https://www.facebook.com/383449672499174/

Bors Lívia, Esztergom (2026)

02/08/2026

Nem tudhatod milyen helyekre juthatsz el, néha egészen különleges helyekre is, főleg, ha beszélsz idegen nyelveket.

Feldobta a Facebook a személyes oldalamon emlékként, hol voltam 4 évvel ezelőtt. Egy nemzetközi kiállításon vettem részt Miamiban, és az Atlanti-óceánban jógáztam.

Lehetőségem nyílt ugyanis részt venni a FIME – Florida International Medical Expo nevű, rangos nemzetközi egészségügyi kiállításon, amelyet Miamiban, a Miami Beach Convention Center impozáns épületében rendeztek meg. Ez az amerikai kontinens egyik vezető orvostechnikai szakkiállítása, ahol több mint 700 kiállító és több ezer szakember találkozott a világ minden tájáról, hogy bemutassák a legújabb innovációkat és megoldásokat.

Akkoriban a Kinepict Health Ltd-nek dolgoztam, mint értékesítési - és marketing asszisztens. Ez egy innovatív, képalkotó szoftvereket fejlesztő start-up volt, ahol valós idejű képfeldolgozó algoritmusokat fejlesztenek az orvosi képalkotás biztonságának, sebességének és élességének javítása érdekében. A cég képviseletében vettem részt ezen az eseményen, miután kiválasztották azon 20 európai vállalkozás közé, akik az Európai Unió nagyköveteként mutathatták be a konferencián technológiájukat. A felkészülés már hónapokkal korábban elkezdődött az European Innovation Council támogatásával.

A kiállítás egyik különleges eleme volt az Innov8 Talks startup verseny, ahol 20 innovatív vállalkozás mutathatta be ötletét egy nemzetközi zsűri előtt. Igaz, eredetileg nem én adtam volna elő a konferencián, és nem is én utaztam volna, de végül én ugrottam be a felettesem helyett. Életem egyik legizgalmasabb kihívása volt színpadra állni és angolul prezentálni a cégünk technológiáját, mindezt úgy, hogy korábban még sosem vettem részt hasonló helyzetben. Olyan volt, mint a Cápák között című műsor, csak nem a tévében közvetítették, és amerikai befektetők kérdéseire kellett élőben válaszolni, miután előadtam a bemutatkozásunkat. Úgy izgultam, hogy azt hittem leszédülök a lépcsőről, miközben mentem felfelé a színpadra, megtartani az előadást. Az alapos felkészülésnek hála szerencsére végül magabiztosan tudtam előadni és válaszolni a kérdésekre, ami aztán rengeteg érdeklődőt vonzott a standunkhoz, és értékes szakmai kapcsolatokat eredményezett.

A kiállítás hatalmas inspirációt adott: a legmodernebb orvosi technológiáktól kezdve a digitális egészségügyi megoldásokig rengeteg újdonsággal találkoztunk. Emellett értékes visszajelzéseket kaptunk lehetséges partnerektől, amelyek segítettek tovább fejleszteni a termékeinket.

És persze volt egy személyes oldala is az útnak: először jártam Amerikában, először láttam az Atlanti-óceánt, ezzel pedig egy régi álmom vált valóra, hiszen mindig is szerettem volna eljutni legalább egyszer az "Újvilágba", de nem valószínű, hogy engem küldtek volna, ha nem ennyire stabil és magasszintű a nyelvtudásom. (Ráadásul az egyik kedvenc sorozatom, a Dexter is itt, Miamiban játszódik.)

Ez az élmény számomra nemcsak szakmai siker volt, hanem egy fontos felismerés is: egyrészt a nyelvtudás valódi kapukat nyithat meg és olyan lehetőségeket hozhat, amelyekről korábban talán álmodni sem mertünk, legyen szó nemzetközi színpadokról, új kapcsolatok építéséről vagy életre szóló élményekről. Másrészt ha egy kis önbizalom-tuningra van szükségem, gyakran visszagondolok az előadásra; ha ezt sikeresen le tudtam hozni, akkor bármire is képes vagyok. :)

Mi lenne, ha a következő nagy lehetőség már téged találna meg, és készen is állnál rá? Én sem tudtam előre, hova vezet majd az angol tudásom, mégis újra és újra olyan helyzetekbe hozott, ahol hatalmas előnyt jelentett. (És ez azóta is így van.)

Ha szeretnél magabiztosabban kommunikálni, több lehetőség közül választani, és nem lemaradni csak azért, mert „nem megy az angol”, akkor vágj bele velem most; angolórák kezdőtől felsőfokig, online vagy élőben Esztergomban. Részletekért bátran keressetek privátban! :)

30/07/2026

Érdekes jelenségre figyeltem fel, mióta vállalkozó vagyok. Gyakran találkozom azzal a mondattal, hogy "köszi, nem kérek számlát."

Mindig mosolygok rajta, és mindenkinek elmondom, aki velem dolgozik, hogy márpedig tőlem kapni fogsz. :) Így leírva valóban úgy hangzik, mint egy fenyegetés, pedig ez kellene, hogy legyen az alap, nem? Vállalkozóként számlaadási kötelezettségem van, nem pedig választási lehetőségem, hogy adok-e, vagy nem.

Nem értek sokat a gazdasági folyamatokhoz, de azt tudom, hogy a számlázás egyrészt láthatóvá teszi a pénzmozgást, ezáltal csökkenti a feketegazdaság arányát és tisztább helyzetet mutat a piacon, másrészt hozzájárul az állami bevételekhez. Vagyis amikor számlát adok, akkor a bevételem hivatalosan is megjelenik a gazdaságban, segít abban, hogy láthatóvá váljon a valós vállalkozói teljesítmény. A szabályosan működő vállalkozások adófizetése (különböző adónemeken keresztül) pedig hozzájárul az állam bevételeihez. Az állam ezekből a bevételekből finanszírozza a közfeladatokat: például egészségügyet, oktatást, infrastruktúrát, szociális rendszereket, tehát nemcsak egy vállalkozó és egy ügyfél közötti adminisztráció, hanem része annak a gazdasági rendszernek, amelyből a közös dolgainkat fenntartjuk. Aki szolgáltatóként nem ad számlát, az nem ugyanúgy vesz részt a közteherviselésben, mint azok, akik szabályosan működtetik a vállalkozásukat.

Akikhez én járok szolgáltatók, szintén adnak nekem számlát. De akkor miért van ez sok emberben, hogy köszi, de nekem nem kell? Tőlem rögtön kitörölheted a postafiókodból, nem spammelni akarok senkit. Én sem tartogatom a blokkot sokáig, miután vásároltam a kisközértben, de azon csodálkoznék, ha ott felmerülne, hogy nem kapok.

Mondjuk ha jóhiszemű vagyok, akkor el tudom képzelni, hogy sokan egyszerűen nincsenek tisztában vele, hogy nekem szolgáltatóként kötelező adnom. Vagy lehet, hogy nincs szükségük rá könyvelési szempontból, vagy találkoztak többször olyannal, aki nem ad automatikusan, tényleg nem tudom.

Nekem viszont nagyon fontos, hogy nyugodtan, tiszta lelkiismerettel végezzem a munkámat, így mindig fogtok tőlem számlát kapni, akár az angol-, a tánc-, vagy a jógaoktatásról van szó, mert szeretném továbbra is tisztességesen, átláthatóan és hosszútávon működtetni a vállalkozásomat.

21/07/2026

Tegnap óta alig bírok lehajolni. A derekam úgy beállt, mintha egyik pillanatról a másikra emlékeztetni akarna valamire, amit eddig egyszerűen nem volt időm meghallani. Vagy csak szimplán nem figyeltem rá. Nem emeltem nehezet, nem erőltettem meg, edzeni sem voltam előtte, szóval ez valami más lesz.

A gerincjóga oktatói tanfolyamon is azt tanuljuk, hogy "nem a bűnösök sírnak", vagyis sokszor - mivel a test egy komplex rendszer, - nem ott kell keresni a problémát, ahol a fájdalom jelez. Én is egyre inkább úgy érzem, hogy ez nálam sem csak a derekamról szól. Hanem a hosszú hónapokról, az elmúlt időszakról, főleg mióta vállalkozó vagyok, amikor folyamatosan mentem és csináltam. Amikor mindig volt még egy feladat, még egy szervezés, még egy „csak ezt még megcsinálom”. Amikor nem igazán álltam meg. Amikor a pihenés valahogy mindig háttérbe szorult. (És igen… sajnos az alvás sem volt az igazi.) Az én tippem az, hogy most ért utol a stressz, és ez testi tünetben jelentkezett.

Megérezte a szervezetem, hogy végre a nagy hajtásnak már vége, mert vasárnap este óta, mióta lement a mentál rendezvény, nekem is hivatalosan is elkezdődött a nyár. Nincs semmi plusz feladat, extra tenni-vagy szerveznivaló, csak azok, amiket amúgy is csinálok a munkámhoz, az oktatáshoz kapcsolódóan, de azok közül egyik sem teher, vagy megerőltető, mert alapvetően szeretem, amit csinálok.

Most viszont, hogy a testem is jelez már, nemcsak a rossz alvás, szeretnék kicsit jobban befelé figyelni, kevesebb képernyőidővel, több személyes kapcsolattal, olvasással, úszással, jógával, kirándulással megtölteni ezt a pár hetet, amíg rá nem fordulok a szeptemberre, és át nem gondolom, hogy milyen területekre fókuszálok jobban és melyekre kevésbé, mert egyszerűen nincs annyi idő a napjaimban, hogy minden beleférjen, amit szeretnék.

Rengeteg tervem van őszre, például biztosan folytatódik a musical tánc workshop sorozat, szeretném megcsinálni a nemzetközi divattánc-pontozóbírói vizsgát, jobban visszakapcsolódni a versenyző gyerekek felkészítésébe, illetve sokan kérdeztétek és igen, szeretnék kezdő csoportos gerincjógát is tartani majd a közeljövőben és szeretnék majd elvégezni még egy-két képzést idén, angollal és mozgással kapcsolatban is, jó emberekkel jó dolgokban együttműködni. (Na tessék, felét nem írtam le, már én is elszédültem benne. Erről beszélek.😀)

Szóval le kell lassuljak, máshová kell helyeznem a fókuszt, hogy letisztuljon előttem is a mit, mikor, kinek, hogyan. Mert ha nem töltődöm fel, nincs is miből adjak. Elköszönök, visszavonulok innen a posztolástól és a közösségi médiától kicsit, hogy pár hét múlva letisztultan, újra az erőmbe beleállva tudjak nektek minőségi szolgáltatást nyújtani, akár az angoltanulásról, akár a tánc-vagy a jógaoktatásról van szó.

Búcsúzom egy kicsit tehát az egyik új kedvenc képemmel, ami a mentálnapon készült, és amiért egyébként nagyon is megérte a stressz és nemalvás; hogy az ilyen pillanatoknak a részese lehetek.

Köszönöm addig is a figyelmet, és mindenkinek csodaszép nyarat kívánok! ☀🙏❤️

19/07/2026

Véget ért az első, ingyenes Mentálnap Esztergomban, ahol a mentális egészséggel kapcsolatos segítő szakemberek tartottak előadásokat illetve gyakorlati foglalkozásokat az érdeklődőknek. Végül nagyjából 70 fővel, abszolút családias hangulatban telt az esemény.

Én szervezőként azt látom, hogy szükségünk van rá, kellenek az ilyen rendezvények, ahol tanulhatunk egymástól, foglalkozhatunk magunkkal, és leginkább kapcsolódhatunk. Én is rengeteg értékes embert ismerhettem meg a szervezés során, akikkel lehet, hogy egyébként csak úgy, nem hozott volna össze az élet.

Szeretném tehát megköszönni név szerint, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre; szervezőtársamnak; Krisztina Hauszknecht-nek, Réti Kornélia-nak; hogy biztosította számunkra a helyszínt (és még sokkal többet), Szabó Zoltánnak; hogy hozott nekünk, és beszerelte a projektort, a segítőknek, akik a workshopokat és előadásokat tartották; Tamás-Kovaly Zsóka, Nagy Attila, Anikó Obermajer, Nánási Emese, Szádóczki-Török Ivett, Bogárdi Zsuzsi, Kovács Krisztina, Szántai Edina, Szeghalmi Laura, Karsai Szilvia és a Pszichodiák Alapítvány képviselői, a dorogi Családsegítő szolgálat, illetve a dorogi Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak, Csillag Ramónának, Katalin Juhász-nak, és Kontráné Nyilas Edit-nek.

És szeretném megköszönni a résztvevőknek is, hogy itt voltak, magukat nem féltve, bátran becsatlakoztak a workshopokba vagy nyitott szívvel és elmével végigkövették az előadásokat.

Nagyon megköszönjük, ha írtok vagy privátban, vagy ide a poszt alá visszajelzéseket, hogyan éreztétek magatokat, hasznos volt-e számotokra ez a nap, illetve miben tudnánk fejlődni a jövőben.

"Jövőre veletek ugyanitt!"

15/07/2026

Vasárnap lesz az első, ingyenes, mentális egészséget támogató rendezvényünk Esztergomban, amit hetek, hónapok óta szervezünk, és valóban csak egy kósza ötletből indult.
Most én is úgy érzem, hogy saját részre is nagy szükségem van rá, és tök jó, hogy ez manifesztálódik. Mert elfáradtam. Nagyon. Jártam régebben több időszakban is pszichológusokhoz, de nem mindenkinek van erre ilyen formában lehetősége, és ha valaki csak egy olyan gondolatot, élményt, tapasztalást "elvisz" majd a rendezvényből, ami kicsit is segít neki, akkor én már boldog leszek, és megérte megcsinálni. Amit én vállaltam anno, az az, hogy keresek hozzá helyszínt, és összehozom azokat az embereket, akik ilyesmivel foglalkoznak, azokkal az emberekkel, akik ez iránt érdeklődnek.

Ezeket csak azért írom le, mert szeretném, ha tisztában lennétek vele, hogy ezt az egészet 0 forintból és 0 forintért csinálja mindenki, munka, család, egyebek mellett, a szabadidejében. Én is. A többi szervező is. Aki a helyet biztosítja nekünk, ő is. És végül, de nem utolsósorban az összes segítő, aki előad, vagy workshopot tart, azért teszi, hogy "adjon". Jószándékból. Mert SEGÍTŐ szakemberek. Akivel máshogy gondolkodtunk, szerencsére már elköszöntünk egymástól. De ez nem egy profi rendezvény, ennyi pénzből, ilyen formában nem is lehet az. Biztos vagyok benne, hogy lesznek ott helyben felmerülő problémák, amikor valami nem úgy jön ki, amihez szeretném kérni mindenki türelmét és segítőkészségét, tőletek, résztvevőktől is. Mert elsősorban ez az egész Nektek készült és Értetek jön létre. Hogy jobban legyünk. Önmagunkban és kapcsolódásainkban, másokkal együtt is.

Várunk szeretettel mindenkit most vasárnap 10-től 15-ig a Forrás tavon, Esztergomban. Az esemény linkje kommentben.

11/07/2026

Onnan is tudom, hogy nem 20 éves vagyok már (azon kívül, hogy látom a tükörben), hogy más döntéseket hozok, mint fiatalon.

Például tegnap jól kireszelkedtünk a kedvesemmel, hogy elmegyünk kicsit táncolni egy helyre, ahol kéthetente tartanak szabadtéri bulikat. Nincs nagy vadulás, Duna-part, DJ, koktélok, nekem ennyi elég is. Előtte elmentünk egy másik, beülős helyre, egy italt ittunk csak, aztán úgy döntöttünk, inkább hazamegyünk. Jó, én akartam igazából hazamenni. 10-re otthon voltunk.

Már inkább választom a kényelmet és a jó alvást, mint hogy reggelig valami szórakozóhelyen nyerítsek. 20 év után inkább leszoktam a cigiről, mint hogy valami ezzel kapcsolatos betegségben haljak meg. (Ettől még simán benne van, de az esélyét legalább csökkentettem.) Ma inkább kimegyek a strandra, úszom egyet, minthogy otthon fetrengjek másnaposan. Bevásárlásnál inkább arra figyelek, mi van benne, mint hogy "finom" legyen.

Azt figyeltem meg magamon, hogy idővel egyszerűen máshova került a fókusz. (A fiam születése is nyilvánvalóan hozta ezt magával.) De fiatalon még az élmény, az intenzitás hajtott, nem akartam kimaradni semmiből. Később viszont egyre többet számított az, hogyan érzem magam másnap. Vagy hosszabb távon. A rövid távú örömök mellé (vagy inkább helyett); bejött a minőség, a fenntarthatóság, a saját határaim tisztelete.

Már nem azt kérdezem magamtól, hogy „hova menjek bulizni?”, hanem hogy „mi esik jól?”;
nem azt, hogy „meddig bírom?”, hanem hogy „megéri-e?”; nem azt, hogy „mit szólnak mások?”, hanem hogy „nekem ez rendben van-e?”.

Végül egyre többször választottam:

- a kevesebb, de jobb minőségű programot a sok, de fárasztó helyett,
- a mély beszélgetést a felszínes zaj helyett,
- az alvást a még egy ital helyett,
- a saját testem jelzéseit a társas nyomás helyett

Ahogy idősebbek leszünk, egyre inkább veszünk egy drágább, de tartósabb dolgot, mint három olcsót. Inkább maradunk otthon egy nyugodt estén, mint hogy „csak azért is” menjünk valahova. Inkább figyelünk arra, mit eszünk, hogyan mozgunk, mennyit pihenünk, mert már pontosan tudjuk, hogy ezeknek ára van.

És talán a legfontosabb: már nem akarunk mindenhol ott lenni. Nem akarunk minden élményt kipipálni. Kicsit jobban megválogatjuk, mire mondunk igent, és szerencsére egyre bátrabban mondunk nemet is.

Tudom, boomer vagyok. És már így érzem jól magam. :)

05/07/2026

Éppen a Felnőtt Show Csoport középdöntőjét nézem élőben az IDO (International Dance Organisation) Európa Bajnokságán Szlovéniában, és azt kell mondjam még mindig ennek a szövetségnek az egyik legszínvonalasabb a nemzetközi versenye, amit 25 év alatt láttam, pedig elég közelről nézem ezt a részét a táncos-koreográfus szcénának.

A laikusoknak; ebben a kategóriában például egy történetet mesélnek el 2 percben, egy érzést vagy benyomást jelenítenek meg a tánc eszköztárát használva, de legalább ugyanolyan fontos az előadás módja is. Hogy mindenükkel táncolnak, az arcukkal is, elhiszem, hogy átélik azt, amit mutatnak, így a néző, én is átélhetem. Sokszor olyan jelmezekkel és díszletekkel kiegészítve a produkciót, amit a kőszínházi előadások is megirigyelhetnének.

Ha valamiért van értelme ezt csinálni és folytatni, azok ezek az élmények. Itt olyan koreográfiai bravúrok, eredeti ötletek vannak, hogy a szívem belefacsarodik, hogy a táncosok technikai felkészültségéről már ne is beszéljünk. Gyönyörű spiccek, ugrások, tökéletesen kivitelezett forgások, és legtöbbször alap, hogy 15-20 ember forog egyszerre hiba nélkül bonyolult kombinációkat, ami azért nem kis teljesítmény.

Nagyon sokszor közelebb kellett hajolnom, hogy tényleg jól látom-e amit látok, pedig elég nagy a színpad. 🙂 És nem egyszer be is könnyeztem, annyira meghatott az adott előadás. (Egyébként a magyar Production-nál is, ahol kérdés nem volt, hogy nekünk, magyaroknak fog szólni a himnusz az eredményhirdetésnél ❤️)

Amiért ezt az egészet most leírom, mert lehet szidni ezt a szövetséget (vannak ilyen hangok, sajnos nem is kevés), de tény, hogy rengeteg ma már profi táncos, táncművész, koreográfus, táncpedagógus kezdte itt a pályáját, szinte minden más ebből nőtt ki, ez volt a forrás. És az is igaz sajnos, hogy ma már szinte minden bokorban rendeznek egy "Világ"-és vagy "Európa" bajnokságot, és akkor is így nevezik el, ha csak magyar versenyzők indulnak. Azt hogyan? Épp ezért már a nagymamám is meg a szomszéd Marika néni is világbajnok valamiben. (Nyilván nem, de ennyi erővel lehetne.)

Tessék kijönni egy ilyen nemzetközi versenyre és inspirálódni, hova és miben lehet még fejlődni!

Az alábbi videón az itt résztvevő 21 nemzet bevonulása és ünneplése látható, mert a tánc minden nyelven ugyanúgy beszél.

03/07/2026

Az egyik legjobb dolog a(z egyik) hivatásomban, hogy a táncnak köszönhetően rengeteg gyönyörű helyre eljutottam már. Versenyeztem Norvégiában, Finnországban, Németországban, Lengyelországban, dolgoztam táncosként tengerjáró hajón a Balti-tengeren, és Indiába is félig a tánc révén jutottam el, de az egy másik történet.

Az idei Show tánc és Street Dance Show Európa és Világkupát Medvodében, Szlovéniában rendezik meg július 3 és 7 között, így félig dolgozom, félig nyaralok itt most a kisfiammal.

Dolgozom, mert sok ad-hoc dolgot kell megoldani a nevezésekkel, rajtszámokkal, adminisztrációval kapcsolatban, ehhez mondjuk mindig jól jön, hogy jól tudok angolul 🙂. De a munka része az is, hogy csak le kellett vezetni ide több száz kilométert, a gyerekeket kell segíteni eligazítani, sminkelni, bemelegíteni, vagy "csak" lelket önteni beléjük, ha mondjuk az előadás nem úgy sikerül, ahogy elképzelték.

A holnapi naptól már mi is a versenyarénában leszünk, ma viszont volt egy kis idő körülnézni, el is utaztunk a félórára lévő bledi tóhoz. A tó közepén található egy idilli sziget, ahová a tapasztalt pletna-csónakosok visznek el, majd 99 lépcsőfokot kell megmászni a sziget tetején lévő templomig. Állítólag, ha meghúzod a harangláncát, és szívből kívánsz valamit, az teljesülni fog. Persze erről csak akkor olvastam egy brossúrában, mikor már visszaértünk a csónakázásból. (Pancser level 100%) Na sebaj, mert így, ha belegondolok, nincsenek be nem váltott álmaim. 🤷‍♀️

A képek nem retusáltak, nem filterezettek, tényleg ennyire gyönyörű türkizkék a vize. 💦 Ha erre jártok, mindenképpen érdemes megnézni, fürdőruhát ne felejtsetek el hozni, mert a tóban fürdeni is lehet.

És szurkoljatok a magyar delegációnak, a mai naptól már hivatalosan is megkezdődött a verseny, amit live streamen is követni lehet (igaz, fizetős), a linkjét beteszem kommentbe ⬇️

29/06/2026

Azta. Gondoltam, hogy vállalkozóként fognak érni csalódások, de azért ez most mélyre ment.

Adott egy esküvői pár, akiknek nagyjából egy hónapjuk volt hátra az esküvőig még, ami nem sok, de nagyon szimpatikus volt a hölgy, ráadásul egy másik olyan hölgyön keresztül érkezett, akit szintén nagyon kedvelek, szóval csináljuk, mi baj lehet.

Egy próbánk volt, majd megbeszéltük a következő időpontot (általában nem dolgozom hétvégén, az az idő a családomé), de az idő rövidségére való tekintettel bevállaltam vasárnap (!) 2 órát, hogy haladjunk. Lemondta. Aznap. Oké. Nézzünk másik alkalmat. Szerda délelőtt. Ugyanúgy két óra. Lemondta egészségügyi okok miatt előző nap.

1 hét múlva jelentkezett, hogy akkor mikor próbálunk, mondtam, hogy ne haragudjon, de 3 hét maradt, kitől vegyem el az időpontokat? Akik rendesen járnak táncra, angolra, jógára és nem mondják le, a fiamtól, a kedvesemtől, vagy a szabadidőmből? Így nem fogjuk tudni befejezni, nagyon hiányzott az a 4 óra, ami nem miattam nem jött össze. Azt írta utólag üzenetben, hogy természetesen kifizeti, ami szerintem egyértelmű kellene legyen, hiszen nem miattam hiúsultak meg ezek az alkalmak.

Erre ma kapok egy üzenetet - mert előzőleg rákérdeztem, hogy akkor rendezik-e az anyagiakat, hónap vége van, számolnék vele, - hogy a párja "hallani sem akar arról, hogy rendezzék, hiszen végül nem lett tánc az esküvőn." Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Ez mennyire korrekt? Nem ennek a 4 órának az ára fog a földhöz vágni nyilván, de elég gusztustalannak tartom mikor más emberek idejével és pénzével játszunk. Nem vállaltam oda mást, mivel ők voltak beírva. Vasárnap reggel felkeltem időben, hogy odaérjek majd a próbájukra.

Lehet előre utaltatnom kellene mindenkivel, mert az ilyen helyzetek talán kívülről apróságnak tűnnek, de vállalkozóként ezek sokkal többről szólnak nekem, mint pár elveszett alkalom díja.

Az időnk a “termékünk”, amit nem lehet visszatenni a polcra, ha valaki az utolsó pillanatban meggondolja magát. Amikor egy időpontot lefoglal valaki, azzal más lehetőségektől esünk el; más vendégtől, más bevételtől, a saját szabadidőnktől. És bár sokszor rugalmasságból, jóindulatból vagy emberileg próbálunk megoldani helyzeteket, hosszú távon ezek a vissza nem igazolt, ki nem fizetett alkalmak bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot teremtenek. Fura is, de még én érzem szarul magam az eset miatt. Mit kellett volna másképp csináljak? Nem kellett volna elvállaljam? Nem kellett volna rákérdeznem, hogy akkor most kifizetik-e, ahogy ígérte?

Azt gondolom a kölcsönös tisztelet nem csak a kommunikációban, hanem az idő és a megállapodások megbecsülésében is meg kellene, hogy jelenjen.

Neveket nem írok, volt gyerekszobám, gondolom más vállalkozóknak is vannak ilyen remek sztorijai. Inkább, mint jelenséget kérdezem, ti hogy kezelitek ezeket?

28/06/2026

Nagyjából egy éve járok rendszeresen az edzőterembe, de tegnap különleges edzésem volt, mert második alkalommal már, hogy a 9 éves fiam is csatlakozott hozzánk.

Hiszek abban, hogy amit a gyerekem lát tőlem, az sokkal jobban formálja a személyiségét, mint bármi, amit mondok neki.

Ábel már rengeteg sportot kipróbált; aikido, falmászás, úszás, vívás, rugby, kézilabda, most épp a kosárlabdával szemezünk. Igyekszem neki minél több sportágat bemutatni, nekem mindegy, melyiket csinálja, de valamit sportolnia muszáj. Nem az a fontos, hogy miben lesz a legjobb, hanem, hogy megszeresse a mozgást, és később is természetes legyen számára, hogy a fizikai testével is érdemes törődni.

Saját tapasztalatból tudom, ha gyerekként megszeretjük a mozgást, az remélhetőleg egész életünkben elkísér, mert nem kényszer lesz, hanem igény, ami nélkül nem érezzük jól magunkat. Én ha nem mozgok egy ideig, érzem, hogy konkrétan megyek össze, és a testemben is kevesebb lesz a tér, egyszerűen nem érzem jól magamat a bőrömben.

A gyerekkori élmények ebből a szempontból is meghatározóak, bízom abban, ha most pozitív benyomásokat szerez, akkor a sport később is örömforrás lesz számára. A mozgás mentálisan is sokat ad; megtanít kitartónak lenni, küzdeni, veszíteni, újra próbálkozni, csapatban működni, olyan készségek ezek, amelyek nagyban hozzájárulnak az egészséges emberi működéshez. Életkészségek.

Bors Lívia

02/08/2026

30/07/2026

21/07/2026

19/07/2026

15/07/2026

11/07/2026

05/07/2026

03/07/2026

29/06/2026

28/06/2026

Cím

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás