Magángyógyszerészek Országos Szövetsége

Magángyógyszerészek Országos Szövetsége Érdekvédelmi gyógyszerész szervezet SZÖVETSÉG A MAGÁNGYÓGYSZERÉSZETÉRT

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége 1991-ben a gyógyszerészek civil szerveződése során jött létre a gyógyszerészet új ars poeticájának megfogalmazása, a gyógyszerészi hivatás fejlesztése és társadalmi megbecsülése előmozdítása érdekében.

Érdekérvényesítő tevékenységünket a nemzetközi szakmai folyamatokra is figyelemmel tényszerű adatokra, elemzésekre és következtetésekre támaszkodva, a gyóg

yszerészet stratégiai érdekeit szem előtt tartva végezzük.

- Kiegyensúlyozott kapcsolatot alakítottunk ki és tartunk fenn a mindenkori állami-, szakmai irányítás vezetőivel, egészségügyi- és civil szervezetekkel egyaránt.

- Filozófiánk homlokterébe tartozik a magángyógyszertárak működési feltételeinek javítása, a kiszámítható szakmai-, gazdasági- és jogi környezet megteremtése.

- Kiemelkedően fontosnak tartjuk a gyógyszerpiac szereplőivel, a gyógyszergyártók és nagykereskedők szervezeteivel való érdekazonosság hangsúlyozását, a harmonikus szakmai és gazdasági együttműködést.

- Tudatosan törekszünk a gyógyszerészi érdekek megfogalmazására, tagságunk tájékozottságának növelésére, felkészültségének javítására.

- Célkitűzésünk a gyógyszertárak szakmai-, gazdasági-, jogi- és az egyéni érdekérvényesítés magas szintre való fejlesztése. Törekszünk a gyógyszerészet társadalmi presztízse növelésére a szakmai szolgáltatások színvonala emelésére.

- Fontosnak tartjuk a betegek életminősége javítását, a gyógyszerész gyógyszerterápiás tanácsadó szerepének növelését, a betegorientált gyógyszerészet elterjesztését.

- Elősegítjük a gyógyszerészeti szakterületek érdekérvényesítési gyakorlata harmonizációját, felvállalva a gyógyszertárak és azok működtetésével összefüggő kérdések képviseletét.

02/09/2026

🧠 Mi van, ha a valóság nem is egészen az, aminek látjuk?

A Gyógyszerész Kongresszus egyik legizgalmasabb előadója, Dr. Újszászi Bogár László, a meggyőzés- és befolyásolástechnika kutatója érkezik, hogy megmutassa: hogyan formálja az agyunk a döntéseinket, a véleményünket és magát a valóságot?

🪄Egy előadás, amely nemcsak érdekes, hanem azonnal hasznosítható tudást ad mind a szakmában, mind a mindennapokban.
Ez az előadás garantáltan más szemmel láttatja a világot.
Ne maradj le róla! És a kongresszusról sem, regisztrálj:
https://docs.google.com/forms/d/1kYNhOqUB39p3Yz4_HXoFtH_KJRz2nb-zhSDmeNFc3tM/edit

Örömmel köszöntjük a Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusának előadói között Dr. Ferencz Viktóriát, a Semmelweis E...
01/09/2026

Örömmel köszöntjük a Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusának előadói között Dr. Ferencz Viktóriát, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának egyetemi adjunktusát.

A 77 Elektronika Kft. jóvoltából vendégünk előadásával gazdagítja a 2026. október 2-4. között, Mátraházán megrendezésre kerülő szakmai programot.

A kongresszus kiváló alkalom a tudásmegosztásra, a szakmai párbeszédre és a kapcsolatépítésre, ahol a gyógyszerészet és az egészségügy legaktuálisabb kérdései kerülnek fókuszba.
Várjuk szeretettel kollégáinkat az év egyik legjelentősebb gyógyszerészeti szakmai eseményén!
👉 Jelentkezés:
https://docs.google.com/forms/d/1kYNhOqUB39p3Yz4_HXoFtH_KJRz2nb-zhSDmeNFc3tM/edit

🖤 Fájó szívvel búcsúzunk dr. Simon Kis Gábortól. Emléke velünk marad. Nyugodjon békében!
31/08/2026

🖤 Fájó szívvel búcsúzunk dr. Simon Kis Gábortól. Emléke velünk marad. Nyugodjon békében!

Dr. Simon Kis Gábor halálával a magyar gyógyszerészet és egészségügy egy olyan szakembert veszített el, aki életét nem csupán a gyógyszerészi hivatásnak, hanem a magyar egészségügyi rendszer szervezésének, fejlesztésének és korszerűsítésének is szentelte. 1940-ben szület...

💚💙Kevesebbet fizethet vényköteles gyógyszereiért szeptembertől📆 Szeptember 1-jétől a vényköteles és a gyógyszertárban ké...
26/08/2026

💚💙Kevesebbet fizethet vényköteles gyógyszereiért szeptembertől

📆 Szeptember 1-jétől a vényköteles és a gyógyszertárban készített magisztrális gyógyszerek 0%-os áfakulcs alá kerülnek.
💴💶 Ez azt jelenti, hogy számos készítmény esetében csökkenhet az Ön által fizetendő térítési díj.

✅ A változás a vényköteles gyógyszereket és a magisztrális készítményeket érinti.

ℹ️ A vény nélkül kapható gyógyszerek ára nem változik az új szabályozás miatt.

Kérdés esetén forduljon bizalommal gyógyszerészéhez!

🌟 Újabb kiváló szakember csatlakozik a kongresszus előadóihoz!A Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusán köszönthetj...
21/08/2026

🌟 Újabb kiváló szakember csatlakozik a kongresszus előadóihoz!

A Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusán köszönthetjük Móricz János MSc CRAA okleveles podiátert, a HARTMANN Magyarország vezető medical trainerét.

Az idei rendezvény célja, hogy a legfrissebb szakmai ismeretek mellett inspiráló találkozási pontot teremtsen a gyógyszerészet szereplői számára.

Jelentkezz még ma: 👇👇
https://docs.google.com/forms/d/1kYNhOqUB39p3Yz4_HXoFtH_KJRz2nb-zhSDmeNFc3tM/edit

Várunk szeretettel!

A Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusán, Mátraházán egy különleges programmal várjuk az érdeklődőket:✨ Egészségüg...
19/08/2026

A Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusán, Mátraházán egy különleges programmal várjuk az érdeklődőket:

✨ Egészségügyi Kvaterka – kötetlen beszélgetés egy pohár bor mellett 🍷💬

🎯 Aktuális egészségügyi kérdések
🎯 Gondolatébresztő szakmai párbeszéd
🎯 Közvetlen találkozási lehetőség a terület meghatározó szakembereivel
🎯 Inspiráló környezet és értékes kapcsolatépítés

‼️Ne maradj le az év egyik legizgalmasabb szakmai találkozójáról!

👉 Jelentkezés: https://docs.google.com/forms/d/1kYNhOqUB39p3Yz4_HXoFtH_KJRz2nb-zhSDmeNFc3tM/edit

💊 Ahol a szakma találkozik, a tudás megújul és a jövő formálódik.Ne maradj le a Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongressz...
18/08/2026

💊 Ahol a szakma találkozik, a tudás megújul és a jövő formálódik.

Ne maradj le a Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusáról!

Három nap szakmai programokkal, inspiráló előadásokkal, kapcsolatépítéssel és a gyógyszerészet jövőjét meghatározó témákkal.

📅 2026. október 2-4.
📍 Mátraháza, Ózon Hotel & Luxury Villas

👉 Jelentkezés:
https://docs.google.com/forms/d/1kYNhOqUB39p3Yz4_HXoFtH_KJRz2nb-zhSDmeNFc3tM/edit

A szakma újra találkozik Mátraházán! 🤝A Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusa idén is kiváló lehetőséget kínál arr...
11/08/2026

A szakma újra találkozik Mátraházán! 🤝

A Gyógyszerészek ###VI. Országos Kongresszusa idén is kiváló lehetőséget kínál arra, hogy naprakész szakmai ismeretekkel gazdagodjunk, megismerjük a legújabb iparági trendeket és találkozzunk kollégáinkkal az ország minden részéről.

📍 Mátraháza, Hotel Ózon & Luxury Villas
📅 2026. október 2-4.

Ne maradj le a több mint 30 előadásról, a kiállítói programokról és a kongresszus egyedülálló közösségi hangulatáról!

🔗 Jelentkezés:
https://docs.google.com/forms/d/1kYNhOqUB39p3Yz4_HXoFtH_KJRz2nb-zhSDmeNFc3tM/edit

🩹 Sebkezelési tanácsadás a gyógyszertárban 🩹Szakgyógyszerészek és gyógyszertári szakasszisztensek figyelmébe ajánljuk a ...
04/08/2026

🩹 Sebkezelési tanácsadás a gyógyszertárban 🩹

Szakgyógyszerészek és gyógyszertári szakasszisztensek figyelmébe ajánljuk a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége által szervezett, kreditpontos továbbképzést, melynek szakmai támogatója a HARTMANN-RICO Hungária Kft.

📍 Helyszín: Semmelweis Egyetem Bőrklinika, Nagy előadóterem
(1085 Budapest, Mária u. 41.)

📅 Időpont: 2026. szeptember 4.

✅ Térítésmentes, akkreditált képzés
✅ Gyógyszerészeknek: 16 kreditpont
✅ Gyógyszertári szakasszisztenseknek: 8 kreditpont
✅ Szabadon választható továbbképzés

⚠️ A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
🔗 Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/1Eu2v_wlx8NSdx4hkhCW22dFbzS8us1p3rBNH4uQ5pYQ/viewform

Várjuk mindazokat, akik szeretnék naprakész tudással támogatni a betegek sebkezelését a gyógyszertári gyakorlatban!

Cím

Kerekes Utca 9. 5. Em. 6. Ajtó
Budapest
1135

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Magángyógyszerészek Országos Szövetsége új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás