03/08/2026
Minden év augusztusának első hete a szoptatás világhete, augusztus elseje a szoptatás világnapja.
Kell-e népszerűsíteni, ami amúgy is természetes? Minek frusztrálni azokat az anyákat, akik nem tudnak szoptatni? A szoptatás ösztönös dolog, fejben dől el. Tápszeren is fel lehet nőni…
Ha a szoptatás szóba kerül egy társaságban, máris mindenkinek van valamilyen hozzáfűznivalója. A fenti kérdéssort, gondolatokat a végtelenségig lehetne folytatni. De miért is fontos erről beszélni és miért fontos úgy beszélni róla, hogy ne keltsünk azokban az édesanyákban bűntudatot, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak, vagy nem szeretnének szoptatni?
Engedjenek meg egy kis saját történetet. 2007 nyarán kezdtem el dolgozni kezdő orvosként, lassan húsz éve. Mindig gyermekorvos szerettem volna lenni, ezért megvettem az akkoriban legkorszerűbb Gyermekgyógyászat tankönyvet, ami több, mint 1000 oldalas volt. A szoptatásról összesen 2 hasábon írtak, picit kifejtve, hogy fontos a rendszeresség a babának és az anya éjszakai nyugalma (sic!), nagyrészt az anyatej összetevőit részletezték. Ennyit tudtam akkor a szoptatásról, meg hogy majd megy magától, ösztönösen…
A gyermekeim koraszülöttek lettek, a 3. napon kaptam meg őket a hasznos tanáccsal, hogy tegye anyuka mellre… A fejükben branül volt, oda kapták az infúziót, alig voltak 2 kilók fejenként, azt sem tudtam, hogy fogjam őket. A nővéreknek az, hogy gyermekorvos rezidens voltam, azt jelentette, hogy én mindenhez is értek. Nem tudták, hogy én akkoriban nem foglalkoztam pici babákkal, csak nagyobb gyerekekkel és mivel azt gondoltam, ez ösztönösen megy majd, persze nem is gondoltam, hogy olvasni kéne róla…
Tippeljenek, hogy ment ez nekünk? Sokszor fel akartam adni, de azért a könyvek írták, hogy mennyire fontos a babáknak az anyatej, így küszködve, de lelkiismeretesen folytattam. Finoman szólva is igen nehezen, de küzdöttem, küzdöttünk, és azt gondoltam, hogy hát mindenkinek igaza van, ez borzasztóan nehéz dolog és a szerencsén múlik, hogy megy-e vagy sem.
Aztán megszületett a kisebbik lányom, aki bár szintén koraszülött volt, de könyvek nélkül is többet tudott ösztönösen a szoptatásról, mint én. Ő tanított meg, hogy lehet ezt másképp is megélni, és nem a szerencsén múlik a siker, hanem azon, hogy mit tud, meg mit nem tud az ember. Hogy mit TANÍTANAK meg neki. Rájöttem, hogy a szoptatásnak nem kellene fájnia, hogy milyen, amikor valóban hatékonyan szopik egy kisbaba, milyen, amikor anyának és babának is örömet okoz a szoptatás és milyen az, amikor meg lehet vele végre nyugtatni a gyereket! Ég és föld volt a különbség…
Akkor határoztam el, hogy amit a kislányom ösztönösen tud, azt én megtanulom, nagyon-nagyon részletesen, hogy más ne járjon így, ahogy én… 5 hónapos volt, amikor elkezdett velem egyetemre járni, minden órán velem volt és közösen tanultunk meg rengeteg dolgot a humán laktációról. Ennek már 15 éve 😊
Nem ösztönös dolog a szoptatás és nem, nem csak fejben dől el.
Igen, tud fájni, és legtöbbször azért, mert nem szopik jó technikával a baba.
Igen, előfordul, hogy nem elég a tej, de legtöbbször azért, mert nem szopik gyakran vagy/és hatékonyan a kicsi.
És igen, van olyan, hogy tényleg nem elég a tej és NEM, NEM LESZ AZÉRT VALAKI ROSSZ ANYA, mert nem szoptat vagy tápszert ad a babájának.
Hiszem, hogy a tájékoztatásnak és a MEGFELELŐ segítségnyújtásnak ALAPNAK kell lenni. Ki hogy dönt, az más kérdés, és tiszteletben tartandó.
Egy záró gondolat: mielőtt feladnák, mielőtt tápszerhez nyúlnak, keressenek fel laktációs szaktanácsadót! Fóton például engem, szívesen segítek, ingyenesen 😊
(A képen egy kedves gyermekorvos kolléganőm látható, újszülött babájával.)
