27/06/2026
A sokadik kliensem törik össze, amikor azt mondom neki, hogy szerintem neurodivergens. Vagyis az idegrendszere nem átlagos módon működik, dolgozza fel az információkat és reagál a világra. Hogy ez valakinél inkább az autizmus spektruma felé hajlik, másnál az ADHD felé, vagy másképp jelenik meg, az részletkérdés. Ami igazán megrázó, az a reakció. Mintha azt közölném velük, hogy halálos betegek. A szégyen. A stigmatizáltság. Hogy én ezt nem érthetem. Pedig nagyon is értem. És nem csak a tankönyvek miatt.
Kisgyerekként meg kellett tanulnom szemkontaktust tartani. Életem első tíz évében elnémultam, ha idegen szólt hozzám. Még mindig elbújok, ha meglátok egy ismerőst, aki nem vett észre. Szinte soha nem veszem fel a telefont. Egy e-mail megválaszolása néha aránytalanul sok energiát igényel. Olyan barát vagyok, aki napokig, hetekig, néha hónapokig nem válaszol. Szorongok. Voltak pánikrohamaim. Állandóan másnak élem meg magam, kívülállónak. Zavarnak az erős hangok, a fények, a tömeg. Pillanatok alatt túlterhelődik az idegrendszerem. De ugyanennek az idegrendszernek van egy másik oldala is. Ugyanaz az elme, amelyik túl sokat észlel egyszerre, elképesztő gyorsasággal rak össze mintázatokat. Ugyanaz az érzékenység, amelyik könnyen túlterhelődik, teszi lehetővé azt is, hogy órákon át teljes figyelemmel jelen tudjak lenni egy másik emberrel. Hogy olyan összefüggéseket vegyek észre, amelyeket mások nem. Nem annak ellenére tudok mélyen kapcsolódni az emberekhez, hogy másképp működik az idegrendszerem. Hanem éppen ezért.
A neurodivergenciának nagyon komoly ára van. De nem betegség. Nem kell szeretni minden részét. De amikor abbahagytam a várakozást, hogy majd egyszer "normális" leszek, és elkezdtem azt nézni, mire képes ez az idegrendszer pont úgy, ahogy van, akkor elkezdődött valami új. Nem a gyógyulás. Hanem a béke. Néha még most is azt kívánom, bárcsak ne látnék, ne éreznék ennyit. De azt is tudom, hogy ugyanebből az érzékenységből születik minden, amit a legjobban szeretek magamban. Ahogyan kapcsolódom. Ahogyan értek. Ahogyan érzek. Nem cserélném el. Nem kell háborúban élni önmagunkkal neurodivergensként sem. Mert nagyon nehéz. És mégis gyönyörű.