08/10/2026
„Hagyjál már!” – aztán egy órával később mellénk ül, és mesélni kezd.
Kamaszt nevelve néha nehéz követni, mikor vágyik a gyermekünk közelségre, és mikor szeretne egyedül maradni. Egy ártatlannak szánt kérdésből vita lesz, máskor pedig éppen akkor nyílna meg, amikor már indulnánk vagy lefeküdnénk.
Szülőként közben ott motoszkál bennünk: ez még belefér a kamaszkorba? Vagy valami bántja, amit nem veszünk észre?
A hangulat hullámzása gyakran a serdülőkor része. Érdemes azonban arra figyelnünk, hogy a nehéz pillanatok között megmaradnak-e az örömei, a barátságai, az érdeklődése. Oldódik-e a rosszkedve? Vagy egyre inkább visszahúzódik, és már az is megterhelő számára, ami korábban természetesen ment?
A tartós változást könnyű elintézni azzal, hogy „csak kamaszkodik”. Pedig ilyenkor szüksége lehet arra, hogy közelebb lépjünk, és megpróbáljuk megérteni, mi történik vele.
Az új blogbejegyzésemben arról írok, mi férhet bele a kamaszkori hangulatingadozásba, milyen jelekre érdemes figyelni, és hogyan maradhatunk elérhetők gyermekünk számára akkor is, amikor éppen elutasít bennünket.
Ha fontosnak tartja, hogy a gyermekek lelki nehézségeiről a leegyszerűsítő magyarázatok és tévhitek helyett korszerű, tudományosan megalapozott információkat kapjon, kövesse az oldalt. Rendszeresen mutatok be új kutatási eredményeket, és segítek azok gyakorlati értelmezésében is.
Dr. Sófi Gyula
gyermek- és ifjúsági pszichiáter főorvos
Kertváros Pszichológiai Rendelő
📱 Bejelentkezés gyermekpszichiátriai vizsgálatra: +36 70 421 6264
🌐 Online űrlapon: https://drsofigyula.hu/konzultacio/
✉️ E-mailben: [email protected]