16/03/2023
😴
A heti sok liternyi kávé és energiaital nem tudja pótolni a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás pozitív hatásait: a pillanatnyi „csúcsközeli élmények” ellenére, még ronthat is a kialvatlanság okozta helyzeten. Bizony, 5–10 napnyi kialvatlanság már érezhetően lehúzza a napjainkat. Egy átlagos felnőtt számára 6–9 óra alvásra van szükség az egészség megőrzéséhez, és ahhoz, hogy az ébren töltött idejében megfelelően tudjon „teljesíteni” az élete valamennyi területén.
Egyébként a Guardian néhány hete ismertette a Frontiers in Neuroscience című idegtudományi szaklapban megjelent kutatás eredményeit, amely szerint – igaz, ezt még egy kontrollcsoporton igazolni szükséges – télen több alvásra lehet szükségünk (a cikk itt olvasható: https://tinyurl.hu/U4OY)
Mégis úgy tűnik, hogy korunk teljesítmény- és sikerorientált miliője gyakran vonzóbb, mint egy pihentető alvás, mondván, „az alvás a lusták sportja”. Ellenőrizzük csak ezt az állítást! Először is, az alvás nem egyenlő a lustálkodással már csak a folyamatát illetően sem. Egy olyan periodikusan ismétlődő, szervezett életfolyamatról van szót, aminek során – természetesen csak ideiglenesen – megszűnik a folyamatos információs kapcsolat a szervezet és a külvilág között. A folyamat az alvásmélységtől függően négy, különböző arányú periódusból épül föl: szendergés (1.), felületes alvás (2.), mély alvás (3–4.) valamint az álom-, vagyis a REM fázisú alvás.
Az egyik legfontosabb életfunkciónkról van szó, hiszen ekkor regenerálódik a szervezetünk, az agyunk és az idegrendszerünk, a napi információmennyiség és az élményeink is az alvás során kerülnek az agyunk megfelelő helyére – oda, ahonnan bármikor elő tudjuk őket hívni. 😊
Vagyis ezer okunk van arra, hogy tudatosan foglalkozzunk az alvásunk minőségével, és ha úgy látjuk, hogy van min javítani, akkor azt tegyük is meg. Dr. Purebl György részletesen beszélt az alvás fontosságáról ebben az interjúban: https://tinyurl.hu/Sb90