08/08/2025
‼️Most állj meg egy pillanatra és nézz a képre! Szinte egész biztos lehetsz abban, hogy a környezetedben is akad olyan, akiről készülhetett volna már ilyen felvétel...🥹
‼️Felkavaró kép! Mint, ahogyan a téma is az. De mindenképpen elismerést érdemel az a bátorság, amit Goldin fotója jelent.
‼️Megszámlálhatatlan azok száma, akik hallgatnak a bántalmazásról. Nem merik, vagy egyszerűen szégyellik a tényt napvilágra hozni: bántalmazott vagyok 💔
‼️Pedig a hallgatás nem vet véget a bűn elkövetésének, sőt növeli az újraelkövetés esélyét. A lelkünk legrejtettebb szegletébe eltemetett lelki/fizikai sérelem csak utat mar a kétségbeesésnek, a fájdalomnak és a hazugságoknak.
‼️Tabu a szennyest kiteregetni, különösen egy olyan világban, ahol megbújik még köztünk az áldozathibáztatás. Az én olvasatomban ez művészet. Hiszen hat ránk érzelmileg, önfeltáró és katartikus.
‼️Legalábbis remélem, hogy így van!🙏💔❤️🩹
Fodor Marcsi író, újságíró:
Nan Goldin 12 éves volt, amikor nővére öngyilkos lett. Pár hónappal később a kislányt szinte sokkolta, amikor rájött, hogy már nem emlékszik a testvére arcára. Azért kezdett fotózni, hogy soha többé, senkit ne feledhessen el. De fényképei hamarosan túlnőttek a családi fotózás keretein, mert olyan közegbe került, ahová korábban egy fotóst sem engedtek be. 14 évesen elszökött otthonról, és homosz*****isok, transzvesztiták fogadták be a kóborló lányt. Közöttük nőtt fel, ők lettek a legjobb barátai, és kedvenc modelljei - ő olyan őszinteséggel dokumentálta életüket és halálukat, ahogyan korábban senki, hiszen nála jobban senki nem ismerte ezt a világot. Díjnyertes sorozatában, "A sz*****is függőség balladájában" található az a sokat vitatott, mégis ikonikus kép is, amelyen Nan Goldin saját arcát mutatja, miután egykori partnere brutálisan megverte. A bántalmazás oka az volt, hogy rátalált a nő naplójára, és annyira feldühítette, amit abban olvasott, hogy kis híján kiverte Goldin szemét. Bár a nők bántalmazása soha nem volt ritka a történelem során, a téma mégiscsak ritkán került vászonra. Nan Goldin volt az első nő 1984-ben, aki nem szégyellte megmutatni saját veréstől eltorzult arcát, műalkotássá emelve saját megaláztatását. A fotó a Tate Múzeum gyűjteményébe került és ma már minden női művészetet bemutató könyvben megtalálható. Persze jogos a kérdés: hogyan lehet műalkotás egy ilyen kép? Bármelyik este lehetne hasonlót fotózni a baleseti sebészet várójában. A válasz többrétegű. Egyfelől a művészet feladata nem a szépség bemutatása, hanem az igazságé. Másrészt, ha ez ennyire gyakori dolog, miért nem láttuk eddig műalkotásokban megjelenni? Egy ennyire gyakori jelenségből hogyan lett tabu? Miért nem lehet erről beszélni? Goldin fotója nem szépít, nem stilizál, nem esztétizálja a fájdalmat, hanem feltárja, kimondja, megmutatja. Ez a művészet dolga. Ez az oka annak, hogy a kép nemcsak róla szól, hanem rengeteg más nő tapasztalatáról is. A művész azok helyett beszél, akik nem mernek, nem tudnak megszólalni, így lesz a fotó több, mint egyszerű önarckép. Ez egy politikai gesztus. Lázadás a nők évszázadok óta tartó bántalmazása ellen.
Forrás: Fodor Marcsi író, újságíró
