KalandTorna

KalandTorna A KalandTorna célja, hogy a gyerekek már kisgyermekkorban megszeressék a mozgást és több időt töltsenek sportolással. Légy részese te is!😊

Az órák erre adnak lehetőséget gyerekek számára , ahol játékos formában fejlődhetnek, tanulhatnak új dolgokat!

Minden HősProgram óránk így kezdődik. A tükörrel szemben állunk, és elmondjuk a Hős Esküt. 🧡”Ma elindulok az úton, a csú...
10/08/2026

Minden HősProgram óránk így kezdődik.

A tükörrel szemben állunk, és elmondjuk a Hős Esküt.

🧡”Ma elindulok az úton, a csúcsig meg sem állok.
Ha elesek, felállok és újra megpróbálom.
A társamnak segítek, tiszta szívből szurkolok.
Mert tudom hogy bármire képes vagyok!”🩵

Olyan sokszor halljuk a hétköznapokban, hogy a sportban csak az számít, ki milyen ügyes.

De a KalandTornán szívből hiszem, hogy a mozgás öröme és a lelki biztonság teljesen elválaszthatatlan egymástól.

Amit egy gyermeknek mondunk, az mélyen elraktározódik benne. A biztató szavak és az ölelő dicséretek nem tűnnek el – velük együtt nőnek fel, és később ezekből építkeznek. 🩵

🧡A folyamatos pozitív megerősítés
megalapozza az önbecsülésüket: Ahogyan ma beszélünk velük, az lesz a holnapi belső hangjuk. Szeretném, ha ez a hang mindig azt suttogná nekik: „Képes vagy rá!” 😊

🩵Mert nálam ér hibázni: A KalandTornán nincs rontás, csak próbálkozás.

🧡Amikor a gyerekek érzik, hogy a hibáikkal együtt is szeretve és elfogadva vannak, eltűnik a félelem, és ragyogni kezd a szemük. ☺️

🩵Mert a mozgás így válik igazi élménnyé: Ha nincs rajtuk nyomás, a sport nem kötelező feladat lesz, hanem felhőtlen öröm, ami egy életre velük marad.

🧡A lelki biztonság nem luxus – ez a legértékesebb útravaló, amit adhatunk nekik!

🩵A gyerekeknek nem tökéletes világra és hibátlan teljesítményre van szükségük, hanem odafigyelő jelenlétre, elfogadásra és egy olyan szeretetteljes közegre, ahol bátran szárnyalhatnak.

A KalandTornán nemcsak izmosabbak, erősebbek leszünk, hanem magabiztosabbak is! 😊🧡🩵

Ha te is jönnél, írj vagy hívj bátran!

📲+36306980154

Vagy töltsd ki a jelentkezési lapot:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfmFvJOlctEioiANFK_hdCqqLqVeONqizsss2LrenmdI5WhzA/viewform

🩵🧡
09/08/2026

🩵🧡

✨ 🎉 NYEREMÉNYJÁTÉK A KALANDTORNÁN! 🎉✨

Sziasztok, Kalandorok!🧡

Készen álltok egy kis játékra? Most itt a lehetőség, hogy fantasztikus élményeket nyerjetek gyermekeiteknek a KalandTornán! 🤸‍♀️🤩

Összesen 4 szerencsés nyertest sorsolunk ki!

🎁 Mik a nyeremények?

A 4 szerencsés nyertes közül egy valaki a fődíjunkat, a többiek pedig szintén remek ajándékokat kapnak:

🎟️ 1 DB 5 ALKALMAS KALANDTORNA BÉRLET – A nyeremény, ami 5 alkalomnyi garantált mókát jelent!

🧡1 DB INGYENES KALANDTORNA PRÓBA ALKALOM – Hogy ti is belekóstolhassatok a kalandba!

👕 2 DB KALANDTORNA PÓLÓ (természetesen egyéni méret és választható szín, ezért erre majd várni kell pár napot) – Hogy a kicsik stílusosan sportolhassanak!☺️

👉 Hogyan tudtok részt venni a sorsoláson? Csak 3 egyszerű lépést kell követnetek:

1️⃣ 👉 Kövesd be a KalandTorna oldalát! (Ha még nem tetted.)
2️⃣ ❤️ Likeold ezt a bejegyzést!
3️⃣ 💬 Írd meg kommentben, hogy te kinek ajánlanád szívesen a KalandTornát vagy kivel jönnél el szívesen egy tornára! 🩵🧡

Játssz és nyerj élményt gyermekeidnek! ☺️

Mozgás, játék, kaland – együtt a KalandTornával! 💖⚽️

⏳ Játék időtartama: 2026.08.06 – 2026.08.10
🗓️ Sorsolás: 2026.08.11
Sok szerencsést kívánunk mindenkinek!🥰

, , , , ,

🧡Megosztásokat köszönöm!🩵
07/08/2026

Rengeteg dolgot imádok a nyári KalandTorna órákban. 🥰Egyszerűen nem lehet megunni azt az energiát, amit a gyerekektől ka...
07/08/2026

Rengeteg dolgot imádok a nyári KalandTorna órákban. 🥰

Egyszerűen nem lehet megunni azt az energiát, amit a gyerekektől kapok, és zseniális látni, mekkora lelkesedéssel vetik bele magukat minden egyes feladatba. 🧡

Mégis van egy pillanat az órák végén, ami minden alkalommal a kedvenceim között van.

Amikor matricát választunk…😁🩵

Ilyenkor egyszerre megszűnik a nagy zsibongás, teljesen csend lesz a teremben, mind odaülnek hozzám körbe, és az a végtelen komolyság, amivel kiválasztják a „tökéletest” – meg az a büszke mosoly amikor felragasztják –, egyszerűen verhetetlen. 😊
Ilyenkor általában a kistesók, és - persze van hogy a nagytesók is csatlakoznak. 🥰

Na, az a pár perc teszi fel a koronát az egész órára.😊🩵🧡
, , ,

✨ 🎉 NYEREMÉNYJÁTÉK A KALANDTORNÁN! 🎉✨Sziasztok, Kalandorok!🧡Készen álltok egy kis játékra? Most itt a lehetőség, hogy fa...
06/08/2026

✨ 🎉 NYEREMÉNYJÁTÉK A KALANDTORNÁN! 🎉✨

Sziasztok, Kalandorok!🧡

Készen álltok egy kis játékra? Most itt a lehetőség, hogy fantasztikus élményeket nyerjetek gyermekeiteknek a KalandTornán! 🤸‍♀️🤩

Összesen 4 szerencsés nyertest sorsolunk ki!

🎁 Mik a nyeremények?

A 4 szerencsés nyertes közül egy valaki a fődíjunkat, a többiek pedig szintén remek ajándékokat kapnak:

🎟️ 1 DB 5 ALKALMAS KALANDTORNA BÉRLET – A nyeremény, ami 5 alkalomnyi garantált mókát jelent!

🧡1 DB INGYENES KALANDTORNA PRÓBA ALKALOM – Hogy ti is belekóstolhassatok a kalandba!

👕 2 DB KALANDTORNA PÓLÓ (természetesen egyéni méret és választható szín, ezért erre majd várni kell pár napot) – Hogy a kicsik stílusosan sportolhassanak!☺️

👉 Hogyan tudtok részt venni a sorsoláson? Csak 3 egyszerű lépést kell követnetek:

1️⃣ 👉 Kövesd be a KalandTorna oldalát! (Ha még nem tetted.)
2️⃣ ❤️ Likeold ezt a bejegyzést!
3️⃣ 💬 Írd meg kommentben, hogy te kinek ajánlanád szívesen a KalandTornát vagy kivel jönnél el szívesen egy tornára! 🩵🧡

Játssz és nyerj élményt gyermekeidnek! ☺️

Mozgás, játék, kaland – együtt a KalandTornával! 💖⚽️

⏳ Játék időtartama: 2026.08.06 – 2026.08.10
🗓️ Sorsolás: 2026.08.11
Sok szerencsést kívánunk mindenkinek!🥰

, , , , ,

Elképesztő számok, köszönöm nektek! 😍🥹Több mint 28 ezren láttátok az oldalamat és a bejegyzéseimet az elmúlt 28 napban! ...
05/08/2026

Elképesztő számok, köszönöm nektek! 😍🥹

Több mint 28 ezren láttátok az oldalamat és a bejegyzéseimet az elmúlt 28 napban! ☺️🧡🩵

A jelentkezési lapokat is rengetegen kitöltöttétek, mérhetetlenül hálás vagyok érte! 😍

Ha még nem tetted, itt megteheted:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfmFvJOlctEioiANFK_hdCqqLqVeONqizsss2LrenmdI5WhzA/viewform

Hamarosan érkezem a pontos részletekkel, én már naaaaaaaaaagyon várom a szeptemberi kezdést! 🥰

Egy kis infó, ha még hezitálsz:

🩵A KalandTorna egy játékos mozgásfejlesztő foglalkozás az óvodás és kisiskolás korosztály számára.

🧡Miben segít a KalandTorna?

✅Az akadálypályás órák mellett belekóstolunk rengeteg sportágba is, így később a sportágválasztás is sokkal könnyebb lehet.

✅A KalandTorna célja a biztos alapok lefektetése, és elérni, hogy a gyermekek örömmel mozogjanak. ☺️

✅Hetente több foglalkozást tartok, hiszen az óráimon LIMITÁLT a létszám, a hatékony fejlődés érdekében.
Az élmény alapú mozgásfejlesztésben hiszek, számomra fontos hogy minden gyerkőcre tudjak figyelni. ☺️

Bővebb infóért keress bátran:

📩 Privát üzenetben
Vagy
📲 +36 30 698 0154 telefonszámon!

Molnár Gergő
Testnevelő-edző

Június 23-án egy nagyon régi álmom vette kezdetét... ❤️ 🩵Elindult a HősProgram, ami a nyári időszakban a tornatermes Kal...
02/08/2026

Június 23-án egy nagyon régi álmom vette kezdetét... ❤️

🩵Elindult a HősProgram, ami a nyári időszakban a tornatermes KalandTorna foglalkozásokat váltotta fel.

🧡Összesen 19 család döntött úgy, hogy a nyári szünet alatt is elhozzák hozzám a gyermeküket, és részt vesznek ezen a mikrocsoportos egyéni fejlesztésen.

🩵Bár hihetetlen számomra, de lassan mindenki a 8 alkalmas program végére ér, és mindenki megkapja a programhoz tartozó egyéni elemzését a gyermekéről. 🙂

🧡A gyerekeket az első foglalkozáson több szempont alapján mértem fel.
A 8 alkalom nem tűnik soknak, de pont elég volt arra, hogy a fejlődés egyértelműen látható legyen. 🩵

Hogy miben hiszek?🧡
✨ A kimondott szó erejében. ❤️
✨ A pozitív megerősítésben. ❤️
✨ A kölcsönös bizalomban. ❤️

Abban, hogy ha azt mondom a gyerkőcnek: „Meg tudod csinálni!”, akkor az úgy is lesz.
Mert egy gyermek mindenre képes, ha elhiszi. 🙂

Az eredmények magukért beszélnek! 🩵🧡

Cím

Hajdúszoboszló
4200

Telefonszám

+36306980154

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni KalandTorna új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése KalandTorna számára:

Parancsikonok

Megosztás