26/10/2025
Azt tanítja velünk a mi világunk, hogy a létezésünk önmagában nem valami értékes. Folyamatosan teljesíteni, tenni, csinálni kell valamit. Felülteljesíteni, nem megállni. Mert ha semmit sem csinálsz, csak az idődet vesztegeted. Az állandó produktivitás kényszer viszont megöli a kreativitást és az elégedettséget.
Pihenéskor elkap a szorongás, hogy ezt majd pótolni kell, valakinek valamit bizonyítani. Holott ha megtanulnánk pihenni, csendben lenni, megtanulnánk még a gyermekkorban, hogy a létezésünk már magában a legnagyobb értékünk, talán kevesebb lenne a szorongó, teljesítményfüggő, önképzavaros ember.
A mai világ mindent megtesz, hogy a lelassulásról elterelje a figyelmet már fiatal korban. Nekünk pedig, akik még ismerik a lassú gyermekkort mindent meg kéne tennünk, hogy a földön tartsuk őket ahol tudatosan érezhetik a gyökereiket. Mert sokkal nehezebb úgy kapcsolódniuk önmagukhoz, hogy alig ismerik a digitális tértől való független létezést.
Nem kis kihívás volt középiskolásoknak jógát tartanom. Határozottan komfortzónán kívüli élmény volt. Hiszen nem egy önszántából érkezett csoport volt 🙃. Mégis szívből remélem, hogy ez a szösszenetnyi testi-lelki-mentális egészség legalább egy icipicit jót tett.
Nem része a társadalmunknak, a hagyományainknak a jóga, természetes, hogy a kamaszoknak idegen és vicces, vagy egy kicsit "gáz" is. Nem is a jógázás, az ászanázás volt ennek a lényege. Hanem a külvilág elcsendesítése és a belső világ felhangosítása. Meg persze a mozgás fontossága.
Bónuszként itthon jöttem rá, hogy ott a gimi falai és a földön fetrengő "kitudjamiketgondoló" gyerekek között, visszaröppentem a múltba és megöleltem a kamaszkori önmagamat is. Vagy ő ölelt meg engem ❤️🩹
Ne csak az október szóljon a mentális egészségről, hanem az egész élet ❤️
́lisegészség ́g ́s
