29/05/2026
Még mi nem kellene neki? Nem tudom…
Ma egy termálfürdőben voltam.
Hétköznap volt, nem volt sok ember, de a meleg vizes medence elég kicsi volt, így azért eléggé tele lett.
Két férfi hangosan beszélgetett. Látszott rajtuk, hogy nem igazán érdekli őket, ki hallja és ki nem. De az is látszott, hogy valóban tehetetlenek abban, amiről beszélnek.
Az egyik azt mondta:
„Az volt a baja, hogy nem vagyok otthon, nem vagyunk együtt. Az igaz, hogy dolgozom, de hát akkor miből lenne az a rengeteg minden? És amikor nem dolgozom, folyamatosan úton vagyunk, kirándulunk, nyaralunk. Egyszer azon akadt ki, hogy én motorfesztiválra akartam menni, ők meg nem. De hát nekem ez tetszik. Annyi program van nekik is, bírják ki…”
A másik, szikárabb férfi is belekezdett:
„Nem tudom, mi kellene nekik. Külön laktunk, minden hétvégén ott voltam nála, füvet nyírtam, javítottam, amit kellett. De nem jókor, nem jól, és szerinte nem is erre van a legnagyobb szüksége. Persze, hogy külön lakunk, hisz mindkettőnknek megvan a maga élete. Neki is van gyereke, így jobb. Megvan a magunk világa és a közös is…”
Aztán kisvártatva ismét felhangosodott:
„Nyomkodja a mobilt, kinyílt a csipája, azt mondta, nem én vagyok az apja. Hát nem is én vagyok. Nem vagyok alkoholista, és nem is vagyok az apja, mert akkor más lenne a stílusa. Nem kell szeretnie, én sem vagyok érte oda, de tisztelnie kell, mint egy felnőttet.”
A másik férfi csak hallgatott. Öblösebb hangja halk morajként eltűnt valahol a medencék között.
Hangosak voltak, de csak annyira, hogy ne lehessen nem meghallani őket.
És csak annyira, hogy érezni lehessen: valóban fogalmuk sincs, mit kellene tenni.
Az is kiérződött, mintha talán meg szeretnék hallani a választ. Vagy mintha abban reménykednének, hogy ha így, hangosan hallják önmagukat, akkor talán belül megszülethet valami válasz.
És ez csak egy véletlen volt.
Ugyanígy hallhattam volna nőket is, hasonló kétségek között. Felháborodva, lemondóan, dühösen, feladóan beszélni a férfiakról.
Így 45–50 évesen érezni lehetett, hogy ez nem az első próbálkozásuk.
De azt is, hogy már nem igazán van kedvük belekezdeni egy komolyabb keresésbe.
Azt is kiérezni, hogy nem a szex a központi téma, nem szeretnének lemondani a kapcsolódásról, arról hogy valakivel megoszthassák az életüket. És nem akarnak egyedül élni-nem akarnak "szinglik lenn". De azt sem értik főleg nem érzik ezekben az új helyzetekben hogy lehetne jól kapcsolódni.
Valahogy meg is fogalmazta az egyik:
„Mert ki tudja, mi kellene nekik…”
Sajnos, ha ez így marad, még évtizedeket élhetnek le felesleges próbálkozásokkal, feladott reménnyel, sértődötten keresve a válaszokat.
És talán el is megy az élet.
Vagy akár egyre többször néznek majd a pohár aljára, egyre több főzős-iszogatós, férfias bográcsozáson.
A fogyasztói társadalom megoldja hogy legyen "cél" valamit venni, építeni, és élvezni, dolgozni, stb ahelyett amit nem tudunk megoldani-a kapcsolódást.
Pedig rendes, életerős, célt, értelmet és kapcsolatot kereső férfiaknak tűntek.
Talán nem mindenről van kapcsolattámogató elképzelésük.
De az látszott, hogy mint a gyerekek a homokozóban a sütőformákat, úgy próbálgatják a viselkedéscsomagokat:
Milyenek kellene lenn?
-Visszafogottabb, segítőkész, macsós, lehengerlő, nagyvonalú, úton lévő, szabadidő-központú, apapótló… ??
De nem válik be hosszú távon egy sem- sajnos ezek mind csak próbálkozások.
És még ha be is jönne az egyik ideig óráig, egy életen át nem lehet egy felvett szerepből jól működni, ha nem az ember eredeti, belülről hiteles változata jelenik meg az életben.
És a válasz, amire várnak, talán ott van bennük, ott van a két ember között.
Gondolom, sokakban megfogalmazódott ott a medencében többféle válasz.
De a tanács, csak az mindenkinek a saját válasza a saját nézőpontjából. És ez azért nem segít mert nem lehet átvenni, nem illik bele a másik ember Puzzle-jebe.
Ha valóban tudni szeretnék, akkor "CSAK" annyit kellene tenni, hogy egyszer, kétszer, háromszor valóban ránéznek erre az életre egy másik szemmel.
Ma már nem csak a tecnika fejlődik, nem csak a szervek válnak a CT képen láthatóvá. Ma más van olyan támogatás amikor az életedet is lehet három D-ben látni. ÉS arra is van lehetőség, hogy a fenti lehetőségeket kipróbáljuk, haogy bele tudj helyezkedni helyzetekbe, hogy az mit jelentene, neked, és a másiknak. Ez nem játék, de mégis egy tapasztalás, ami segít hogy megérts megérezd saját magad másképp, ahogy egyébként saha nem tudod. Akár azokra a variációkra is ráláthatsz, megérezheted, amiket képzeletdben vag valódi próbálkozásaidban , kínlódásaidban felvonultatsz. ögé láthatsz ezeknek, miért nem működne,és mi lenne a te valódi utatad. Mert sokszor valóvan szeretne két ember kapcsolódni, és érdemes addig elindulni egy ilyen lehetőség felé, mielőtt feladnád, hogy teljes életet élej.
Ránézhetnének. Beleérezhetnének.
Megértheted , magadat és másokat is, -és főleg azt amit most annyira szeretnél, miért nem megy ez neked, és Őket is.
Ki mit szeretne?
Te mit kersel ebben a kapcsolatban és Ők mit keresnek?
Mert ez néha olyan, hogy kívülről, logikusan elemezve az életet, szinte esélytelen rájönni.
Ezek a modern életvezetési megoldások olyan lehetőség ami kívül esik az eddigi komfortzónánkon-neked, nekem, mindenkinek .. mert ne tanultuk, nem tapasztaltuk, és nem láttunk ilyet életünkben. És más ki sem merjük próbálni. A bátorság hiányzik, hogy nevetségessé válunk, hogy már megint feleslegesen engedtünk valamit közel a sebezhető belső világunkhoz.
-Ezért jön elő bennünk az ellenállás, a jobban tudom, a nevetségesek ezek a dolgok nézet... és ezzel a felnőttenek tűnő-fölényesviselkedéssel védjük magunkat-ami azért van mert ezt a lehetőséget sem ismerjük-mert ismeretlen és ami ismeretlen azzal szemben bizalmatlanok vagyunk. Szóval biztonsángra törekszünk, mert nincs elég bátorságunk nyitni az újra, és úgy nyilatkozunk valamiről, hogy nem ismerjük.
Ez van a párkapcsolatban is. Olyasmiről nyilatkozunk, a párunkról , a gyermekekről a kapcsolatban és még magunkról is amit valójában nem ismerünk. ÉS ez az ami miatt veszett fejsze nyele..
Ha ezt bárki felvetné nekik, hogy talán egy új nézőpontot egy valóban támogató lehetőséget, ami kifordíthatja eddigi meggyőződéseinket a négy sarkából, - megtennénk-e, mert attól még nem lennénk nevetségesek, mint amitől félünk. Hanem új meglepő tapasztlatokkal lennénk gazdagabbak.
Elkezdhetnék egészen másképp látni.
Még akkor is, ha kívül az életben nem történnek azonnal nagy változások.
Mert ha az ember az átélt élményein keresztül megérti magát, a másikat, a gyerekeket, a kapcsolatokat, akkor legközelebb már másképp kapcsolódik, másképp kezdeményez, vagy éppen ad teret amásiknak, másképp hallja a másikat.
Mert észreveszi, mi zajlik benne és körülötte.
Ahelyett, hogy dühösen, kétségek között, a saját igazáról meggyőződve elmegy mellette az élet.
Tudom, mekkora szakadék van a klasszikus nézőpont és aközött a belső szem között, amit akkor tudsz használni, ha valaki megmutatja hozzá az utat.
Semmi hókuszpókusz.
Csak kitartás, nyitottság és bátorság az újr a valódi válaszokra.
Mert ehhez néha több kell, mint egy újabb randi valaki mással.
És akkor az élet valóban elkezdhet változni.
Nem csak úgy általában.
Hanem hozzád, köréd rendeződni.
Úgy, hogy közben már érted is, érzed is, mi történik.
És nem csak próbálkozol tovább a következő két-három évtizedben.
