17/08/2026
Nem az a fontos, hogy mered vagy nem mered, hanem azt, hogy segít vagy sem.
Evészavar - családterápia
"Komolyan, már szinte semmit nem merek mondani a gyereknek."
Nagyon gyakran mondják ezt a szülők a családterápiás üléseken. Hogy olyanok már lassan az otthoni beszélgetések, mintha aknamezőkön lépkednének. Mit lehet mondani, mit nem, mire hogyan fog reagálni az evészavarral küzdő gyermeke.
És valóban, evészavar esetén már az első ülésen edukáljuk a szülőket azokról a témákról, kérdésekről, amelyek nehézséget okozhatnak egy evészavarral küzdő gyermek számára és arról is, hogy miért van ez így.
"Úgy nézel, mint egy auschwitzi menekült."
"Nem hiszem el, hogy nem vagy képes megenni azt kis falat kenyeret már."
"Azért kell enned, hogy hízzál."
"Dejó, hogy végre elkezdtél kikerekedni."
"Húha, azt mind megeszed?"
de akár egy olyan helyzet is, mikor az egyik szülő belenéz a tükörbe és azt mondja, hogy "Hú de kövér vagyok, fogynom kéne."
Ha a szülő nem is képes átérezni, mit él át az evészavarral küzdő gyermeke, megértheti az evészavar természetét és azt, hogy hol is vannak azok az aknák, amelyeket érdemes elkerülni, mert többet ártanak, mint használnak.
És nem azért, mert már semmit nem lehet mondani ennek a gyereknek...
Inkább ilyenkor azt érdemes mérlegelni, hogy vajon ez a mondat (habár lehet segítő szándékú) valóban fog-e segíteni a gyereknek az evészavarból való gyógyulásban?
Tehát nem az a fontos, hogy mered vagy nem mered, hanem azt, hogy segít vagy sem!
Köszönöm, ha itt vagy akár üzenetben megírod, hogy neked mi volt ilyen trigger mondatod, amikor evészavarral küzdöttél és mi volt az, amikor elkezdted azt érezni hogy "rád éreztek" a szüleid és elkezdtek tudni jól segíteni neked. Ha még evészavarral küzdesz, mi lenne az a mondat, ami jólesne, ha mondanák a szüleid?
