14/09/2026
Most olvasom Bessel van der Kolk A test mindent számontart című könyvét, és különösen megfogott benne, milyen nagy szerepe van egy másik ember jelenlétének abban, hogy a szervezetünk mennyire érzi magát biztonságban.
Az idegrendszerünk ugyanis nemcsak arra reagál, ami közvetlenül a testünkkel történik. Folyamatosan érzékeli a környezetet és a velünk lévő embert is: a hangját, a mozdulatait, a tempóját, az érintését, azt, hogy kiszámítható-e, ami történik. Két ember idegrendszere hat egymásra. Ezt nevezzük társszabályozásnak.
Ez a gondolat azért érintett meg, mert a kezeléseim során én is újra és újra megtapasztalom. Van, aki már az első percekben mélyen ellazul, másnak több idő kell ahhoz, hogy ne tartsa a vállát, ne kontrollálja a fejének súlyát, vagy egyszerűen merje teljesen rám bízni magát.
És ebben nekem is van felelősségem. Nemcsak az számít, milyen technikát választok és mit csinál a kezem. Az is számít, hogyan vagyok jelen mellette. A nyugalmam, a hangom, a mozdulataim ritmusa, az érintésem határozottsága és kiszámíthatósága mind része annak a közegnek, amelyben a teste eldöntheti, hogy továbbra is tartania és kontrollálnia kell-e, vagy egy időre elengedheti ezeket.
Ezért fontos számomra az is, ahogyan fogadlak, a fények, az illatok, a tér nyugalma és az, hogy semmit ne kelljen siettetni. Ezek nem egyszerűen a kellemes atmoszféra részei. Együtt azt a környezetet teremtik meg, amelyben az idegrendszernek egyre kevesebb oka marad készenlétben lenni.
Amikor ez megtörténik, annak a testen is vannak apró jelei. Mélyebbé válhat a légzés, csökkenhet az izomtónus, a fej súlya egyre inkább belesimulhat a kezembe, és megszűnhet az a finom, sokszor észrevétlen tartás, amellyel még pihenés közben is kontrolláljuk magunkat.
Ezért gondolok a jelenlétemre is a kezeléseim részeként. Nemcsak a kezemmel szeretnék olyan környezetet teremteni, amelyben a testednek nem kell tartania magát. Hanem azzal is, ahogyan melletted vagyok. 🤍