03/09/2026
Több mint 10 éve vagyok zeneterapeuta.
És bár kezdetben egészen más szakmai utat képzeltem magamnak, visszanézve olyan, mintha az élet szépen, lépésről lépésre kikövezett volna előttem egy másikat.
Az első kis klienseim SNI-s gyerekek voltak. Már az első pillanattól elvarázsolt a világuk, legyen szó autizmusról, ADHD-ról vagy bármilyen más „csodabogárságról”, a szó legjobb és legszeretetteljesebb értelmében.
Azt is hamar megtanultam, hogy ez a világ sokszor komoly nehézségeket és kihívásokat is jelent számukra és a családjuk számára, mégis rengeteg olyan értéket, különleges nézőpontot és apró csodát mutattak nekem, amelyek teljesen átformálták a szemléletemet.
Ez alatt a több mint tíz év alatt megszámolni sem tudom, hány szülő mellett voltam ott a bizonytalanságban. A „vajon csak később érik?” időszakában. A vizsgálatok előtti szorongásban. A diagnózis után. Az aggodalomban, a kérdésekben, és néha abban a nagyon nehéz gyászfolyamatban is, amikor el kell engedni valamit abból a képből, amit korábban a gyermekünk jövőjéről elképzeltünk.
Volt, hogy én is le akartam kicsit lépni erről a szakmai útról. De az élet valahogy mindig visszaterelt rá.
És most már értem, miért.
Erről eddig nem írtam itt, de akik személyesen ismernek, tudják, hogy a kisfiam is autista.
Nem sokkal múlt kétéves, amikor az első kommunikációs jelek miatt elvittük egy komplex felmérésre. Nem vártunk arra, hogy „majd kinövi”. Az eredmények után rögtön elkezdtük a fejlesztést, nem sokkal később pedig megérkezett a diagnózis is.
Azóta keressük és visszük őt azokra a fejlesztésekre, amelyek valóban segítséget jelentenek számára. Itthon pedig a mese és a zene – sok más támogató eszköz mellett – természetesen a mindennapjaink részévé vált, talán nem meglepő módon. 🙂
Az elmúlt másfél évben hihetetlenül sokat fejlődött, és nagyon büszkék vagyunk rá. Azt gondolom, az ő fejlődésében a megfelelő fejlesztések mellett nagyon fontos szerepe van annak is, hogy itthon teljes elfogadással fordulunk felé, miközben igyekszünk autizmus-specifikus eszközökkel úgy alakítani a környezetét és a mindennapjait, hogy azok minél érthetőbbek, kiszámíthatóbbak és biztonságosabbak legyenek számára.
És mindeközben egyszer csak más értelmet kapott az elmúlt tíz évem is.
Minden tanulmányom, minden továbbképzésem, minden gyerek, akivel dolgozhattam, minden szülői történet, amit meghallgattam.
Szakemberként sok mindent tudtam erről az útról. Szülőként viszont egészen más oldaláról ismertem meg.
Talán ezért is szeretném újra és újra elmondani, ha egy kisgyermek fejlődésével kapcsolatban kérdések merülnek fel, érdemes időben segítséget kérni. Tudom, mennyire nehéz lehet elindulni egy vizsgálatra, és mennyi félelem fér bele abba, hogy „mi lesz, ha tényleg találnak valamit?”. De a vizsgálat nem változtatja meg a gyermekünket.
Abban segíthet, hogy jobban értsük őt, és időben megkaphassa azt a támogatást, amire szüksége van.
A kisfiamból semmiképpen nem szeretnék „tartalmat” csinálni, és nem fogok vele haknizni ezen az oldalon. Az ő története elsősorban az övé.
A szakmai tapasztalataimból viszont szívesen adok.
Ha szeretnétek, időnként megmutatok majd olyan zenés, mesés játékokat, ötleteket és módszereket, amelyek nálunk is jól működtek, és amelyek szakmailag is használhatók többek között a kommunikáció, a kapcsolódás, a figyelem vagy éppen a szabályok megértésének támogatására.
Talán most ért össze igazán a szakmai és a személyes utam. És furcsa ezt leírni, de nagyon hálás vagyok azért, hogy annak idején erre az útra terelt az élet. ❤️
Szeretettel,
Réka
