03/07/2026
⚡ Egy éve még azt is megfontolta, hogyan keljen ki az ágyból. Pár hete lefutott 54 kilométert.
————————
Matyi 24 évesen ült le velem szemben először, három éve tartó, gerincsérv okozta derékfájással. A héten ezt a levelet kaptam tőle. Megkérdeztem, megoszthatom-e — igent mondott, sőt még a nevét és fotót is adott hozzá.
————————
👇 Hadd beszéljen ő:
————————
✉️ Szia Jocó,
Talán emlékszel, hogy kicsivel több, mint egy éve jelentem meg Nálad először egy akkor már 3 éve elhúzódó, krónikus, gerincsérv okozta derékfájással. Mozogni, sétán és pár könnyed, saját testsúlyos gyakorlaton kívül 3 évig semmit sem tudtam, testileg és lelkileg is rosszul voltam, hiszen már annak is örültem, hogy (24 évesen) fájdalommentesen ki tudtam kelni az ágyból.
————————
Aztán kezdődött a közös munkánk.
————————
🏃 Először csak 5 perc futás, aztán 10, 15, majd fél óra, és szépen haladtunk előre. Ahogy a szavaiddal élve „az egészséges részemmel dolgoztunk", fokozatosan épült vissza a hitem magamban, a testemben, és nem sokkal később már olyan távokat kezdtem elérni, amiket a sérülésem előtt sem tudtam, próbáltam soha.
————————
🏔️ És most, kicsivel több, mint egy évvel a közös munkánk megkezdése után, május 24-én, az UTH-n pedig lefutottam életem első ultramaratonját, 54 km távval és 1830 m szintemelkedéssel.
————————
A készülés, és maga a verseny során is sok nehézséggel szembesültem, egy dolog viszont nem okozott gondot: a DEREKAM.
————————
🧠 A mentális gyógyulás persze lassabban jön, a 3 év alatt berögzült betegségtudat, félelem szó szerint lépésről lépésre múlik, ahogy a fájdalom is. Apropó fájdalom, még mindig jelen van az életemben, de már nem olyan intenzíven, nem olyan sokszor, és legfontosabban, már nem „ő" diktál.
————————
🙏 Ez úton szeretném megköszönni Neked, hogy az első pillanattól kezdve láttad, mi bánt igazán, mire van szükségem, és segítettél megtalálni az utat, hogyan térjek vissza a mozgáshoz, és vetkőzzem le a „miért én?" áldozattudatot.
————————
Az út persze még nem ért véget, és nem tudom mit tartogat még, de izgatottan állok elébe, jól érzem magam, azt csinálom amit szeretek, és élvezni tudom az életet.
————————
KÖSZÖNÖM, Matyi
————————
💬 Néhány szó tőlem.
————————
Matyinál nem a sérvet kezeltük. A fájdalom ugyanis nem csak azt méri, mennyire vagy sérült. A fájdalom egy riasztó, ami akkor szólal meg, ha az agyad veszélyt feltételez. És teljesen mindegy, hogy valójában van-e veszély. Krónikus fájdalomnál ez a riasztó túlérzékeny lesz, és a félelem tartja életben: ha azt hiszed, hogy a mozgás árt, elkerülöd. És minél kevesebbet mozogsz, annál törékenyebbnek hisz az agyad — annál hamarabb riaszt. A fájdalom és a félelem így egymást táplálva veszi át az irányítást a viselkedésed felett.
————————
Ezért az egészséges részével dolgoztunk Matyival, és apró, biztonságos adagokban mutattuk meg az agyának, amitől félt. Minden egyes alkalom egy új bizonyíték volt az agyának: ezt megcsináltam, és nem lett baj. Végül az agy kénytelen volt elhinni, hogy Matyi egy életerős ember.
————————
A teste nem volt sérült. Megtanult félni. A félelmet pedig fel lehet dolgozni.
————————
🤝 Köszönöm a bizalmat, Matyi. Te is feladatot adsz nekem. Ezután már nem siránkozhatok, kifogásokat keresve, ha épp nincs kedvem felvenni a futócipőt 😄
