29/09/2025
A pop-pszichológiai cikkek rendszerint buzdítanak minket a tudatos jelenlétre, amitől majd minden más lesz, rálátunk mintázatainkra és jól megtörjük azokat. Én is írtam pár ilyet, még fénykoromban. Volt idő, amikor még el is hittem, aztán ez egyre nehezebben ment. Nem azért, mert hazugság lenne, hanem azért, mert a jelenlét nem olyan cucc, amit elrakunk egy biztos helyre, aztán jól elfelejtünk, hol is van. Hanem egy olyan létállapot, amiben nemcsak a felszabadultság és a nyugalom áraszt el minket, hanem a létünkhöz tartozó sérülékenység és szenvedés is.
Persze, nem véletlen a hype a jelenlét körül. Szomjazzuk a jelenlétet, a kapcsolatot önmagunkkal és a környezetünkkel, hiszen a csendben, a mozdulatlanságban, a “lenni”-ben élhetjük át igazán, mi is van bennünk és körülöttünk. A jelenlét a kapu a valódi élethez, de egyáltalán nem ígér menekülést, megszabadulást a nehéz érzésektől. Épp ezért átélni mindezt nem is olyan könnyű, mint ahogy azt a cikkek mondják.
A valódi cél nem a jelenlét keresgélése, hanem annak gyakorlása, hogy hogyan teremtsük meg és viseljük, amikor a létünk egész súlya összeér.
