Salus Gyógytorna

Salus Gyógytorna Mozgásterápiás szolgáltatásaink alapvetően két fő területet céloznak meg. Pácienseink zömmel gerincferdüléses gyermekek, fiatalok.

Gyógytornász munkatársaink eredendően különféle gerincproblémák kezelésére specializálódtak. Rajtuk kívül szép számban foglalkozunk felnőttekkel, akik kopásos eredetű gerincbántalmaik okán illetve testük karbantartása végett keresnek fel bennünket. Cégünk tevékenységének fő irányvonala mentén a gyermekkori gerincferdülések kezelésében nagy jártasságra tettünk szert. Szükségesnek éreztük, hogy kieg

észítsük tevékenységünket, mely alapvetően a mozgásszervrendszerre fókuszál: másik fő profilunkat az ideg-és reflexrendszerre ható terápia, az INPP adja. Ennek keretei közt mozgásbeli, tanulási illetve viselkedésproblémákkal küzdő -főként- gyermeket kezelünk.

📍Ahogy ígértük, érkezünk egy kis érdekességgel az ortopédtechnikai kiállításrólA kiállításon számos innovatív megoldássa...
01/06/2026

📍Ahogy ígértük, érkezünk egy kis érdekességgel az ortopédtechnikai kiállításról

A kiállításon számos innovatív megoldással találkoztunk a korzettkészítés területén, de az egyik legizgalmasabb számunkra egy szenzorral ellátott korzett volt🤔

A korzett nyomási zónáiba épített szenzorok valós időben mérik az adott területeken ébredő nyomást. Az adatok egy mobilalkalmazáson keresztül folyamatosan továbbításra kerülnek a terapeutához vagy a kezelőorvoshoz, akár otthon vagy a rendelőben tartózkodik a gyermek, így pontosabb visszajelzést kaphatnak arról, hogy megfelelő-e a korzett beállítása, illetve szükség van-e módosításra. Amennyiben túl kevés a nyomás, azonnal tudnak rajta növelni az alkalmazáson keresztül⚙️

Ez a technológia a korzett viselése mellett végzett gyógytorna során is hasznos lehet, hiszen objektív információt adhat arról, hogyan változnak a korrekciós erők különböző testhelyzetekben és mozgások közben🤸‍♀️

A szenzor könnyedén eltávolítható a korzettből, USB-C csatlakozón keresztül tölthető, és ami különösen fontos: a viselő számára nem jelent plusz kényelmetlenséget🤗

Jelenleg egy tesztidőszak elindítását tervezzük, amelynek során egyetlen korzetten szeretnénk kipróbálni a rendszert, és saját tapasztalatokat szerezni arról, hogyan működik a mindennapi gyakorlatban👀

💡 Mi kifejezetten kíváncsiak vagyunk arra, hogy a szenzor által szolgáltatott adatok mennyiben segíthetik a korzettbeállítás optimalizálását és a gyógytorna hatékonyságának nyomon követését.

❓Hogy ez lesz-e a korzettkezelés jövője Magyarországon is? Erre még korai lenne választ adni, de az biztos, hogy izgalmas látni, merre tart a fejlődés⏫

A gyógytornász csapat üdvözletét küldi Lipcséből, az Ortopédtechnikai kiállításról👋🏻🇩🇪Hamarosan érkezünk érdekességekkel...
21/05/2026

A gyógytornász csapat üdvözletét küldi Lipcséből, az Ortopédtechnikai kiállításról👋🏻🇩🇪

Hamarosan érkezünk érdekességekkel is..😉

Kedves Követőink!Fogadjátok szeretettel a Scheuermann nyomában c. sorozatunk 2.részét, melynek címe: “A Scheuermann klin...
11/05/2026

Kedves Követőink!

Fogadjátok szeretettel a Scheuermann nyomában c. sorozatunk 2.részét, melynek címe: “A Scheuermann klinikai megjelenése”

Scheuermann = görnyedt hát.
Ugye neked is ez az első, ami eszedbe jut?🤔

A valóság ennél komplexebb ⬇️

Elsőként nézzük meg, milyen típusokat különböztetünk meg:
– klasszikus thoracalis (háti)
– thoracolumbalis (háti–ágyéki átmenet)
– lumbalis (ágyéki) Scheuermann

Korábban a Scheuermann-betegség leginkább a jellegzetes görnyedt tartással volt azonosítható, ami a fokozott háti kyphosist (domborulatot), a vállak előreesését, a nyaki gerinc előrehelyezett tartását, és a kompenzatórikus fokozott lumbalis lordosist (homorulatot) jelentette. (1.kép)

Ezzel a poszttal szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy napjainkban viszont egyre gyakrabban találkozunk ettől eltérő megjelenési formákkal is. Előfordulhat, hogy a háti kyphosis nem fokozódik látványosan, sőt a gerinc görbülete kiegyenesedettebbnek tűnik. Ez különösen azoknál a gyermekeknél figyelhető meg, akik még a Scheuermann kialakulása előtt laposabb gerincgörbületekkel kezdik a növekedést.

Ilyenkor, a csigolyák növekedési zavara és az ék alakú deformitás (l*d. előző posztban) ellenére, oldalnézetből a háti domborulat nem mindig válik kifejezetté.

A Scheuermann-féle eltérés akár kisebb szakaszokra is lokalizálódhat, és előfordulhat, hogy csak egy rövidebb gerincszakaszon domborodnak hátrafelé a csigolyák nyúlványai, miközben a hát összképe inkább kiegyenesedettnek, „laposnak” tűnik (2.kép)

Scheuermann betegség esetén megfigyelhető lehet az úgynevezett „babérlevél tünet” is: a kidomborodó csigolyák miatt a háton egy kisebb, levél alakú kiemelkedés rajzolódhat ki (3.kép)

Emellett előfordulhat, hogy az érintett területen a bőr színe is kissé sötétebbé válik (4.kép) vagy pedig striák jelennek meg (5.kép)

👉 Kiemelendő, hogy a Scheuermann-betegség és az egyszerű hanyagtartás sok esetben külső megjelenés alapján nem különíthető el egyértelműen — a biztos diagnózishoz röntgenvizsgálat (RTG) szükséges.

E mellett fontos az is, hogy nem csak az számít, mit látunk, hanem az is, hogy a testtartás mennyire korrigálható.

Ezek alapján foglaljuk össze, mikor érdemes szakorvoshoz fordulni⬇️🩻

Ha a gyermeknél tartós, akaratlagosan nem korrigálható testtartásbeli eltérés vagy bármilyen fent említett szokatlan klinikai jel észlelhető, mindenképpen javasolt ortopéd szakorvos felkeresése, majd szükség esetén a megfelelő gyógytorna megkezdése.

Te hallottál már korábban a Scheuermann-betegségről? Ismersz olyat aki érintett benne?
Írd meg nekünk kommentben⬇️💬
Ha pedig kérdésed van, bátran tedd fel azt is🤗

Kedves Követőink!Fogadjátok sok szeretettel legújabb bejegyzés sorozatunkat, “Scheuermann nyomában” címmel.Ezen sorozatu...
27/03/2026

Kedves Követőink!

Fogadjátok sok szeretettel legújabb bejegyzés sorozatunkat, “Scheuermann nyomában” címmel.

Ezen sorozatunk célja, hogy alaposan körbejárjuk a Scheuermann gerincbetegséggel kapcsolatos tudnivalókat, eloszlassuk a tévhiteket és bizonytalanságokat, illetve megválaszoljuk a felmerülő kérdéseket.

1.rész: Scheuermann-betegség – amikor a „görnyedt hát” nem csak rossz testtartás⬇️

Sokan gondolják, hogy a görbe hát vagy az előreeső vállak egyszerűen a rossz testtartás következményei. De van, amikor ennél többről van szó. Ilyen állapot a Scheuermann-betegség, amely a gerinc fejlődését érintő eltérés, és leggyakrabban serdülőkorban alakul ki.

Ebben az esetben a csigolyák növekedése nem egyenletes: az elülső részük lassabban fejlődhet, ezért a csigolyák ék alakúvá válhatnak. Ennek következtében a gerinc fiziológiás görbületei megváltoznak és a porckorongokra ható nyomás is egyenlőtlenebb lesz. Ilyenkor alakulhatnak ki az úgynevezett Schmorl-csomók, amikor a porckorong anyaga benyomódik a csigolya zárólemezébe, jellegzetes képet adva a RTG felvételen.

A jelenlegi tudományos álláspont szerint a Scheuermann-betegség kialakulása több tényező együttes hatásának eredménye. Szerepet játszik főként a csigolyák keringési zavara, emellett genetikai hajlam, valamint a gyors növekedési időszakban jelentkező biomechanikai hatások is.

Leggyakrabban serdülőkorban jelentkezik, és fiúknál gyakrabban fordul elő, de lányoknál is megjelenhet; a fiú–lány arány megközelítőleg 2:1.
Sok esetben csak testtartásbeli változásként tűnik fel, máskor hátfájdalom vagy fáradékonyság is társulhat hozzá.

Fontos tudni:
❗ Nem lustaság vagy „rossz tartás” okozza, hanem struktúrális elváltozás.
❗ Nem minden esetben jár fájdalommal
❗ És nem csak esztétikai kérdés.

👉 A következő részekben beszélünk majd többek között:
– a Scheuermann gyakori tévhiteiről
- a Scheuermann típusairól
– a testtartás és az izmok szerepéről
– a mozgás és a gyógytorna lehetőségeiről
– és arról is, mikor érdemes szakemberhez fordulni.

Ha érdekel a téma, kövesd a sorozat következő részeit, ha pedig kérdésed van, bátran tedd fel nekünk!🙂

Hogyan telnek nálunk a hétköznapok? Gyere és pillants be👀⬇️1️⃣Kinga kolléganőnkhöz jár a 13 éves Tamás, aki évek óta ren...
06/02/2026

Hogyan telnek nálunk a hétköznapok? Gyere és pillants be👀⬇️

1️⃣Kinga kolléganőnkhöz jár a 13 éves Tamás, aki évek óta rendszeresen falat mászik. Az edzések Schroth-gyakorlatokkal vannak kiegészítve, ezzel tudatosan kézben tartva gerincferdülését is 🧗‍♂️

2️⃣Orsi kolléganőnknél tornázik a 15 éves Nóri, akit 2024 októberében diagnosztizáltak M. Scheuermann-nal, 57 fokos háti kyphosissal. Nóri példaértékűen viseli a fűzőjét egész nap, és heti 6×30 percet tornázik. A befektetett munka meghozta az eredményt: a legfrissebb RTG-felvételen már 39 fokos kyphosist mértek 🥳

3️⃣ A 16 éves Norina 2025 júniusa óta Schrothozik Niki kolléganőnkkel, balra konvex háti és jobbra konvex ágyéki scoliosisa végett. Modellkarrierje miatt különösen fontos volt számára a szép tartás elérése. Az elmúlt fél évben a következetes fűzőhordásnak és a rendszeres gyógytornának köszönhetően a görbület kedvező irányba változott, emellett tartásban és izomerőben is jelentős fejlődést értünk el💃🏼

4️⃣ A „dobozos” módszert alkalmazva már az állapotfelmérés során segítünk megérteni az újonnan érkező, Schroth-kezelésre készülő gyerkőcöknek például a gerincferdülés háromdimenziós asszimetriáit vagy a korrekciós légzés működését🪱

Röviden: nálunk a hétköznapok személyre szabott tornával, sok gyakorlással és látványos eredményekkel telnek💪🏻✨

(A képen látható gyakorlatok csak pillanatképek egy terápiás folyamatból, nem teljes feladatsor, nem tartalmazzák a végső korrekciót)

Hadd osszunk meg veletek egy sikertörténetet!🥳A 10 éves Szofi az elmúlt időszakban Niki kolléganőnkkel tornázott. Szofin...
26/01/2026

Hadd osszunk meg veletek egy sikertörténetet!🥳

A 10 éves Szofi az elmúlt időszakban Niki kolléganőnkkel tornázott. Szofinál 2025 nyarán egy 16 Cobb fokos háti, és 19 Cobb fokos ágyéki görbületet fedeztek fel. Az akkori orvosi vizsgálaton kapott egy utolsó esélyt arra, hogy elkerülje a fűzőkezelést, de tudták azt, ha a következő kontrollig nem javul, valószínű elkerülhetetlen lesz.
Több sem kellett ennél💪🏻
Elkezdődött a kitartó munka, az egyéni Schroth torna betanulása, és köszönhetően Szofi szorgalmának, szülei támogatásának, a 2026-os januári röntgenen 10 Cobb fok alatti, szinte minimális görbületek láthatóak! A “csupán” fél éves munka meghozta a gyümölcsét🎖️✅
A család számára jól indult az új év, de bátran kijelenthetjük hogy számunkra is, hiszen mindig örömmel tölt el minket a nálunk tornázó gyerkőcök sikere🥰
Na de nem csak a fokokban kell mérnünk a változást, kis pàciensünk sokkal ügyesebbé, tudatosabbá, erősebbé is vált, és szépen tudja alkalmazni a speciális korrekciókat.🧘‍♀️
Gratulálunk mindenkinek, aki részese volt ennek az útnak!

A munka nem áll meg, folytatjuk tovább a tornát és a szoros kontroll alatt tartást.

A képek beszéljenek önmagukért😊

(A képen látható gyakorlatok csak pillanatképek egy terápiás folyamatból, nem teljes feladatsor és nem tartalmazzák a végső korrekciót!)

Kedves Mindenki!Hadd mutassuk be nektek új kolléganőnket, aki 2025 júliusában csatlakozott csapatunkhoz.“Gróf Nikoletta ...
23/01/2026

Kedves Mindenki!

Hadd mutassuk be nektek új kolléganőnket, aki 2025 júliusában csatlakozott csapatunkhoz.

“Gróf Nikoletta vagyok, 2024-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetemen. Már tanulmányaim kezdete óta tudtam azt, hogy gyerekek kezelésével szeretnék foglalkozni, és azóta csak mégjobban szívügyemmé vált ez az irány.

Nálam a gyógytorna során a központi szerepet-a görbület minél pontosabb korrekciója mellett-a gerinc felépítésének és a gerincferdüléssel járó elváltozások teljeskörű megértése kapja, hétköznapi minden korosztálynak érthető és emészthető példákkal. Hiszem, akkor tudunk igazán fejlődni, és tudatossá válni, ha meg is értjük, mi miért történik.

A Schroth-terápiát egy izgalmas, változatos területnek tartom, hiszen nincs két egyforma gerinc és nincs két egyforma gyerkőc sem. Célom, hogy a kis páciensekkel bizalomra épülve, együtt haladjunk a gyógyulás útján – néha rögösen, néha mosolyogva, de mindig előre.

És hogy az egyik kedvenc idézetemmel éljek: “Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön. És még sohasem fordult elő a világon, hogy hepe után hepe, és hupa után hupa következett volna.” (Micimackó)🧸

Gyere, és küzdjünk meg együtt minden hepe-hupával, egy jobb és egészségesebb élet felé”⛰️🤸🏼‍♀️

25/09/2024

Kevés a szabadidőd? Nincs lehetőséged ma eljutni az edzőterembe? Szeretnél tenni valamit az egészségedért, amit bárhol, bármikor megtehetsz?

Tudtad, hogy akár napi pár perc sétával már pozitívan befolyásolod az egészségedet?

A gyaloglás:

- Csökkenti a kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulásának kockázatát
- Csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát
- Javítja az alvásminőséget
- Segít a vércukorszint szabályozásban
- Segít a vérnyomás szabályozásban
- Javít mentális egészségünkön

És még sorolhatnánk!

A köztudatban elterjedt bűvös napi lépésszám gyermekeknél 10 000, felnőtteknél 12 000, de már napi csupán 4-5000 megtett lépésnek is mérhető pozitív hatása van.

Bújj bele egy kényelmes cipőbe, keress egy parkot ha teheted, vagy szállj le egy megállóval hamarabb a buszról, és máris mehet a séta!🚶‍♀️

Prommer Katalin kolléganőnk is részt vett a hétvégén megrendezett ScoSym-on, hogy méginkább naprakész kezelést és támoga...
23/09/2024

Prommer Katalin kolléganőnk is részt vett a hétvégén megrendezett ScoSym-on, hogy méginkább naprakész kezelést és támogatást tudjon nyújtani a Salus a hozzá fordulóknak.💪

Alig várjuk, hogy tapasztalataiból meg tudjunk Veletek is osztani néhányat!
Kövessétek oldalunkat figyelemmel!☀️

"A ScoSym-on két teljes napon át egy nemzetközi csapatban a scoliosis konzervativ (nem műtéti ) kezelésének innovatív módszereiről, diagnosztikájáról, 3D mozgásterápia lehetőségeiről szélesítjük szemléletünket és tudásunkat" - mondják a résztvevök: dr. Horváth Nikoletta, Haraszti Hedvig, Prommer Kata, Gyarmati Dalma

20/09/2024

Újra süt a nap, kellemes az idő, közeleg a hétvége...☀️

Ez egy tökéletes nap arra, hogy tegyetek egy nagy sétát a szabadban!🚶‍♀️

Mozogjatok egyet a munkával/iskolával töltött napok után!

Cím

Dombóvári Utca 1
Budapest
1117

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Salus Gyógytorna új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória