Badacsonyi Jácinta pszichológus

10/08/2026

Mit mutathat meg a nyár a gyermek terhelhetőségéről?

A nyári programok gyakran olyan helyzetek elé állítják a gyermeket, amelyekben a hétköznapok során kevésbé látható nehézségek is felerősödhetnek. Egy tábor, egy utazás vagy akár egy többnapos családi program ezért sokat elárulhat arról, milyen típusú terhelést visel nehezebben az idegrendszere.

Ha egy gyermek a tábor első napjaiban még lelkesen vesz részt mindenben, néhány nap múlva azonban kimerül, ingerlékennyé válik, visszahúzódik vagy haza szeretne menni, nem biztos, hogy egyszerűen „nem való neki a közösség”. Lehet, hogy nehezen viseli a folyamatos beszédet, a közös étkezések zaját, az állandó háttérhangokat vagy azt, hogy zajban kell megértenie az instrukciókat. Ez fontos jelzés lehet az auditív terhelhetőségről és a hallási figyelem működéséről.

Az időbeli változás is beszédes. Ha a gyermek az első napot még jól bírja, majd fokozatosan esik szét, az arra utalhat, hogy a napi terhelést nem tudja megfelelően kipihenni. A tünetek sokszor nem azonnal, hanem a több napon keresztül halmozódó igénybevétel hatására jelennek meg.

Más gyermekeknél az alvás változása mutatja meg a legérzékenyebb pontot. Egy késői lefekvés, korai ébresztés vagy idegen helyen töltött nyugtalan éjszaka után feltűnően romolhat a figyelem, az együttműködés, az érzelemszabályozás vagy az ingerek elviselése. Ami kívülről viselkedési problémának tűnik, valójában lehet az alváshiányra különösen érzékenyen reagáló idegrendszer következménye.

A zsúfolt strand, a hangos étterem vagy az egész napos program az étkezésre, az öltözködésre és a testi jelzések felismerésére is hatással lehet. Túlterhelésben a gyermek olyan ételt is visszautasíthat, amelyet egyébként elfogad, későn jelezheti a szomjúságot vagy a mosdóigényt, és érzékenyebbé válhat a ruhákra vagy az érintésekre.

Ugyanilyen fontos információ, ha ennek az ellenkezőjét látjuk. Ha egy nyugodt környezetben jobban alszik, könnyebben eszik, kiegyensúlyozottabbá válik, vagy szinte eltűnnek a hétköznapokban rendszeresen tapasztalt nehézségek, akkor érdemes megvizsgálni, mi változott meg körülötte. Kevesebb lett a zaj? Többet aludt? Nem kellett sietnie? Kiszámíthatóbbá váltak a napjai? Több lehetősége volt elvonulni vagy mozogni?

Egyetlen tábori vagy nyaralási tapasztalatból természetesen nem lehet diagnózist felállítani. A helyzetek összehasonlítása azonban sokat segíthet a gyermek működésének megértésében.

A nyári tapasztalatokat az óvoda- és iskolakezdésnél is érdemes felhasználni. Ha a zaj jelentette a legnagyobb terhelést, fontos lehet a csendesebb pihenés és az instrukciók megfelelő közvetítése (…és a komplex kivizsgálás). Ha az alváshiányra reagált különösen erősen, a tanév előtti fokozatos visszaállás és az első hetek kevésbé zsúfolt délutánjai lehetnek meghatározók.

Nem az a kérdés, hogy a gyermek „bírja-e” a tábort vagy a nyaralást. Inkább az, hogy mely körülmények között tud jól működni, és hol lépi át a terhelés azt a szintet, amelyhez már nem tud megfelelően alkalmazkodni.

09/08/2026

A pszichológiában hasznos tud lenni az átkeretezés. Elvileg ezt mi magunk végezzük és nem a külső körülmények segítenek hozzá, de hoznék most erre a helyzetre egy saját példát…
Így a szárazság és energiaválság közepedte boldogan és büszkén vigyoroghatok az (egyébként máskor is rendszeresen mocskos) igénytelen autóm mellett.
Most én nem hanyag és lusta disznó vagyok már a szomszéd szemében, hanem energiatudatos és környezetvédő!🤷🏻‍♀️😅
Ez az új helyzet engem is új színben tüntet fel, így a galambok által csúnyán meggyalázott kocsim mellett már filterezett profilképet is készíthetek, ahol 25 évesnek tűnök és csak elmosódva látszom a motorháztetőre égett rothadt füge és a nyest lábnyomok mellett.

Minden rosszban van valami jó… no ugye?

08/08/2026

Miért érdemes felnőttekkel dolgozó pszichológusként ismerni az idegrendszeri működést és a szenzoros jeleket?

Egy felnőtt problémája sokszor pszichés formában válik láthatóvá: szorongásként, ingerlékenységként, kimerülésként, elkerülésként vagy az érzelmek felismerésének nehézségeként. A háttérben azonban nem mindig kizárólag gondolatok, kapcsolati mintázatok vagy korábbi élmények állnak. Az is számít, hogyan érzékeli és szabályozza az idegrendszer a testből és a környezetből érkező információkat.

Én a gyakorlatban azt tapasztalom, hogy a biológia önmagában soha nem magyarázza meg teljesen az emberi élményt. Ha azonban figyelmen kívül hagyjuk az idegrendszeri és szenzoros réteget, könnyen hiányos maradhat az összkép vagy nem is a valós okot kezeljük.

Jó példa erre az interocepció: a test belső állapotainak érzékelése és feldolgozása. Az interocepciós nehézség gyakran az alapvető testi szükségleteknél válik észrevehetővé. Valaki csak akkor veszi észre, hogy éhes, amikor már remeg, fáj a feje vagy ingerültté válik; a jóllakottságot csak a kellemetlen telítettségnél érzékeli, a szomjúságot pedig fáradtságként vagy rossz közérzetként tapasztalja meg. Hasonló elakadás jelenhet meg a légzés, a szívritmus, a belső feszültség, a hányinger, a hőérzet, a fáradtság vagy az ürítési ingerek felismerésében is.

Az interocepció ( a belső szervi érzékelés) azonban ennél többről szól. A test belső jelzései az érzelmi tapasztalat nyersanyagát is adják. Ugyanaz a szapora szívverés kapcsolódhat félelemhez, izgatottsághoz, fizikai terheléshez vagy túl sok koffeinhez. A testi jelzés önmagában még nem „kész érzelem”: az idegrendszernek a helyzettel, a korábbi tapasztalatokkal és az érzelmi fogalmakkal együtt kell értelmeznie.

Ha ezek a jelzések túl későn, túl intenzíven vagy nehezen elkülöníthető módon jutnak el a tudatos észlelésig, akkor nemcsak azt lehet nehéz felismerni, hogy éhesek vagy szomjasak vagyunk, hanem azt is, hogy szorongunk, dühösek vagyunk, kimerültünk vagy túlterhelődtünk. Ilyenkor nem feltétlenül az érzelem hiányzik. Lehet, hogy a test már jelez, de a jelzés még nem áll össze felismerhető és megnevezhető belső állapottá.

A kutatások alapján az interocepció sem egyetlen képesség. Az objektív pontosság, a saját testi érzékenységünkről alkotott kép és annak felismerése, hogy mennyire pontos az észlelésünk, csak részben jár együtt. Felnőttekkel végzett vizsgálatok kapcsolatot találtak az interoceptív működés, az érzelmek megfogalmazása és az érzelemszabályozás között. A kapcsolat azonban nem egyszerű: a test jelzéseinek pontosabb érzékelése önmagában még nem magyarázza meg a teljes érzelmi működést.

Ezért fontos, hogy a felnőttekkel dolgozó pszichológus ne csak azt kérdezze, mit gondol vagy mit érez a kliens, hanem szükség esetén azt is megvizsgálja: mikor és hogyan veszi észre a teste jelzéseit, el tudja-e különíteni őket egymástól, milyen jelentést tulajdonít nekik, és mennyiben befolyásolja a működését a zaj, a fény, az érintés, a mozgás vagy más szenzoros terhelés.

Az iSPD Szenzoros Profil® felnőttprofilozását ezért dolgoztam ki és ebben kínál részletesebb működési térképet. Nem diagnózist keres, hanem azt vizsgálja, hol akad el a jelzés észlelése, elkülönítése, értelmezése vagy szabályozása, és hogyan kapcsolódnak össze a szenzoros, idegrendszeri és pszichés folyamatok az egyén mindennapi életében.

Sok esetben nem az a kérdés, hogy valaki miért nem tudja megmondani, mit érez, hanem az, hogy a test jelzése mikor, milyen erősséggel és milyen jelentéssel jut el hozzá.

Kutatási háttér

Garfinkel, S. N., Seth, A. K., Barrett, A. B., Suzuki, K., & Critchley, H. D. (2015). Knowing your own heart: Distinguishing interoceptive accuracy from interoceptive awareness. Biological Psychology, 104, 65–74.
https://doi.org/10.1016/j.biopsycho.2014.11.004

Zamariola, G., Frost, N., Van Oost, A., Corneille, O., & Luminet, O. (2019). Relationship between interoception and emotion regulation: New evidence from mixed methods. Journal of Affective Disorders, 246, 480–485.
https://doi.org/10.1016/j.jad.2018.12.101

Suzuki, N., & Yamamoto, T. (2023). The influence of interoceptive accuracy on the verbalization of emotions. Scientific Reports, 13, 22158.
https://doi.org/10.1038/s41598-023-49313-9

06/08/2026

Azokról a tünetekről tartottam előadást, amik nem ott keletkeztek ahol kezeljük őket. 🤷🏻‍♀️

Badacsonyi Jácinta járt ma stúdiónkban. A szenzoros feldolgozásról tartott előadása hamarosan elérhető lesz a videótárban. 🙂

www.athidalo.com/konferencia

03/08/2026

Miért fél sok gyermek a kutyáktól, ha soha nem bántotta őket egy sem?

Én különösen szeretem a kutyákat, így nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nem mindenki érez így. A saját kutyámat is terápiás kutyának képeztem, és pszichológusi pályám elején azt gondoltam, hogy egy gyermek elsősorban akkor félhet a kutyáktól, ha korábban rossz élmény érte, vagy a környezetében élő felnőttek félelmét, bizonytalanságát tanulta meg.

Természetesen ilyen is előfordul, azonban mióta a szenzoros működést tanulmányozom, számtalan más helyzettel is találkoztam. Olyan esetekkel, amelyekben a gyermek élményeit és a világról kialakított képét nemcsak az formálta, hogy mi történt vele, hanem az is, hogyan érzékelte és dolgozta fel az idegrendszere a környezet ingereit.

Tapasztalataim szerint ugyanis a legtöbb esetben a gyermek nem magától a kutyától fél, hanem attól, hogy az bármelyik pillanatban ugatni kezdhet.

Lehet, hogy soha nem harapta vagy kergette meg kutya, az ugatás azonban hirtelen, erős és kiszámíthatatlan inger a gyermek számára. Nem tudja, mikor következik be, milyen hangos lesz, meddig tart, és nincs befolyása arra, hogy megszólal-e. Ilyenkor az idegrendszere nemcsak a tényleges hangra reagál, hanem már annak lehetőségét is folyamatosan figyeli.

Bizonyos gyerekeknek ezért akár egy csendben fekvő, békés kutya is félelmetes lehet. A gyermek számára ugyanis ott van benne egy kiszámíthatatlan hang ígérete. (Megjegyzem, ha a szomszéd kutyát meghallja, nagy eséllyel válaszol majd neki).

Ugyanez történhet a kézszárítóval, a porszívóval, a lufival, a tűzijátékkal, egy hangosan síró kisgyermekkel vagy egy zsúfolt óvodai ünnepséggel is. Itt nem feltétlenül a hangerő az egyetlen nehézség az idegrendszer számára. A kiszámíthatatlanság és a kontroll hiánya legalább ennyire fontos lehet ezekben a helyzetekben.

Ha a gyermek többször átéli, hogy egy hang váratlanul elárasztja, fokozatosan megtanulhatja előre figyelni és kerülni azokat a helyzeteket, amelyekben ez megismétlődhet. Nem akar elmenni a rendezvényre. Máskor nem szívesen lép be ismeretlen helyre. Távol marad bizonyos állatoktól vagy emberektől, akár korábban kedvelt társaitól is. Folyamatosan tudni szeretné, mi fog történni, és nehezen viseli, ha váratlanul megváltozik ez a kiszámítható környezet.

Kívülről mindez könnyen tűnhet félénkségnek, merevségnek, túlzott kontrolligénynek vagy társas visszahúzódásnak. Pedig előfordulhat, hogy az egész folyamat egy auditív sérülékenységből indult el és már ott csücsülünk a gyerekkel egy gyermekpszichológiai váróban megoldást remélve.

A szenzoros működés önmagában nem alakít ki meghatározott személyiséget. Befolyásolhatja azonban, milyen helyzeteket élünk meg biztonságosnak, mit kezdünk el kerülni, mennyire merünk kapcsolódni, és milyen magyarázatot adunk saját magunknak az adott reakcióinkra. Az ismétlődő tapasztalatokból idővel viselkedési és alkalmazkodási, később pedig személyiséghez kapcsolódó mintázatok épülhetnek fel.

Egy látszólag apró auditív nehézség így lassan egyre nagyobb területet foglalhat el a gyermek életében. Nem azért, mert minden zajból problémát csinál, hanem mert olyan helyzetekben kellene biztonságban éreznie magát, amelyek felett nincs kontrollja, és amelyekre az idegrendszere nem tud megbízhatóan felkészülni.

Természetesen nem minden kutyáktól való félelem vagy társas helyzet elkerülése mögött áll auditív érzékenység. Éppen ezért nem elég pusztán a viselkedést megnevezni. Azt is meg kell értenünk, mitől próbálja megvédeni magát a gyermek.

Néha nem az a legfontosabb kérdés, hogy miért fél ennyire, hanem az, hogy melyik az a kiszámíthatatlan érzékleti élmény, amelyben elveszíti a biztonságát.

A kutatások szerint a zaj feletti kontroll érzése a tényleges hangerő mellett is befolyásolhatja a megélt frusztrációt. Ez nem jelenti azt, hogy minden félelem szenzoros eredetű. Arra azonban figyelmeztet, hogy a pszichés reakció és az auditív működés nem választható el automatikusan egymástól.

A szenzoros túlterhelés nem viselkedési probléma, hanem idegrendszeri állapot.

Kutatási háttér:

Francis, A. L., Chen, Y., Medina Lopez, P., & Clougherty, J. E. (2024). Sense of control and noise sensitivity affect frustration from interfering noise. Journal of the Acoustical Society of America, 156, 1746–1756. https://doi.org/10.1121/10.0028634

29/07/2026

A szenzoros működés nem ér véget 18 éves korban.

Ha egy gyermek érzékenyebb a hangokra, nehezebben viseli a zsúfolt helyeket, bizonyos ruhákat, ételeket vagy érintéseket, attól ezek a sajátosságok nem tűnnek el egyik napról a másikra, amikor felnőtt lesz. Az idegrendszer fejlődik, alkalmazkodik, kompenzál, de a működés alapmintázata sok esetben tovább él.

A nemzetközi kutatások ma már egyértelműen foglalkoznak a felnőttkori szenzoros működéssel is. A vizsgálatok szerint a szenzoros sajátosságok összefügghetnek a stresszel, a terhelhetőséggel, a kimerüléssel és az életminőséggel. Ugyanakkor a legtöbb kutatás ezeket valamilyen diagnosztikus kategórián – például autizmuson, ADHD-n vagy szorongásos zavarokon – keresztül vizsgálja.

Pedig nagyon sok olyan ember él közöttünk, akinek nincs diagnózisa, mégis egész életében úgy érzi, hogy bizonyos helyzetekben „másképp működik”. Könnyebben túlterhelődik, érzékenyebb bizonyos ingerekre, hamarabb elfárad, vagy olyan alkalmazkodási stratégiákat alakít ki, amelyek kívülről természetesnek tűnnek, számára azonban rengeteg energiát igényelnek.

Felnőttkorra kialakul a személyiségünk. Megtanulunk együtt élni ezekkel a sajátosságokkal, alkalmazkodunk hozzájuk, és sokszor észre sem vesszük, hogy döntéseinket, szokásainkat vagy reakcióinkat részben az idegrendszerünk működése formálja. Mire segítséget kérünk, gyakran már nem is az eredeti idegrendszeri sajátosság jelenik meg, hanem annak hosszú évek alatt kialakult következményei.

Éppen ezért a felnőtt pszichológiai munka során is fontos kérdés lehet, hogy mikor és hogyan alakultak ki ezek a működési mintázatok, illetve milyen kompenzációs mechanizmusok épültek rájuk.

Nemrég egy felnőtt hölgy érkezett hozzám szenzoros profilozásra. Korábban egy kisebb autópályás balesetet szenvedett. Szerencsére nem történt komoly sérülés, de annyira megijedt, hogy hosszú ideig nem mert újra autót vezetni.

Először pszichológushoz fordult, aki nagyon helyesen felismerte, hogy érdemes lehet az idegrendszeri működés oldaláról is megvizsgálni a problémát, ezért hozzám irányította.

A profilozás során többek között egy aktív ATNR (aszimmetrikus tónusos nyaki reflex) jeleit találtam. A vizsgálat közben ugyanaz a mozgásmintázat jelent meg, amelyet ő vezetés közben is átélt: amikor oldalra fordította a fejét, az egyik karja akaratlanul együtt mozdult a fejmozgással. Elmondása szerint előzéskor pontosan ezt élte meg: amikor hátranézett, sokkal nehezebben tudta egyenes irányban tartani az autót, és ezt csak tudatos koncentrációval tudta korrigálni.

Természetesen egy balesetnek mindig több oka lehet, és egy ilyen vizsgálat önmagában nem bizonyítja, hogy ezt kizárólag ez a tényező okozta. Mégis jól mutatja, hogy egy látszólag pszichológiai problémának tűnő helyzet mögött idegrendszeri működési sajátosságok is állhatnak.

Ez az eset számomra azért volt fontos, mert jól megmutatta, hogy a pszichológiai és az idegrendszeri megközelítés nem egymás versenytársai. Éppen ellenkezőleg: sok esetben egymást egészítik ki.

Egyre több olyan felnőtt érkezik hozzám, aki korábban már pszichológusnál vagy pszichoterapeutánál is járt. A szenzoros önismereti profilozás célja ilyenkor nem a pszichoterápia kiváltása, hanem annak kiegészítése. Ha sikerül feltárni az idegrendszer működésének sajátosságait és az évek során kialakult kompenzációs mechanizmusokat, a kliens sokszor új felismerésekkel tér vissza a saját pszichológusához vagy pszichoterapeutájához, és a közös munka egy új nézőponttal folytatódhat tovább.

Reményeim szerint a jövő nem abban rejlik, hogy minden tünetet pszichésnek vagy minden tünetet idegrendszerinek próbálunk kategorizálni. Sokkal inkább abban, hogy megtanuljuk felismerni, melyik tünet mögött mi lehet a szervező probléma, és a megfelelő szakemberhez, a megfelelő időben irányítsuk a klienseket.
..mert néha valóban a lélek kér segítséget... máskor pedig az idegrendszer. A kettő viszont két teljesen eltérő sík, amit a másik területen nem tudunk kezelni.

28/07/2026

Néhány napja egy apuka feltett nekem egy kérdést a szülőkonzultáción:

„Ha a saját gyermekedről lenne szó, te hová vinnéd? Olyan szakembert ajánlj nekünk kérlek!”

Elgondolkodtam, hiszen anya vagyok én is három gyerekkel és ez a legfontosabb szűrő bennem is.

Az elmúlt években nagyon sok kiváló kollégát ismertem meg. A felnőtt pszichiátriától kezdve a gyermekpszichiátrián, a neurológián, a gyógypedagógián, a mozgásfejlesztésen, az optometrián át egészen a hallásvizsgálatokig minden területen igyekeztem megtalálni azokat a szakembereket, akikkel hasonló szemléletben gondolkodunk.

Keresem én is azokat, akik nem csak egy vizsgálatot végeznek el, hanem valóban kíváncsiak arra, hogyan működik az adott gyermek. és igen... akire én is nyugodt szívvel rábíznám a saját gyermekemet is.

Azért fontos ez számomra, mert a munkám során nagyon ritkán egyetlen területen van a válasz. Egy gyermek fejlődését az idegrendszer, az érzékelés, a mozgás, a hallás, a látás, a pszichés működés és még sok más tényező együtt alakítja. Éppen ezért hiszek a szakmák közötti együttműködésben.

Az utóbbi időben különösen sokat foglalkoztat a hallás szerepe. Többször írtam arról, hogy az ép hallás mellett az idegrendszer feldolgozásának jelentős szerepe van, ezért fontos számtalan élethelyzetben és probléma esetén ezt is alaposan kivizsgálni.

Előfordulhat, hogy a hallásküszöb teljesen normális, mégis nehézséget jelent a beszéd megértése zajban, a tanórai instrukciók követése, a figyelem fenntartása vagy a hallási információk feldolgozása. Ezek a finom eltérések sokszor nem látványosak, mégis jelentősen befolyásolhatják a mindennapokat.

Nemrég a saját gyermekemmel jártam a Sonaris Hallásvizsgáló Központban (korábban EduKid), és ismét megerősödött bennem, hogy jó helyen vagyunk. Jó érzés olyan szakemberekkel együtt dolgozni, akik nyitottak a közös gondolkodásra, és akiknek ugyanúgy fontos, hogy ne csak egy lelet szülessen, hanem valóban jobban értsük a gyermek működését. Nem reklám, azt hiszem nem is szorulnának rá.😉

Talán ezért is keresem tudatosan az ilyen szakmai kapcsolatokat. Nemcsak azért, hogy legyen kit ajánlanom egy családnak, hanem azért is, mert hiszem, hogy a gyakorlati tapasztalatokból közösen tudunk új tudást építeni.

A Sonaris csapatával már most több közös kutatási terven gondolkodunk. Nagyon izgalmas kérdések vannak előttünk, és remélem, hogy ezek a munkák hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallási feldolgozás és annak szerepe a gyermekek és felnőttek működésében még jobban érthetővé váljon.

Mert amikor egy szülő azt kérdezi tőlem, hogy „Hová vinnéd a saját gyermekedet?”, számomra ez nemcsak egy ajánlásról szól, hanem bizalomról.

27/07/2026

Szenzoros előadásom az SNI Suli prémium anyagai között látható.
Az idegrendszeri működés ismerete az önismeret szerves részét kell, hogy képezze felnőtt korban is. Enélkül számos kompenzációs mechanizmus alakítunk ki és egyéb okokra gyanakszunk a viselkedés hátterében…

21/07/2026

Örömmel osztom meg, hogy megjelent legújabb tanulmányom a Doktoranduszok Országos Szövetségének IPSZIN folyóiratának „Egészség, psziché és társadalom” tematikus számában.

A publikáció számomra különösen fontos mérföldkő, mert elsőként mutatja be tudományos keretben az iSPD Szenzoros Profil® fogalmi alapjait, és egy olyan szemléletet képvisel, amely a diagnózisokon túl is igyekszik megérteni az emberi működést.

Miért fontos foglalkoznunk a szubklinikai tünetekkel?

Az elmúlt években a pszichológiában egyre nagyobb hangsúlyt kap a prevenció. Ennek ellenére a gyakorlatban még mindig gyakran csak akkor kezdünk el mélyebben foglalkozni egy gyermekkel vagy felnőttel, amikor már megszületett egy diagnózis.

Pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb.

Rengetegen élnek olyan szenzoros sajátosságokkal, amelyek soha nem vezetnek pszichiátriai vagy neurofejlődési diagnózishoz. Ettől azonban ezek a működésmintázatok még nagyon is valós nehézségeket okozhatnak a tanulásban, a munkában, a társas kapcsolatokban vagy a mindennapi alkalmazkodásban.

A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e diagnózis.

Hanem az, hogy milyen hatással vannak ezek a működésmintázatok az ember életére.

A szubklinikai rizikót ezért nem úgy érdemes elképzelni, mint egy diagnózis előszobáját.

Sokkal inkább olyan működésbeli sérülékenységként, amely befolyásolhatja a mindennapi alkalmazkodást, a tanulást, a társas kapcsolatokat, az érzelemszabályozást, a stressztűrést és végső soron az életminőséget.

Ha egy gyermek vagy felnőtt hosszú éveken át úgy próbál alkalmazkodni, hogy közben folyamatosan túlterhelődik, ezekre a nehézségekre idővel kompenzációs stratégiák épülhetnek. Ezek a stratégiák segíthetnek a mindennapokban, ugyanakkor hatással lehetnek az önértékelésre, az önmagunkról alkotott képre, a pályaválasztásra, a kapcsolatainkra és arra is, hogyan éljük meg saját képességeinket.

A prevenció szempontjából nem az a legfontosabb kérdés, hogy valaki megfelel-e egy diagnózis kritériumainak. Hanem az, hogy mennyi időnk van még segíteni, mielőtt a nehézségek beépülnek a mindennapi működésbe.

A gyermekek szempontjából fontos, hogy minél korábban megértsük az idegrendszer működését, felismerjük az egyéni erősségeket és sérülékenységeket, és még időben segítséget tudjunk nyújtani – amikor a legtöbb lehetőségünk van pozitív irányba befolyásolni a fejlődést.

A felnőtt profilozással kapcsolatban írok még... 😉

Hiszem, hogy a pszichológia, a pedagógia, a gyógypedagógia és az idegtudomány csak együtt képes teljesebb képet adni az emberi működésről. Bízom benne, hogy ez a tanulmány hozzájárul ahhoz, hogy a szenzoros működés vizsgálata természetesebb részévé váljon a szakmai gondolkodásnak és a prevenciós szemléletnek.

A cikk kommentben elérhető.

Hivatkozás: Badacsonyi, J. (2026). A diagnosztikus kategóriákon kívüli szenzoros működés értelmezése: szubklinikai rizikó és transzdiagnosztikus megközelítés. IPSZIN – Ifjú Pszichológiai és Neveléstudományi Folyóirat, 2026/1. Egészség, psziché és társadalom tematikus szám, 16–25. o.