19/10/2026
„Mit fog szólni a gyereked, ha ezt felnőve meglátja?”
Gyakran kapják ezt a kérdést azok az édesanyák és influenszerek, akik veszik a bátorságot, és megmutatják az anyaság árnyoldalait is. Azt, hogy nem minden csillámos és púderrózsaszín.
Sokan szenvedésnek, panaszkodásnak bélyegzik ezt. Pedig ha megállunk egy pillanatra, és a felszín alá nézünk, találunk néhány olyan dolgot, amiről sokkal többet kellene beszélnünk.
- Nem a gyerekedből van eleged, hanem a magányból. A gyermeknevelés nem úgy lett kitalálva, hogy egyetlen anya a nap 24 órájában, négy fal között csinálja végig. Régen ott volt a közösség, a falu asszonyai, a tíz másik kéz, ami megfogta a babát. Lehet mondani, hogy „jó dolgunkban már azt sem tudjuk, mit csináljunk”, de hányan cserélnénk el a mosogatógépet egy valódi,megtartó közösségre?
- Nem a gyerekedtől feszül szét az idegrendszered. Amikor egy anya kimondja, hogy kimerült, nem a gyermekét szidja. Hanem azt a folyamatos, 0-24-es készenlétet, a megfelelni akarást, a kínzó gondolatokat és az egymásnak ellentmondó tanácsok tengerét, ami körülveszi. Nem a gyerek jelenléte fáj, hanem a járulékos terhek súlya.
- Feloldozás lehet a gyermekednek. Képzeld el azt a kislányt, aki 25 év múlva maga is édesanya lesz, és meglátja az édesanyja akkori gondolatait. Mit fog érezni? Nem azt, hogy nem szerették, hanem a közösséget: „Istenem, anyámnak is nehéz volt... Hát mégsem én vagyok az egyetlen selejtes, aki elfárad.” A szégyen és a bűntudat ezen a ponton kapcsol ki.
Végső soron a gyerekeinknek nem egy tökéletes, hibátlan anyára van szükségük.
Hanem egy olyan anyára, aki vállalja a felelősséget a hibáiért, megpróbálja kijavítani őket, és megmutatja, hogy emberből vagyunk.
Te mit gondolsz? Vajon mit szól majd a gyermeked felnőttként ahhoz, ahogyan ma az anyaságról gondolkodsz?
Írd meg kommentben és kövess be!
