14/06/2026
Hiszek az élet szentségében.
És közben nagyon hálás vagyok, hogy nekem nem kellett ilyen helyzetben döntést hoznom az életemben.
Hívő emberként sokat gondolkodtam ezen a kérdésen. A keresztény hagyományban Jézus nagyon határozott volt a bűnről, ugyanakkor rendkívül óvatos az ítélkezéssel kapcsolatban. Nem azért, mert minden mindegy, hanem mert pontosan tudta, milyen keveset látunk a másik ember teljes történetéből.
Talán a hitnek is van egy ilyen rétege.
Nem csak az, hogy vannak meggyőződéseink arról, mi a jó és mi a rossz, hanem az is, hogy tudjuk: vannak helyzetek, amelyekben nem mi hordozzuk a keresztet. Ilyenkor talán több helye van az irgalomnak, mint az ítéletnek.
A következő írást ezért osztom meg.
Nem azért, mert választ ad egy nehéz erkölcsi kérdésre. Hanem azért, mert emlékeztet valamire, amit egész életünkben tanulhatunk. Arra, hogy nem látunk bele teljesen a másik ember életébe. Nem hordozzuk az ő történetét, a veszteségeit, a félelmeit, a lehetőségeit és a korlátait. Mégis gyakran úgy mondunk ítéletet, mintha látnánk.
Pedig az együttérzés nem feltétlenül azt jelenti, hogy egyetértünk a másik döntésével. Sokszor csak azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk: neki kell együtt élnie annak következményeivel.
Laza Ildikó coach
A következőkben Tregova Anita- pszichomókus írását osztom meg.
“Tregova Anita posztja
"Egy hónappal ezelőtt abortuszom volt – meséli a kliens. – Nem mertem elmondani senkinek. Szörnyű élmény volt, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy felneveljek egy gyereket. Kilátástalanná vált volna az életünk, ha megszülöm. Tegnap elmondtam az anyámnak, és ő azt mondta, hogy megöltem az unokáját. Az anyám, aki egy teát nem főz meg nekem, aki nem hív fel, aki tizennyolc éves koromban mondta, hogy költözzek el, mert zavartam az épp aktuális pasiját. Nem is tudom, mit vártam."
Különös, hogy mennyien aggódnak azért a gyermekért, akit nem akarnak felnevelni. És milyen kevesen aggódnak azért a nőért, akinek együtt kell élnie a döntés következményeivel. Addig megy a harc, az ítélkezés, amíg másnak kell viselnie a döntés árát. De amikor a gyermek megszületik, a felelősség már nem azé, aki ítélkezett. Hanem azé, aki ott marad. Mert az élet valóban érték. De ettől még nem minden élethelyzet hordozza ugyanazokat a lehetőségeket.
Egy nem kívánt gyermeknek lenni, egy érzelmileg vagy anyagilag összeomló családban felnőni olyan teher lehet, amelynek következményeit egy életen át hordozza valaki. Csak ezen a ponton ritkán hallani ugyanazt a szenvedélyt, amellyel a gyermek megszületéséért harcoltak. Talán kevesebb ítéletre és több alázatra lenne szükség annak belátásához, hogy vannak helyzetek, ahol nem jó és rossz döntések között választanak az emberek. Hanem különböző fájdalmak között. És engedni, hogy az döntsön, aki a döntés következményeit hordozni fogja.”
