Családka

10/06/2026

Az étkezési szokásaink mostanra gyökeresen megváltoztak, átalakultak a régi szokásokhoz képest. Nem kell 100 évet visszamenni, hogy érzékeljük a változást, elég csak a gyerekkorunkra gondolni. Nálunk szinte minden nap volt leves, általában hétvégén volt valamilyen házi sütemény, és eszünkbe sem jutott, hogy házhoz rendeljünk bármilyen ételt (lehetőség már akkor is lett volna rá). Mostanra én elég kevés levest eszem, sokaknál bejött a képbe a mindenféle mentes kaja, meg vannak a szénhidrát csökkentett, norbiápdét, alacsony zsírtartalmú, magas fehérjetartalmú, bio stb. termékek, amik jó része hangzatos, de egyébként meg kevés köze van ahhoz, ami lenni akar.

Na de lássuk, hogyan tömték a fejüket a magyarok régen?

💚 Hús hetente háromszor került az asztalra, kedden, csütörtökön és vasárnap. Kedden és csütörtökön nem vitték túlzásba a húst, éppen csak az íze kedvéért tették hozzá az ételhez. Na vasárnap az egész heti munka után belehúztak és bőséggel került hús a tányérra. (Ugye a jó kis vasárnapi klasszikus: rántott hús). A többi napon tésztát vagy zöldséges ételeket ettek, de az étkezések nagyban igazodtak az egyházi tanításokhoz is (böjt).

💚 vasárnap szokás volt valamilyen süteményt is enni, de a tojással azért okosan bántak, ha többlet volt, inkább eladták.

💚 szombaton volt a nagymosás ideje, ezért ilyenkor csak valami gyors ételt készítettek, tésztát vagy valami főzeléket.

💚 uzsonna nem igazán volt, maximum napi három étkezésben mérték a napot. Ha mégis megéheztek, egy kis gyümölcsöt/zöldséget ettek, vagy egyszerűen ittak egy adag vizet.

💚 sok krumplit és káposztát ettek, mert ezeket rengeteg féle módon el lehet készíteni és könnyen elérhetőek volt (a gancától a lapcsánkán át a gránátos kockáig széles a skála, ha például krumpliról van szó).

💚 a kukorica is nagyobb mértékben volt jelen az étrendjükben mint ma nekünk. Édes vagy sós kását keszitettek belőle, sokszor gombócot és lepényt is.

💚 Az ételek és étkezési szokások igazodtak a mezőgazdasági munkákhoz is.

Hát így éltünk 100-120 évvel ezelőtt. Nagy különbség, hogy az őseink nagyon megbecsülték az ételt, ma pedig hajlamosak vagyunk korlátlanul pazarolni, hiszen csak leugrunk a Lidlbe a következő adagért. Minden adott, ezért sokszor nem értékeljük úgy, ahogy kellene. Erről apám mondása jutott eszembe, ha valamit nem ettünk meg, mindig azt mondta:

„Ne aggódj, honlap is ez lesz. És nem lesz szar kaja, csak kevés.”

29/05/2026

Van egy kedvenc sztorim, amit az egyik barátommal sokszor felemlegetünk.

Anno 18-19 évvel ezelőtt még friss csirke voltam a munkaerőpiacon, ebből fakadóan nem voltam túl gyakorlott az állásinterjúk terén. Ekkortájt történt, hogy behívtak egy vendéglátóipari egységbe egy elbeszélgetésre. Mikor elérkezett a pillanat, kissé lámpalázas voltam. Megjelent az illető, akivel találkozóm volt, és kedvesen mosolyogva bemutatkozott:
- Szia,... Alpár vagyok! - és nyújtotta a kezét.
Na, ezen a ponton én is nyújtottam a kezem és megismételtem ugyanezt a mondatot. Annyira ideges voltam és annyira figyeltem a nevére, hogy mikor meghallottam, teljesen besokkolt. A fickó csak viccesen annyit kérdezett: Nahát, téged is így hívnak?!
Ezután újra indult a Windows, és rendben lezajlott az interjú is, de mikor kiléptem a helyről felhívtam a barátomat és gyakorlatilag 20 percen keresztül röhögtünk a bénaságomon.

Ez a történet azért jutott ma eszembe, mert éppen szembe jött velem az egyik anyakönyvben egy Skolasztika nevű kislány bejegyzése. A 18-19. századi anyakönyvek olvasása közben sokszor lehet találkozni azzal, hogy szentek után nevezték el a gyermekeket. Ennek kapcsán találkoztam már Karitász nevű lánykával, de például a fiúknál gyakori volt a János Nep. vagy Ferenc Xav. keresztelési bejegyzés, ami Nepomuki Szent Jánosra és Xavéri Szent Ferencre utal.

Hogy a különlegesebbeket említsem, volt már Arzén is, vagy a német lakosság körében elterjedt nevek, mint például a Valburga, Adelgunda, Melchior (Menyhért).

Régen a Mária, Katalin, Rozália voltak gyakori nevek, manapság pedig a Hanna, Panna és különböző változataik ismétlődnek. Míg az Anna például időtlen, mert gyakorlatilag 400 éve az egyik folyamatosan használt női keresztnév, addig a Magdolna vagy Terézia név teljesen ódivatúnak számít ma a fiatalok körében.

Nektek melyik volt a legjellegzetesebb név, amivel találkoztatok?

20/05/2026

„Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel”

Ezek a sorok szinte mindenkinek ismerősen csengenek, aki a '90-es években rajongott Ákosért (az aktuálpolitikai helyzetet tekintve most görbe tükörként hangzik).
Mindig is kedveltem ezt a dalt és nagyon tetszett a videóklip hangulata, remekül hozza azt a sejtelmes, álomszerű belső utazást, amiről a dal is szól. A megjelenése óta eltelt 23 évben többször is nekirugaszkodtam, hogy megfejtsem melyik épületben játszódik a nyitó jelenet. Néhány hónapja még az AI-t is segítségül hívtam (pedig ez nálam az utolsó utáni lépés), ami nemes egyszerűséggel közölte, hogy egy díszletben játszódik a jelenet. Ezt a választ nem hittem el, de ismét elengedtem ezt a kérdést, hogy majd egyszer újra fel tudjam tenni. Pedig egészen biztos, hogy jártam itt gyerekkoromban, mégis kitörlődőtt valahogy.

Aztán tegnap a közösségi médiában szembe jött velem egy enteriőr és azonnal beugrott, hogy honnan ismerős. Amint megláttam az elágazó lépcsősort és a mögötte lévő felköríves ablakokat, teljesen egyértelmű volt. Van igazság a földön (ha-ha), a jelenet ugyanis az Igazságügyi-palota csarnokában játszódik.

Ez a csoda mindössze három év alatt épült fel az 1896-os millenium keretén belül, zárókövének elhelyezése idén 130. évfordulóját ünnepli. Az épület eredetileg a Kúriának adott otthont, és bár az Országházzal szemben kapott helyet, a két monumentális épület eltérő vonalvezetésével remekül ellensúlyozza egymást. Belsejének szépségét gyakorlatilag nem lehet szavakba önteni, díszítése olyan kiváló művészek keze munkáját dicséri, mint Lotz Károly, Zala György vagy Fadrusz János.

És természetesen Alajosok közreműködéséből sem volt hiány, hiszen az építész nem más mint Hauszmann Alajos, az egykor aulában helyet foglaló Justicia szobor alkotója pedig Strobl Alajos. Ha már itt tartunk, még egy érdekesség. Az építész és a szobrász ugyanazon évben hunytak el, haláluknak idén van a századik évfordulója. Az épület jelenleg felújítás alatt áll, a munkálatok után pedig valószínűleg eredeti funkciójaként ismét a Kúriának ad majd otthont.

Mennyi egybeesés, mennyi misztikum. Ahogy egy régi ismerősöm szokta volt mondani:
„Véletlenek nincsenek! Ha még is, az csak is a véletlen műve lehet!”

Akárhogy is, örülök, hogy végre választ kaptam egy hosszan elnyúló kérdésre, és bizom benne, hogy lesz majd lehetőség megszemlélni ezt páratlan épületet.

15/05/2026

A család nemzetközi napja alkalmából a legrégebbi családi fotóimat osztom meg veletek. Az első kép az 1889-90-ben készülhetett, a második 1906 körül. Mindkettő digitálisan lett színezve, az eredetiek természetesen fekete-fehér, keménytáblás darabok. Nagyon sokat jelentenek nekem ezek a fotók, egyrészt mert arcokat tudok társítani az őseimhez, másrészt mert ezek voltak az első olyan tárgyi emlékek, amik felkeltették bennem az érdeklődést a hivatásom iránt. Mindig kincseket kerestem (és keresek most is), de az egyik legnagyobb, legmagasztosabb kincs számomra az identitásom, ami a származásomból, a magyarságomból, a gyökereimből fakad.

És ha már itt tartunk, nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek mikori/milyen a legrégebbi családi fényképe?
📸

14/05/2026

Tegnap megjelent a Jogászvilág oldalán a sorozatom következő cikke. A cikkben sok érdekességet találtok házasságról, válásról és a "boldogító igen" évszázadokon átívelő történetéről. Fogadjátok szeretettel. :)

Társas lények lévén az emberiség fennállása során mindig arra törekedtünk, hogy szükségleteinket és igényeinket a megfelelő formában és közösségben tudjuk kielégíteni. Így jött létre a család egysége, mely a mai társadalmi együttélésünk alapját képezi.

12/05/2026

Az elmúlt hetekben nem igazán voltam aktív a közösségi média felületein, de a háttérben közben rengeteg munka zajlott, és zajlik folyamatosan.

Elkészült Gábor családfája is. A családfakutatás sosem csak a puszta tényekről szól, számtalan korábban kimondott és kimondatlan kérdésre keressük közben a választ. Legendákkal, emlékfoszlányokkal kikövezett ösvényt járunk be és próbáljuk áthidalni a válaszok nélküli szakadékokat, hogy a saját irányunkat is megtaláljuk. Akadnak kérdések, amikre talán sosem találjuk meg a válaszokat, és vannak válaszok, amikbe kérdés nélkül botlunk bele. Ez lehet egy ismerős dallam, ami mindig is közel állt hozzánk vagy egy kőkereszt a városban, ami mellett már sokszor elmentünk. Minden ami körülöttünk van egységet alkot és a múlt értékei, emlékei szimbiózisban élnek a jelenünkkel. A kérdések néha ijesztőek, a válaszok néha nem kielégítőek, de mindegyik hozzánk ad valamit, ami előre visz.

Gábornak köszönöm, hogy engem bízott meg a családja múltjának felkutatásával, rendkívül izgalmas pillanatokkal gazdagodtam a kutatás alatt.

09/05/2026

2500-an lettünk! Köszönöm, hogy ennyien követitek a munkámat, hamarosan érkezem az elmúlt időszakban készült kutatási eredményekkel. 🙂

16/04/2026

Tegnap megjelent egy cikkem az anyakönyvezés ügyes-bajos dolgairól a Jogászvilág oldalán, fogadjátok szeretettel! :)

https://jogaszvilag.hu/szakma/ahogy-a-nagykonyvben-meg-van-irva-anyakonyveken-innen-es-tul/

És amíg ti olvasgattok, addig én robogok Székesfehérvár felé, mert nincs is jobb mint egy levéltári látogatás reggelire. Városnézésre sajnos most sem lesz időm, pedig itt aztán bőven van mit. A város gazdag történelmi múlttal rendelkezik, elég csak Szent Istvánra gondolnunk, aki ide temetkezett. A magyarok őstörténete szinte párolog a földből, a falakból. Mindig szeretek itt járni, még ha csak ilyen rövid időre is.

A közösségi oldalak, ügyfélnyilvántartó rendszerek és egyéb digitális platformok korában teljesen hozzászoktunk, hogy nyilvántartásba vagyunk véve. Gyakorlatilag minden lépésünk elektronikus lábnyomot hagy maga után. Az életünknek három leghangsúlyosabb eseménye azonban kit....

13/04/2026

Kiöntött a Tisza.

Nem sokan tudják, hogy a Tisza-tó zegzugos kanyarulatai a magyar Atlantiszt rejtik. Tiszahalász lakossága egykor a tó Óhalászi szigetén élte mindennapjait. A település együtt lélegzett a folyóval, az emberek hozzászoktak, hogy olykor-olykor a Tisza fellázadva kiönt és elsöpri, ami az útjába kerül. A 19. század pusztító árvízei a Tiszára és mellékfolyóira is ráirányították a figyelmet. Bár a lecsapolások, gátepítések már jóval korábban, az 1700-as években megkezdődtek, az igazi fókusz csak az 1840-es évek árvízei után irányult a folyóra. 1876-ban egy újabb árhullám következtében a már folyamatban lévő szabályozás miatt rekord magasságba emelkedett a vízszint. A gátak átszakadtak és a folyó dühöngve áradt meg. Tiszahalászon ekkor több mint 400 ember élt és a feljegyzések szerint a folyó összesen három házat hagyott épségben. A halásziakat a lesújtó tragédia közepette a környékbeliek segítették, de ekkor már teljesen egyértelmű volt, hogy a település nem maradhat jelenlegi helyén. A lakók közül sokan nem akarták elhagyni a területet, végül megszületett a döntés, melynek értelmében 1879-ig fel kell épülnie az új falunak, a régi falu maradványait pedig le kell bontani.

Ezen a ponton kell megemlíteni Hartl Ede építészt, aki saját javaival nem foglalkozva a gátak átvágásával földjeire terelte az őrjöngő folyót, ezzel kímélve a lakott területeket. Ezen kívül számtalan embernek segített élelemhez és ingóságokhoz jutni, valamint saját vagyonával és fizikai erejével is hozzájárulva aktívan részt vett az építkezésekben. Önzetlen segítségnyújtásáért Ferenc József a nemesek sorába emelte és a Nyárádi előnév használatával jutalmazta. A másik személy, akit meg kell említenünk, Schlauch Lőrinc, aki a saját birtokát ajánlotta fel a falu felépítéséhez. A halásziak hálájuk jeléül róla nevezték el az új falut, így jött létre Újlőrincfalva.

Tiszahalászból az egyetlen ami megmaradt, az egykori temető 1848-ban emelt kő emléke. Ezen egy kovácsoltvas kereszt látható, amelyet már az első rehabilitáció alkalmával, 1989-ben helyeztek rá. Ez nem az első halaszi temető volt, ugyanis a szabadságharc idejében megtelt az addig használt temető, ezért sürgősen orvosolni kellett a helyzetet. A kereszt ma is jól megközelíthető.

Tiszahalász története ékes példája a tragédiákból való felemelkedésnek, a továbblépésnek. Bár a változás sokszor ijesztő lehet, a hit és az önmagunkba vetett bizalom mégis segíthet a hamvakból egy szép új világot teremteni.

Ezt a videót két évvel ezelőtt készítettem egy Tisza-tavi csónaktúra alkalmával, a dal pedig a Vad Magyarország - a vizek birodalma című fantasztikus természetfilmben csendül fel ebben a formában.

11/04/2026

„A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.„

A magyar költészet napja
🌷