20/06/2026
Az életben mindannyian kerülhetünk olyan helyzetekbe, amelyek próbára teszik a lelki egyensúlyunkat. Egy bántalmazó gyerekkor, egy családi krízis, egy fájdalmas válás, egy mérgező párkapcsolat, egy rossz munkahelyi légkör vagy egy súlyos veszteség olyan alkalmazkodási módokat alakíthat ki bennünk, amelyek kívülről furcsának, túlzónak vagy akár érthetetlennek tűnhetnek.
Viktor Frankl, aki négy koncentrációs tábort is megjárt, köztük Auschwitzot, azt tapasztalta, hogy az ember szélsőséges helyzetekben olyan módon kezd működni, amelynek egyetlen célja a túlélés. Ezért fogalmazta meg híres gondolatát: „Egy abnormális helyzetre adott abnormális reakció normális viselkedés.”
Ez nem azt jelenti, hogy minden megküzdési mód hosszú távon egészséges vagy kívánatos. Azt jelenti, hogy amikor valaki tartósan veszélyben, félelemben vagy kiszolgáltatottságban él, az idegrendszere a túlélést helyezi előtérbe. Ilyenkor kialakulhatnak olyan reakciók – például fokozott éberség, bizalmatlanság, érzelmi bezárkózás, megfelelési kényszer vagy állandó készenléti állapot –, amelyek akkor segítettek átvészelni a nehézségeket.
Ezeket a reakciókat nem érdemes szégyellni vagy elítélni. Inkább érdemes megérteni, hogy valaha fontos szerepük volt: megvédtek bennünket egy olyan élethelyzetben, ahol erre szükség volt.
A gyógyulás nem azt jelenti, hogy hibáztatjuk magunkat azért, ahogyan túléltünk. A gyógyulás azt jelenti, hogy felismerjük: ami egykor a túlélést szolgálta, arra ma talán már nincs ugyanúgy szükség. Lassan, biztonságban megtanulhatunk új, rugalmasabb megküzdési módokat kialakítani.
Ezért ne várd el magadtól, hogy teljes nyugalommal reagálj olyan élethelyzetekre, amelyek rendkívül megterhelőek. Az alkalmazkodás nem a gyengeség jele. Sokszor éppen annak a bizonyítéka, hogy az emberi lélek még a legnehezebb körülmények között is képes megtalálni a túléléshez vezető utat.
