ALMA Consulting

02/09/2026

Szeptember nekem minden évben egy összegző, számotvető és új köröket indító hónap. Kapcsolódik ez szorosan a szeptember eleji születésnapomhoz is. Megszületik bennem valami új.

Az idén egy formabontó lépésre szántam el magam.

2019 óta tartó képzéseimet a segítő szakmában alázattal, szorgalommal, jó eredményekkel végeztem és sok motivált, lelkes klienssel jutalmazott meg az élet.

Az elmúlt 7 évben 5 hosszabb, személyes jelenlétű akkreditált képzésben vettem részt, három intézményben közel 2000 kontaktórában.
Közel egy tucatnyi pszichoterápiás és holisztikus módszerben vagyok képzett. Az évek alatt nagyszerű oktatókkal, mentorokkal találkozhattam, akik elkötelezetten, szívvel lélekkel adták át a szakmai és emberi lényegét ennek a csodás hivatásnak. Növekedtem mindegyikük és a csoportfolyamatok által.
Ezen felül 6 éve folyamatosan járok egyéni pszichoterápiába, hogy fejlődjön, mélyüljön, gyógyuljon a személyiségem és a kapcsolataim.

Jelenleg 3 szupervízor keze és figyelme alatt dolgozom. Ez azért fontos, hogy kliemseimmel felelősséggel, terapeutaként kellő önreflexióval dolgozzam.

3 éve havi, csoportos szupervízió támogatja a munkám színvonalát. Illetve egyénileg egy szomato-pszichoterapeuta és egy mindfulness szupervízor pszichoterapeuta is fogja a kezem.

Hogy miért fontos ezeket leírnom? Mert így láthatóbb a befektetett munkám, amit olyan nehezen ismerek el magamnak, bár ebben a műfajban sokat fejlődtem...most ahogy végiggondolom és leírom igazán büszke vagyok magamra!

És mi van most? Most megállok a képzésekkel. Egy évre. Egy évet adok magamnak, hogy levegősebb, teljesítménytől mentesebb legyen az életem. Szándékosan, tudatosan más értékekre szeretném a figyelmemet fordítani.
Keresem majd ami tölt, ami könnyű, ami önazonos. Hagyom beépülni az eddigi tudást, hogy valahogy még mélyebben a részemmé váljon. Szeretnék többet élni, kevesebbet teljesíteni. A szándékokra fókuszálni az elvárások helyett.
Nagy döntés ez nekem, hiszen életem korai időszakától az elvárásoknak való megfelelés volt az életbenmaradásom feltétele.

A terápiás térbe igyekszem klienseimmel ezen döntésem által is egyre mélyebb, szeretettelibb légkört teremteni, az önmagam felé is gyakorolt nagyobb elfogadással, empátiával.
Jöhet az új "tanév", ahol másik iskolapadba ülök, mint eddig és reményeim szerint tele lesz mindenféle, ám másfajta bőséggel a tapasztalataim hosszú sorában.

Szeretettel:
Anita❤️

26/08/2026

"Mindannyian nagyon mély hipnózisban élünk. Az a kérdés, hogyan lehet fölébredni." Feldmár András, A tudatállapotok szivárványa

Nagy rajongója vagyok Feldmár Andrásnak, bevallom őszintén. Amikor a könyveit, idézeteit, vele való beszélgetéseket hagyom hatni magamra, valami mélyről felfelé igyekvő szabadság érzés jelenik meg bennem. Lehet, hogy azért, mert sokszor már-már zavarbaejtően nyíltan beszél tabukról, vagy mert végtelen bölcsességét úgy tudja szavakká formálni, hogy azok egyszerűen beesnek a megfelelő helyre.
Szóval úgy érzem sokat kaptam tőle az elmúlt években, emberileg és szakmailag is.
Nem is volt kérdés, hogy szeretnék ott lenni augusztus 24.-én, az évente hazalátogató, idén már 86 éves pszichoterapeuta előadásán.

Az első órában, a fent idézett könyvének témáiről beszélt, mely rám is nagy hatással volt 2020-ban, amikor elolvastam.
Néhány, számomra lényeges gondolatot, a saját értelmezésemben megosztanék itt is.

Beszélt az akarásról. Hogy a szorongásaink, idegrendszerünk romló állapota, kiégéseink, elcsúszó kapcsolati működéseink egyik oka az akarás/nem akarás kérdése. Ahogy ő mondja, a testben az akarás szerve az izomzat. Tehát akarhatok felemelni egy téglát, akarhatok felállni a székből. Ezeket meg tudom csinálni. De például nem akarhatok valamit érezni/nem érezni. Nem akarhatok valamire gondolni/nem gondolni vagy azt sem tudom akarni, hogy ne feszüljön be a nyakam, állkapcsom, ha stressz ér. Az izmom jelezni fogja, hogy hol vannak az akarás határai. Mert befeszül.
Amit irányítani tudok az; a figyelmem és a reakcióim. Ez szorosan kapcsolódik a tudatos jelenlét gyakorlásához és mélyebben a buddhizmushoz is, a szenvedéseink gyökerei főként a ragaszkodások és ellenállások. (akarom, nem akarom)

Tehát András azt mondja, hogy amit lehet kezdeni az akarással, az az, hogy akarjunk ne akarni valamit! (Legalább vegyük észre, ha valamit nagyon akarunk/nem akarunk).

Beszélt arról, hogy például a terápiában (is) mennyire fontosak a közös élmények. Hogy együtt legyünk mindketten a saját tapasztalatainkban is és megjelenhessen a Mi, egy interperszonális és interkorporális kapcsolati tér, hogy ahogy ő fogalmazott "átfolyunk egymáson". Csak így lehetséges egy nagyon kicsit megérteni a másikat, így lesz a beszélgetés terápiás mélységű. A terapeutának készen kell állnia arra, hogy találkozzon a saját valóságával, vakfoltjaival abban az adott beszélgetésben, máskülönben hogyan bíztathatná kliensét hogy ő is találkozzon a sajátjával?
Ha mindketten készen állunk, meg fog jelenni közöttünk az itt és most valósága és igazságai.

Minden beszélgetés bizonyos szempontból tudatmódosító "szer", hiszen amikor két ember valóban találkozik és elkezdenek egy végtelen tartalmaikból felhozott kapcsolódást, ott mindketten átmennek egy másik tudatállapotba, ott változások történnek testben, lélekben egyaránt.

Azt is mondja, hogy a panaszkodás azt jelenti, vonakodva élek. És hogy kell magunknak egy saját sorrendet képezni abból, ami fontos nekem és ami a sor alján van.

Az élményeink a legfontosabbak. Ezeket nem lehet elolvasni, kigondolni, meghallgatni, csak átengedve magunkon tapasztalhatunk valamit, amit csak később tudunk esetleg a szavak, az szintjére vinni, valami értelmet adni neki. Ezt csakis mi tudjuk, hogy egy élmény mit jelent nekünk. Senki más.

Azt is mondja, hogy a számunkra fontos dolgokért harcolni kell, ami meg nem fontos, azt el lehet hanyagolni. Ez a mi, személyes sorrendünk kell, hogy legyen.

Azt is tapasztalja a kliensein, hogy nem gyászolnak meg olyan dolgokat, amiket nem kaptak meg. Soha nem kaphatjuk meg senkitől, amit pl. 1, 3, 5, 10 évesen az anyánk vagy az apánk nem adott meg. Figyelmet, puszit, ölelést, bíztatást, együttérzést, szeretetet, határokat, autonómiát, játékot, mókázást, stb. A felnőtt kapcsolatainkban állandóan ezeket akarjuk megszerezni tudattalanul a másiktól, ha meg akarjuk spórolni a gyásszal járó nehéz érzéseket.

Néhány gondolata volt az AI (mesterséges intelligencia) szerepe kapcsán is. A fejlesztések iránya, hogy legyen empatikus, együttérző, érzelmileg intelligensebb, ami nehezebbé teheti majd szerinte az élő kapcsolatainkban a "mesterséges intelligencia" vagyis a nem őszinte empátia kiszűrését. Ott az igazi veszély, hiszen egy gép sosem lesz emberi, csak emberszerű. A valódi együttérzés tapintható, érzékelhető a testen, az idegrendszerünkön. Erre érdemes felébrednünk.

A második órában a közönséget szólította, így jópáran kiülhettek, kérdezhettek tőle, amelyekre a saját, utánozhatatlan stílusában, lazán és őszintén válaszolt.

Igazán inspiráló, szívmelengető este volt, jó, hogy mentem, hogy találkoztunk az élményeinken keresztül.🙏

Szép napot Nektek!
Anita❤️

22/08/2026

Ezt a hetet nagyszüleim házában töltöttem, búcsúzással, emlékezéssel telve, mivel anyukám kiköltözése óta üresen áll és még keresi új tulajdonosát. Nehéz egy ilyen családi örökségtől megválni...közel 100 éve a dédapám és a nagyapám saját kezével építette.
Sok nehéz történet, emberi sors örzői a falak, de nekem vannak vidám, önfeledt és boldog pillanatok is az emlékeimben.

Gyerekkorom összes nyarát itt töltöttem, ismerek minden fát, növényt a nagy kertben, sőt bármerre nézek az évtizedekkel ezelőtti arca is elém tárul emlékeimből. Hol voltak a legfinomabb szőlőfürtök, milyen színűek voltak a kedvenc tyúkjaim. Amikor a papám megmutatta az újszülött nyulakat, amikor ültem a sárga vödrön és a kezemből etettem a kacsákat. Órákig ültem a diófa vastag ágán és néztem a leveleket, magoztam a meggyet vagy a barackot a mamámmal. Ahogy ittam a tejeskávét a kis pirospettyes bögrémből, az ízek, illatok, látványok mai napig itt vannak, felidézhetőek, testileg is érzékelhetően velem vannak.

Bár a nagyszüleim régen meghaltak, de ahogy körbejártam minden nap a kertet, a szobákban a tárgyakat, a régi kedvenc látványokat a szememmel, valahogy a búcsúzás mellett megjelentek, felhangosodtak az Élet üzenetei is. Mosolyt csaltak az arcomra és valahogy újra közel jöttek az ősök, akik bár fizikailag nincsenek, de mégis érezhetően velem voltak akkor, amikor ránéztem egy gyümölcsre, a többször kiszáradás szélére és kivágásra ítélt diófára, annak tavaly levágott ágaira, melyeken azóta minden lehetséges helyen új, erős hajtások nőttek.
Magamba néztem, arra gondoltam; milyen fontos üzenetek ezek most nekem, reményt, hitet adnak életem jelenlegi nagy átrendeződésében.
De jó, hogy ebben nem vagyok egyedül.

És eszembe jutott Bert Hellinger egyik mondata; "Nem a sok tesz boldoggá bennünket, hanem a lényeges."

Nektek mi az ami igazán lényeges?
Anita❤️

18/08/2026

Idegrendszerünk állapota érzékelhetően, szavak nélkül is kihat környezetünkre. Így a nyári szünet vége felé, talán elcsigázottabb lehet néhány szülő az unatkozó gyerekek pörgése, az iskolakezdés feszültségei vagy bármi más miatt ( és ez teljesen teljesen normális!!). Szülőként ugye mi vagyunk a felnőttek, vagyis fontos, hogy mi tudjuk szabályozni a bennünk megjelenő stressz tüneteket.
A nyár nem mindenkinek a pihenésről szól, a nyaralások is gyakran feszültségforrások és akad most bőven egyéb is, ha kinézünk a tágabb térre. (pl. Erdőtüzek).
Lehet hogy csak kifáradtunk, feszültebben reagálunk, nincs kedvünk bevonódni a közösségbe, visszahúzódunk.
Testünk is befeszülhet, a nyak, állkapocs, a vállak vagy érezhetünk emelkedett pulzust, gyorsabb légzést vagy éppen ezek ellenkezőjét, nihilt, motiválatlanságot, állandó kimerültséget.

Hatunk egymásra testileg is. A túlpörgött gyerek állapotát átvehetjük, ahogy ő is a miénket, a párunk nem érti miért kezd ő is zizegni, ha a toleranciánk, kapacitásaink a végükhöz közelítenek.
Ha mi meg tudjuk gyengéden, apró lépésekben nyugtatni a kifáradt idegrendszerünket, környezetünk is velünk lazulhat.

Az alábbi 4 lépéses szabályozó gyakorlat sokat segíthet a hétköznapok nehéz perceiben. Amikor valami nagyon sok lesz. Bármikor, bárhol elvégezhető.

1. Képzelj magad elé egy arcot. (Vagy akár megfigyelheted egy közeledben lévő arcát is)
Háromszögben figyeld meg az arc részleteit az alábbi sorrendben; bal szem, jobb szem, száj, bal szem. Majd figyeld meg egyben az egész arcot. Ne siess! Hagyj időt a részleteknek.
Ismételd meg, ha jól esik majd egy kilégzéssel engedd el ezt az első pontot.
▶️A jobb-bal lefelé szemmozgások stimulálják mindkét agyféltekét. A figyelem szűkítése, tágítása kontroll érzést adhat.

2. Vegyél egy nagyobb lélegzetet majd a nyelvet nyomd hátra és kilégzéssel együtt adj hümmögő hangot, amíg tart a kilégzés. Érezheted a hümmögés által keltett rezgéseket a torokban, hangszálaknál, mellkasban. 3x ismételd meg, majd kicsit állj meg és figyeld ezeken a területeken az utóhatásokat.
▶️ A hümmögés egy nagyon gyors és hatékony üzenetet ad az agynak, arról, hogy biztonságban vagy. Aktiválja a vagus ideget, mely segít, hogy mihamarabb visszatérj nyugalmi állapotodba.

3. Tedd az egyik kezed a mellkasodra. Figyeld meg melyik melegebb; a kezed vagy a mellkasod. Várj, amíg a kettő hőmérséklete kiegyenlítődik. Közben lélegezz.
▶️ Az érintés segít abban, hogy egy stresszreakció után visszatérj a testedbe, abba az állapotba, amikor szabályozottabban tudsz működni.

4. Belégzés 4 ütemre, kilégzés 5-6 ütemre. Ismételd meg 3x. Pihenj meg, jólesően.
▶️ A hosszabb kilégzés aktiválja a nyugalomért felelős paraszimpatikus idegrendszert.

Megfogalmazhatsz egy kedves, együttérző üzenetet magadtól magadnak.
Tettél egy apró, de fontos lépést az önszabályozás vagyis az önszeretet rögös útján.🙏❤️

Szép napot Nektek!
Anita❤️

(A gyakorlatot a Neurotoned programjából fordítottam.)

10/08/2026

Hetente 1x bemegyek az irodámba, meglocsolni a növényeimet, kapcsolódni a térrel, amíg az is megpihen a konzultációs szünetben. Körülnézek, leülök a fotelomba, mosolygok és tudatosítom, mennyire szeretem a hivatásomat és klienseimet. Aztán becsukom az ajtót és visszalépek a ma már megérdemeltnek érzett hosszú szabadságomba.

3 hét telt el és még 3 hét előttem. Jó ez a félidő, már kellően kiestem a napi rutinból és kezd kialakulni egy szünet-menetrend, ami lassabb, jelenidejűbb, mint a szokásos.

Vizsgálom magamat, a "dolgozó nő" részemet, most távolabbról és fontos ez a kép, hogy tudjam egyre jobban ki vagyok enélkül a szerep nélkül. Amíg közel 20 évig alkalmazott voltam csak jelképes időre léptem ki a munkából, 1-2 hétre. Végigdolgoztam a nyarakat is. Nem tudtam leállni. Hajtott a megfelelés, a félelem, hogy mi van, ha kilépek és lemaradok, fontosnak kellett érezni magamat, hogy ne törhessen fel a mélyben munkálkodó kevés vagyok érzés, vele a sok szégyen. Nem bántam jól magammal.

Időnként most is találkozom az anyagi szorongással, ez természetes, ezer gyökérből táplálkozik, de ma már kedvesen, megnyugtatóan ott tudok lenni magammal. Kevesebbel is beérem.

A legnagyobb feladat most magamat kísérni . A felépülésben. Bíztató jelek vannak arra, hogy az idegrendszerem, a testem és a lelkem a tavasszal indult és hónapokig tartó nagy kiégés és összeomlás után végre kezd stabilabbá és szabályozottabbá válni. Sokat mozgok, földelek, mindful módon, lassabb tempóban élem a napokat, jelzem az idegrendszeremnek, hogy nincs valódi ok a készenlétre. Sok jel utal a gyógyulásra, az erőm, a vitalitásom és a testembe, az életbe vetett bizalmam nemcsak regenerálódni látszik, hanem új rügyek fakadnak a kiszáradt ágakon. Megtapasztalhatom azt a kegyes ajándékot, hogy a nagy kríziseket, traumákat nemcsak képesek vagyunk túlélni, hanem új, addig a mélybe temetett energiák és irányok is megszülethetnek az együttérző és támogató térben.

M. Haruki azt mondja, hogy "amikor kijössz a viharból, már nem ugyanaz az ember leszel, aki belesétált. Erről szól a vihar."
Milyen igaz.
Néhány hónapja mindennél jobban vágytam arra, hogy végre legyek olyan, mint régen.
Mára megértettem, hogy már nem leszek és nem is kell. Van, ami maradt, van, ami meghalt és van, ami még most születik bennem.
És ez így nagyon oké.

Értékké válik lassan bennem a sok átélt nehéz tapasztalat. Igyekszem ezt a megtestesült tudást tovább adni.

Szeretettel kívánok Nektek tudatos, mértéktartó, felelősségvállaló, örömteli nyári napokat!
Anita❤️

30/07/2026

Nyári szünetem napjainak fókuszában idén az (ön)együttérzés gyakorlása, az idegrendszerem újrarendezése, szabályozása, a minden téren minőségi idő megélése áll. Tanulom magam egy eddigieknél elevenebb szinten.

Az önegyüttérzés egy nagyon fontos eleme minden belső munkának, gyógyulásnak.
Amikor kedvesek, megértőek, elfogadóak, ítélkezéstől mentesek vagyunk azzal, ami bennünk történik. A testben, a fejünkben, a szívben, vagyis az érzelmeink szintjén.
Amikor igyekszünk türelmesek lenni magunkkal, amikor kifelé vagy befelé feszültté válunk, amikor nem sürgetjük magunkat afelé, ahol még nem tartunk.
Csak együtt vagyunk azzal, ami van. A kellemetlen érzetekkel, érzésekkel, gondolatokkal.
Ez kőkemény, tudatos munka az elején (hónapok vagy évek) mert együtt lenni a csupasz valóságainkkal sokszor nagyon nehéz.
Akkor főleg, ha azt az együttérző mondatot, hogy "itt vagyok" gyerekként alig-alig hallottuk...

Az önegyüttérzés nemcsak azt jelenti, hogy "látom magam", hanem cselekvő mód, aktív tevés, túllép a megfigyelésen, szemlélődésen.
Napi, apró lépések, támogató jelenlétek önmagamtól önmagammak, amikor valami túl sok.

Számomra jelenleg az egyik útvonal a napi gyakorlásokhoz, melyet bátran ajánlok angolul tudó követőimnek; a Neurotoned profi csapata. Sok rövid videót készítettek az idegrendszer működéséről, a túlterhelődés felismeréséről és legfontosabb, sok-sok szomatikus gyakorlat ahhoz, hogy stabilizálódni tudj, amikor kibillensz.

🤔Mit jelent vajon Nektek az együttérzés önmagatokkal? Milyen kihívások jelennek meg a nyári szünet alatt?

Ölelés, Anita❤️

20/07/2026

Mai nappal megkezdem hosszú, nyári szünetemet, szeptemberig☀️.
Már harmadik éve, hogy megengedem magamnak ezt a luxust. Ismerősen fogadom; ez a hét azzal fog telni, hogy beleengedem magam - a munka-leállás feszültségeivel együtt - a jóba.
Nagyon hálás vagyok mindenkinek (barátok, családom, terapeutám, ) aki segített abban, hogy tudjam magam ennyire szeretni és értékesnek tartani.

Szeretettel gondolok klienseimre is, akik ebben támogatóak és értik, értékelik, hogy nekik is szükségük van szünidőre, amikor a sok önismeretbe fektetett energia, idő és a megszerzett tapasztalati tudás leüllepszik, megpihen, integrálódik. Hogy aztán ősztől folytatódjon a személyiségük fejlődésének folyamata.

Megfogalmazódtak bennem irányok, hogy mivel töltöm a következő heteket, de a korábbiaktól eltérően az idén minden fix programot töröltem. Miért? Egyrészt mert a fő fókusz most a stabilizálódásomon lesz, másrészt a tervezésekkel és a célok elérésével járó stessz helyett idén nyáron tudatosan az áramlást választom.
Amiben magammal, a jelenben lévő tapasztalataimmal jobban együtt tudok majd lenni. Pillanatról pillanatra.

Kimaxolom az unatkozást, amiből majd kreatív energiák születhetnek. Olvasok, táncolok, víz-és természetközelben leszek, amikor csak tehetem. Gondoskodom a testemről. Folytatom a mindfulness meditációkat, mert az idegrendszerem megnyugszik és mosolyog ilyenkor.


Szeretném, ha újra kedvem lenne írni posztokat is, szóval szándékként megfogalmazom, ez ad szabadságot ahhoz, hogy dönthessek arról mit és mennyit nyitok ki.

Öröm, hogy itt vagytok és olvastok!
Ölelés, Anita❤️

16/07/2026

Nagyon gyakran azt gondoljuk, hogy ahogy viselkedünk a kapcsolatainkban és az életünk egyes helyzeteiben azok mi vagyunk. Pedig nem egészen. H.S. Sullivan amerikai pszichoanalitikus elmélete szerint már kisgyerekként kiépítünk tudattalan megküzdéseket, azért, hogy kapcsolódhassunk és hogy megvédjük magunkat a kapcsolatainkban. Ez a két terület mozgat bennünket.

A személyiségünk részét képezik olyan nem tudatos viselkedések, működések, melyek azért vannak, hogy
▶️csökkentsék a szorongásunkat a szüleinkkel kapcsolatban,
▶️hogy fokozzák a magabiztosságunkat,
▶️és hogy meg tudjuk magunkat védeni.

Amikor azt mondjuk; "én ilyen vagyok", az tehát csak részben igaz, mert sokkal inkább aszerint létezünk az életünkben, ahogy sok-sok tapasztalat során kialakítottuk az önvédelmi burkot magunk körül.
Az a megküzdés, igazodás, ami gyerekkorban életmentő volt, az felnőttként már korlátozóvá válhat, hiszen a felnőtt kapcsolatainkban szükséges nagyon is a sebezhetőség felvállalása azért, hogy az intimitás mélyülhessen. Itt tud egy biztonságos terápiás kapcsolat nagyon sokat gyógyítani.

A kapcsolatainkban a túlzott önvédelem tipikusan kétféle módon jelenthet meg;
1. Amikor azt tanultuk meg, hogy a szükségleteinkre csak akkor figyel anya vagy apa, ha fokozom az aktivitási szintemet (ordítok, anya,anya,anya...). Felnőttkorra alapbeállítássá válhat az, hogy nem kaphatom meg, amit szeretnék, csak akkor, ha intenzíven élek, ha felnagyítom, amit szeretnék.
2. Amikor a szükségleteinkre nem figyelt anya, apa gyerekkorban, egyszerűen kikapcsoltuk a szükségletet. Hozzászokunk, hogy azok nem elégülnek ki a számunkra megfelelő módon, ezért elvágjuk a kapcsolatot a szükségleteink felé. Lemondunk róluk.
A korai adaptáció célja ugyan az volt, hogy megvédjük magunkat, de felnőttként ezek aktivizálódásával sajnos pont oda jutunk, amitől a legjobban félünk; vagy elutasítást kapunk vagy elhanyagolást.

A terápiában egy olyan biztonságos térre nyílhat lehetőség, ahol megjelenhetnek a valódi szükségletek. Megfogalmazhatóvá, kimondhatóvá válhatnak és a megérdemelt helyükre kerülhetnek.

🫶Te melyik önvédelmi működést tapasztalod inkább a kapcsolataidban? És mi az, ami bekapcsolja benned? Mit tesz a másik ember, amitől tudattalanul önvédelmi reakcióba kezdesz?

Ölelés,
Anita❤️

25/06/2026

A múlt héten 2 napot töltöttem hallgatókkal a Személyiségfejlesztő Akadémia-án. A mindfulness, tudatos jelenlét gyakorlatát, módszertani helyét és szerepét ismerhették meg a leendő Érzelmi intelligencia fókuszú személyiségfejlesztők.

A tudatos jelenlét nem "csak" egy kellemes elmerülés az élményekben, hanem a pszichoterápia egyik fontos eszköze is, hiszen szándékosan az itt és most-ra irányítja a kliens figyelmét, ezzel a nehézségek gyökerére is nagyobb lehetőség van ránézni. Ezáltal gyakorolhatja a kliens azt is, hogyan legyen együtt mindenféle testi, érzelmi és gondolati tapasztalatával, főként a kellemetlenekkel, amitől szívesen szabadulna és amelyektől úgy érzi szenved.
A mindfulness segíthet a terápiában, hogy növekedjen az együttérzés önmagával, konfliktusaival, nem cél hogy ne szenvedjen, hanem hogy növekedjen a kapacitása arra, hogy érettebben szenvedjen, oldjon meg helyzeteket.

Sokat beszéltünk arról, hogyan segítheti a tudatos jelenlét RENDSZERES gyakorlása (napi 10-20 perc) például a testi-érzelmi szabályozásunkat is.

Példák arra, amikor nem működik az önszabályozásunk, mert nem is tudatosítjuk, mi történik bennünk (addig meg nem tudjuk hol fogjuk meg a helyzetet)

- cikáznak a gondolatok, miközben a testben van egy érezhető fáradtság.
- gyorsabban ugrasz, fokozott ingerlékenységet tapasztalsz.
- összeszorított fogak, állkapocs, befeszült vállak, nyaki rész.
- tele a naptárad programokkal.
- megcsinálod, még akkor is ha túl sok, mások miatt...
- megjelenik az elbújnék a világ elől érzés.

A tartósan szabályozatlan idegrendszer kimerül. Kiégés, betegségek indulhatnak el.

A szabályozáshoz szükséges a figyelem ezekre a jelekre. Jelenlét kell. Pár perc, hogy észleld, megvizsgáld, együtt legyél azzal, hogy milyen amit tapasztalsz a testben, elmében, hangulatban, beavatkozz, ha kell.

El lehet kezdeni bármikor, inspirációként ajánlom az -t.

A szabályozás azt jelenti, hogy gondoskodsz önmagadról. Hogy Te tudod (ha figyelsz), hogy mi a jó neked. Hogy van hatásod, nemcsak sodródsz a hétköznapok viharában.

A szabályozottságban;
-gondolatok már nem zaklatnak annyira, ha megtanulod a figyelmedet a testre és a földelő, biztonságos érzetekre vinni.
- megtanulhatod érzékelni a testi, érzelmi reakciódat és megállítani, mielőtt kirobbansz.
- észreveheted, hogy kezd befeszülni az állkapcsod, vállad, mielőtt az egész testedre tartósan kiterjedne.
- beiktatsz apró töltődéseket, pihenőket.
- megállsz mielőtt eltolnád a falig magad.
- tudatosan megengeded, gyakorlod, hogy pihenjen az idegrendszered (inger-és zaj csendek napközben is)

Az állandó készenlétben, csinálásban végtelenül el lehet fáradni.
És ahogy sokszor nem vesszük észre, hogy mennyi az elég, annyira gyorsan elszaladnak mellettünk azok a pillanatok is, amikor élvezhetnénk, örülhetnénk annak AMI VAN.

Ölelés,
Anita❤️

19/06/2026

Kapcsolati tapasztalataink már magzati kortól elindulnak. Szívből ajánlom ezt a mély és megindító beszélgetést!❤️

Gondolkodtál már azon, hogy miért késel el szinte mindig mindenhonnan? Vagy épp miért szorongsz bénítóan, amikor be kell lépned egy új társaságba vagy meg ke...