22/05/2026
Meghatározó könyv volt a gyermekkoromban. Talán ez volt az első alkalom, hogy úgy olvastam a szülésről, az élet kezdetéről, hogy az mélyen belém ivódott.
És ennek a története majdnem pontosan egy éve újra felcsendült bennem, amikor egy anya otthon hozta világra a második gyermekét. A helyzetből adódóan arra kértem, hogy segítsen kitisztítani a kisbabája légútját. Olyan erővel, ösztönnel és ősi anyai jelenléttel t***e, hogy arra mindig emlékezni fogok.
Az a bizonyos részlet egy 16. századi hajón játszódik, ahol egy nő a vihar közepén hozza világra a gyermekét.
"...megnyugtató szavakat suttogott a fülébe. Nehéz szülés volt, hosszú, kimerítő küzdelem a kicsiny sátor bűzös félhomályában. A vihar még mindig tombolt, de mi se nem hallottuk, se nem éreztük, a dülöngélő padlón egyensúlyozva küszködtünk, hogy világra segítsük a gyermeket, és megmentsük az anyát.
– Már látom! Látom a fejét! No, még egy kicsit tartson ki! Jól van! Ez az! Jól csinálja!
..Kisfiú. Tökéletes súlyú, tökéletes méretű. De nem mozdult, nem sírt fel, csak élettelenül nehezedett a karomra...
..Eszembe jutott, mit tenne ilyenkor a nagyanyám. Szétnyitottam a fiúcska száját, kitisztítottam, kiszippantottam az orrából a lepedéket és kiköptem..."
