15/09/2026
Szívemből szól🩶
Hatalmas a zaj, vállalkozóként mindenesnek kell lenned és most még a tartalomgyártás is a nyakunkba szakad. Elképesztően nehéz feladat.
Na, nem akarok panaszkodni, csak fárasztó ez a világ… Mert elveszi az energiát a valódi munkától, attól, hogy ott tudjak lenni a hozzámfordulóknak.
Szóval mi lenne, ha inkáb csak jönnétek gyógyulni? ☺️☺️
Amikor már a szakembernek is influencerré kell válnia...
Mikor történt az, hogy lassan mindenkinek tartalomgyártóvá kellett válnia ahhoz, hogy eladhassa azt, amihez valójában ért?
A jógaoktató már nem egyszerűen jógát tanít. Videókat vág, posztokat ír, sztorizik, reels-ezik, beszél a kamerába.
A fodrász, a körmös, az edző, a DJ, a festő, a kézműves, a coach ugyanezt csinálja. Nem elég dolgoznia, tanulnia, fejlődnie a saját szakmájában. Folyamatosan bizonyítania kell a nyilvánosság előtt, hogy létezik.
És közben észrevétlenül összekevertünk két egészen különböző dolgot:
a szakmai értéket és a láthatóságot.
Régen sem feltétlenül a legjobb szakembernek volt a legtöbb munkája. Akkor is számított a hírnév, az ismeretség, az ajánlás és az, hogy ki mennyire tudta eladni magát.
Csakhogy a hírnév jelentős része a való életben épült fel. „Menj hozzá, nagyon szépen dolgozik.” „Ő csinálta a szomszéd házát.” „Hozzá nehéz időpontot kapni, de megéri.”
Ma ennek egyre nagyobb részét algoritmusok közvetítik.
És az algoritmus nem tudja megítélni, ki a legjobb jógaoktató, festő, DJ vagy terapeuta. Azt viszont nagyon jól méri, ki posztol gyakran, ki tartja ott az embereket a képernyő előtt, kinek a videójára reagálnak, ki szerepel ügyesen, ki szórakoztató.
Ez pedig furcsa torzulást hoz létre.
Aki jól kommunikál, könnyen tűnhet úgy, mintha szakmailag is jobb lenne. Aki pedig kiváló szakember, de nem szeret szerepelni, akár láthatatlanná is válhat.
Pedig a kettőnek semmi szükségszerű kapcsolata nincs egymással.
Lehet valaki fantasztikus DJ úgy, hogy egyáltalán nem érdekes ember az Instagramon.
Lehet zseniális körmös 430 követővel.
Lehet nagyszerű jógaoktató úgy, hogy feszeng, ha kamerába kell beszélnie.
És lehet valakinek százezres követőtábora úgy is, hogy a szakmai teljesítménye teljesen középszerű.
Talán az egyik legfurcsább következmény mégsem ez, hanem az, hogy olyan emberek is elkezdik magukra erőltetni az influenceri viselkedést, akiknek ez egyáltalán nem áll jól.
Jönnek a kötelező videók. A kamerába vigyorgás. A trendi zene. A „sziasztok, ma megmutatom nektek…”. A pózok, a gesztusok, a kötelező közvetlenség.
És néha szinte fizikailag érezhető, hogy az illető legszívesebben inkább elbújna ebből a cirkuszból. Mégis csinálja.
Mert azt látja maga körül, hogy aki nem látszik, az lassan nincs is.
Nem a tíz év tapasztalatot látjuk először, hanem a követők számát. Észrevétlenül rossz irányba befolyásol minket a közösségi plattformon való sikeresség.
Nem feltétlenül azt találjuk meg, aki a legjobb, hanem azt, aki a legjobban megtanulta, hogyan kell megtaláltatnia magát.
Természetesen a világ megváltozott. Az internet óriási lehetőség, és nincs semmi baj azzal, ha valaki szeret szerepelni, ügyesen kommunikál, közösséget épít, és ezt örömmel használja a vállalkozásához.
A probléma ott kezdődik, amikor ezt már nem lehetőségnek, hanem kötelező személyiségjegynek tekintjük.
Mintha egy jó szakembernek egyúttal szórakoztatónak, fotogénnek, beszédesnek, közvetlennek és folyamatosan jelen lévőnek is kellene lennie.
Nem kell!
Talán nekünk, vásárlóknak és ügyfeleknek is újra meg kellene tanulnunk különbséget tenni láthatóság és érték között!
Mert lehet, hogy miközben mindenki azt figyeli, ki beszél a leghangosabban a kamerába, néhány utcával arrébb csendben dolgozik valaki, aki sokkal jobb abban, amit csinál, csak éppen nem lett influencer, hanem megmaradt szakembernek.
