19/07/2026
Érdemes elolvasni... 💚
Izgalmas és fontos minél több perspektívából megismerni, mi zajlik bennük.
Sean Grover amerikai pszichoterapeuta évtizedek óta dolgozik kamaszokkal és családjaikkal.
Egyik írásában azt próbálja megfogalmazni, mit mondanának el a kamaszok a felnőtteknek, ha őszintén szavakba tudnák önteni belső világukat:
"Minden egyes nap olyan, mint egy börtön. Csapdába estem ebben a változó testben, és ugyanazt a napot élem újra és újra. Az egész életem olyan dolgokból áll, amelyeket meg kell tennem, nem olyanokból, amelyeket szeretnék.
Dolgozatok, röpdolgozatok, kötelező olvasmányok, beadandók, csoportfeladatok… Az egész napomat olyan emberek között töltöm, akikkel muszáj együtt lennem: olyan kamaszok között, akik ugyanolyan összezavarodottak, mint én.
Néha megbántanak az iskolában – tanárok, igazgatók, iskolai tanácsadók, de leginkább a többi diák. Erről nem beszélek neked, mert szégyellem, hogy ennyire fáj. Nem akarom, hogy tudd, mennyire sokszor érzem magam bántottnak.
Az egész életem arról szól, hogy „nem akarom…”.
Nem akarok felkelni.
Nem akarok lefeküdni.
Nem akarok iskolába menni.
Nem akarom… Nem akarom… Nem akarom…
Egyetlen dolgot sem tudok mondani, amit igazán szeretnék csinálni - kivéve az alvást. Az az egyetlen időszak, amikor nem stresszelek, nem aggódom, nem vagyok kiborulva.
Néha elbújok a szobámban, és órákon át nézem a Netflixet, a YouTube-ot vagy valamilyen értelmetlen videókat újra és újra, mert nem bírom elviselni a saját gondolataimat. Saját magam elől menekülök. Őrültségnek hangzik?
És igen, tudom, hogy rendetlenség van a szobámban. Szeretem így. Pont úgy néz ki, ahogy belül érzem magam.
És kérlek, ne kérdezd, mi a baj, mert nem tudom.
Nem tudom, honnan jöttek ezek az érzések.
Tudom, hogy haragszol rám. Nem is hibáztatlak érte.
Már nem beszélek veled úgy, mint régen.
Néha olyan gonosz dolgokat mondok neked… szörnyű dolgokat.
Téged hibáztatlak, kiabálok veled, ellöklek magamtól.
Néha dolgokat török össze, mert belül én is összetörtnek érzem magam.
Pedig nem mindig volt ez így.
Amikor régi képeket nézek magamról az általános iskolából, egy olyan kisgyereket látok, aki mindig boldog volt.
Egy kisgyereket, aki szeretett táncolni és énekelni, aki szeretett bolondozni, és nem érdekelte, mások mit gondolnak róla.
Úgy érzem, az a kisgyerek meghalt.
Most valami nehezet fogok mondani. Kérlek, figyelj rám, mert tényleg komolyan gondolom:
Ne adj fel.
Ne utálj vissza.
Arra van szükségem, hogy erősebb legyél nálam.
Arra van szükségem, hogy a szülőm legyél, még akkor is, ha azt mondom, nincs rád szükségem.
Arra van szükségem, hogy türelmesebb légy, mint amilyen én tudok lenni.
Megértőbb.
Elfogadóbb.
Még akkor is, amikor kiabálok veled.
Még akkor is, amikor azt mondom, hogy gyűlöllek.
Akkor is szükségem van arra, hogy szeress."
Sean Grover írása nyomán, az eredeti angol szövegből fordítva.
Forrás: Psychology Today
