ADHD Kikötő

ADHD Kikötő ADHD Kikötő, Mentálhigiénés szolgáltatás, Gárdony elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

Felnőtt ADHD mentor

⚓ Egyéni konzultáció: https://adhdkikoto.hu/idopont/
🧱 Kikötő Play™ önismereti coaching: https://adhdkikoto.hu/lego/
🧠 ADHD teszt: https://adhdkikoto.hu/adhd-teszt/
🔥 Kiégés teszt: https://adhdkikoto.hu/kieges/

07/08/2026

Ahogy szoktam mondani, nincs univerzális hack ADHD-ra, de most megosztok 5+1 random dolgot, amik nekem sokat segít***ek.

🥗 Megrohadt ételek

Ismerős a hűtő mélyén felejtett, majd hetek múlva előmászó kaja? Nekem is... De kivettem egy polcot a hűtőből, így kevesebb cucc fér bele, jobban át lehet látni, és nehezebben tud elbújni valami. Szemmel látható a károk csökkenése.

🛒 Impulzusvásárlás

A vásárlós appokat töröltem. Temu, AliExpress és társai ellen a legjobb önkontroll, ha egyszerűen nincs ott a gomb, amire rá lehet nyomni. Boltba pedig szinte csak bevásárlólistával megyek, mert az akciós kókuszfondü a következő negyedéves hűtőtakarítás alkalmával fog visszacsodálkozni (lásd fent).

📖 Alvási nehézségek

Ha nem jön álom a szememre.....olvasok olyat, ami nem túl izgalmas. 😄 Egy szakmai könyv vagy egy kevésbé pörgős olvasmány a leghatásosabb, hogy le akarjam zárni a napot. Az elhatározást támogatja, ha a telefon az ágytól messze kerül a töltőre, mert úgy kisebb az esély további 150 TikTok videót megtekinteni.

📅 Feledékenység

MINDENT a naptárba! Nem csak a fontos találkozókat és évfordulókat, hanem a legkisebb feladatokat is. Számla befizetése, kuka kirakása, barát visszahívása, bármi. Már rég nem bízom a agyamban, hogy majd emlékezni fog.

💡 Micsoda ötletem támadt
..de jé, egy mókus! Igen, a legjobb gondolatot is elmoshatja egy kósza bármi. Ezért ha eszembe jut valami, azonnal bedobom egy jegyzetbe vagy felmondom ChatGPT-be. Ezt a pár másodperc adminisztrációt bármikor ki lehet bírni. Ha lesz a megvalósításokra is módszerem, majd azt is hozom...

🧠 Impulzivitás

Magnézium L-treonát (Magtein). Nálam ez volt az a táplálékkiegészítő, aminél először éreztem igazán kézzelfogható változást. Nem lettem zen buddhista, a hirtelen kitöréseket nem fogja meg, de adott egy általános nyugodtságot és érzelmi stabilizálást. A szokásos kérdezzemegorvosátvagygyógyszerészét mellett jelzem, hogy nem olcsó cucc, így ez a +1 tipp azoknak szól, akik még nem költötték el minden tartalékukat Temu-n.

Ha van olyan apró ADHD praktikád, ami segített neked, írd meg kommentben.

02/08/2026

Úgy akarom, ahogy lesz – hazatérés

A 3. nap beszámolóját ott zártam le, hogy Nagymaros felé venném az irányt.

Mire a kempingtől 500 méterre lévő révhez értem, az optimizmus vett erőt rajtam, mert a vártnál sokkal energikusabban lépkedtem.

De mint tudjuk, a leggondosabbnak hitt tervezésbe is csúszik hiba. Kiderült, hogy pár napja leállították a kompot a Duna alacsony vízállása miatt. Pedig ezt a börzsönyi szakaszt vártam a legjobban...

Az alternatíva tömegközlekedéssel három óra a komp tíz percével szemben, mivel Budapestig vagy Esztergomig kell elmenni az átkeléshez.

Felpattantam hát az éppen érkező buszra, és közben viaskodtam magamban, mi legyen, mert a váratlan kitérő ismét teljesen felborította volna az ütemtervet. Végül a buszról leszállva megcsapó hőség t***e egyértelművé: ez most nem fog menni.

Ez van, irány haza! Újpestről elmetróztam a KÖKI-re, ahol aztán szíven ütött a valóság, hogy a G43 továbbra is csak Kelenföldig jár. Kissé felpaprikázva szálltam vissza a metróra, hogy majd a Klinikáknál átszálljak az M4-re.

A Klinikáknál kiszállva viszont váratlan hangosbemondás fogadott: ezen a szakaszon átmenetileg nem jár a metró. Van helyette villamos, és persze plusz egy menetjegy.

Na, itt egy pár percre elpattant bennem valami. Úgy éreztem: izélje meg a mantra! 😄

Aztán Kelenföldön betértem egy korsó IPA-ra, és helyreállt a világ.

Közben azt is elterveztem, hogyan jövök vissza. Nem sátrazós, hanem turistaházban alvós hétvégére, könnyebb felszereléssel, és Tücsökkel együtt másszuk meg a Csóványost.

Úgy akarom, ahogy lesz. S talán így még jobb is lesz.

01/08/2026

Az én védelme

Nemrégiben írtam a félreértelmezett szólásszabadságról, és most ehhez tennék egy kis kiegészítést.

Már jó ideje egyre csak duzzad a letiltott felhasználók listája a privát Facebook-profilomon. Szerintem már tízezernél is többen vannak rajta.

Szinte mindegyikük olyan ember, akivel soha semmilyen interakcióm nem volt, csak láttam egy-egy hozzászólásukat. Egyszerűen a mondanivalójuk, a stílusuk és az a minőség, amit képviselnek, annyira távol áll attól, amit én keresek, hogy nincs köztünk közös metszéspont.

Nehéz még látni is azt a sok gonoszságot, primitívséget és örökös kötekedést, amit időnként összehord a szél.

Egyszerű, és talán indokolatlanul brutálisnak tűnő stratégia, de nálam működik. Legalábbis azokon a felületeken, ahol rendszeresen jelen vagyok.

Most láttam, hogy az általam is követett Autizmus - tudástár oldal szerzője kikapcsolta a hozzászólásokat, mert annyi bántás érte.

Sokan ezt talán túlérzékenységnek nevezik, pedig egy neurodivergens ember gyakran egészen másképp éli meg a beszólásokat, a gúnyt vagy a folyamatos kötözködést, mint egy neurotipikus. Ami másnak csak egy odavetett komment, az nála órákig vagy akár napokig is ott maradhat a fejében.

Helyeslem a döntést, amikor másokat kizárunk, mert senkinek nem kötelessége, hogy mindenkinek teret adjon a demokrácia vagy szólásszabadság nevében.

Arra biztatok mindenkit, hogy ragaszkodjon a mentális békéhez való jogához. Védjétek a saját határaitokat a hírfolyamban, a közösségeitekben, a profilotokon. És ne csak akkor, amikor már megtörtént a baj, hanem akár előre is.

Úgy akarom, ahogy lesz – harmadik napKedden ott hagytam abba, hogy épp a Kevély-nyergen hallgattam a harmonikaszót, és i...
30/07/2026

Úgy akarom, ahogy lesz – harmadik nap

Kedden ott hagytam abba, hogy épp a Kevély-nyergen hallgattam a harmonikaszót, és indultam tovább.

Ha fél órával később küldöm a bejegyzést, akkor még azt is beletehettem volna, hogy ismét elfelejt***em pecsételni a könyvecskébe. Körülbelül fél órával később, már lefelé a hegyről jutott eszembe, hogy hoppá...

Nem lepődtem meg. Egy évvel ezelőtt, a Mátrában ugyanezt eljátszottam, és akkor még borzalmasan felzaklatott, amikor kihagytam egy pecsételőpontot, rossz helyre pecsételtem, vagy lekéstem a buszt.

Most meg eljutottam oda, hogy sztoikus nyugalommal, egy rövid basszanázás után tudomásul vettem és elengedtem: ez van, haladjunk.

A nap hátralévő részében még elveszít***em a kedvenc nedvességtörlő textilemet, de ezen kívül szerencsére minden terv szerint ment.

Az éjszakát végre sikeresen sátorban töltöttem Sikároson, és egy igazi léleknyugtató vadkemping élménnyel gazdagodtam.

Aztán jött a szerda.

Időben ébredtem, bedobtam az unicumos kávét, jókedvűen és kipihenten indultam el. Úgy öt kilométer után viszont éreztem, hogy ebbű baj lesz more. Kezdett nagyon elfogyni a lábam - felváltva fájt a térdem, a talpam, a vádlim, a körmöm... meg úgy nagyjából mindenem.

A pilisszentlászlói buszfordulóban összepöndörödött falevélként ettem a tömlőssajtot, hátha meggyógyítja a talpam, amikor is jött a hír, a távolban baj van.

Nem úgy megy az autó javítása, ahogy kéne, és mi legyen. Erre jól rápörögtem, és legalább fél órát sikerült ezen rágódnom, mire a gondolattól szabadulva végre sikerült elindulnom.

A nap hátralevő része borzasztóan nyögvenyelős maradt, ólomszárnyú betonbagolyként faltam a kilométereket.

Este három perccel zárás előtt estem be a visegrádi kisboltba, hogy legalább valami löttyöt vegyek magamnak.

Az éjszakát egy kiépített kempingben töltöttem, mert már mind a higiéniával, mind az áramellátással hadilábon álltam.

Most itt ülök az árnyékban, és azon gondolkodom, hogyan tovább. Pihenőnap hiányában kezdik a végtagjaim feladni a szolgálatot.

Az eredeti terv szerint ma Nagymaros felé indulnék tovább és bevetném magam a Börzsönybe, de ez a hőség...

Na majd úgy akarom...

Úgy akarom, ahogy lesz – második napHogy tetszik az éjszakára felvert sátram?Mi?Hogy nem látszik?Hát azért, mert nincs o...
28/07/2026

Úgy akarom, ahogy lesz – második nap

Hogy tetszik az éjszakára felvert sátram?

Mi?

Hogy nem látszik?

Hát azért, mert nincs ott. :D

A tegnapi nap tökéletesen hozta az elvárásokat: kevés dolog történt pont úgy, mint ahogy terveztem. Na de menjünk egy kicsit vissza, hogyan is indult ez az egész.

Amikor elhatároztam, hogy eljövök 5 napra, decens mérnök módjára mindent előre megterveztem: milyen szakaszok lesznek, hol fogok megszállni, hol fogok sátorozni, mit viszek magammal, stb.

Aztán vasárnap este lerohadt az autó. Átugrott Csabi, hogy a nyest által meggyepált kábeleket rendberakjuk. Kicsit pingvineztünk a személygépjármű fölött, aminek az egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy nem sikerült kárt tennünk a francia autó elektronikájában. A negatív pedig az, hogy a vasárnap estére tervezett pakolás hétfő reggelre csúszott át, így csak egy órával később tudtam elindulni.

Persze, mondanom sem kell, az autó végül úgy indult reggel, mintha mi sem történt volna...

Szóval ez az egy óra később még nagyon hiányzott. Hűvösvölgyből indultam, a cél pedig – a képen is látható – Kevély-nyereg lett volna.

Igen ám, de napközben legalább négyszer sikerült eltévednem. Volt, hogy valamit elhagytam, volt, hogy rossz irányba indultam, volt, hogy teljesen letértem az útról.

De ennek is megvolt a pozitív oldala: egy olyan kilátóhoz is elbotorkáltam, ahonnan gyönyörűen látszott a szomszédban lecsapó vihar. Gyönyörű volt!

A lényeg viszont az, hogy nagyon keveset álltam meg pihenni, így Pilisborosjenő magasságában már borzalmasan elfáradtam, és elfogyott a vizem és a kajám is. Már majdnem este 7 volt, s ekkor még bő egy órányira voltam a tervezett táborhelytől.

Habár a terv az volt, hogy az első éjszakát sátorban töltöm, de tudatosult, ha ezt nagyon erőltetem, úgy járok, mint tavaly a Mátrában, és másnapra járásképtelen leszek.

Elmondogattam magamban a kis tantrikus-mantrikus mottómat, nagy levegőt vettem, foglaltam egy szállást, és bedőltem az ágyba. Még a tervezett beszámolót sem volt erőm megírni.

Most pedig itt vagyok a második napon az első pihenőn, úton Dobogókő felé. Egy idős bácsi épp szájharmonikázik a kutyájának a pihenőben, kisimultak az idegeim, megszárogattam magam, és haladok tovább.

Ha minden jól alakul, ma végre tényleg sikerül egyet vadkempingezni.

De mint tudjuk…

Úgy akarom, ahogy lesz.

Úgy akarom, ahogy lesz – első nap„Úgy akarom, ahogy lesz.”Ezt a régi kamionos mondást még Moldova György A pénz szaga cí...
27/07/2026

Úgy akarom, ahogy lesz – első nap

„Úgy akarom, ahogy lesz.”

Ezt a régi kamionos mondást még Moldova György A pénz szaga című könyvében olvastam vagy 20 éve. Nagyon szerettem azt a kötetet, mert elképesztően plasztikusan írta le a kamionosok életét. Milyen nehézségeknek voltak kitéve, amikor egyszerűen semmi ráhatásuk nem volt arra, hogy mi történik velük, és például hetekig kellett dekkolniuk egy helyben.

Akkoriban azt gondoltam: Jézusom, én biztosan nem bírnám ezt a fajta kötöttséget és kiszolgáltatottságot, amikor menni akarsz, de egyszerűen keresztülhúzzák a terved.

Utólag persze ennek már egészen más jelentése van számomra.

Az ADHD-s agy ugyanis furcsa módon egyszerre tudja imádni a változatosságot, és elképesztően konokul ragaszkodni ahhoz, amit egyszer már eltervezett. Ha pedig valami nem úgy történik, ahogy fejben már lefutott, az aránytalanul nagy feszültséget tud okozni.

Sokszor megkaptam ilyenkor:

„De hát ez nem nagy dolog.”
„Nincs veszve semmi.”
„Nem dől össze a világ.”

És persze, hogy nem.

Csak abban a pillanatban ezt nem feltétlenül ilyen egyszerű megélni. Az impulzív érzelmi reakció hamarabb érkezik, mint a józan felismerés, hogy tulajdonképpen semmi tragédia nem történt. Csak valami másképp történt, mint ahogy elképzeltem.

Na de vissza a jelenbe.

Eljött az éves szabadságom, amit kötelező volt most kivennem. És úgy alakult, hogy ezt egyedül kell eltöltenem, ha nem akarok otthon tompulni.

Szinte azonnal jött az ötlet: folytatom a Kéktúrát.

Volt tehát egy tervem, és talán már sejthető, mi történt. :)

Mert a mostani túra nem csak arról szól, hogyan teljesítem a szakaszokat, hanem mennyire tudom befogadni és megélni a régi kamionos mondást.

A többivel később majd jövök, ahogy lesz...

21/07/2026

Annyira szeretnék egyszer egy beszámolót úgy kezdeni, hogy kevés dolog bosszant fel annyira, hogy... – de hát ez egyszerűen nem igaz. 😅
⠀
A hirtelen kitörő bosszúság az érzelemszabályozás nehézségének egyik arca, de van egy kevésbé látványos formája is: a belül fortyogó düh. Ennek gyakori forrása a túltengő igazságérzet, pontosabban az igazságtalanságra való fokozott érzékenység. Az RSD-hez (elutasítási érzékenység) hasonlóan ez sem hivatalos diagnosztikai kritérium, viszont sok ADHD-s számol be róla.
⠀
Mi is a különbség a kettő között? Az RSD akkor kapcsol be, amikor úgy érezzük, hogy minket kritizálnak vagy utasítanak el, az igazságtalanságra való érzékenység viszont abban az esetben, ha azt látjuk, hogy valakivel tisztességtelenül vagy méltánytalanul bánnak.
⠀
Hol jön elő nagyon látványosan? Például a munkahelyen, ahol a pozíciókülönbség vagy az alá-fölé rendeltség miatt sokszor esély sincs a valódi párbeszédre. Elég egy főnök, aki nem vezet, hanem uralkodik: egy autoriter működés, ami elutasít minden más gondolatot, és csak az ő igazsága van.
⠀
Ebben nem a hierarchia a bántó, hanem ha a pozíció vagy az arrogancia helyettesíti az érveket. Amikor a megbeszélésen valaki el se mondhatja a gondolatát, de már le van söpörve. Amikor tudjuk, hogy a letromfolás vagy a kioktatás indokolatlan, és a tévedés után nincs egy „elnézést”.
⠀
Ennyi bőven elég, hogy bekapcsoljon a zsigeri ellenérzés és a düh. Könnyű megidézni a gyerekkort, a „ne szólj közbe”, „ne vitatkozz”, „nincs igazad” dinamikáját. És ezt nehéz leválasztani a jelenről, mert a dacos, megbántott gyermek sokszor váratlanul jön elő.
⠀
Szóval ha te is úgy vagy vele, hogy az igazságtalanság néha túlzottan is megérint, az nem véletlen, és nem is jellemhiba. Egy olyan érzékenység, amit felismerni és szelídíteni lehet, de nem feltétlenül kell elnyomni. Mert többek között ez teszi lehetővé, hogy ne csak elsétáljunk a visszásságok mellett.

🧸 Emlékeztek még a TV Maci zenéjére?⠀És tudjátok, milyen hangszeren játszották? Fagotton.⠀Pont azon, amin én is tanultam...
18/07/2026

🧸 Emlékeztek még a TV Maci zenéjére?
⠀
És tudjátok, milyen hangszeren játszották? Fagotton.
⠀
Pont azon, amin én is tanultam játszani, és pont ezzel a sztorival vettek rá. Én pedig impulzívan belementem: jó lesz az!
⠀
Négy évig jártam zeneiskolába. Hóban, fagyban cipeltem a hangszert, ami egy éppen tizenéves gyerek szemszögéből reménytelenül nagy volt. Az enyém szerintem orosz gyártmány lehetett, mert volt vagy hét-nyolc kiló mindenestül. Fel a dombon, fel a buszra, át az iskolába... heti kétszer.
⠀
De nem is ez volt a legrosszabb. Hanem az, hogy gyakorolni kellett volna nagyon sokat, hogy egy minimális sikerélmény legyen. És a kis dopaminéhes agyamnak már akkor sem volt türelme – nem úgy, mint a drága tanárnőmnek.
⠀
És azt hiszem, én ott helyben veszít***em el az érdeklődésemet, amikor az első óra után kiderült, hogy itt nem az van, hogy rögtön a TV Macit játsszuk, hanem légzés, meg szájtartás, meg kottaolvasás, meg a nádfúvókát időben beáztatni, meg kiskutyafüle.
⠀
És akkor kicsit úgy éltem meg, hogy át lettem verve.
⠀
Aztán éveken keresztül ment a gyakorolj, a minek jársz akkor, meg a komolyabban kellene venni. Fogalmam sincs, miért nem mondták a szüleim egyszerűen azt, hogy hagyjuk a francba.
⠀
Később a gépészmérnöki képzésen is pont azt éreztem, hogy nem erről volt szó, nem ezt a lovat vártam. De ugyanaz a műsor ment: ha már egyszer elkezdtem, akkor csakazértsem hagyom veszni. Meg amúgy is, ha más képes rá, akkor nekem is mennie kell, nem...?
⠀
Na de a fagottra visszatérve: amikor jött a középiskola, a versenyistálló, végre kellő indok volt arra, hogy ezt a szenvedést abbahagyjam. És akkor ott nem is tudom, felszabadító is volt, meg kicsit szégyen, hogy ennyi vagyok. Néha elbüszkélkedem, hogy én tanultam fagottozni, és volt egy pont, ahol eljutottam a TV Maciig is, de akkor már mindegy volt.
⠀
És tudom, olyan könnyű összekeverni ezeket a lustasággal, mert megtévesztő, hogy a képességek ott vannak, de mégsem lehet csak úgy előhívni őket.
⠀
És Kati néni... utólag is bocsánat, hogy ennyire tróger voltam. Esküszöm, nem direkt csináltam.

🚴‍♂️ A mai nap egy kisebb ünnep: végre ismét bringával jöhettem dolgozni, mert sem az időjárás, sem az időbeosztás nem t...
16/07/2026

🚴‍♂️ A mai nap egy kisebb ünnep: végre ismét bringával jöhettem dolgozni, mert sem az időjárás, sem az időbeosztás nem tett keresztbe.
⠀
Úgy öt-hat éve nagyon rá voltam függve a biciklizésre, heti háromszor körbetekertem a Velencei-tavat, fejleszt***em a bringát, felszerelést vettem, miazmás. Ismerős dinamika? 😄
⠀
A feleségem akkor ezt korai kapuzárási pániknak titulálta. Ma már tudjuk, hogy csak egy klasszik ADHD-hiperfókusz időszak volt. Amilyen váratlanul jött, olyan angolosan távozott. Hóbortos kis agyam...
⠀
Erről egy másik tipikus vonás is beugrik: egy balesetben ripityára törtem a karomat, műteni kellett, utána pedig vissza kellett volna menni kontrollra. Lassan öt éve halogatom. A fiam néha megkérdi, amikor ránéz a meggyepált könyökömre: - Apa, nem kéne már visszamenni a karoddal?
⠀
De, igen. Majd ha fáj. 😅
⠀
Még egy apróság a mai reggelről. Felkelés után nem tudok azonnal enni, viszont a bringázás gyorsan lemeríti a tartalékot. Úgy indultam neki, hogy majd félúton bekapok egy energiaszeletet, amit a váztáskában tartok. Arra jól emlékeztem, hogy volt valamikor vésztartalékom, de az üres csomagolását kotorászva ugrott csak be, hogy már egy ideje azt is elfogyasztottam. 🤦
⠀
Hasonló nyilván mindenkivel megesik, de érzem, hogy a memóriám sokkal sérülékenyebb, mint a gyógyszer szedése előtt volt. Anno emiatt hagytam abba – persze csak nekem lehet akkora mázlim, hogy a legritkább mellékhatásába futok bele.
⠀
Ez van, s mivel még egy év után sem állt vissza, egyre többet támaszkodom tudatosan a naptár emlékeztetőire. Ha így haladunk, lassan már az ilyen apróságokat is be kell vésnem.
⠀
Meséltem már, hogy ma bringával mentem be dolgozni...? 😄

15/07/2026

„Jogom van hozzá." ⚖️
⠀
Egy korábbi posztom alatt valaki megkérdezte egy szkeptikus kommentelőtől, hogy miért van itt egyáltalán. Érkezett a válasz: mert jogom van hozzá.
⠀
Jókor jött az emlékeztető, mert már régóta szerettem volna írni a sajátosan értelmezett digitális szólásszabadságról. A szemlélet, hogy bárhol, bármikor, bármit és bárhogyan jogom van kimondani, egyre elterjedtebb – talán mert egy kitiltásnál több nem forog kockán. Az, hogy másokban milyen nyomot hagy, már nem szempont.
⠀
A szóban forgó hozzászólások stílusa karcos volt, de mivel sokszor találkoztam a jelenséggel – még családi és ismerősi körben is –, engem nem zavart.
⠀
Miért érdemel akkor mégis szót? Mert itt már nemcsak magamért vagyok felelős.
⠀
🧠 Korábban írtam az RSD-ről (Rejection Sensitive Dysphoria) – arról, amikor az elutasításra, kritikára, vagy akár egy vélt visszautasításra az ADHD-s ember idegrendszere aránytalanul intenzív érzelmi választ ad. Online mindez még törékenyebb, mert írásban könnyű úgy fogalmazni, hogy az üzenet végül bántóbbnak hat, mint amilyen szándékkal íródott.
⠀
Amikor valaki egy ADHD-s tünetet vagy megélést megkérdőjelez, azt sok érintett nem egyszerű véleménykülönbségként éli meg, hanem úgy, mintha a saját érzései létjogosultságát vonnák kétségbe. Mivel ilyenkor az idegrendszer nem racionális érvekre reagál, hanem a fenyegetettségre, az adott pillanatban nem működik a vigasztalás: „hagyd, egy tájékozatlan ember, aki nem megérteni akar, csak vitatkozni".
⠀
🫂 A lelki biztonsághoz mindenkinek joga van. Akkor is, ha a külvilág számára túlérzékenynek tűnnek a reakciói. És senkinek nincs joga másokkal bántóan viselkedni egy közösségben – legalábbis itt nem.
⠀
Némi mérlegelés után ezért még időben leszögezem: a lekezelő és arrogáns hozzászólások szerzői a jövőben nem kapnak teret. A nyitott és őszinte érdeklődésnek helye van, a kioktatásnak és a céltalan vitatkozásnak viszont nem. Ugyanez igaz azokra a hozzászólásokra is, amelyek a jelenlegi szakmai konszenzussal élesen szembemenő állításokat terjesztenek, félretájékoztatnak vagy tudományosan alá nem támasztott módszereket népszerűsítenek.
⠀
🚧 Határhúzás, amihez meg nekem van jogom.
⠀
Mert az, hogy az interneten kopogás nélkül bárhová beléphetünk, nem jelenti azt, hogy sáros bakancsban kell betrappolni, majd az asztal tetején táncolva bizonygatni, hogy jogunk van hozzá.
⠀
⚓ Az ADHD Kikötőt nemcsak edukációs céllal hoztam létre, hanem hogy azok is egy empatikus és biztonságos közegben oszthassák meg az érzéseiket, akik máshol ezt nem tehetik meg. És ez a menedék sokkal fontosabb, mint egy tévesen értelmezett szólásszabadság.

Cím

Gárdony

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ADHD Kikötő új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória