10/07/2026
„Az identitásod alapja Az, Aki megszólított megtérésed katartikus pillanatában. Ő a te
identitásod alapja és Belőle forrásozik abszolút hitelességed minden hullámzáson túl."
ÉlesztŐ
Létezik teljes újrakezdés? István útja a bizonyíték rá, hogy nincs reménytelen helyzet. 🙏 Olvassátok el a bemutatkozóját, és gyertek el csütörtökön meghallgatni őt!😉
„Jónás István vagyok. Az életem egyik felét a mértéktelenség, a bűn, a hajléktalanság és a felelősség eltolása jellemezte, az, hogy hogyan tudok másokból hasznot húzni. Nem igazán vettem részt a normális életben. A másik fele csak úgy rendbe rakódott Isten kegyelméből. Pedig nem is kértem. A ötödik évemet ültem börtönben, amikor Isten elkezdett munkálkodni a szívemben a Római levélen keresztül. 30 éves koromig ittam, drogoztam, gyógyszereztem és függtem.16 éve vagyok normálisabb, mint voltam. 2 évet töltöttem egy rehabilitációs intézetben, ahol újrahuzaloztak. Itt is tértem meg. Később itt, a Ref. Drogmisszióban dolgoztam majd kilenc évet tapasztalati segítőként. Azóta férj és két gyermek apja lettem. Komáromban élek. Hivatásomat tekintve teológus vagyok, jelenleg pedig a Semmelweis Egyetemen veszek részt mentálhigiénés képzésben. 2026-tól vállalkozó lettem, a célom pedig az, hogy függőségben szenvedő embereknek és családjaiknak tudjak segíteni."