09/06/2026
Nemrég egy kliens az ülés végén rám nézett, és azt mondta:
„Őszintén? Rosszabbul érzem magam, mint amikor bejöttem.”
Azt válaszoltam neki
„Lehet, hogy ma fontosabb dolog történt annál, mint hogy jobban legyél.”
Mert aznap először nem magyarázta meg, miért nem fáj.
Nem viccelte el.
Nem mondta, hogy „nem érdekel”.
Nem terelte másra a szót.
Hanem megengedte magának, hogy átélje azt a szomorúságot, amit évek óta hordozott.
A változás gyakran úgy néz ki, hogy először találkozunk azokkal az érzésekkel, amelyektől egész életünkben menekültünk. 😓
Gyerekként sokszor nem volt biztonságos szomorúnak lenni.
Nem volt biztonságos félni.
Nem volt biztonságos dühösnek lenni.
Ezért megtanultuk leválasztani magunkat az érzéseinkről.
„Nem számít.”
„Túl vagyok rajta.”
„Engem ez nem érint.”
És ezek a mondatok egy időre meg is védtek minket.
Csakhogy felnőttként ugyanaz a fal, ami a fájdalmat kint tartja, a szeretetet, a bizalmat és az intimitást is távol tartja. ☝️
Amikor először sírsz azon, amit évekig bagatellizáltál.
Amikor először kimondod: „Igen, ez fájt.”
Akkor örülni kezdek, mert tudom, hogy a mélyben most mozdult meg valami nagyon fontos.
❤️ Kíváncsi vagyok,
volt már olyan időszak az életedben, amikor először rosszabbul érezted magad, mielőtt jobban lettél?
💬Írd meg egy szóval vagy egy mondattal kommentben. 👇
