16/08/2026
Amikor elvitatják a fájdalmadat: Egy koraszülő édesanya története 🤍🩹
Ma egy olyan gondolatokat hoztam nektek, amit hosszú ideig nem mertem kikommunikàlni. Nemcsak azért, mert életem legfájdalmasabb időszaka volt, hanem azért is, mert amikor egyszer megpróbáltam őszintén beszélni róla, elnémítottak.
Rengeteg belső munkára volt szükségem ahhoz, hogy ezt most le merjem írni ide, nektek.
Öt éve még a Covid időszaka alatt éltem át azt a tehetetlen és kétségbeesett érzést, hogy a kislányom extrém kis sùlyù koraszülött lett és ezért több hònapig a koraszülött osztályon feküdt.
Aki volt már ilyen helyzetben, az tudja: ilyenkor az anya minden porcikája a gyermeke mellett akar lenni.
Viszont a Covid alatt rideg némileg logikàtlan és megbélyegző szabályok, látogatási tilalmak voltak.
Akkor, abban a végtelenül kiszolgáltatott állapotban megírtam az érzéseimet egy posztban. Kiírtam magamból a fájdalmat, a magányt és azt a hatalmas igazságtalanságot, amit anyaként meg kellett élnem.
(Az eredeti posztot kommentben belinkelem.)
A válasz azonban nem együttérzés, hanem inkàbb együttérzés köntösébe bùjtatott toxikussàg volt egy helyi szervezet részéről,akire ràbìztàk az ügyemet. A poszt ugyanis nagy nyilvànossàgot kapott, rengetegen osztottàk meg, köztük a saját orvosom is.
A szervezet vezetője az én anyai fájdalmamat, kisarkította egy „oltásellenes poszttà".
Pedig nem az volt. Tény, hogy én nem szerettem volna felvenni az oltàst, de nem néztem csùnya szemmel senkire,aki igen. Sőt, a végén mikor azt mondtàk, hogy annyira szigorìtjàk a szabàlyokat mégiscsak felvettem, hogy ne àlljon semmi annak ùtjában, hogy minőségi időt tudjak a gyermekemmel együttölteni. Furàn hangzik, de esküszöm akkor az a védettségi igazolvàny olyan volt nekem, mintha egy platina hitelkàrtyàt kaptam volna,amivel bàrmit megtehetek.
Visszatérve a poszthoz, én csupàn a szìntiszta igazsàgot ìrtam le, és egyàltalàn nem vàdoltam senkit. Én csak egy édesanya voltam, aki belefàradt a harmadik hònapja tartò elkülönültségbe, és aki nem hitte el, hogy joga van a sajàt gyerekéhez.
A pszicholôgiai segìtség helyett egy orvossal valò talàlkozòt ajànlottak fel, aki elmagyaràzza nekem miért fontos a covid oltàs felvétele.
A mai napig a fejemben visszhangoznak a hölgy mondatai: "jogod van a gondolataidhoz, de ìrj egy helyesbbìtő,bocsànatkérő posztot"
(Ugye milyen rosszul hangzik?)
Az a hölgy a legtoxikusabb dolgott t***e: elvitatta egy kiszolgàltatott ember érzéseit!
Ma már pontosan látom, mi történt, de akkor annyira nem volt erőm, hogy csak sodròdtam. Az esetem mintapéldája annak a mélyen romboló jelenségnek, amikor egy traumatizált, kiszolgáltatott ember megéléseit a külvilág érvényteleníti.
Amikor a környezeted, egy intézmény vagy egy tekintélyszemély azt mondja a fájdalmadra, a dühödre vagy a félelmedre, hogy „nem jól érzed”, „túlreagálod”, vagy „biztosan rossz szándék van mögötte”, az idegrendszered egy másodlagos traumát él át. A testben a ki nem mondott, elnémított szavak és elfojtott igazságtalanságok sejtszintű blokkokká, krónikus feszültséggé, vagy fizikai tünetekké merevednek.
Ez a poszt nem egy segélykiáltás. Ez egy lezárás.
Őszinte leszek veletek: még mindig félek. Öt év után is ott van a gyomromban egy pici görcs, miközben ezeket a sorokat gépelem, mert még mindig él bennem a félelem, hogy valaki , sőt, hogy ők újra elnémítanak. Hogy valaki újra félreérti az őszinteségemet.
De már nem várok bocsánatkérést. Nem várok külső igazságtételt. Végleg magam mögött akarom tudni ezt a terhet, és ez a poszt az én belső, ünnepélyes lezárásom. Azért írom le, mert a saját bőrömön jártam meg ezt az utat, és a szakmàm, valamint nagyon sok kollegàm segítségével ùgy érzem mára sikerült feloldanom ezt a történetet.
Ma már egyfajta belső stabilitásból tudok beszélni erről. És pont emiatt a megélés miatt tudom neked is azt mondani:
Annak ellenére, amit a világtól kaptál: Az érzéseid érvényesek. Jogod van érezni a fájdalmat, a dühöt, az igazságtalanságot. Senki nem mondhatja meg neked, hogy mi zajlik a te lelkedben.
Ha te is cipelsz magaddal olyan múltbéli traumát, szüléstörténetet vagy veszteséget, amit a környezeted megpróbált elbagatellizálni vagy elnémítani, tudd, hogy nem kell magyarázkodnod. Nem kell erősnek lenned.
Jogod van az érzéseidhez!
És ha ùgy érzed valakivel szeretnél ròla beszélni, vagy szeretnéd feloldani keress bizalommal! 🙏❤️
📸; a kislànyom làbikòja 😊
