14/08/2026
A bocsánatkérésben eredendően nincs családi hierarchia. Ha szülő képes belátni, hogy valamiben tévedett vagy hibázott, és ezt kifejezi akár gyermekkorú-, akár már felnőtt gyereke felé, akkor mindkettejük lelkét gyógyítja vele. Mégis, mi lehet az oka annak, hogy sokan egy életen át sem mondják ki a bűvös "bocsánatot kérek", vagy "elnézést" szavakat? Válasz a lenti cikkben:
"A mai negyvenes-ötvenes, vagy ennél idősebb korosztálytól gyakran lehet hallani, hogy a szülői házban a legritkább esetben fordult elő az érzelemkinyilvánítás olyan formája, mint a megbánás. Az alá-fölérendeltségi viszony, és a szülő-gyerek kasztrendszer akkori üzenetei szerint mindenkori kősziklaként kell kezelni és viselni azokat a helyzeteket, ahol az emberi esendőség pillanati felvillanhatnak. (...)
Míg a gyerekekre rászóltak, hogy „kérj bocsánatot”, vagy „köszönd meg”, addig saját maguk kevésbé mutattak ebben mintát – persze tisztelet a kivételnek. Gyakoribb, hogy amikor olyan helyzetbe kerülnek, ahol nekik illene őszintén bocsánatot kérni, inkább úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. (...)
A paradox csavar mindezekben az, hogy a valódi erő nem abban rejlik, ha valaki a végtelenségig rejti és leplezi emberi lénye sérülékeny, hibázni tudó és hálára képes oldalát; hanem éppen ennek az ellenkezőjében."
Arról, hogy miért éri meg kimutatni a gyengeségeinket, ebben a cikkünkben írtunk:
https://pszichoforyou.hu/valodi-ero/
