Örömteli Élet-a Gyermekként Megsebzett Nőkért

Örömteli Élet-a Gyermekként Megsebzett Nőkért Buzási-Végh Viktória vagyok
Addiktológiai TA szakpszichológus
Sématerápiás konzultáns j.

Brainspotting szakember

💞A Gyermekként Megsebzett Nők pszichológusa

https://oromtelielet.com/kezdd-itt/

28/08/2026

Te csak arra vágysz, hogy végre biztonságban érezhesd magad a kapcsolatodban...💕

De néha elég egy egészen apró változás.
Egy rövidebb üzenet.
Egy másfajta hangszín.
Egy kicsit nagyobb távolság.
Egy este, amikor kevésbé figyelmes.

És benned rögtön beindul a lavina:

„Most mi történik?”
„Haragszik rám?”
„Mondtam valami rosszat?”
„Már nem szeret?"
„Lehet el fog hagyni?"

Ez rendkívül kimerítő...
Mert egy részed folyamatosan azt figyeli, mikor történik valami,
ami a biztonságod veszélyezteti.

Így még a nyugodt és szép pillanatokba is bekúszik a félelem.

És lehet, hogy néha Te magad sem érted, miért reagálsz ennyire erősen valamire, ami kívülről olyan jelentéktelennek tűnik.

De ha gyermekkorodban a kapcsolati biztonság nem volt magától értetődő – ha figyelned kellett szüleid hangulatát, Neked kellett alkalmazkodnod a felnőttekhez, vagy feszültséggel teli légkörben nevelkedtél, amit a kiszámíthatatlanság jellemzett, megtanulhattad:

Jobb időben észrevenni, ha valami történik, megváltozik.
Azonban most felnőttként idegrendszered veszélyt érzékelhet ott is, ahol valójában nincs.

A cél az lenne, hogy egyre jobban meg tudd különböztetni:

Valóban baj van – vagy csak egy régi félelmem aktiválódott bennem?

Mert a kapcsolati biztonság megéléséhez nem csak a szükséges, hogy érzelmileg érett személy legyen melletted, hanem az is, hogy tudd megélni ezt a szeretetet anélkül, hogy közben folyamatosan az elvesztésére készülnél. 🤍

Ebben szeretnélek támogatni .... hogy hogyan, hamarosan megosztom majd Veled! 😉💕(amit izgatottan várok!)

Ha értékesnek találtad bejegyzésem, kérlek mentsd el, és hozzászólásban küldj egy❤️-et!

18/08/2026

Lehet, hogy úgy nőttél fel, hogy sosem nem tudhattad előre hogyan reagál az anyukád.

Nyugodt lesz, akihez oda lehet bújni?

Feszült, akinek már az arcáról láttad, hogy jobb most csendben maradni?

A túlterhelt, akinek nem akartál még te is problémát okozni?

A dühös, akinél egy rossz mondat is elég volt ahhoz, hogy megváltozzon a hangulat?

Vagy az összeomló, akit neked kellett vigasztalni, megnyugtatni, megtartani?

Egy gyerek ilyen helyzetben megtanul figyelni.

Figyeli, hogyan nyílik az ajtó.

Milyen anya arca.

Hogyan teszi le a táskáját.

Milyen a hangja.

Mennyire gyorsak a mozdulatai.

Sóhajtott-e.

Csendesebb-e a szokásosnál.

Mert ezekből az apró jelekből próbálja kitalálni:

„Most biztonságban vagyok?”

És idővel olyan jó lehetsz ebben, hogy már észre sem veszed, mennyi energiád megy el mások folyamatos monitorozására.

Lehet, hogy ezért vagy ennyire érzékeny mások rezdüléseire.

Lehet, hogy ezért nehéz igazán ellazulnod.

Lehet, hogy ezért érzed úgy egy konfliktus után, hogy addig nem tudsz megnyugodni, amíg a másik sem nyugodott meg.

És lehet, hogy ezért fordul elő az is, hogy mások állapotát hamarabb érzékeled,
mint a sajátodat.

Nem tudatosan választod ezt.
Hanem mert gyermekkorodban ez védett.

Felnőttként lehet, hogy már biztonságosabb világban élsz, miközben az idegrendszered még mindig a változás első apró jeleit keresi.

Ezért a gyógyuláshoz kevés az, hogy már pontosan érted, mi történt veled gyermekkorodban.

Az idegrendszernek új tapasztalatokra van szüksége.

✨️Tarts velem a következő hetekben, mert az Örömteli élet 6. születésnapja alkalmából egy olyan meglepetéssel készülök Neked, ami biztos, hogy tetszeni fog, ha bejegyzésem alapján magadra ismertél.

Én már nagyon várom, hogy megoszthassam Veled! 🩷

Ha értékesnek találtad bejegyzésem kérlek oszd meg és küldj hozzászólásban egy 🩷-et!

Szeretettel,
Viktória

Lehet, hogy azt gondolod magadról, hogy negatív vagy, és az is lehet, hogy mások is mondták már ezt Neked. Vagy azt, hog...
17/08/2026

Lehet, hogy azt gondolod magadról, hogy negatív vagy, és az is lehet, hogy mások is mondták már ezt Neked.

Vagy azt, hogy:

Hogy túl sokat aggódsz.
Túlgondolod a dolgokat.
Mindig megtalálod azt az egy dolgot, ami elromolhat.

Pedig lehet, hogy nem arról van szó, hogy képtelen vagy meglátni a jót.

Hanem arról, hogy meg kellett tanulnod fontosabb dőben észrevenni a rosszat.

Ha gyerekként gyakran kellett figyelned mások hangulatát, a feszültséget,
a kiszámíthatatlan reakciókat vagy azt, mikor változik meg körülötted a légkör:
Meg kellett tanulond késznelétben lenni.

Ha hamarabb észrevetted, hogy valami készül, talán volt néhány másodperced felkészülni.

Alkalmazkodni.
Csendben maradni.
Jónak lenni.
Elkerülni valamit.
Vagy egyszerűen csak kevésbé váratlanul megélni azt, ami következett.

És lehet, hogy közben kialakult benned egy kimondatlan/ íratlan szabály:

„Ne engedd el magad teljesen! Mindig figyelj! Légy résen!"

Csakhogy ma már lehet, hogy nincs ott az a régi veszély.

A készenlét mégis veled maradt.

Ezért akkor sem tudsz felszabadult lenni, önfeledt, spontán, nyugodt, amikor minden rendben van.

Hanem keresni kezded:

Mit nem vettem észre?
Mi romolhat el?
Meddig fog ez tartani?
Mikor történik valami rossz?

És ez elképesztően fárasztó.

Mert nemcsak akkor éled át a feszültséget, amikor valóban történik valami.

Hanem sokszor már előre is.

✨Fontos, hogy értsd:
Nem az hozza el a változást, ha elkezdesz pozitívan gondolkodni és még többször elmondd magadnak:

„Gondolkodj pozitívan!”
„Nyugodj meg!”
„Nincs semmi baj!”

Hanem hogy elkezdd megérteni, miért működik készenlétben az idegrendszered akkor is, amikor már nincs szüksége rá, nincs veszély.

✨Ami szintén fontos:
Hogy a tested is megismerje azt, milyen, amikor nyugalomban, biztonságban van, és nem kell készlenlétben lennie.

Erről hamarosan sokkal többet fogok mesélni. 🤍

Addig is mentsd el ezt a posztot, ha ismerős ez a megélés:

„Minden rendben van… mégsem tudok igazán megnyugodni.”

Itt vagyok! Veled vagyok és szeretettel kísérlek utadon... nem csak a Gyermekként Megsebzett Nők pszichológusaknét, hanem sorstársadként, aki szintén sebzett gyermekkort élt meg. 😔🤍

Szeretettel,
Viktória

Van az a veszteség, amiről ritkán beszélünk.Amikor a gyermekkor sebeiről van szó, legtöbbször arról beszélünk, mit nem k...
08/08/2026

Van az a veszteség, amiről ritkán beszélünk.

Amikor a gyermekkor sebeiről van szó, legtöbbször arról beszélünk, mit nem kaptunk meg.

A biztonságot.
A figyelmet.
A megértést.
A megnyugtató öleléseket.
Azt az érzést, hogy fontosak vagyunk valakinek.

De sok sebzett gyermekkort megélt nő életében van egy másik veszteség is.

Egészségünk elvesztése, mely annak az ára, hogy túléltük mindazt, amiben gyermekként részünk volt.

Mert amikor gyermekként nem érzed magad biztonságban, ezért:

Fokozottan figyelsz, monitorozol,

Erőn felül alkalmazkodsz,

Megpróbálod kitalálni mások gondolatát. Figyeled mások hangulatát,

Vigyázol arra, hogy ne okozz problémát,

Erős maradsz akkor is, amikor valójában szükséged lenne valakire, aki megtart

túlélő üzemmódban működsz, ami az idegrendszered és tested számára is elképesztően megterhelő.

Éppen ezért szeretném, ha ma egy pillanatra megállnál!

És ha küzdesz a testeddel...ha haragszol rá... ha csalódott vagy miatta...
ha úgy érzed, cserben hagyott... próbálj meg emlékezni arra:

Arra, hogy ez a test minden egyes nap veled volt.

A legnehezebb napokon is.

Amikor féltél. Amikor egyedül voltál.
Amikor senki nem látta, mennyit és mit cipelsz.

Nem tudom, milyen történetet hordoz a tested.

Nem tudom, mennyi veszteséget, fájdalmat vagy gyászt élt meg veled.

De azt tudom, hogy megérdemli ugyanazt az együttérzést, amit olyan könnyen adsz másoknak.

Megérdemli, hogy hálával tekints rá, szeretettel, együttérzéssel.
Megérdemli, hogy gondoskodj róla, tápláld, őrizd, tiszteld... nem csak azért, amit érted tett a múltban, hanem azért is, mert ő társad, amíg csak élsz.
Hiszen benne élsz... 🤍

Ha magadra ismertél, szeretném, ha tudd: nem vagy egyedül ezzel a gyásszal.
Itt vagyok... Veled vagyok. Sorstársad vagyok. 🤍

Ha elértek gondolataim, hozzászólásban küldj kérlek egy 🤍-et és mentsd el bejegyzésem!

Szeretettel,
Viktória

Sokan azt hiszik, hogy azért kapaszkodnak ennyire, mert túlságosan szeretik a másikat.Pedig legtöbbször nem a szeretet i...
11/07/2026

Sokan azt hiszik, hogy azért kapaszkodnak ennyire, mert túlságosan szeretik a másikat.

Pedig legtöbbször nem a szeretet irányít.
Hanem az elhagyástól való félelem.
Ami mögött húzódhat az a gyermekkori megtapasztalás,
hogy a szeretet nem állandó. Bármikor elveszíthető.
A másik nem kiszámítható. Kapcsolódni nem biztonságos.
Ezért amikor a másik távolodik, vagy másképp reagál
az idegrendszered veszélyt érzékel.

Ilyenkor nagyon kellemetlen, nehéz, intenzív érzéseket élsz meg,
amelyek arra késztetnek, hogy cselekedj.
Gyorsan tegyél valamit, ami által csökkenhetnek ezek a nagyon nehezen viselhető érzések.
Amelyek által újra biztonságban érzed magad.
Amíg a gyermekkorban szerzett sebeid irányítanak, a másiktól várod a megnyugtatást.
Ilyenkor gyorsan írsz neki. Felhívod. Kérdezel.

Így elmondhatjuk, hogy a biztonságérzeted tőle függ.
Ha a válasz biztató, akkor átmenetileg megkönnyebbülést érzel.
Majd hamarosan újra szorongani kezdesz.
Ezért a kapcsolat lassan már nem a kölcsönös kapcsolódásról szól,
hanem arról, hogy a szorongásodat próbálod csillapítani.
Azonban az átmeneti megkönnyebbülés nem egyenlő
a biztonságos kapcsolódással.

És ezt fontos, hogy megértsd:
Van ebben egy fájdalmas paradoxon.
Minél jobban kapaszkodsz, minél inkább próbálod mindenáron megtartani a kapcsolatot, annál nagyobb nyomás kerülhet
a másikra.
Egyre inkább azt élheti meg, hogy nincs tere, ettől pedig Te egyre kétségbeesettebben kapaszkodhatsz.
Így az a stratégia, amely egykor a túlélésedet szolgálta, ma akár ahhoz is hozzájárulhat, amitől a legjobban félsz: az eltávolodáshoz.
Az elhagyás megtapasztalásához.

Sajnos így működnek a sebzett gyermekkorunk következtében kialakult sémák, amíg nem gyógyulnak.
Küzdenek a fennmaradásért.
Az elhagyatottság/ instabilitás séma olyan viselkedéseket eredményezhet, mint pl. a kapaszkodás, ami odavezethet,
hogy elhagynak bennünket.
Így megerősödik a séma és egyre nagyobb bizonyossággal mondhatjuk azt, hogy:
A kapcsolatok így működnek, aki fontos, végül úgy is elhagy.”

És van még valami, amit mindenképp szeretnék átadni Neked ebben a posztban.

Az elhagyástól való félelem olyan erős tud lenni, hogy sokszor észre sem vesszük, vagy csak majd nagyon későn, hogy emberbe kapaszkodunk, akihez kapcsolódni nem biztonságos.
Sőt, aki lehet, hogy métatlanul bánik velünk.

✨Úgyhogy arra kérlek, hogy, ha elértek gondolataim, tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

A kapcsolat, amiben vagy a kölcsönösségen alapul?
Vagy egyedül próbálod fenntartani a kapcsolatot?
Van úgy, hogy ő is keres? Ő kezdeményez?
Hogy ő is tesz a kapcsolatért?
Elérhető, amikor bajban vagy és szükséged lenne rá?
..Mert a biztonságos kapcsolatot két fél építi, és kölcsönösségen alapul.

Ha elértek gondolataim, mentsd el bejegyzésem és oszd meg
másokkal! 🤍

Szeretettel,
Viki

„Miért nem tudom elengedni, amikor pontosan tudom, hogy ez a kapcsolat nem tesz jót nekem?”- nagyon sok sebzett gyermekk...
26/06/2026

„Miért nem tudom elengedni, amikor pontosan tudom, hogy ez a kapcsolat nem tesz jót nekem?”- nagyon sok sebzett gyermekkort megélt nőtársunknak számára ismerős ez a kérdés.

Nem lehet, hogy azért, mert nem csak a távolságot éled meg, hanem időről -időre
a közelséget is?

Amikor a hosszú csend után egyszer csak érkezik egy üzenetet.

Egy telefonhívás.

A hallgatás és távolságtartás után egy kedves mondat.

Egy nap, amikor újra azt érzed, hogy fontos vagy.

És ezek a pillanatok újra reményt adnak.

A pszichológiában ezt szakaszos megerősítésnek nevezzük.
Mert a figyelem, a szeretet vagy a kapcsolódás nem kiszámíthatóan érkezik, hanem időnként. Szakaszosan. Váratlan pillanatokban.

Ezért olyan nehéz kilépni.

Nem azért, mert gyenge vagy. Nem azért, mert szereted a fájdalmat, szeretsz szenvedni.

Hanem mert ott él benned a remény arra voatkozóan, hogy:

"Most talán végre megkapom azt, amire mindig is vágytam."

💕 Ha magadra ismertél, arra kérlek, hogy NE azt kérdezd magadtól, hogy:

„Miért nem tudom elengedni?”

Hanem inkább ezt:

„Mi az, ami újra és újra reményt ad nekem ebben a kapcsolatban?”

Mert a válasz gyakran nem a szeretet.

Hanem néhány rövid pillanat, amely elhiteti veled, hogy most talán minden megváltozik.

Ha értékesnek találtad bejegyzésem, kérlek mentsd el oszd meg!
Lehet, hogy általad jut el olyan valakihez, akinek nagy szüksége van rá.

Köszönöm, hogy megosztásoddal segíted munkámat! 💕

Szeretettel,
Viki

Nem csak az elhagyás tud kegyetlenül fájni, hanem az is végtelenül fájdalmas, amikor a másik jelen van fizikailag, de ér...
17/06/2026

Nem csak az elhagyás tud kegyetlenül fájni, hanem az is végtelenül fájdalmas, amikor a másik jelen van fizikailag, de érzelmileg egyáltalán nincs jelen.

Nem veszik össze veled.
Nem utasít el nyíltan.
Nem kritizál.
Nem mondja, hogy nem akar téged.

Mégis újra és újra azt érzed, hogy valami hiányzik.

Ez az a helyzet, amikor könnyen elkezdheted magadat hibáztatni.

„Talán túl sokat várok.”
„Talán túl érzékeny vagyok.”
,,Nem vagyok annyira jó, hogy részem lehesse benne..."

Pedig lehet, hogy nem az igényeid túl nagyok.

Lehet, hogy egy érzelmileg elérhetetlen személyhez próbálsz kapcsolódni, aki jelenleg ennyit tud adni.

És ez messze nem elég ahhoz, amire szükséged lenne.

Mivel ismerős megélés lehet ez gyermekkorból, próbálod bebizonyítani magadnak, hogy végre elég fontos vagy ahhoz, hogy valaki közel jöjjön és maradjon.
És minél inkább törekedsz erre, azt tapasztalod:

Ott van ugyan, de egy karnyújtásnyira mindig távol marad tőled.

Szeretném, ha tudnád:

Nem vagy attól „sok”, hogy szükséged van a kapcsolódásra.

A kapcsolódás vágya egy alapvető érzelmi szükséglet.

Inkább lehet arról van szó, hogy onnan várod, hogy megkapd ezt, ahonnan jelenleg nem tud megérkezni. 😌💔

👉Ha értékesnek találtad bejegyzésem, kérlek mentsd el, és tarts velem... hamarosan újabb bejegyzést hozok Neked, ehhez kapcsolódó témában!

Szeretettel,

Viki

12/06/2026

Van úgy, hogy nem maga a vita fáj leginkább, hanem az, ami utána történik.

Amikor kimondod, hogy mi bántott,
és valahogy mindig Te jössz ki rosszul
a helyzetből.
A végén már magyarázkodsz.
És idővel már nem tudsz bízni saját magadban, saját érzéseidben sem. Megkérdőjelezed önmagad.
Bocsánatot kérsz akkor is, amikor Téged bántottak.
A békesség kedvéért inkább megteszed.

Ez nem egyik napról a másikra történik.
Ez egy folyamat.

És, ha nincs változás, elkezdesz egyre halkabbá válni.
Inkább nem szólsz. Nem mondod. Elhallgatod, mert akkor nem lesz baj. Feladod önmagad.

Sokan, akik ilyen kapcsolatban élnek, valamikor, valahol már megtapasztalták ezt. Legelőször gyermekkorban. Így korai maladaptív sémáik mentén nagy valószínűséggel kapcsolódnak olyan személyekhez, akik mellett újraélhetik ezt.

Fontos, hogy lásd: Nem azért maradsz benne, mert gyenge vagy.
Hanem mert egy mély, idegrendszeri és érzelmi minta működik benned.

De ami jóhír: ezek a mintázatok átírhatóak.
Nem gyorsan, és nem könnyen. Nem csak idő szükséges hozzá, hanem erőfeszítések is. Mély lelki munka.

Ha értékesnek találtad bejegyzésem, kérlek oszd meg! 😉

Nem azért jöttem, hogy tönkretegyem az életedet. Hanem hogy megvédjelek.Szeretném Neked elmondani, hogy megértem, hogyha...
06/06/2026

Nem azért jöttem, hogy tönkretegyem az életedet. Hanem hogy megvédjelek.

Szeretném Neked elmondani, hogy megértem, hogyha haragszol rám. 

Haragudhatsz, amiért miattam:

Olyan, mintha nem tudnál kikapcsolni.
Sokszor nehéz pihenni, leállítani a gondolataid. Csak úgy lenni és megélni a pillanatot, miközben olyan nagy szükséged lenne erre.

Ha azt gondolod, hogy én ellened vagyok, és ellened dolgozok, kérlek hallgass meg:

Amikor gyerek voltál, sajnos nem mindig voltál biztonságban. 

Volt, hogy minden olyan kiszámíthatatlan volt, miközben Te még olyan kicsi voltál ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudj ezzel. 

A kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság még egy felnőttnek is nagyon megterhelő, félelmetes, nemhogy egy kisgyereknek. 

Ezért jöttem, hogy segítsek Neked.
Azért jöttem, hogy vigyázzak Rád. 🩷

Azáltal, hogy általam megtanultál résen lenni. Megtanultad monitorozni a felnőttek hangulatát, viselkedését, ezáltal tudtad felmérni biztonságban vagy-e, és mit kell tenned ahhoz, hogy elkerüld a bajt. 

Tudom, hogy ma már nem mindig lenne akkora szükséged rám, mint ahogy én azt gondolom. Felbukkanok akkor is, amikor jobb lenne a háttérbe húzódnom, mert biztonságban vagy. 

És ilyenkor ugyanúgy feszül, szorít a tested, mint régen. Ugyanúgy résen vagy, és elemzel, gondolkozol, mint régen. 

Ezt nagyon sajnálom... tudom, hogy ez végtelen kimerítő. 

Túlságosan erősnek lenni. Mindig (túl)alkalmazkodni. Túl sokat adni. Túl(teljesíteni). Túl sokat gondolkodni, elemezni. Irányítani. Örökösen ugrásra készen lenni. 

Egy lépéssel mindig előrébb, lemaradva a jelenről.

Szeretném Neked elmondani, hogy:

Készen állok háttérbe húzódni.
Készen állok átadni a helyet a biztonságnak.
A békességnek. A jelennek.
A pillanatok, örömök megélésének. 

Nem azonnal érkeznek meg ezek az életedben. Te is kellesz hozzá. De képes vagy rá, hogy elérd, és életed hátralévő részében
NE "TÚLÉLJ", hanem az ÉLETED MEGÉLD! ✨️

Ha megszólítottak soraim, kérlek küldj hozzászólásban egy ♥️-et!

És kérlek oszd meg bejegyzésem, lehet, hogy általad jut el ahhoz a nőtársunkhoz, akinek nagy szüksége van most rá!

Szeretettel,
Viki

Mivel nincsenek tökéletes emberek,tökéletes szülők sincsenek.Épp ezért, valamilyen mértékben mindannyian sérültünk gyerm...
24/05/2026

Mivel nincsenek tökéletes emberek,tökéletes szülők sincsenek.Épp ezért, valamilyen mértékben mindannyian sérültünk gyermekként.

Sokak még mindig a mai napig úgy gondolják,hogy csak a fizikai bántalmazás számít bántalmazásnak.
Ez tévhit.Az érzelmi hiányok is hasonló sérüléseket tudnak okozni,melyeknek később akár súlyos következményeik is lehetnek.

Ezért nem szerencsés elbagatellizálni mindazt,amit gyermekként megéltél,csak azért,mert másoknak sokkal rosszabb volt.
Vannak,akik tudattalanul teszik ezt,mégpedig azért,hogy távol tartsák önmagunktól a szembenézéssel járó fájdalmat.
Mert,hogy a szembenézés fáj.Nagyon tud fájni.

De megérdemled azt, hogy, ha gyermekként nem volt, aki együttérezzen Veled, komolyan vegye az érzéseidet, hordozza őket, támogasson Téged.
Akkor ma a benned élő sérülékeny gyermek megélhesse azt, hogy azt mondod neki:

,,Belátom, hogy nagyon nehéz volt Neked. "
,,Annyira sajnálom, hogy ez történt Veled."
,,Te is megérdemelted volna, hogy gondtalan, boldog gyermekkorod legyen."
,,Nem azért nehéz most, mert ne lennél elég jó,nem Veled van a baj.
A múltad nyomait hordozod."

Mindannyian hordozzuk.
Mert,a gyermekkorban szerezett tapasztalatok mentén kialakult sémákat,mint egy láthatatlan szemüveget,minden egyes napon visszük magunkkal tovább.
Ezek határozzák meg gondolatainkat,érzéseinket,észleléseinket,értelmezéseinket. Döntéseinket.Választásainkat.

A gyógyulás mindannyiunk számára elérhető,de nem megy szembenézés nélkül.
A gyógyuláshoz szükséges annak megértése,hogy:

-Mi történt veled,
-Mely alapvető érzelmi szükségleteid sérültek gyermekként,
-És miként hordozod ezek nyomait és következményeit a kapcsolataidban,
a testedben, az önmagadhoz való viszonyodban...stb.

És ezután kezdődhet csak sebeid érzelmi gyógyulása,mely elvezethet oda,hogy egy nap a múlt árnyékából kilépve,önazonos,örömteli életet élhess.

💕Ha értékesnek találtad bejegyzésem,kérlek mentsd el és oszd meg,lehet, hogy általad jut el ahhoz a személyhez,akinek szüksége van most rá!

Ui.: Ha szívesen olvasnál, hallanál többet a korai maladaptív sémákról,küldj hozzászólásban egy 🤍-et!

Cím

Budapest

Nyitvatartási idő

Kedd 17:00 - 19:00
Szerda 17:00 - 19:00
Péntek 16:00 - 19:00

Telefonszám

06301316804

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Örömteli Élet-a Gyermekként Megsebzett Nőkért új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Örömteli Élet-a Gyermekként Megsebzett Nőkért számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória