02/04/2024
MIÉRT MINDIG A GYEREKKOR?
Sokan teszik fel a kérdést, hogy a pszichológusok, terapeuták miért mindig a gyerekkorban vájkálnak, akármilyen problémával fordulunk is hozzájuk. Miért kell felnőtt emberek jelenlegi nehézségeivel kapcsolatban visszamenni egy olyan időszakba, aminek már rég vége, és amikor a mostani probléma még nem is létezett?
Még nem volt házastársam, gyerekem, főnököm, kollégáim, és nem is ismertem azokat az embereket, akikkel ma gondom van. Még nem kellett munkahelyre járnom, pénzt keresnem, hivatalos ügyeket intéznem, ellátnom családot és háztartást, autót vezetnem, vagyis nem is voltam olyan élethelyzetekben, amik ma problémát okoznak. Mi keresnivalónk van akkor a gyerekkorban?
A válasz az, hogy az érzelmi reakcióink a gyerekkorunkban alakulnak ki, abban az időszakban, amikor még nem is tudunk másképp reagálni a világra, mint érzelmi alapon, hiszen logikus gondolkodásunk még egyáltalán nincs. Bármi is történik velünk vagy körülöttünk, gyerekként azt automatikusan magunkra vesszük, és olyan, saját magunkkal kapcsolatos hiedelmeket alakítunk ki, amik nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak, viszont stabilan belénk ivódnak, és elkísérnek bennünket a felnőttkorba is.
Ha például egy gyerekért késve érnek a szülei az óvodába, és azt látja, hogy ő marad utoljára, mindenki mást hazavittek már, akkor nem azon fog gondolkodni, hogy ennek milyen, tőle független okai lehetnek. Egy gyerek nem tud végiggondolni olyan eshetőségeket, hogy anyunak/apunak esetleg túlóráznia kell, hogy a főnöke nem engedte el a szokott időben a munkahelyéről, vagy éppen egy dugóban ücsörög, esetleg defektet kapott, és épp kereket próbál cseréni az út szélén.
A gyerek számára ezek nem létező variációk, és utólagos magyarázatként sem képes értelmezni őket. Ő csak azt látja, hogy érte nem jön senki, pedig mindenki mást elvittek már, vagyis ő nem fontos, ő nem számít, ő jelentéktelen. Sok gyerekben az is felmerül, hogy soha nem is fog érte jönni senki, vagyis elhagyták. És miért hagyták el? Hát mert nem szeretik. És miért nem szeretik? Hát mert ő nem elég jó, nem elég ügyes, nem elég okos, stb.
Sokan számolnak be arról, hogy a szüleik folyton veszekedtek, őket pedig közben észre sem vették, és nem törődtek azzal, hogy nekik nyugodt családi légkörre és gondoskodásra lett volna szükségük. Mit szűr le ebből a gyerek? Hogy ő jelentéktelen, és hogy az ő igényei nem számítanak. Vagy ha a szülők elválnak, és apuka elköltözik, a gyerek akkor sem azt gondolja, hogy a szülei nem jönnek ki jól, és képtelenek egymással egy fedél alatt élni, hanem azt, hogy ő nem elég jó gyerek, hiszen ha az lenne, az apukája vele maradna.
Ráismerünk ezekre az érzésekre felnőtt korunkban is? Hogy nem vagyunk fontosak, az igényeink nem számítanak, senki sem törődik velünk, senki sem szeret igazán, mert nem vagyunk elég jók/szépek/sikeresek, stb.? Hát persze, hogy ráismerünk. Márpedig ezek a zömmel gyerekkorból eredő, saját magunkkal kapcsolatos negatív hiedelmeink okozzák a legtöbb problémánkat az életben.
Ezért kell a legtöbb esetben a gyerekkorban keresgélni, ha a felnőttkori problémáink gyökerét szeretnénk megtalálni. Ezek a gyökerek azonban felderíthetők, és a problémák terápiával meg is oldhatók. Ha szeretnél kezelésre jönni, keress bátran. Írj Messengeren, vagy látogass el a weboldalamra: https://instanthipno.com
