengedhetetlen egy érett, odaforduló, megnyugtatni képes felnőtt jelenléte.

A traumáról nem a gyerek tehet, és felnőttként sem kell egy életen át egyedül cipelnünk a terheit. A gyógyulás és a terápia elérhető út.

🎧 Ha szeretnél mélyebben is elmerülni a témában, hallgasd meg a teljes beszélgetésünket a YouTube-on vagy a Spotify-on!

Ha értesülni szeretnél a második évad indulásáról, akkor iratkozz fel a Hírlevelünkre (nem fogunk spammelni!)

https://forms.gle/2oLWEzJPqGpdPKjy8

29/07/2026

29/07/2026

Megérkezett az évadzáró epizód Kuritárné Szabó Ildikóval!

Miért kísér minket sokszor felnőttként is az az érzés, hogy alapvetően "hibásak" vagyunk?
Miért olyan nehéz falak nélkül, őszintén kapcsolódni másokhoz egy nehéz gyermekkor után?
És gondoltad volna, hogy a megmagyarázhatatlan rettegés a fogorvosi székben, a nőgyógyásznál vagy egy CT-vizsgálat során sokszor nem puszta izgulás, hanem a testünk mélyre zárt emlékezete?

A Komplex Trauma Műhely első évadának záró epizódjában Kuritárné Szabó Ildikó klinikai szakpszichológussal, kiképző pszichoterapeutával pont ezekről a mindennapi, sokszor láthatatlan küzdelmekről beszélgetünk.

Amiről szó lesz a mostani adásban:

• A makacsul fennmaradó negatív énkép és a bizalmatlanság gyökerei.
• Tiszta vizet öntünk a pohárba: mi a valódi különbség a Komplex PTSD és a Borderline személyiségzavar között?
• Szomatizáció és a speciális orvosi vizsgálatoktól való fóbiák háttere.
• Mit mutatnak a legújabb kutatások a gyermekkori ártalmas élményekről (ACE)?

Segítőként mi is valljuk: a megkönnyebbülés ott kezdődik, amikor elkezdjük érteni a saját működésünket.

📺 A teljes adást itt tudjátok megnézni:
https://youtu.be/DvZNFyHFlho?si=RSwl8w_9VcXHdybD

Köszönjük azt a rengeteg figyelmet és bizalmat, amit ebben az évadban kaptunk tőletek! Judittal nagyon várjuk az őszi folytatást.

Miért érezzük magunkat felnőttként is gyakran alapvetően "hibásnak"...

28/07/2026

Ne maradj le semmiről a Facebook algoritmusa miatt!

Senkit nem szeretnénk elveszíteni az állandóan változó algoritmusok miatt, ezért elhatároztuk, hogy egy biztosabb csatornára tereljük a kommunikációt: elindítjuk a Komplex Trauma Műhely Hírlevelet!

A Komplex Trauma Műhely Podcast egy edukációs felület, és az is marad. Hogy lásd, mennyire komolyan gondoljuk az átláthatóságot, összeszedtük, mire számíthatsz, ha csatlakozol hozzánk, és mi az, ami biztosan nem fog megtörténni.

✅ AMI LESZ:
🔹 Hetente 1 db e-mail, lehetőség szerint szerdánként.
🔹 Elküldjük a legújabb epizódunk rövid leírását, valamint a beszélgetésben elhangzott könyv-, film- és egyéb címeket.
🔹 Számos képzést, workshopot és beszélgetést tervezünk, ezekről minden fontos infót (időpont, tematika, akkreditációs pontok, díjazás) a hírlevélben küldünk el.
⭐ Exkluzív előny: A programokra a jelentkezést első körben mindig a hírlevél feliratkozóknak nyitjuk meg, a szélesebb közönség csak ezután csatlakozhat!

❌ AMI NEM LESZ:
🔸 Nem lesz fizetős klub.
🔸 Nem lesz direkt értékesítés.
🔸 Nem lesz nyomás (olyanok, mint a "Már csak x perced van!!").
🔸 És megígérjük: nem spemmeljük tele a postaládádat!

Kérünk, maradj velünk ezen az úton is! Az űrlapon csak a nevedet és az e-mail címedet kérjük, minden más adat megadása teljesen opcionális.

👉 Itt tudsz feliratkozni a hírlevélre:
https://forms.gle/i6FkFfnECagYjvvA9

Köszönjük, ha velünk tartasz! 💙

Kati és Judit

28/07/2026

cPTSD vs. Borderline

A felszínen olyanok, mintha ikertestvérek lennének. Gyakran még a szakemberek számára is komoly fejtörést okoz a megkülönböztetésük, hiszen mindkettő hátterében nagyon hasonló, mély és hosszan tartó gyermekkori sebek húzódnak meg.

A Komplex Trauma Műhely kapcsán is egyre többször merül fel ez a kérdés. Bár semmiképp nem a diagnózisok felállítása a célunk (nem is tehetnénk), az önmegértésben nagy ereje van annak, ha tisztán látjuk, mi zajlik bennünk.

A szerdán (július 29.) megjelenő évadzáró epizódban feltettem Kuritárné Szabó Ildikónak a kérdést, hogy mi a különbség a cPTSD és a Borderline között, aki nagyon alapos választ adott, itt csak vázlatosan írom, amit mondott:

1. Az önkép: "Értéktelen vagyok" vs. "Ki vagyok én?"
cPTSD: Az önkép itt nagyon stabil, de mélyen negatív. A komplex traumát átélt személy meg van győződve arról, hogy ő „elromlott”, értéktelen, vagy alapvetően hibás. Ez a szégyenérzet állandó és kiszámítható.

Borderline: Az önkép folyamatosan változik, instabil. A megélés sokszor az, hogy az illető nem tudja, kicsoda valójában, mik a saját értékei. Egyik nap sikeresnek és erősnek látja magát, másnap pedig a legrosszabbnak.

2. A kapcsolatok dinamikája: Elkerülés vs. Kapaszkodás
cPTSD: A legjellemzőbb védekezési stratégia a visszahúzódás. Mivel a traumát emberek okozták, a bizalomépítés rendkívül nehéz. Ha a cPTSD-vel élő ember bizonytalanságot vagy veszélyt érez egy kapcsolatban, hajlamos elszigetelődni, falakat húzni és magára zárni az ajtót.

Borderline: Itt a legmélyebb mozgatórugó az elhagyatástól való rettegés. Ha felmerül a visszautasítás legkisebb gyanúja is, az intenzív, sokszor kétségbeesett kapaszkodást válthat ki, amit aztán hirtelen eltaszítás követhet (a "gyűlöllek, ne hagyj el" dinamika).

3. Az érzelmi viharok természete
cPTSD: Az érzelmek sokszor tompák, a háttérben egy krónikus üresség- vagy elidegenedés-érzés húzódik. Az intenzív érzelmi viharokat (flashbackeket) általában egy nagyon konkrét, a múltbeli traumára emlékeztető trigger váltja ki, ami után a rendszer visszatér az alapvető, feszült készültségi állapotba.

Borderline: Az érzelmek gyorsan, percről percre vagy óráról órára változhatnak, mint egy érzelmi hullámvasút. Egy apró, hétköznapi inger is hatalmas, nehezen szabályozható érzelmi kilengést okozhat, amely nem feltétlenül kötődik egy konkrét múltbeli trauma emlékéhez.

A legfontosabb közös pont:
Egyik sem „működési hiba”. Mindkettő az idegrendszer zseniális és kétségbeesett kísérlete volt arra, hogy gyermekkorban túléljen egy kibírhatatlan, biztonságot nyújtó felnőttek nélküli környezetet.

A gyógyulás útja mindkét esetben az, hogy megtanuljuk: a múltbéli (akkor még adaptív) túlélési stratégiákra a jelenben – egy biztonságos közegben – már nincs szükség.

Nem lehet elég sokszor kiemelni, hogy NEM a diagnózis a legfontosabb, hanem a szemlélet, hogy eszünkbe jusson, hogy amit egy másik emberrel kapcsolatban tapasztalunk, az nem biztos, hogy jellemhiba, lehet, hogy nagyon konkrét múltbeli élmények, események okozzák.

27/07/2026

Milyen hatalmas erő rejlik a megtartó figyelemben!

„Ahhoz, hogy felnőttként ki tudjunk teljesedni, gyerekkorban kell legalább egy olyan szülő, aki odafordul a gyerekhez, segít neki, figyel rá, aki elbírja mindazt, amivel a gyerek épp küzd.”

A Komplex Trauma Műhely évadzáró epizódjában Kuritárné Szabó Ildikóval folytatjuk a beszélgetést. Amikor a komplex traumáról és a nehéz gyermekkori tapasztalatokról tanulunk, elengedhetetlen szót ejtenünk a védőfaktorokról és a rezilienciáról is.

Ildikó hatalmas tudással és tapasztalattal világít rá arra, hogy egyetlen biztonságos, értő figyelemmel jelen lévő felnőtt – legyen az szülő, nagyszülő vagy nevelő – milyen óriási védőhálót jelent a fejlődő gyermeki lélek számára. Ez az a megtartó erő, ami az alapját képezi a későbbi felnőttkori stabilitásunknak és kiteljesedésünknek.

26/07/2026

Olyan könnyű és gyors ítéletet mondani valakiről, aki mentális nehézségekkel küzd.

Mintha ő lenne a felelős, pedig ahogy Kuritárné Szabó Ildikó mondja a komplex trauma felnőttkori hatásairól szóló évadzáró beszélgetésünkben:

„A felnőttkori mentális zavaroknak a harmadát vagy a negyedét gyerekkori ártlamas élmények (traumák) okozzák.”

Megnézzük, miért elengedhetetlen a gyermekkori traumák és elakadások felismerése ahhoz, hogy felnőttként elindulhassunk a gyógyulás útján, és hogyan tudjuk ezt a tudást a segítői munkában vagy akár a saját önismereti folyamatunkban hasznosítani.

A traumatudatosság fontos, amikor emberekkel foglalkozunk, legyen az egy orvosi rendelő vagy egy iskola. Fontosabb, mint a diagnózis, ahogy Ildikó mondja.

Zárjuk együtt ezt az évadot egy igazán mély és gondolatébresztő beszélgetéssel! Tartsatok velünk jövő szerdán is!

Ti mit gondoltok erről az idézetről? Mennyire látjátok a saját vagy a környezetetek életében a gyermekkori tapasztalatok felnőttkori hatását? Írjátok meg kommentben!

25/07/2026

A gyógyulás egyik legnagyobb paradoxona és egyben legnehezebb feladata: ott kellene újra bizalmat szavaznunk, ahol a legnagyobbat sérültünk – egy másik emberhez való kapcsolódásban.

Amikor a komplex traumáról gondolkodunk, fontos látnunk, hogy ezek a mély sebek nem egy természeti katasztrófa vagy egy váratlan baleset nyomán keletkeztek, hanem emberi kapcsolatokban. Különösen fájdalmas, ha mindez gyerekkorban, a legkiszolgáltatottabb éveinkben történt, ott, ahol elvileg a legnagyobb biztonságban kellett volna lennünk.

A július 29-én érkező (évadzáró) epizódunkban Kuritárné Szabó Ildikó ezt a rendkívül érzékeny dinamikát így fogalmazta meg:

„Akit gyerekkorában valamelyik kapcsolatában bántottak, annak felnőttként nagyon nehéz bízni a másik ember jóindulatában, abban, hogy ő nem fogja bántani. Ide tartozik a terapeuta is.”

Gyakran elvárjuk magunktól (vagy a környezetünk a terápiába kezdő érintettől), hogy a szakembernek azonnal nyíljunk meg, hiszen ő „azért van ott, hogy segítsen”.

Pedig az évtizedekig bántalmazott vagy elhanyagolt idegrendszer számára egy új kapcsolat – legyen az bármilyen professzionális és biztonságos – elsőre mindig potenciális veszélyt jelent.

A bizalom a komplex trauma után nem egy racionális döntés, amit az első ülésen meg lehet hozni. Ez egy hosszú, finom, sokszor lépésről lépésre haladó folyamat, ahol a kísérőnek vagy a terapeutának tiszteletben kell tartania és el kell bírnia ezt a zsigeri bizalmatlanságot.

A jövő szerdán érkező adásban a komplex trauma természete mellett pontosan erről a nehéz, de sorsdöntő kapcsolódásról beszélgetünk. Megnézzük, hogyan építhető fel a belső biztonság ott, ahol a múlt tapasztalatai alapján minden a gyanakvást és a védekezést diktálná.

Nektek mi segített a leginkább abban, hogy egy nehéz életszakasz vagy trauma után újra meg tudjatok bízni egy segítő szakemberben vagy egy támogató kapcsolatban?

🎧 Az évadzáró beszélgetést július 29-től hallgathatjátok meg a YouTube-on és a Spotify-on!

24/07/2026

Minden kisgyereknek létszükséglete elhinni, hogy a szülei jók, és a világ egy biztonságos hely. De mi történik akkor, ha a bántalmazás vagy az elhanyagolás épp azoktól érkezik, akiktől a gondoskodást várnánk?

A gyermeki psziché egy zseniális, de felnőttként hatalmas árat követelő túlélési stratégiához nyúl. Ha a gyerek elismerné, hogy a szülei veszélyesek, az egyet jelentene a teljes védtelenséggel és a kilátástalansággal. Ezért inkább egyetlen dolgot torzít el: a saját magáról alkotott képet.

A július 29-én érkező (évadzáró) adásunkban Kuritárné Szabó Ildikó ezt a rendkívül fájdalmas dinamikát így fogalmazta meg:

"Gyerekkori adaptív megküzdés egy bántalmazó családi környezetben: én rossz vagyok, a szüleim jók. Felnőttként ez olyan mélyen rögzül, hogy egy halvány árnya még egy befejezett terápia után is megmarad."

Ez az „én rossz vagyok, selejtes vagyok, velem van a baj” alapélmény nem a valóságot tükrözi.
Gyerekként ez a hit adta meg azt a hamis kapaszkodót, hogy ha a hiba bennem van, akkor van rá esély, hogy ha „megjavulok”, elég jó és elég csendes leszek, akkor talán szeretni fognak és biztonságban leszek.

A komplex traumát túlélő felnőttek terápiájának egyik legnehezebb feladata pont ennek a mély szégyennek és megmagyarázhatatlan önvádnak a lebontása.

Mert hiába értjük meg felnőtt fejjel, racionálisan, hogy ami történt, az nem a mi hibánk volt, hiába kapunk felnőttként újra és újra pozitív megerősítést, az idegrendszerünk és a legbelső hitrendszerünk ezt évtizedeken át a túlélésünk zálogaként őrizte.

A július 29-i epizódban a komplex trauma legmélyebb rétegeit térképezzük fel, és arról is őszintén beszélgetünk Ildikóval, hogy miért nem kudarc, ha a terápia végén sem tűnik el varázsütésre minden heg.

🎧 Tartsatok velünk a jövő szerdán, az évadzáró epizód a YouTube-on és a Spotify-on is hallgatható lesz!