03/05/2026
Együttműködő és proaktív megoldások módszer(CPS) – Dr. Ross Greene
Sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni egy nehéz helyzetben, hogy a gyerek „meg tudná csinálni, csak nem akarja”.
Dr. Ross Greene mondata: "Kids do well if they can."
„A gyerekek akkor teljesítenek jól, ha képesek rá”
Ez azt jelenti, hogy a gyerekek alapvetően szeretnének jól működni, együttműködni és megfelelni az elvárásoknak — ha rendelkeznek hozzá a szükséges készségekkel az adott pillanatban.
Ha nem „csinálja jól”, annak gyakran nem az az oka, hogy:
- nem akarja,
- direkt ellenkezik,
- manipulál,
- „rossz”... hanem az lehet, hogy valami hiányzik vagy éppen nem hozzáférhető számára.
Például hiányozhat vagy gyengébb lehet:
- impulzuskontroll → nem tudja megállni, hogy közbevágjon vagy odacsapjon;
- frusztrációtűrés → hamar kiborul, ha valami nem sikerül;
- rugalmas gondolkodás → nehezen viseli a változást;
- érzelemszabályozás → nem tud megnyugodni;
- problémamegoldás → nem talál más megoldást a kiabáláson kívül;
- kommunikáció → nem tudja elmondani, mire van szüksége.
Vagyis a nehéz viselkedés gyakran nem akarat kérdése, hanem készség-, információ- vagy szabályozási hiány következménye.
A módszer arra épül, hogy ne a viselkedést próbáljuk „letörni”, hanem közösen értsük meg és oldjuk meg a problémát.
A módszer alapja a mentalizáció: a viselkedés mögött meghúzódó érzések, gondolatok, szükségletek és nehézségek feltárása.
Különösen hatékony nagyobb gyerekeknél, amikor már képesek jobban bevonódni a közös gondolkodásba.
A módszer akkor működik jól, amikor a gyerek toleranciaablaka nyitott, vagyis képes figyelni, gondolkodni és együttműködni.
Dr. Ross Greene ezt nevezi „B tervnek”.
1. Empátia lépés
Az első lépés célja, hogy valóban megértsük a gyerek nézőpontját.
Itt nem a viselkedés kijavítása a cél, hanem annak feltárása, hogy:
• mi történt benne,
• mit érzett,
• mire gondolt,
• mi volt számára nehéz.
Ehhez használhatjuk:
• reflektív hallgatást
• tükrözést
• tisztázó kérdéseket
• validálást
Például:
„Észrevettem, hogy…”
„Tudnál erről még mesélni?”
„Mi volt ebben nehéz?”
„Mire gondoltál?”
Ha a gyerek azt mondja: „nem tudom”, az nem feltétlen ellenállás.
Lehet, hogy:
• még nem fogalmazódott meg benne,
• időre van szüksége,
• nem érti a kérdést,
• túlterhelt.
Ilyenkor segíthet az átfogalmazás és a türelem.
2. Saját aggodalmaink megosztása
Ha megértettük a gyerek nézőpontját, következhet a saját szempontunk.
Itt nem kioktatunk és nem megoldást mondunk.
Hanem röviden, világosan megfogalmazzuk az aggodalmunkat.
Például:
„Attól tartok, hogy…”
„Aggódom amiatt, hogy…”
Ebben a lépésben fontos, hogy a gyerek képes legyen befogadni az információt.
Ha nincs szabályozott állapotban, ez a lépés kevésbé hatékony.
A cél az, hogy mindkét fél szempontja látható legyen.
3. Megegyezés vagy meghívás
Ebben a lépésben közösen ötletelünk.
Nem a felnőtt mondja meg a „jó megoldást”, hanem meghívja a gyereket a közös gondolkodásba.
Például:
„Van valami ötleted, hogy…?”
„Mit tehetünk szerinted?”
„Mi segítene legközelebb?”
A cél olyan megoldás találása, amely:
• reális
• kivitelezhető
• mindkét fél számára elfogadható
Ez fejleszti:
• a problémamegoldást
• a rugalmasságot
• az együttműködést
• a felelősségvállalást
4. Generalizáció
Egy negyedik lépéssel egészítették ki a modellt:
A generalizáció segít abban, hogy a megszerzett tudás ne csak az adott helyzetben működjön.
Hanem más, hasonló helyzetekben is alkalmazható legyen.
Például:
„Ez máskor is segíthet?”
„Hol lehet még hasznos ez a megoldás?”
Így fejlődik a mentalizáció és a rugalmas gondolkodás.
A fenti szemlélet nem gyorsfegyelmezési eszköz, hanem hosszú távú készségfejlesztő szemlélet.
Nem azt tanítja meg a gyereknek, hogy „engedelmeskedjen”.
Hanem azt, hogy:
• megértse önmagát
• megértse a másikat
• együttműködjön
• problémát oldjon meg
Ez hosszú távon belső kontrollt és érzelmi intelligenciát épít.
(forrás: Farkas, Gyöngyi Karolina. Mire gondolsz? A nehéz helyzetek megértése és kezelése. Budapest: Symbo Alapítvány, 2024.)
