Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Intézményünk Budapest X. és XVII. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet történelme egészen 1932. június 21-ig nyúlik vissza.

kerülete lakosságának, valamint a területen kívülről hozzánk forduló betegek részére nyújt egészségügyi szolgáltatást a prevenciótól a diagnosztikán és terápián keresztül a rehabilitációig. A kórház ünnepélyes megnyitására ekkor került sor. Az ország egyik legmodernebb, impozáns megjelenésű, különleges növényekkel beültetett, parkkal rendelkező intézményét adták át. Ezt követően csatolták hozzá Kő

bánya akkori két szülőotthonát, a „Gizellá”-t és a „Paulá”-t. 1977-től integrálták a kórházba a X. kerületi felnőtt járóbeteg szakellátást, valamint 1981-től a XVII. kerületi felnőtt járóbeteg szakellátást. Így alakult ki a fővárosban egyedülállóan meglévő kórház- rendelőintézeti egység. 2006–ban került átadásra a kórház új diagnosztikai- és műtéti tömbje, amely több, mint 10 milliárd forint értékű egészségügyi beruházás volt. A betegség és az ezzel gyakran együtt járó kórházi kezelés életünknek nem kívánt, de sokszor elkerülhetetlen része. Közös célunk, hogy valamennyi betegünk, így Ön is magas színvonalú, emberséges ellátást kapjon. Az egészségügyi ellátásban világszerte törvényszerű igény a minőségi színvonal folyamatos növelése. A betegek és az egészségügyi intézmények közös érdeke, hogy a betegellátás folyamatában a hatékonyság, a gazdaságosság és a minőségi színvonal növekedése egyidejűleg valósuljon meg. Munkatársaink elkötelezettek a magas színvonalú gyógyító munka mellett, munkájukat szakmai igényesség, jó szándék és kellő alázat jellemzi. Célunk, hogy megismerhesse intézményünket és teljes körű felvilágosítást kapjon a bekerülési lehetőségtől az általunk nyújtott szolgáltatásokon át egészen a távozásig. Szolgáltatásaink elsődleges célja, hogy betegeinkkel partneri viszonyban dolgozzunk együtt azért, hogy gyógyulásukat elősegítsük. A gyógyulás során tájékoztatjuk Önt a házirendről és kezeléshez kapcsolódó szükséges beavatkozásokról, terápiáról és életmódi javaslatokról. Tiszteletben tartjuk betegeink függetlenségét, és védjük emberi méltóságukat, jogaikat. Kérjük, hogy egészségügyi szolgáltatásaink igénybevételekor az ellátást nyújtó munkatársainkkal működjenek együtt! A látogatás tervezésekor vegyék figyelembe az osztály napirendjét, családtagjaik és ismerőseik ehhez igazítsák a látogatás idejét! Egyszerre lehetőleg ne tartózkodjanak kettőnél többen a beteg ágyánál! Számos osztályunkon, -köztük a szülészeten is- színvonalas, magas komfortszintű- és VIP szobák állnak a betegek rendelkezésére. Egyes szolgáltatásaink térítési díj ellenében is igénybe vehetőek. Ebben ügyfélkapcsolati menedzserünk áll az Ön rendelkezésére. Bővebb felvilágosítás a 06-20-264-3479-es telefonszámon kapható.

Érdemes felkeresnie a kórház megújult honlapját, melyen részletes és hasznos információkat talál a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetről: www.bajcsy.hu

Amennyiben elégedett intézményünk szolgáltatásaival, kérjük Ön is támogassa adója 1%-val, vagy adományaival a "Bajcsy Kórházért, Kőbánya és Rákosmente Egészségéért Alapítvány" –t. Az alapítvány adószáma: 19703639-2-42 Számlaszám:11710002-20049674

🎉 Büszkék vagyunk kolléganőnkre!Örömmel osztjuk meg, hogy Szabó Sándorné kolléganőnk 2026. július 1-jén miniszteri elism...
03/07/2026

🎉 Büszkék vagyunk kolléganőnkre!
Örömmel osztjuk meg, hogy Szabó Sándorné kolléganőnk 2026. július 1-jén miniszteri elismerésben részesült, amelyet több mint 40 éven át végzett egészségügyi szolgálatáért, elhivatottságáért és az ápolói hivatásban végzett áldozatos munkájáért vehetett át Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztertől.
Szívből gratulálunk ehhez a rangos elismeréshez, és köszönjük azt a példaértékű munkát, amellyel évtizedek óta szolgálja betegeinket és közösségünket! 💙

🏥 Semmelweis-nap a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban 💙Semmelweis Ignác születésnapján együtt ünnepeltük munkatársainkelhivatot...
30/06/2026

🏥 Semmelweis-nap a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban 💙
Semmelweis Ignác születésnapján együtt ünnepeltük munkatársaink
elhivatottságát, szakmai kiválóságát és közösségünk erejét.
👏
Az ünnepségen:
🏅 36 munkatárs részesült főigazgatói dicséretben,
👨⚕️ 5 kolléga vehetett át adjunktusi kinevezést,
🩺 8 kolléga pedig főorvosi kinevezésben részesült.
A jó hangulatról a Triász zenekar gondoskodott🎤🎹
Köszönjük valamennyi munkatársunknak azt az elkötelezett munkát,
amellyel nap mint nap a betegek gyógyulását szolgálják. Mert a
gyógyítás nem csupán szakma – hivatás, amely tudást, emberséget
és felelősségvállalást kíván. 💙
Gratulálunk minden elismerésben részesült kollégánknak, és
köszönjük minden munkatársunk áldozatos munkáját! 👏

🕊️ Június 26. – Kábítószer-ellenes Világnap A mai nap arra emlékeztet bennünket, hogy a megelőzés, a tájékoztatás és az ...
26/06/2026

🕊️ Június 26. – Kábítószer-ellenes Világnap A mai nap arra emlékeztet bennünket, hogy a megelőzés, a tájékoztatás és az odafigyelés életeket menthet. A Kábítószer-ellenes Világnapot az ENSZ kezdeményezésére tartják meg világszerte, hogy felhívja a figyelmet a kábítószer-használat társadalmi és egészségügyi következményeire.
💙 A függőség mögött sokszor lelki nehézségek, krízisek és feldolgozatlan problémák húzódnak meg. Éppen ezért fontos, hogy ne ítélkezzünk, hanem támogassuk azokat, akik segítségre szorulnak.
👨‍⚕️👩‍⚕️ Köszönettel tartozunk mindazoknak az egészségügyi és szociális szakembereknek, valamint családtagoknak, akik nap mint nap a megelőzésért, a gyógyulásért és a felépülésért dolgoznak.
📚 A legjobb eszközünk továbbra is a tudás: az őszinte beszélgetések, a hiteles információk és az egészséges életmód támogatása.
🤝 Mert minden élet értékes, minden segítség számít, és minden ember megérdemel egy új esélyt.

🌡️ Figyelem! Szombattól harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben!☀️Az országos tisztifőorvos a tartós kánikula miatt harm...
26/06/2026

🌡️ Figyelem! Szombattól harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben!☀️

Az országos tisztifőorvos a tartós kánikula miatt harmadfokú hőségriasztást rendelt el június 27-én (szombat) 00.00 órától június 30-án (kedd) 24.00 óráig. Az extrém meleg különösen megterheli a szervezetet, ezért ezekben a napokban fokozottan figyeljünk magunkra és egymásra!

💧 Mire figyeljünk?
✅ Fogyasszunk rendszeresen folyadékot – ne várjuk meg, amíg szomjasak leszünk!
🧢 11 és 15 óra között lehetőleg kerüljük a tűző napot!
👵👶 Fordítsunk különös figyelmet az idősekre, a kisgyermekekre, a várandósokra és a krónikus betegekre!
🚗 Soha ne hagyjunk gyermeket vagy háziállatot parkoló autóban – még néhány percre sem!

💙 A hőség idején a megelőzés életet menthet. Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Az NNGYK részletes ajánlásai itt érhetők el:
https://nngyk.gov.hu/hu/tovabbi-hirek/a-hosegriasztas-meghosszabbodik-szombattol-mar-harmadfoku-riasztas-lesz-ervenyben.html

🌡️ Figyelem! Holnaptól másodfokú hőségriasztás lép életbe! ☀️Az Országos Tisztifőorvos 2026. június 20. (szombat) 0:00 ó...
19/06/2026

🌡️ Figyelem! Holnaptól másodfokú hőségriasztás lép életbe! ☀️
Az Országos Tisztifőorvos 2026. június 20. (szombat) 0:00 órától június 23. (kedd) 24:00 óráig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország teljes területére.
A tartós hőség komoly megterhelést jelenthet a szervezet számára, különösen a kisgyermekek, az idősek, a várandósok és a krónikus betegséggel élők esetében.
💧 Mit tehetünk?
✔️ Fogyasszunk elegendő folyadékot!
✔️ A déli órákban lehetőség szerint kerüljük a tűző napot!
✔️ Viseljünk világos, szellős ruházatot!
✔️ Fordítsunk fokozott figyelmet az idősekre, a gyermekekre és háziállatainkra!
📌 Az egészségvédelmi és biztonsági ajánlásokat az alábbi linken találják:
https://nngyk.gov.hu/hu/tovabbi-hirek/erkezik-az-idei-ev-elso-nagy-hohullama.html
💙 Vigyázzunk magunkra és egymásra – a megelőzés most is életeket menthet!

🚑🥗 Egészség, tudás és egy kis hősjelölt is a Készenléti Rendőrség családi napján! 👮‍♂️👨‍👩‍👧‍👦Kollégáink örömmel vettek r...
19/06/2026

🚑🥗 Egészség, tudás és egy kis hősjelölt is a Készenléti Rendőrség családi napján! 👮‍♂️👨‍👩‍👧‍👦
Kollégáink örömmel vettek részt a Készenléti Rendőrség családi napján, ahol az érdeklődőket dietetikai tanácsadással, egészségi állapotfelméréssel, valamint újraélesztési bemutatóval és oktatással várták.
👩‍⚕️ Dietetikusaink személyre szabott életmódbeli és táplálkozási tanácsokkal segítették az érdeklődőket, újraélesztési oktatásunkon pedig kicsik és nagyok egyaránt részt vettek
🙏 Köszönjük a Készenléti Rendőrségnek a lehetőséget, és valamennyi kollégánknak az elhivatott munkáját!
Hiszünk abban, hogy az egészségért tett minden apró lépés számít 💙

🩸 Véradók Világnapja – Június 14.A Véradók Világnapját június 14-én Karl Landsteiner Nobel-díjas tudós születésnapján ta...
14/06/2026

🩸 Véradók Világnapja – Június 14.
A Véradók Világnapját június 14-én Karl Landsteiner Nobel-díjas tudós születésnapján tartjuk, aki felfedezte a vércsoportokat, és ezzel milliók életét mentő vérátömlesztések alapjait teremtette meg. 🔬❤️
A vérnek nincs helyettesítője.
Egy véradás akár három embernek is segíthet. 🫶
Kórházunkban nap, mint nap látjuk, milyen sokat jelent egy önkéntes véradó segítsége. Egy baleset, műtét vagy súlyos betegség esetén a vér életet menthet. 🏥✨
🙏 A Véradók Világnapján köszönjük minden véradónak az önzetlenséget, a törődést és az időt, amelyet másokért adnak.
Mert néhány perc a véradónak, de esély az életre valaki másnak. 💙

🎉 Nemzetközi szaklapban jelent meg kórházunk munkatársának legújabb kutatása! 🩺👂Büszkén osztjuk meg a hírt, hogy a rango...
10/06/2026

🎉 Nemzetközi szaklapban jelent meg kórházunk munkatársának legújabb kutatása! 🩺👂
Büszkén osztjuk meg a hírt, hogy a rangos „European Archives of Oto-Rhino-Laryngology” című európai fül-orr-gégészeti újságban megjelent Dr. Körmendy Borbála, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Osztályunk szakorvos-jelöltjének, és a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központ PhD hallgatójának, valamint munkacsoportjának legújabb tanulmánya!
🤔 Miről szól a kutatás, és miért áttörő jelentőségű?
A kutatócsapat a krónikus középfülgyulladás egyik formáját, a műtét után esetlegesen kiújuló cholesteatomát vizsgálta. A kiújulás gyorsaságáról eddig kevés pontos adat állt az orvostudomány rendelkezésére.
A doktornő és csapata modellezte a betegség növekedési mintázatait, ami megváltoztathatja az eddig gyakorlatot:
🎯 Pontosabb időzítés: A kutatás segít meghatározni a műtétek utáni kontrollvizsgálatok és az esetleges második (ellenőrző) műtétek ideális időpontját.
📉 Kevesebb téves eredmény: A jelenlegi klinikai gyakorlattal szemben az átlagos kockázatú betegeknél a kissé késleltetett kontrollok csökkenthetik a tévesen negatív szűrőeredmények számát.
💰 Költséghatékonyság: Az új eredmények csökkenthetik a felesleges vizsgálatok számát.
Ez a munka közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben még pontosabb és személyre szabottabb irányelvek alapján gyógyíthassunk.
Szívből gratulálunk Dr. Körmendy Borbálának és a teljes munkacsoportnak ehhez a kiemelkedő tudományos sikerhez!

A tanulmány érhető linkje az első kommentben.

🎉 Nemzetközi szaklapban jelent meg kórházunk munkatársának legújabb kutatása! 🩺👂👃Büszkén osztjuk meg a hírt, hogy a rang...
10/06/2026

🎉 Nemzetközi szaklapban jelent meg kórházunk munkatársának legújabb kutatása! 🩺👂👃
Büszkén osztjuk meg a hírt, hogy a rangos „European Archives of Oto-Rhino-Laryngology” című európai fül-orr-gégészeti újságban megjelent Dr. Körmendy Borbála, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Osztályunk szakorvos-jelöltjének, és a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központ PhD hallgatójának, valamint munkacsoportjának legújabb tanulmánya!
🤔 Miről szól a kutatás, és miért áttörő jelentőségű?
A kutatócsapat a krónikus középfülgyulladás egyik formáját, a műtét után esetlegesen kiújuló cholesteatomát vizsgálta. A kiújulás gyorsaságáról eddig kevés pontos adat állt az orvostudomány rendelkezésére.
A doktornő és csapata modellezte a betegség növekedési mintázatait, ami megváltoztathatja az eddig gyakorlatot:
🎯 Pontosabb időzítés: A kutatás segít meghatározni a műtétek utáni kontrollvizsgálatok és az esetleges második (ellenőrző) műtétek ideális időpontját.
📉 Kevesebb téves eredmény: A jelenlegi klinikai gyakorlattal szemben az átlagos kockázatú betegeknél a kissé késleltetett kontrollok csökkenthetik a tévesen negatív szűrőeredmények számát.
💰 Költséghatékonyság: Az új eredmények csökkenthetik a felesleges vizsgálatok számát.
Ez a munka közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben még pontosabb és személyre szabottabb irányelvek alapján gyógyíthassunk.
🤝Szívből gratulálunk Dr. Körmendy Borbálának és a teljes munkacsoportnak ehhez a kiemelkedő tudományos sikerhez!👏
A tanulmány linkje az első kommentben.

🎂 Június 6-án született kórházunk névadója, Bajcsy-Zsilinszky Endre.Nemcsak politikus és publicista volt, hanem olyan em...
05/06/2026

🎂 Június 6-án született kórházunk névadója, Bajcsy-Zsilinszky Endre.

Nemcsak politikus és publicista volt, hanem olyan ember, aki a legnehezebb időkben is kiállt az emberekért, a szabadságért és a meggyőződéséért. Bátorsága, felelősségvállalása és rendíthetetlen kitartása ma is példaértékű. 🇭🇺✨

Kórházunkban nap mint nap hasonló értékek vezetik munkánkat: elhivatottság, emberség és a másokért vállalt felelősség. 🏥💙

Bajcsy-Zsilinszky Endre hitt abban, hogy a hivatás több egyszerű feladatnál – küldetés. Ez az örökség ma is irányt mutat számunkra a betegek gyógyítása és támogatása során.

Születésének évfordulóján tisztelettel emlékezünk névadónkra, akinek példája ma is erőt ad közösségünknek. 🕊️

Cím

Maglódi út 89-91
Budapest
1106

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória