Duna Medical Center

Duna Medical Center Magyarország vezető magán szülészeti központja és magánkórháza. Gyógyítás világszínvonalon.
(1498)

Kiemelkedő csúcstechnológia, magas szintű szaktudás, széles spektrumú, komplex egészségügyi szolgáltatások. A DMC új, innovatív és egyedülálló koncepcióval lépett a magyar magánegészségügyi piacra. Kiváló alapot biztosítanak erre a Duna Medical Center épületének meglévő adottságai, amelyet Magyarországon szinte egyedüliként, kifejezetten kórházi épületnek terveztek és építettek fel a közelmúltban.

A közel 20.000 négyzetméter alapterületű, 12 emeletes klinikán a járóbeteg részlegen minden orvosi szakág megtalálható, a fekvőbeteg ellátást 7 jól felszerelt műtő, az intenzív ellátás képessége, valamint egy teljes kapacitás esetén 130 ágyas fekvőbeteg részleg szolgálja ki. A meglévő szolgáltatásokat továbbfejlesztve és újakat bevezetve a létrejövő kórház a legkomplexebb szolgáltatás csomagot nyújtó magánegészségügyi intézménnyé válik a magyar piacon, amely kiemelkedően beteg központú, prevenciós szemléletű és holisztikus megközelítéssel áll majd a páciensek rendelkezésre. Ezen túlmenően határozott cél, hogy a magánegészségügy területén egészen egyedülálló módon az ott dolgozó orvosok és egészségügyi szakemberek számára is kiváló lehetőséget biztosítson az intézmény a szakmai fejlődés szempontjából.

2021-ben átadott új, önálló kórházépületünkben elhivatott, nemzetközileg is elismert szakemberekkel dolgozunk a betegek biztonságos gyógyulásáért. Elkötelezett szakemberek
Orvosaink a modern gyógyítás iránt elkötelezett, elismert szakemberek, szakmájuk legjobbjai közül kerülnek ki, sok esetben jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. A rendelőkben, műtőkben és a fekvőbeteg részlegen dolgozó egészségügyi szakdolgozóink tudásukkal, gyakorlati tapasztalatukkal és humánus szemléletükkel mind a páciensek biztonságát, magas színvonalú ellátását és gyógyulását szolgálják. Modern diagnosztika
A legújabb berendezésekkel felszerelt radiológiánkon az alacsony sugárdózissal működő röntgen mellett a legmodernebb 3 dimenziós, szöveti mintavételre is alkalmas digitális mammográf készülék, a csontsűrűség mérését végző röntgen készülék, illetve a számos szakterületen használható ultrahang berendezések mind a pontos diagnózis felállítását segítik. Természetesen szolgáltatásaink közé tartozik a szükséges laboratóriumi vizsgálatokhoz kapcsolódó mintavétel és az eredmények kiértékelése is. Szakrendelések szinte minden területen
Az andrológiától a gasztroenterológián és a nőgyógyászaton át az urológiáig szinte a teljes abc-t lefedik rendeléseink: 45 szakterületen kínálunk vizsgálati lehetőséget új, a legmodernebb eszközökkel felszerelt rendelőinkben. Precíziós, minimál invazív sebészet
A Duna Medical Center vadonatúj kórháza a magyar egészségügyi ellátásban elérhető legkorszerűbb műtéti infrastruktúrával, eszköz- és műszerparkkal rendelkezik. A laparoszkópos műtéti eljárásokhoz használt speciális nagyfelbontású 3D kamera- és monitorrendszer segíti sebészeink munkáját. Kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosaink a legkorszerűbb műszereken keresztül követik a páciensek műtét közbeni életfunkcióit és biztosítják a megfelelő altatást, fájdalomcsillapítást és lélegeztetést. Szülészeti központ
Szülészeti központunk filozófiája, hogy egyesítse magában a biztonságot, a szakmaiságot és a harmóniát. gyakorlatában előtérbe helyezzük a természetes szülést, ugyanakkor élvonalbeli műtéti eszközparkunkkal és szakszemélyzetünkkel fel vagyunk készülve a szülő nők és a születendő gyermekek biztonsága érdekében szükségessé váló – akár tervezett, akár sürgős, a szülés folyamata során felmerülő - szülészeti műtéti beavatkozásokra is. Modern, kényelmes kórházi környezet
Olyan magán-egészségügyi intézményt működtetünk, ahol a magas színvonalú orvosi ellátás mellett hangsúlyt fektetünk betegeink kényelmére, emelt szintű kiszolgálására is. Sebészeti osztályunk fekvőbeteg részlegén és szülészetünkön egy- és kétágyas elhelyezést kínálunk pácienseink részére. Távirányítóval több ponton állítható ágyak, a műtétet követően szükséges étrendnek megfelelő, dietetikus által meghatározott ebéd, valamint kávé, tea és frissítő kínálattal ellátott betegnappali, és wifi szolgáltatás biztosítják lábadozó betegeink és a kismamák kényelmét, mielőbbi felépülését.

Egy sérülés, egy régóta fennálló panasz vagy egy kontrollvizsgálat esetén sokszor képalkotó diagnosztikai vizsgálatra va...
06/06/2026

Egy sérülés, egy régóta fennálló panasz vagy egy kontrollvizsgálat esetén sokszor képalkotó diagnosztikai vizsgálatra van szükség.

A radiológiai vizsgálatok segítségével olyan információk is rendelkezésre állhatnak, amelyek a fizikális vizsgálat során nem láthatók. Ezért fontos szerepük van a diagnózis felállításában és a kezelések megtervezésében.

+36 (1) 790 7070
Online időpontfoglalás: https://duna-medical-center.mymedio.hu/index
www.dunamedicalcenter.org

03/06/2026

A várandósgondozás nemcsak a vizsgálatokról szól, hanem arról is, hogy a kismama és a baba a várandósság teljes időszaka alatt megfelelő figyelmet és szakmai támogatást kapjon.

A videóban Dr. Furka Ágnes szülész-nőgyógyász beszél a várandósgondozás szerepéről és jelentőségéről.

+36 (1) 790 7080
www.dunamedicalcenter.org

02/06/2026

Amikor a családalapítás nem úgy halad, ahogyan elképzeltük, könnyen felmerülhet a kérdés: vajon mikor érdemes segítséget kérni?

Dr. Krasznai István szülész-nőgyógyász arról beszél, milyen esetekben javasolt szakemberhez fordulni, ha a fogantatás nem következik be.

+36 (1) 790 7070
Online időpontfoglalás: https://duna-medical-center.mymedio.hu/index
www.dunamedicalcenter.org

01/06/2026

"A várandósság alatt sok új érzés és változás természetes, de vannak tünetek, amelyekre érdemes odafigyelni."

Dr. Káel Kinga szülész-nőgyógyász ebben a videóban arról beszél, mikor érdemes orvoshoz fordulni, hogy a bizonytalanság helyét a biztonság és a megfelelő tájékoztatás vehesse át.

+36 (1) 790 7080
https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/szuleszet

A gyógyítás számunkra nemcsak szakmai feladat, hanem felelősség és odafigyelés is.A Duna Medical Centerben arra törekszü...
31/05/2026

A gyógyítás számunkra nemcsak szakmai feladat, hanem felelősség és odafigyelés is.

A Duna Medical Centerben arra törekszünk, hogy pácienseink modern környezetben, magas színvonalú ellátás mellett valódi figyelmet és támogatást kapjanak, legyen szó szűrővizsgálatról, szakrendelésről vagy komplexebb ellátásról.

+36 (1) 790 7070
Online időpontfoglalás: https://duna-medical-center.mymedio.hu/index
www.dunamedicalcenter.org

30/05/2026

Nem csupán szülőszobák és kórtermek. Egy hely, ahol a szakmai felkészültség, biztonság és az emberi odafigyelés találkozik.

Pillantson be a Duna Medical Center Szülészeti Központjába Lénárd Adrienn szülésznőnkkel!

Ha szívesen megnézné személyesen is, milyen környezet várja Önt és kisbabáját, várjuk 2026. június 8-i szülészeti nyílt napunkon. Még vannak szabad helyek.

Részletek: https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/szuleszet/nyilt-napok-a-szuleszeten

A Duna Medical Center Alap, Prémium és Exkluzív várandósgondozási csomagjai egyaránt tartalmazzák a kismama és a baba eg...
29/05/2026

A Duna Medical Center Alap, Prémium és Exkluzív várandósgondozási csomagjai egyaránt tartalmazzák a kismama és a baba egészségének nyomon követéséhez szükséges vizsgálatokat, emelt szintű csomagjaink pedig további szűrésekkel és kiegészítő szolgáltatásokkal bővülnek ki az extra biztonság és kényelem érdekében.

Ismerje meg csomagjainkat:
https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/szuleszet/terhesgondozas/terhesgondozasi-csomagok

+36 (1) 790 7070
Online időpontfoglalás: https://duna-medical-center.mymedio.hu/index
www.dunamedicalcenter.org

28/05/2026

Magas színvonalú szakmai háttér, stabil kórházi háttér és pontosan felépített, ellenőrzött folyamatok és protokollok.

A Duna Medical Center szülészetén a biztonság a háttérben kezdődik. Hallgassa meg Dr. Bőze Tamás szülész-nőgyógyász doktrorurat.

https://dunamedicalcenter.org/szolgaltatasok/szuleszet/bemutatkozas

Van, amikor egy kedves szó, egy megnyugtató mosoly vagy az odafigyelés ugyanannyit jelent, mint maga a kezelés.A Duna Me...
27/05/2026

Van, amikor egy kedves szó, egy megnyugtató mosoly vagy az odafigyelés ugyanannyit jelent, mint maga a kezelés.

A Duna Medical Centerben arra törekszünk, hogy pácienseink folyamatos támogatást kapjanak, a bejelentkezéstől kezdve egészen a vizsgálatokig és az ellátás minden pillanatában.

Számunkra a szakmai biztonság és az emberi hozzáállás együtt alkotják a minőségi betegellátást.

+36 (1) 790 7070
Online időpontfoglalás: https://duna-medical-center.mymedio.hu/index
www.dunamedicalcenter.org

A dietetikai szakrendelésünkön abban segítünk, hogy az étkezés ne lemondások sorozata legyen, hanem egy olyan rendszer, ...
26/05/2026

A dietetikai szakrendelésünkön abban segítünk, hogy az étkezés ne lemondások sorozata legyen, hanem egy olyan rendszer, amely illeszkedik az Ön életéhez, egészségi állapotához és céljaihoz.

A konzultáció során figyelembe vesszük a táplálkozási szokásait, tápláltsági állapotát, korábbi és aktuális betegségeit, valamint azt is, milyen élethelyzetben szeretne változtatni.

Legyen szó életmódváltásról, emésztőszervi panaszokról, ételérzékenységről, anyagcsere-problémáról vagy egészségmegőrzésről, célunk, hogy olyan gyakorlati tanácsokat kapjon, amelyeket a mindennapokban is be tud építeni.

+36 (1) 790 7070
Online időpontfoglalás: https://duna-medical-center.mymedio.hu/index
www.dunamedicalcenter.org

Cím

Lechner Ödön Fasor 5
Budapest
1095

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Duna Medical Center új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Duna Medical Center számára:

Megosztás