07/04/2025
A válás nem (csak) attól válás, hogy egy pár két tagja különköltözik. Ez csak az egyik, a fizikai szintje a válásnak. A valódi válás akkor történik meg, amikor a szeparáció egyéb szinteken is lezajlik.
Hogy mik ezek a szintek?
🔹 Jogi és gazdasági szint, ami azt jelenti, hogy megvalósul a megegyezés a gyerekek kapcsolattartásáról és a vagyonról. Az igazi lezáráshoz fontos mindkét szülő elégedettsége. Ha ez nem jár együtt a döntéssel, elképzelhető, hogy később az elégedetlen szülő újratárgyalást kér. Azaz hiába történt meg a jogi procedúra, a lezáratlanság érzése még ott marad a levegőben.
🔹 Érzelmi szint: ez nem csak azt jelenti, hogy az elvált felek már nehéz érzéseket sem éreznek egymás iránt, azaz nincs köztük harag és indulat, hanem azt is, hogy nem dolgozik bennük a bűntudat és a sajnálat sem. Fontos eleme az érzelmi válásnak az is, hogy nem tekintenek már egymásra érzelmi társként, és nem egymással osztják meg elsőként életük fontos történéseit.
🔹 Szülőtársi szint: tény, hogy a gyerekek ügyeit illetően fontos az együttműködés és a kommunikáció, ám a valódi válásnál mindkét fél elfogadja, hogy már nem lát bele a gyermeke mindennapjaiba és nincs kontrollja sem afelett, hogy mi történik a gyerekkel a másiknál. Mindezek alapja a mindkét fél részéről megvalósuló szülői felelősségvállalás, valamint a kölcsönös szülőtársi bizalom.
🔹 Pszichológiai szint: ez akkor valósul meg, amikor mindkét szülő stabilizálta magát lelkileg. Megtörténik a válás utáni veszteségfeldolgozás, mindenki eljut oda, hogy már nem a múltbeli sérelmeken rágódik, hanem elfogadva a válást, a figyelmét a jövő felé fordítja. Megtalálja az újrarendeződött életében az erőforrásokat és a lehetőségeket.
🔹 Szociális szint: a válásnak következménye az is, hogy átrendeződnek a szociális életterek. Az egyik fél barátai, rokonai már nem lesznek részei a másik fél életének. Jó, ha a családtagok és a környezet tagjai is elfogadják és tiszteletben tartják, hogy a válással ez is együtt jár.
❓Hogy miért fontos mindez? - kérdezhetnétek, mint ahogy kérdezi sokszor a rendelőmben ülő mozaikcsaládos párok közül az a fél, akinek az életében még nem történt meg a válás ezeken a szinteken. Az új párja ilyenkor nagyon kellemetlenül érezheti magát. Úgy érzi, ő a kívülálló, aki nem tud részévé válni a rendszernek. Ha a mozaikcsalád kialakítása mindkettőjük számára fontos, érdemes végiggondolni, hogy mit lehet tenni a különböző szinteken a válás előremozdításáért. Mert ha ez nem történik meg, a jól működő mozaikcsalád felépítése szinte esélytelen.
➡️ Ha szeretnél még többet megtudni arról, hogy szülőként hogyan segítheted gyermeked válás közben és után, keresd a könyveimet a honlapomon!