23/08/2026
Nektek van emléketek arról, honnan származhat a saját belső bántó hangotok?
Van az a hang a fejünkben, amiről meséltem. Aki megmondja, milyennek kellene lenned, és újra meg újra emlékeztet rá, hogy miért nem vagy olyan. Aki folyamatosan értékel, összehasonlít, elégedetlen, és rengeteg frusztrációt tud okozni.
Természetesen ez nem egy valódi hang, hanem egy séma, egy ezerszer végigjátszott gondolatmenet, aminek a gyökerei valahol nagyon mélyen vannak. Sokszor több kritikus kapcsolatból, élményből és visszajelzésből áll össze, és idővel annyira ismerőssé válik, hogy már saját gondolatunknak érezzük.
Általános iskola alsó tagozatos lehettem, egy sportosztályban. Akkoriban még nem beszéltek ADHD-ról, diszlexiáról vagy neurodivergens idegrendszerről. Voltak a buta gyerekek, a kezelhetetlen gyerekek, a neveletlen gyerekek, azok, akik képtelenek nyugton vagy csendben maradni. Az én osztályomban mindenki ilyen volt. Én is.
Szerencsénkre sokat mozoghattunk, nagy szükségünk is volt rá, akkor még fogalmam sem volt róla, mennyire.
Az, hogy bénán olvasok, sokaknak feltűnt. Meg is kaptam, hogy én vagyok Petőfi, mert mindig átköltöm azt, ami le van írva. Persze, hogy átköltöttem. Volt egy csomó betű egy kupacban, és onnan kellett volna kitalálnom, hogy mit jelenthet. Nem sok esélyem volt. Az írás sem ment egyszerűen. Nem értettem a betűk sorrendjének a lényegét, ezt akkor nem tudtam elmagyarázni, mivel azt gondoltam, mindenkinek ilyen ez az olvasás dolog.
Az osztályterem falán nagy papírokon rengeteg szó volt leírva. Hogy megtanuljuk a helyesírást, vagy hogy örökre frusztráljanak a betűk, nem tudom, mi volt a cél. A feladat viszont az volt, hogy aki hibátlanul le tudta írni az adott óriáslapon lévő összes szót, az mehetett le az udvarra játszani.
Nyilván nem tudtam
Fáradt is voltam már, figyelmetlen is, és semmi más nem érdekelt, csak hogy szaladhassak. Elrontottam.
Emília néni, a tanítőnőnk újra megíratta. Nem segített, nem volt mellettem, csak ült az asztalánál, és várta, hogy akiknek hibás lett az első kör, javítsák ki újra az egészet.
Az enyém második körben még rosszabb lett.
Emília néni dühös lett, lustának és butának hívott bennünket, elmondta, hogy bezzeg a többiek milyen ügyesek, majd kiült az asztalához, és várta, hogy leírjuk ugyanazokat a szavakat harmadszorra, most már tényleg hibátlanul.
Közben az ablak nyitva volt, és hallottuk, ahogy a többiek játszanak az udvaron. Úgy emlékszem, a harmadik körben nem írtam, csak a játszadozó gyerekeket hallgattam, elképzeltem, hogy én is velük vagyok. Szerintem utána kiabált velem a tanár, mert újra írni kezdtem.
Aztán egyre kevesebb gyerek maradt az osztályban, az én kezem pedig egyre jobban fájt a ceruza görcsös szorításától, de a szavak csak nem lettek hibátlanok.
Nem emlékszem, hogyan lett vége. Csak arra emlékszem, hogy már csak páran ülünk a teremben, én pedig utálok mindent és mindenkit. Már biztos vagyok benne, hogy buta, lusta és figyelmetlen vagyok, és igazából már szaladgálni sincs kedvem.
Az én egyik belső bántó hangom sokszor arról szólt, hogy mások milyen ügyesek mindenben. Bezzeg én...
Sok munkám volt abban, hogy egyáltalán észrevegyem, hogy van ilyen hangom. Sokáig csak azt tudtam, hogy mindenben versenyt látok, és mindig jobb akarok lenni.
Aztán, amikor kezdtem megérteni, miért történik ez, még több munka volt helyretenni magamban azt a gondolatot, hogy nekem nem kell olyannak lennem, mint mások.
A valódi önismeret számomra valahol itt kezdődött.
A fontos kérdésekkel, hogy ha nem olyan vagyok, akkor milyen?Nekem mi jó? Én mit szeretek? Mire van szükségem ahhoz, hogy jól érezzem magam?
Ha nem mások határozzák meg, hogyan kellene működnöm, akkor hogyan néz ki az a működés, ami hozzám illik?
Akkor még nem tudtam, de ez a belső munka lett a Két keretrendszer modellem egyik alapja.
És talán ezért is lett az ADHD és túlevés – Kulcsok az önszabályozáshoz program egyik legfontosabb része számomra, hogy megtaláljuk milyenek is vagyunk valójában, mi az, ami túl sok és nem is kellene viselnünk, mi az, ami túl kevés, amiben többre van szükségünk, hogyan ismerhetjük meg a saját igényeinket. (ha érdekel, részleteket itt találsz: https://adhdestuleves.hu/products/course/adhd-es-tuleves )
Erről fogok még sokat mesélni nektek.
Nektek van emléketek arról, honnan származhat a saját belső bántó hangotok? Mekkora jelentőséget adtok neki?
Meséljetek.
A képen én vagyok alsó tagozatos örökmozgó kislányként.
