01/08/2026
Amikor a kutató kincsre bukkan 💎💎💎
Gondolatok-érzések a kutatás szépségeiről, nehézségeiről, célkitűzésről, motivációról, kitartásról, hitről, reményről, intuícióról, szerencséről és az elnyert jutalomról… 😊
Ez egy hosszabb, személyesebb hangvételű poszt lesz, de mivel motivációs célzattal íródott, bízom benne, hogy segítséget, ösztönzést nyújthat másoknak is… 🙂
Bő 5 évvel ezelőtt mondtam fel a munkahelyemen, hogy csak a kutatásaimra és a könyvírásomra fókuszálhassak. Akkor még sejtelmem sem volt arról, hogy a továbbiakban micsoda kalandokban lesz részem, valamint milyen végeláthatatlan futószalagon fognak szembejönni az akadályok. 🤣 De motivált voltam és nagy erőkkel vetettem magam a munkába… Akkoriban még rengeteg kutatnivaló várt rám. Akadt olyan, melyre előzetesen egy lukas garast nem adtam volna, hogy elő fog kerülni (lásd pl. Bicsérdy harmadik felesége, akiről éveken keresztül csak annyit tudtam, hogy: létezett 😅), ám végül mégis, és olyan is, amelyről holtbiztos voltam, hogy meglesz és maximum pár hét alatt, de aztán kiderült, hogy mégsem…
Ilyen volt az az információ is, hogy mikor és hol halt meg Bicsérdy lánya, Aranka…? Pontosan ismertem a születési adatait, a férjezett nevét, tudtam, hogy 1968 után Nagyszebenbe költözött és ott élt még 1983-ban is. Gyermeke nem lévén, az utódait nem kereshettem meg, ellenben beszéltem jó néhány emberrel, aki még személyesen ismerte őt. A halálával kapcsolatban azonban nem tudtak használható infót nyújtani. Lepattantam a helyi anyakönyvi irodáról (náluk nem élt, nem hunyt el ilyen nevű ember soha), elhajtottak a születési helyének az anyakönyvéről is, hogy nem tudnak semmit. Temetői, egyházi nyilvántartások, családfakutató adatbázisok kilőve. Kerítettem egy idős, köztiszteletben álló nagyszebeni személyt, aki az ottani, nem túl népes magyar közösségben megfuttatta a kérésem-kérdésem, de nemhogy tudtak volna bármilyen érdemi információval szolgálni, az derült ki, hogy soha nem is hallottak róla! Szóval falak, falak mindenütt… Az időközben elkészült kéziratomat azonban már le kellett adnom a nyomdába, így – egyelőre (!!!) – elengedtem ezt a témát…
De továbbra sem hagyott nyugodni a dolog… Hogy lehetséges az, hogy egy olyan ember, aki 40 éve még vígan az élők sorában volt, annyira eltűnjön, mintha a föld nyelte volna el…??? Ezt nem tartottam sem logikusnak, sem hihetőnek. Évekig nem nagyon tettem sokat az ügy érdekében, és fogalmam sem volt arról, hogy honnan fognak előbukkanni az adatok, de folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy valahonnan elő kell kerülniük… És hiába pattintottak le első körben a szebeni anyakönyvi irodáról, valahogy mégis az volt az érzésem, hogy Nagyszebenben hunyt el…
Aztán egyszer csak megsajnált az univerzum és mentőövet dobott…☺️
Tavaly, egy Ada Kaleh szigetével foglalkozó FB csoportban feltettek egy videót, amelyben jó néhány fénykép volt látható Arankáról is (bő négy évtizedig élt ott), így adta magát, hogy megkeressem a felvételt megjelentető személyt. De nem léptem azonnal. Rengeteg egyéb teendőm volt, meg halogattam is a dolgot, tekintve, hogy az illetővel románul kellett volna értekezzek, azt meg még nem tudok… Végtére is bő egy hónappal ezelőtt (!) megelégeltem az időhúzást és a google fordító segítségével, felvettem a kapcsolatot Bianca Buse-val, akinek elmondhatatlanul hálás vagyok! 🙏🙏🙏 Kiderült, hogy ez a végtelenül kedves és segítőkész hölgy még Nagyszebenből ismerte Arankát, de a haláláról ő sem tudott pontosabb információkat mondani, mert később elköltözött onnan. Viszont tartották a kapcsolatot és azt tudta, hogy 1989-ben még biztosan élt. Ennek bizonyítására el is küldte több, Aranka által írt levél fotóját, melyen egyértelműen látszott a feladás dátuma. Örömöm óriási volt, viszont ezen felbuzdulva újra megkörnyékeztem a szebeni anyakönyveseket, leírva minden létező dolgot, amit csak tudtam, hogy nézzenek már utána, mert biztos voltam benne, hogy tudniuk kell… És láss csodát! Az a hivatal, amelyik évekkel ezelőtt elhajtott, csak megtalálta Arankát!!! Igaz, már egy másik utónévvel (Omer Aurelia), mert az Arankát valószínűleg hivatalból románosíthatták… Mindenesetre az összes egyéb, általam megadott személyes adat helyességét visszaigazolták, és lám-lám, mégsem hagyott cserben a megérzésem, mert kiderült, hogy mégis Nagyszebenben hunyt el (!), egyébként 1990. július 4-én.
Szóval 5 évnyi keresés után végre célba értem, és ebben a témában már soha, semmilyen kutatást nem kell se végeznem, se végeztetnem!!! „Lantom eldalolni” meglehetősen gyönge, hogy mennyire hálás vagyok ezért és mennyire örülök! 🙏🥰
De ez az írás nem azért született, hogy öncélúan örömködjek nyilvánosan egy olyan dologért, amely rajtam kívül szinte biztos, hogy nem túl sok embert érdekel…
Ez a poszt alapvetően arról szól, hogy ha van egy hőn áhított célod, mennyire érdemes kitartónak lenned! S hogy mi a legfőbb vágyad? Teljesen lényegtelen! Mindenkinek más… A lényeg, hogy ne vedd le a célról a szemed! Nem kell görcsösen felé törekedni. Lehet közben pihenni, akár más irányokba elkalandozni, de végül visszatérni rá és mindenképp: tenni érte!
Nem állítom, hogy ezzel a „recepttel” mindenki sikeres lesz és el fogja érni az összes célját. De azt határozottan, hogy nagyon sokat viszont igen és ha ehhez társul egy olyan mélyről, a bensőnkből fakadó érzés, hogy „sikerülni fog”, akkor pláne küzdjünk érte!
Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen elég ereje, kitartása, motivációja, hite és lelkesedése elérni a leginkább vágyott céljait, és ha sikerült, érezzen olyan mély hálát és örömet, amilyet én érzek most. 🙏💪😊
Sok szeretettel: Áprily Zoltán
, , , , , , , , , ,
