Leniczki Csilla - pszichológus, autogén tréner

20/05/2026

Női függő, férfi függő. Egyre megy?

Leegyszerűsítve azt hihetnénk, hogy a függő az függő és pont. Ám az elmúlt évek kutatásai egyre világosabbá teszik, nem vehetjük egy kalap alá a két nemet az addikciók tekintetében.

Míg a férfiaknál gyakoribb az alkohol- és az illegális drogok használata, addig a nők jellemzően a társadalmilag elfogadottabb, legális szerek felé fordulnak, mint az altatók és a nyugtatók. A viselkedéses addikciókat nézve is fontos különbségek vannak. Míg a férfiaknál gyakoribb a szerencsejáték- vagy a testedzés függőség, addig a nők könnyebben belecsúsznak a social media vagy a vásárlás okozta függőségekbe.

De ami még ennél is érdekesebb és terápiás szempontból fontos, hogy a férfiaknál gyakrabban áll a függőség háttérében a kockázatkereső viselkedés és a teljesítménykényszer, míg a nőknél jellemzőbb a traumatizáltság, bántalmazás, szorongás, kapcsolati stressz, mint mögöttes tényezők.

Az eltérő pszichológiai okok és társadalmi elvárások mellett mindenképp szót kell ejteni az különböző biológiai és neurobiológiai tényezőkről.
A női szervezet víztartalma és a máj enzimaktivitása alacsonyabb.
Emellett a nők agyában a dopamin-rendszer érzékenysége fokozottabb és a magasabb ösztrogén szinttel rendelkező nőknél a különböző szerek sokkal intenzívebb örömérzetet okoznak.

Mindezek hatására a nők a kipróbálástól hamarabb jutnak el az addikcióig és intenzívebb sóvárgást élhetnek meg, miközben a női függőség még mindig sokszor tabutéma.

A bio-pszicho-szociális megközelítés arra is rámutat, hogy habár a visszaesés hasonló arányú, a visszaesés okai és mintázatai jelentős eltérést mutatnak.

Mindezek fényében fontos, hogy a női függőkkel más megközelítésben dolgozzunk és figyelembe vegyük a bio-pszicho-szociális különbségeket.

Ezért is vagyok hálás, hogy a Restart Programok - ahol ez a szemlélet maximálisan érvényesül - meghívott a tagjai közé és ősztől én is részese lehetek ennek a profi csapatnak.

Nagyon várom a közös munkát!
Ősszel találkozunk!

https://restartprogramok.hu/

11/05/2026

Én a pszichológusnál

Szakemberként felelősséggel tartozom azok iránt, akik felkeresnek a nehézségeikkel. Azt vallom, hogy csak úgy tudok másoknak hatékonyan segíteni, ha a saját vakfoltjaimat minél jobban felismerem és fejlesztem önmagam. Ezt semelyik módszertani képzés nem tudja helyettesíteni.

Másrészt fontos tapasztalás ez abból a szempontból is, hogy így sokkal inkább át tudom érezni, milyen lehet a klineseimnek kitárulkozni előttem és megosztani velem azokat a titkokat, amiket eddig senki mással.

Különleges kapcsolat ez a segítő és a segítségkérő között, amiért megéri tenni azért, hogy "elég jó" pszichológus legyek!

01/05/2026

Piaszagú Anyák napja

Valószínűleg mindannyiunk emlékezetében élénken élnek azok az óvodás, kisiskolás anyák napi ünnepségek, ahol virágos ruhás kislányok masnival a hajukban és jólfésült kisfiúk mellénykében izgatottan várják, hogy elmondhassák a versikét és odaadhassák a szál virágot a meghatódott édesanyjuknak.
És vannak azok a kislányok és kisfiúk, akikben sok egymással ellentétes érzés viaskodik. Akik mindig csak az óvodában kapnak enni, akik otthon folyton csak "zavarnak", akiket tegnap is megvertek valami banális okból kifolyólag, akik legalább heti háromszor a játszótér helyett a kocsmába mennek, hogy hazacsalják a szülőt, vagy csak "egyszerűen" elhanyagoljak őket fizikailag és lelkileg.

Ez akkor természetessé, megszokottá válik és sokszor csak akkor lóg ki a lóláb, ha ezek a gyerekek átmennek játszani a kis barátjukhoz, barátnőjükhöz, ahol szembesülnek azzal, hogy más, jobb működésű családok is léteznek. Ezeknek a gyermekeknek egy-egy Anyák napi ünnepség különösen fájdalmas élmény lehet, mert ott nem csak nekik, hanem mindenki másnak is nyilvánvalóvá válik, hogy valami náluk nincs rendben. Ilyenkor pedig rendszerint nem a diszfunkcionálisan működő szülő, hanem a gyermek él meg szégyent.

Az anyák napja közeledtével megszaporodnak azok a konzultációk, melynek a fő dilemmája: Felköszöntsem-e az anyámat Anyák napja alkalmából?

A gyermekkori traumák és a társadalmi elvárások, a megtapasztalt anyakép és a vágyott anyakép, a félelem és a remény küzdelme ez.
Meglett férfiak és 40-es nők izzadt tenyerükben darabokra morzsolt zsebkendővel tépelődnek, hogy mi legyen.
Sokuk kapcsolata rég kiüresedett az anyjával, vagy soha nem is volt. De hát így működünk mi emberek, 40-50 évesen is a bennünk rejlő sebzett gyermek mély és igazi kapcsolódásra vágyik a sok esetben érzelmileg éretlen szülővel.

Sokan abban bíznak, ha majd most nagyobb virágcsokorral, szívhezszólóbb verssel próbálkoznak, végre megkapják az áhított szeretetet. Végre leülnek, beszélgetnek, nem csak a szomszédokról, vagy a politikáról, hanem önmagukról, a kapcsolatukról.

Másokat pedig a mardosó bűntudat hajt. "Nem tehetem meg, hogy nem köszöntöm fel, mégiscsak az anyám." - rendszeresen felbukkanó gondolat ez egy-egy ünnep közeledtével. Társadalmi elvárás, belénk lett nevelve, hogy a szülőt szeretni kell, de minimum úgy csinálni, mintha szeretnénk. Ha ezzel valaki tudatosan szembemegy, még mindig sokszor megdöbbenéssel, értetlenséggel találkozik és azzal, hogy próbálják visszaterelni a konvencionális viselkedés irányába. A társadalmi elvárás mellett a gyermeki pszichés fejlődésnek természetes része a szülő idealizálása. Ám ha ez felnőtt korban is megmarad, az meggátolja az autonómia és a reális önkép kialakulását.

Mit tehetünk egy ilyen szorongató helyzetben?

Érdemes tisztáznunk magunkban, hogy azért akarjuk-e felköszönteni a szülőnket, mert "kell" vagy mert "szeretnénk".

Érdemes elgondolkoznunk rajta, hogy vajon akkor is kifejeznénk-e a hálánkat és a szeretetünket, ha nem lenne Anyák napja.

Érdemes végiggondolnunk, hogy a traumák ellenére van-e olyan tett vagy attitűd, amiért valóban hálát érzünk és ezt szívesen kifejeznénk.

Érdemes átgondolnunk, hogy milyen reakciót várunk a másiktól és ez az elvárásunk/vágyunk mennyire reális.

Érdemes megvizsgálnunk, hogy mennyire vagyunk teherbíróak lelkileg. "El tudom fogadni és meg tudok birkózni azzal is, ha csak egy GIF-et kapok válaszul az üzenetemre, vagy egyáltalán nem is kapok választ?"

Ezek a kérdések segíthetnek abban, hogy tudatosabban megvizsgáljuk a saját motivációnkat, az édesanyánkkal való kapcsolódásunkat és hogy megfontoltabb, számunkra elfogadhatóbb döntést hozzunk.

Minden gyermeknek joga van olyan családban felnőni, ahol az alapvető testi-lelki szükségletei ki vannak elégítve egy olyan szülő által, aki érett felnőttként felelősséget tud vállalni a gyermekéért, a saját működéséért és szükség esetén a fejlődés útjára tud lépni, hogy a saját maladaptív sémáit, megoldásait ne adja tovább a gyermekének.

24/04/2026

Irányított vágyaink

"Nekem a szüleim sosem akarták megmondani, hogy mit csináljak, hogyan öltözködjek, kivel barátkozzak, vagy melyik iskolába menjek." Sokszor hangzik el ez a mondat a konzultációkon. És valóban, a szülők sokszor nem irányítják ilyen formán a gyermekeiket. A befolyásolás olykor sokkal finomabb, indirektebb módon történik. Egy fintor, egy grimasz, egy jól időzített csend, vagy a gyermek által kifejezett vágy negatív címkével való felruházása ugyanolyan pusztító módon hat arra, hogy felnőttként kiálljunk a vágyainkért, vagy hogy egyáltalán legyenek vágyaink.

Feri szakács szeretett volna lenni, de a szülei egyetemre szánták. "Most komolyan egész életedben másokra akarsz főzni? Arról nem is beszélve, hogy én még nem láttam olyan szakácsot, aki ne lett volna elhízott! - hangzott el otthon gyakran a szülői vélemény, amikor Feri jövőjét tervezgette.

Sárának kicsiként eleinte az anyukája vásárolta a ruháit (ahogy ez a legtöbb családban lenni szokott). Mikor nagyobb lett, már együtt mentek el a helyi "butikba". Sára hamar megtanulta, hogy melyek azok a ruhák, amiket kiválaszthat. Anyukája arckifejezése tökéletesen elárulta, hogy melyik ruhadarab mehet velük haza. Így maradt az üzletben a virágos szoknya és a rózsaszín mellényke.

Akik gyermekként azt tanulják, hogy a vágyaik nem fontosak, semmibe vannak véve, vagy még rosszabb, a vágykifejezést valamilyen retorzió követi, azok számtalan nehézséggel találhatják magukat szembe a felnőtt életben. Retorzió alatt ne feltétlenül fizikai agressziót értsünk, a gúny, a megszégyenítés, a csenddel büntetés, a szeretetmegvonás ugyanúgy sebeket ejt az emberen, mint egy pofon.

Tipikus példái a vágyakozásnak való gátszabásnak azok a frázisok, amiket valószínűleg mindannyian ismerünk és ami egy korszak kommunikációjának alap eszköztára volt:
- "Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér!"
- "Aki sokat markol, az keveset fog."
-"Tudd, hol a helyed!"
-"Annak örülj, amid van!"
-"Bilibe lóg a kezed."

Az ilyen közegben nevelkedett gyermekek, felnőttként gyakran szenvednek attól, hogy szokszor 30-40 éves korukra sem találják meg azt a szakmát, amit a magukénak éreznek. A belső identitás válság mellé pedig még köretként megkapják a környezet és a társadalom rosszallását is. A szüleink, nagyszüleink korosztálya még többnyire egy munkahelyen töltötte el az egész életét és csak az elmúlt években kezdődött el egy lassú átalakulás azzal kapcsolatban, hogy a pályaelhagyás és a szakmaváltás érthető és elfogadható jelenség.

Ez a társadalmi tendencia valamelyest kedvez és teret ad azoknak az embereknek, akik eddig a vágyaikat háttérbe szorítva kényszerpályán mozogtak. Ugyanakkor a családi kommunikáció gyakran még mindig nem támogató ezekben a helyzetekben és továbbra is a vágyak elnyomására sarkallják az egyént.

A szakmai kiteljesedés válsága mellett leggyakrabban az emberi kapcsolatok minőségében érhetők tetten a gyermekkori sérülések. Azok a gyermekek, akik a vágyaik kifejezését, érvenyesítését nem tanulták meg, gyakran találják magukat elnyomó, vagy hierarchiájában sérült baráti- és párkapcsolatokban. Ők azok, akiknek általában minden mindegy, minden jó. Gyakran hiányzik belőlük a kezdeményezőkészség és ha mégis odafigyelnek valakinek a vágyaira, az általában a másiké, mert az biztonságos, abból rosszul nem lehet kijönni.

Ezekben az esetekben a konzultációk célja egyrészt a saját vágyak átcímkézése és validálása. Az "önző vagyok, ha a saját vágyaimra fókuszálok" általános hiedelmét abba az irányba igyekszünk terelni, hogy "ha figyelek a vágyaimra, az öngondoskodás és önszeretet".

Másrészt a vágyak megfogalmazása, asszertív kommunikációja és annak a megtanulása, hogy nem kell hálásnak lenni valamiért, amit kapunk, ha az a valami csak hasonlít arra, amire vágyunk, de nem az.

A gyakorlások során a kliensek megtapasztalhatják, hogy mivel már nem a származási család közegében vannak, a jelenlegi környezet más reakciókat is adhat a vágykifejezésre. Sőt, akár még partnerekké is válhatnak a megvalósításban.

Ezeknek a gyermekkori tapasztalatoknak a felülírása sokszor egy hosszabb folyamatot kíván meg. Azt viszont felszabadito érzés lehet tudni, hogy van kiút az önfeladó, alárendelődő működésmódból.

12/04/2026

A választások pszichológiai ára

A választások nemcsak politikai események – komoly pszichológiai hatással is vannak ránk.

Kutatások szerint a választási időszak sokaknál stresszt, szorongást, alvászavarokat és feszültséget okoz. Ennek oka főként a bizonytalanság, a magas tét és az erős érzelmi bevonódás. Ráadásul a folyamatos hírfogyasztás és a közösségi média csak tovább fokozza ezt a nyomást.
Nemcsak egyéni szinten érezzük: a politikai megosztottság a kapcsolatainkra is hatással lehet, vitákat, konfliktusokat hozva akár családon belül is.
Fontos viszont, hogy van pozitív oldala is: a választások lehetőséget adnak arra, hogy aktívan részt vegyünk a közéletben, és hallassuk a hangunkat.

A választások negatív hatása ugyanakkor nem feltétlenül ér véget a szavazás napján.
Amikor nem a preferált jelölt vagy párt nyer, természetes, hogy csalódottságot, feszültséget vagy akár szorongást élünk meg. A választások érzelmi szempontból megterhelő időszakot jelenthetnek, ezért különösen fontos a tudatos megküzdés.

Fontos felismerni, hogy a választási eredmény nem egyéni kudarc, hanem sok millió választópolgár döntésének összessége.

Érdemes korlátozni a politikai tartalmak fogyasztását, mivel a folyamatos információáramlás fokozhatja a stresszt.

A fizikai aktivitás bizonyítottan segíti a feszültség csökkentését és a mentális egyensúly helyreállítását.

A támogató, biztonságos beszélgetések segíthetnek az érzelmek feldolgozásában, míg a konfliktusos viták kerülendők.

Célszerű azokra a tényezőkre fókuszálni, amelyek felett valódi kontrollunk van: reakcióinkra, döntéseinkre és jövőbeli részvételünkre.

A politikai részvétel önmagában érték!

A kiegyensúlyozott mentális állapot megőrzése érdekében ugyanakkor fontos az érzelmi távolság kialakítása és a tudatos jelenlét.

A közéleti események jelentősek, de nem szükséges, hogy teljes mértékben meghatározzák a mindennapi jóllétünket.

07/04/2026

Futás, via ferrata, kajak. Csak pár sport, ami szerves részét képezi az életemnek.

A saját bőrömön tapasztalom nap mint nap, hogy a mozgás milyen jótékony hatással van a fizikai és mentális egészségemre.

A statisztikák szerint minden 4-5. gyermek, kamasz túlsúlyos vagy elhízott, és egyre romló tendenciával számolhatunk.

Ezért is örültem a felkérésnek és mondtam igent Rékának, mikor megkeresett ezzel a témával.

Igazán jót beszélgettünk! Köszönöm 😇

Oktatási magazin

25/02/2026

"Jó napot kívánok, XY vagyok, a férjemnek, feleségemnek, szülőmnek, felnőtt gyermekemnek keresek pszichológust." Csak ezen a héten két ilyen telefont kaptam. Az ilyen esetekben mindig megköszönöm a megkeresést és megkérem a telefonálót, hogy akinek segítséget keres, az telefonáljon időpontért.

Hogy miért nem adok időpontot hozzátartozónak? Mert ezzel a konzultációs folyamat legalapvetőbb feltételeit, a kliens motivációját, szimpátiáját és felelősségvállalását hagynám figyelmen kívül. Vannak, akik egészen kitartóak és tovább érvelnek, hogy "de ezeket én szoktam intézni, ő nem ér rá telefonálni..."

Nem az a segítség, ha a másik helyett cselekszem, hanem ha a szerettemet cselekvésre ösztönzöm. Tapasztalatom szerint, aki nem maga telefonál, annak a motivációja sokszor nem elégséges, a felelősségvállalása pedig nem elég érett egy folyamat megkezdéséhez. Természetesen, az is előfordulhat, hogy akinek szakembert keresnek, olyan rossz állapotban van, ami viszont nem pszichológusi kompetencia. Ezt mindig visszajelzem a segítséget kérőnek és továbbirányítom a megfelelő szakember felé.

Mikor szoktam mégis időpontot adni hozzátartozónak? Fiatalkorú kliensek esetében kivételt teszek, azzal a kikötéssel, hogy a részleteket (pl. helyszín) viszont a segítségre szorulóval szeretném megbeszélni, ezért ő is hívjon fel.

És ez rendszerint jól is szokott működni. Az itt leírtak apróságnak tűnhetnek, mégis érdemes úgy tekinteni rá, mint egy ház alapjára. Az építkezéshez is és a lelki fejlődéshez is stabil alap szükséges. Ne vegyük ezt el a segítségre szorulótól.

24/02/2026

Minden konzultációs folyamatnak része a lezárás. Pszichológusként hosszabb-rövidebb ideig abban a kegyben részesülünk, hogy a kliensünk életének részei lehetünk. Tanúi leszünk meghatározó eseményeknek, vele vagyunk a veszteségeiben, az örömeiben, ott vagyunk a munkahelyváltásoknál az új szerelmek születésénél, a terhet jelentő kapcsolatok újradefiniálásánál. Segítjük, tartjuk, motiváljuk az önismeret útján és egyszercsak elérkezik az idő, amiért eddig dolgoztunk, most mégis felemás érzésekkel ülünk egymással szemben.
Innentől nélkülünk járja a kliens az utat és ezért roppant büszkeséget és hálát érzünk. De a lezárás, az lezárás. A pszichológusnak is. Mi is csak emberek vagyunk.

19/01/2026

Úgy érzed, mellette jobban meg tudsz nyílni? Biztonságot ad a jelenléte? Megnyugtat, ha meg tudod simogatni, mikor nehéz témák kerülnek elő?

Bátran hozd magaddal négylábú társad a konzultációkra! Várlak titeket szeretettel! 🐕🩵

31/12/2025

Jó pár évvel ezelőtt, amikor az első szilveszterünket töltöttük a párommal, nagyon meglepődtem, mikor megkérdezte tőlem, hogyan értékelem az elmúlt évemet. Leginkább azért volt furcsa számomra a kérdés, mert a származási családomban nem volt szokás az efféle visszatekintés.
Ennek már tizenöt éve. Azóta az új év közeledtével mindig átbeszéljük az adott év tanulságait, történéseit és eredményeit. Általában a következő kérdéseket szoktuk feltenni magunknak és egymásnak:

⚡️Milyen nehézségeink voltak az elmúlt évben?
Hogyan oldottuk meg ezeket, és mit tanultunk belőlük?
⚡️Melyek voltak azok az események, történések, amelyek örömmel, hálával és boldogsággal töltöttek el minket?
⚡️Mi az, amit erre az évre terveztünk, és meg is valósult?
⚡️Mi az, ami nem valósult meg, és mi lehet ennek az oka? Fontos-e még számunkra az adott cél?
⚡️Mi az, amiért a leginkább hálásak vagyunk?
⚡️Mi az, amire a leginkább büszkék vagyunk az elmúlt évből?
⚡️Mikor léptünk ki a komfortzónánkból?
⚡️Mit tanultunk az elmúlt évből, a velünk történtekből?
⚡️Ki az, aki korábban fontos része volt az életünknek, de ma már nincs jelen a mindennapjainkban?
⚡️Ki az, akit újonnan ismertünk meg, és fontossá vált számunkra?
⚡️Mit tettünk idén a testünkért? Mit tettünk a lelkünkért?
⚡️Milyen céljaink vannak a jövő évre?

Tartalmas, mély, önismereti szempontból gazdag beszélgetés szokott ez lenni.

Te mivel egészítenéd ki a listát?

A célok sikeres eléréséről a következő bejegyzésben fogok írni. Tarts velem akkor is!

Boldog új évet!🥂