23/03/2026
Látogasd meg a nagyszüleid, amíg tudod!
Pár házzal arrébb az utcánkban meghalt egy 91 éves néni.
És mióta meghalt, minden hétvégén nagy a forgalom a háznál. Jönnek-mennek az emberek.
Elszállítják a bútorokat, rendbe rakják a kertet… És közben azon gondolkodom, hogy amíg élt a néni, nem volt ennyi látogató.
És ez emlékeztet arra, amikor a nagymamámat elveszítettük. Sokat voltam vele. Az utolsó időszakban is ott voltam, segítettem, ahogy tudtam.
És mégis… sokáig bűntudatom volt. Hogy lehettem volna többet vele. Hogy kérdezhettem volna többet. Hogy mennyi mindent nem tudok róla. És mennyi mindenre már nem is emlékszem abból, amit mesélt.
Közben azt is értem, miért nem olyan könnyű ez. Megértem, ha valaki messze lakik és rengeteg a teendő. Ott a munka, a család, és a mókuskerékben valahogy soha nem jut idő az idősebbekre.
Azt is megértem, hogy néha nehéz szót érteni velük. Más a ritmusuk, más a véleményük, és sokszor hajlamosak kioktatni az embert. És ezt nehéz elfogadni és kezelni.
Hallottam már olyat valakitől, hogy: "Szeretem a nagyit, de már nincs kedvem hozzá menni, mindig csak kioktat, panaszkodik és parancsolgat."
De azt is tudom, hogy milyen jól esik nekik, ha valaki meglátogatja őket, ha főzhetnek, süthetnek valakire. Ha láthatják az unokákat, ha valaki segít nekik beállítani a tv-t, ha valaki kikéri a véleményüket. Még akkor is, ha nem fogadja meg.
Talán segíti a kapcsolódást, ha egy kicsit máshogy nézünk rájuk, ha próbáljuk megérteni őket.
A „kioktatás” mögött sokszor az a vágy van, hogy még szeretnék hasznosnak érezni magukat. A „jótanácsokkal” próbálnak adni valamit abból, amit egy élet alatt megtanultak.
Ha jön egy kritikus megjegyzés például arról, hogy hogyan neveled a gyereket, akkor mondhatod azt, hogy "lehet igazad van, majd meggondolom", vagy tereld el a témát, valami olyanra, amiben otthon van, és szívesen beszél róla.
Például: "Mama te hogy csinálod a szilvalekvárt?" Aztán egy hét múlva felhívod azzal, hogy megcsináltad a lekvárt és nagyon finom lett, és végtelenül boldog lesz.
Tudom, hogy nehéz, amikor a szeretet jeleként kritikát vagy parancsolgatást kap az ember, de sokszor emögött az áll, hogy ő már nem irányít semmit az életben. Ez nyílván nem menti fel, de neked segít, hogy ne vedd annyira a szívedre.
Egyébként ajánlom Steigervald Krisztián könyveit. Nagyban segít megérteni a különböző generációk közti különbséget, és ha megérted a nagyszülők működését, akkor könnyebb elfogadni, és lehet, hogy szívesebben töltesz velük még több időt.
Ti milyen gyakran látogatjátok a nagyszülőket, idős rokonokat? Mi az akadálya a sűrűbb látogatásnak? És mi a legnagyobb nehézség az idősebb generációval való kapcsolatban? Örülnék, ha akár privátban is de megírnátok, mert tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti hogy élitek meg ezt a helyzetet.💚
(Szeretem ezt a képet💚, fiatalok, boldogok!🥰)
