Megoldások Mártival

08/06/2026

"Engem nagyon "megdolgoztatott" a nap, azóta is folyamatosan foglalkoztat. Lelkileg és fizikailag is.
Felismerések jönnek-mennek, folyamatosan olyan helyzetekbe ütközöm, amik ott megjelentek. Próbálom ebből az új perspektívából nézni ilyenkor. Az biztos, hogy sok munkám lesz ezzel a témával magamon, de már az is nagy dolog, mennyire más szemszögből tudom látni ugyanazt.
Megterhelt testileg-lelkileg is (nem rossz értelemben) - olyan, mintha lelki maratont futottam volna...
Szóval még mindig hatása alatt vagyok az egésznek, biztosan lesz még folytatása bennem!
Nagyon köszönöm ezt az élményt, és hogy személyeddel ezt egy ilyen támogató közegben élhettem meg!"

Ha kedvet kaptál te is egy jó játékhoz, vagy további kérdésed lenne, keress bátran! Akár itt, üzenetben, akár a [email protected] címen.

26/04/2026

Nemrégiben megnéztem a Kész dráma című filmet. Nekem nagyon tetszett, és izgalmas kérdéseket vetett fel, gondolatokat indított el bennem.

Az egész film története egyetlen kérdésre épül: mi a legrosszabb, amit valaha tettél az életedben. Azóta is ezen gondolkodom magammal kapcsolatban.

Főként azért, mert míg tudatos munkával le nem küzdöttem, én is nyakig szégyenben éltem, mert azt mondták, hogy rossz vagyok.
Ki az, aki nem hallotta gyerekként, hogy szégyelld magad?! Szerencsés kevesek.
És ha nem is mondták ki szó szerint, de büntetésekkel, szidással, vagy akár szeretetmegvonással éreztették a szülők (és más, számunkra fontos felnőttek), hogy nem vagyunk elfogadhatóak, szerethetőek. Én személy szerint sokszor az okot sem értettem, amiért büntettek.

Hetek óta jár az agyam, hogy mik az általam elkövetett „legrosszabb” dolgok.

Óvodás koromban napocskás hajgumit loptam a boltból, amivel persze lebuktam. Ma már (sok-sok év önismereti munka után) azt is értem, miért tettem. Még csak nem is magamnak szántam, hanem egy ovistársamnak. Nekem „bilifrizurám” volt, neki gyönyörű, hosszú szőke haja. Azt gondoltam, hogy majd ha megajándékozom, cserébe szeretni fog az a lány. Ezzel együtt sem lettünk barátnők…
Később is voltak helyzetek, mikor felmerült bennem, hogy valamit fizetés nélkül nyúljak le, de nem tettem meg.

Másik súlyos vétkem, hogy középiskolás koromban hazudtam a tanáromnak. Azt mondtam, kaptam engedélyt egy iskolai ünnepély fotózására, de ez nem volt igaz. Annyira akartam azokat a képeket, hogy inkább bevállaltam a hazugságot, mint hogy megkérdezzem, és nemleges választ kapjak. (Természetesen fiú-ügy volt a történet mögött.) Ezzel is lebuktam, de nem volt komolyabb „megtorlás”. Elég volt a szégyenem.
Szerintem nagyon kevesen vannak, akik soha nem hazudtak szándékosan, tudatosan.

Néha gondolatban, vágyaimban félre is léptem. A valóságban nem.

Nem találom, hogy ezeknél komolyabb „bűnt” követtem volna el – ahogy gyanítom, a nagy többség is hasonló súlyú vétkeket fog találni a saját életében.

Mikor valaki ül velem szemben, és már egy gondolatért, egy érzésért nyakig merül a szégyenbe, vagy elmesél egy számára szégyenteli történetet, engem is gyógyít a vele való munka. Hiszen nála nyilvánvaló számomra, hogy emiatt nem kellene megbélyegeznie magát – ezen keresztül meglátom a saját történetemet is.

Ami nagyon megdöbbentő: rengetegen olyan dolgokért éreznek szégyent, amiket nem ők követtek el, hanem valaki ellenük (szülők függősége, kapcsolati bántalmazás, sz*****is abúzus...)

Biztos, hogy rendszeresen hibázok – ahogy mindannyian. De nem ettől vagyunk emberek?
Igen, vannak igazán nagy bűnök (köztük olyanok is, amik valóban megbocsáthatatlanok). Ezekért kapja meg az elkövető a büntetését, de utána ő is megbocsátást, feloldozást nyer valamilyen szinten a világ szemében – önmagában gyakran soha (és tudom, hogy itt is vannak kivételek).
De bízom benne, hogy a többség ennél sokkal banálisabb dolgokat fog találni, ha magába néz.

Mégis, képesek vagyunk az egész életünket apró vétkek, vagy akár mások (gyakran a szüleink) hibái miatt úgy végigélni, hogy igyekszünk elbújni, észrevétlenné válni, hiszen a szégyenünk azt üzeni nekünk: Nem vagy OK! Vállalhatatlan a személyed!

Innentől már inkább csak kérdéseim vannak:
- Tényleg tartozom-e bárkinek elszámolással a gondolataimért, érzéseimért?
- Jogom van-e hibázni, vagy mindig hibátlannak, tökéletesnek kell lennem?
- Azonos vagyok-e még mindig azzal az emberrel, aki valaha esetleg komolyabbat hibázott?
- Ami másnál bocsánatos, az magamnál miért nem?
- Tényleg az egész lényem elfogadhatatlan attól, hogy valamikor követtem el problémás dolgokat?

A szégyen legjobb ellenszere a fény. A napvilág. Ha megtalálod a megfelelő embert (legtöbbször egy szakembert vagy egy sorstársi közösséget, de akár egy nagyon jó barátot vagy párt), akinek kimondhatod a szégyenedet, egyszer csak zsugorodni kezd, majd eltűnik.
Van vele munka, de szerintem ez az, amibe leginkább érdemes energiát fektetni!

Ha úgy érzed, hogy neked is van még dolgod ezen a téren, keress bizalommal!
Ha pedig van hozzá kedved, oszd meg velünk a te „legnagyobb bűnödet”.

17/04/2026

Hatalmas élmény közreműködőként, segítőként jelen lenni, mikor újoncok ismerkednek a SzomatoDrámával.
Minden ilyen alkalommal megtanulok valami újat magáról a módszerről, és saját magamról is.
Hálás vagyok, hogy részese lehettem, és hogy sok-sok játékban szavaztak nekem bizalmat a résztvevők.
Az, hogy közülük sokan jelezték, hogy maguk is szeretnének játékvezetővé válni, visszaigazolja, hogy mindannyian jól végeztük a feladatunkat.

Négy hónap telt el azóta, hogy ezzel a nagyszerű csoporttal elindultunk a nyolcnapos Alapélmény utazására.

Ahogy itt ülök a lezárás után, még mindig a zárókör negyven résztvevőjének hangja vibrál bennem. Megható volt, amikor Oláh Katával közösen átadtuk a tanúsítványokat, amik sokkal többet jelentenek egy darab papírnál: ezek igazolják azt a mély belső munkát, amit mindenki elvégzett, és egyben belépőt is jelentenek a SzomatoDráma szakmai képzései felé.

Sokan talán nem is sejtették az induláskor, hogy ez az önismereti út hová vezet majd. Elképesztő tanúja lenni annak a pillanatnak, amikor valakit megszólít ez az irány, és ráébred, hogy szívesen válna játékvezetővé vagy egyéni konzulensté. Ez az elköteleződés, ami ilyenkor egy emberben megszületik, az egyik legjobb dolog, amit szakmailag és emberileg kísérni tudunk.

Ez a gazdag élmény köszönhető többek között a közreműködő játékvezetőknek is. 🙏
Mayer Márti, Murányi Kriszti, Árpás Márti, Dezső Gergő, és Kárásziné Kovács Kati alkották a szakmai csapatot mellettünk ezen az Alapélményen.

A zárókörben elhangzott mondatok pedig önmagukért beszélnek:

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mély érzéseket élhetek át, hatalmas volt, köszönöm, rengeteget változtam.”

„Óriási felismerés volt végre időt kapni arra, hogy a bennem lévő megengedő folyamatok megjelenjenek. Nem tudást viszek haza, hanem élményt.”

„Az elején pánikoltam, hogy milyen sokan vagyunk, de ilyen biztonságos és elfogadó közegben még sosem voltam. Lenyűgöző az az egyszerűség, amivel a legmélyebb rétegekhez tudtunk közel menni.”

„Sokkal egységesebbnek és integráltabbnak érzem magam, ez a négy hónap valódi fordulatot hozott az életemben.”

„Amiért jöttem, azt letettem – és ez egy óriási megkönnyebbülés.”

Öröm volt nézni, ahogy a búcsú pillanataiban már szervezték a saját Facebook csoportjukat és a közös találkozókat.

Egy újabb „SzomatoDráma család” született, akik viszik tovább ezt az élményt a világba.

Hálás vagyok minden pillanatért, amit veletek tölthettem!

Szeretettel:
Várhegyiné Judit

13/04/2026

Akár én is lehetek a te játékvezetőd. :)
Ha van kedved játszani, keress bizalommal!

🍃A SzomatoDrámában a játékvezető egy olyan gyakorlott segítő szakember, aki a folyamat során a háttérben maradva kíséri és gyengéden irányítja a játék menetét.

❓Hogyan tud Téged segíteni a játékvezető?

👉 Megteremti a biztonságot – Legfőbb feladata, hogy „tartsa a teret”, vagyis jelenlétével egy olyan biztonságos közeget teremtsen, amelyet az ítélkezésmentes, szeretetteli figyelem és a bizalom jellemez

👉 Kíséri a folyamatot – Nem ő oldja meg a problémát, hanem segít a főszereplőnek abban, hogy a szőnyegen (a „belső színpadon”) megelevenedő szereplőkkel érdemi kapcsolatot teremtsen és párbeszédet folytasson

👉 A tőle telhető legjobb tudásával van jelen: – A játékvezetők gyakorlott és tapasztalt segítők, akik egy speciális, többszintű képzés során sajátítják el a módszert

❤️ A jó játékvezető
▪️mély együttérzéssel bír, képes megőrizni spontaneitását és kreativitását, miközben bízik a szervezet öngyógyító folyamataiban,
▪️nem tanácsokat ad, hanem hagyja, hogy a folyamat saját sodrása vezesse el a főszereplőt a felismerésekig,
▪️gyakran támaszkodik a megérzéseire, hogy segítse a testrészekkel vagy érzelmekkel való kommunikációt, és ráhangolódjon a tünetek mélyebb jelentésére.

Összességében a játékvezető egy olyan kísérő, aki segít lefordítani a test üzeneteit a tudat számára, és támogatja a résztvevőket a belső harmónia és az öngyógyítás felé vezető úton. 💛

További információk a SzomatoDrámáról és programjaink a SzomatoDráma hivatalos honlapján👇
szomatodrama pont hu

27/03/2026

Ha kipróbálnád a SzomatoDrámát, vagy további kérdésed lenne, keress privát üzenetben, vagy a [email protected] címen.

👉Aki válaszol: Oláh Katalin, pszichológus, a SzomatoDráma módszer vezető oktatója

"Nem csak módszertani értelemben van különbség a SzomatoDráma és a családállítás között, hanem talán a mögötte húzódó emberkép vagy világkép is más.

Hadd világítsam meg ezt egy példával. Bert Hellinger felfedezett egy a családot tudattalanul működödtető szabályrendszert, amit úgy nevezett el, hogy a szeretet rendje vagy rendjei –magyarul olykor rendnek, olykor törvénynek fordítják –, és a családállítás során azt keresgéljük, hogy ez a rend hol sérült, ki nincs a helyén, és hogyan tudnánk valahogy visszaállítani ezt a rendet.

Ezzel szemben a SzomatoDrámában teljes mértékben hiányzik ez a fajta koncepcionális rendkeresés. Nem az lesz az iránytűnk, amikor alkalmazzunk a módszert, hogy milyen rend, vagy külső normatíva sérült, hanem csakis kizárólag azt figyeljük, vizsgáljuk, hogy a főszereplő hogy van, hogy van az ő élményeivel, bejáratokat keresgélünk, hogy milyen irányba vezet most út az ő benső világában vagy merre nincs út.

Éppen ezért nem használunk kifejezetten olyan eszközöket, amit a családállítás használ, nem használunk oldómondatokat, direkt intervenciókat, hanem sokkal inkább tálcán kínáljuk a főszereplőnek a lehetőségeket, és mindig ő dönt, hogy mi az, amit levesz erről a tálcáról. Hogy milyen irányba képes haladni a benső világában a gyógyulása felé."

18/03/2026

"Úgy érzem a szomatodráma egy olyan lehetőség az önismeret hosszú útján mely mindenkinek egy fontos mérföldkővé válhat, én mindenképp annak tartom. Bátorság kell a nyitottsághoz, hogy idegen emberek körében megjelenítsük rejtett énünk mélységeit. Rengeteg érzelem szabadult fel bennem azon idő alatt amit a csoportban tölthettem el.
Fontos megemlítenem, hogy végig biztonságban éreztem magam, barátságos és nyugodt légkör, jó érzés volt kapcsolódni. Egy egészen más kapcsolódási dinamikát éreztem a játékok során mint ami akár egy verbális kommunikáció alkalmával létrejöhetne.
Az érzéseim rohamos gyorsasággal váltakoztak, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék. A játék ideje alatt nekem nehezen ment az érzelmeim ösztönös áradását szabadjára engedni, és sokszor kontrolláltam magam. Viszont azt is érzékeltem, hogy mik azok az érzések amit nem kontrollálok és melyeket igen. Ez tanulságos volt számomra, és iránymutatóként szolgálhat a további egyéni fejlődésemben.

Összegezve az átélt élményeket, kijelenthetem, hogy rendkívül hasznos és impulzív kapcsolódásban lehetett részem, és mintha egy külső szemlélői pozícióból láthattam volna meg magam.

Az események feldolgozásához idő kell, de örülök hogy leírhattam a gondolataimat, írás közben sokkal inkább felidézhetővé válnak az emlékek.
Sajnos a játék másnapján lebetegedtem, nem azt állítom, hogy feltétlenül a szomatodráma érzelmi dinamikájának hatása, de sokat mondó, hogy csak 1 napig voltam lázas, és a következő napon már teljesen jól voltam 🙂"

Ha kedvet kaptál a kipróbáláshoz, vagy további kérdésed lenne, keress bátran!
Akár itt az oldalon, üzenetben, akár a [email protected] címen.
Márti

16/02/2026

"Már régebb óta ki szerettem volna próbálni ezt az önismereti csoport formát, mert nagyon érdekelt, hogy hogyan juthatok el egy testi tünetből önmagam mélyebb megértéséhez, és egyáltalán, vajon jobban megértem-e magam?

Pszichodráma tapasztalatom már jócskán volt, nagy vonalakban volt elképzelésem arról, hogy hogyan fog történni a folyamat és hogy a legfőbb feladatom az, hogy átadjam magam annak, amit érzek. Ez egyébként is az egyik fő tanulási feladatom.
Konkrét témát/tünetet vittem, és volt egy félelmem is vele kapcsolatban. Mégpedig az, hogy volt már egy-két értelmezés a fejemben, és tartottam attól, nehogy ezek az értelmezések határozzák majd meg a játékomat. Hát nem így lett. Sőt, azért vagyok különösen hálás a játékomnak, mert egy új szemszögbe helyezte a tünetemet. Nem a korábbi értelmezéseim mutatkoztak meg hasonló formában, hanem találtam egy teljesen új szempontot. Amire eddig egyáltalán nem is gondoltam.

Ez segít abban, hogy egy új fonallal egy olyan téma felé forduljak mélyen és őszintén, amiről eddig nem is gondoltam, hogy lenne vele bármi dolgom.
Azt is érdekes volt megtapasztalni, hogy más játékában mennyivel könnyebb volt érezni, míg a sajátomban sokkal jobbal féltem érezni azt, amit érzek. Kicsit nehezebb volt beleengednem magam a saját játékomban megélt érzésekbe.

Márti nagyon figyelmesen kísért, nagyon jól érezte, hogy mikor mennyi teret adjon és amikor kellett, kivárt. Végig biztonságban éreztem magam a vezetésed alatt. Köszönöm szépen a napot és a segítséged, kísérésed!"

Ha te is kedvet kaptál, kipróbálnád a SzomatoDrámát, vagy kérdésed van, keress privát üzenetben, vagy írj a [email protected] címre.
Az alkalmak időpontját igyekszem a jelentkezők igényeihez igazítani.

29/01/2026

A tudatosságról

Ahogy az alkoholnál és szerhasználatnál is nehéz meghúzni a határt, mikortól beszélünk függőségről, az élet számos más területén is felmerülhet ez a kérdés.
Egészséges-e valamilyen szokásom, viselkedésem, vagy már problémás? Ráadásul míg az alkoholnál, kábítószerhasználatnál törekedhetünk a teljes megvonásra (absztinenciára), addig ez például az evésnél, testedzésnél, internethasználatnál, munkánál, és még nagyon sok helyzetben nem megoldható.

Ilyenkor lenne fontos a tudatosság, hogy átgondoljuk, miért is tesszük épp azt, amit teszünk.

Ebben az írásban inkább kérdéseket igyekeztem megfogalmazni, hiszen a válaszokat mindenki magának tudja megadni.
Dolgozni jobbára mindannyiunknak kell. Van, akinek örömet jelent a munka, van, akinek csak a megélhetést. Lehetnek olyan helyzetek, időszakok, amikor nagyobb szeletet hasít ki az életünkből, mint amennyit esetleg szeretnénk. Ám az is előfordulhat, hogy mi magunk döntünk úgy, hogy még többet dolgozunk. Nem tudjuk letenni a céges telefont, becsukni a gépet, nem tudunk kikapcsolni. Valóban szükség van erre? Valóban összedől a munkahelyem, ha pár órán át nem vagyok elérhető? Biztosan szükség van folyamatosan rám? Nagyon nehéz ezeket a kérdéseket feltenni, és még nehezebb őszintén válaszolni rájuk. Ha a magánéletem elől menekülök a munkába, ha csak akkor érzem értékesnek magam, amikor épp fontos tevékenységet végzek, ha már rég fontosabb a cég, mint a család és a barátok, már elég nagyot kellene váltani.
A tudatosság, ha merek ránézni, miért is vállalok olyan sokat, ha legalább kicsit merek a motivációm mögé benézni, már elindíthat egy folyamatot, ami egy egészségesebb működés felé vihet.

Egyértelmű: ha éhes vagyok, eszem. De mi van akkor, ha nem vagyok éhes, csak annyira csábító az a süti (chips, rágcsa…) A film is izgalmasabb, ha közben jár a kezem a táltól a számig.
Ugyanígy ehetek azért, mert feszült vagyok, vagy szomorú. Valami hiányzik, magam sem tudom, mi – hátha épp egy hatalmas szelet süti! Sikerült valami? Akkor jár a jutalom, ami szintén lehet extra adag kaja. Ahogy unalmamban is nyitogathatom a hűtőajtót, hátha az elmúlt 20 percben termett ott valami izgalmas.
Ha tudatosan figyelek magamra, megpróbálom azonosítani azt, miért is nyúlok valami étel után, érdekes felfedezéseket tehetek, amiken érdemes elgondolkodnom.

Ugyanígy érdemes a „Miért” kérdést feltenni magunknak, mikor leülünk a számítógép elé. Dolgozom vele? Fontos levelet írok? Tanulok? Valami valóban fontos, értelmes dolgot teszek?
Vagy esetleg ezzel kivonulhatok egy kellemetlen helyzetből, félbeszakíthatok egy beszélgetést, vitát?
Ha unatkozom, biztos hogy ez a legjobb cselekvés, amivel elfoglalhatom magam? Természetesen lehet ideje, létjogosultsága egy-egy jó netes játéknak, filmsorozatnak. Ám időnként könnyebb leülni a gép elé, mint nekiállni egy régóta halogatott feladatnak, még ha ezt nem is tudatosítjuk magunkban. Előfordult-e már, hogy leültünk egy-egy részt megnézni a kedvenc sorozatunkból, és 3-4 óra múlva vettük észre, hogy a sokadiknál tartunk?

Vajon teszünk fel magunknak kérdéseket a közösségi média használatunkkal kapcsolatban? Az ismerőseink, netes „barátaink” közül hányan vannak, akik mellett simán elmennénk az utcán, nem ismernénk meg egymást? Akiknek pedig a nevére is, arcára is emlékszünk, vajon leülnénk-e vele egy kávéra, egy beszélgetésre? Akik valóban fontosak közülük, azokkal vajon beszélgetünk is, vagy azt gondoljuk, ha látjuk a közösségi oldalon, hol nyaral és mekkorák a gyerekei, akkor már kapcsolódunk is hozzá?
Amikor tovább osztunk egy-egy posztot, felteszünk valami saját tartalmat, mit várunk? Valami érdekeset szeretnénk másoknak is a figyelmébe ajánlani? Esetleg megerősítésre van szükségünk? Vagy épp nagyon rosszul érezzük magunkat, és abban bízunk, hogy mások like-ja, visszajelzése majd kicsit elviselhetőbbé teszi a napot? Jó lenne legalább így, virtuálisan kapcsolódni valakivel?
Vannak-e valódi, hús-vér barátaink, akikkel időnként valóban találkozunk, megöleljük egymást, és odafigyelve beszélgetünk?
Rossz érzés lehet szembesülni azzal, hogy bár van pár száz, akár pár ezer „ismerősöm”, nincs, aki eljöjjön velem egy moziba, vagy egy sört meginni, aki megkérdezné, hogy vagyunk, és meg is hallaná a választ. Ezért inkább nem is gondolkodunk ezen – pedig lehet, hogy érdemes lenne.

Nagyon hasonló a helyzet a sporttal, bármilyen hobbival, de még akár az olvasással is. Megvan a létjogosultságuk, helyük az életünkben. A kérdés a mennyiség, és a motiváció.
Azért megyek edzésre, mert a mozgás szerves része az életemnek, úgy érzem jól magam, ha energikus vagyok? Vagy inkább addig sem kell máshol lennem? Esetleg akkor vagyok elfogadható, ha kilókban és centikben megfelelek valamilyen elvárásnak?
Azért olvasok (rajzolok, zenélek, táncolok…), mert kikapcsol és feltölt, vagy azért, hogy ezzel meneküljek valami más elől?

Mindenki megtalálhatja a saját kérdéseit, ahogy a válaszait is. Ha teljesen rendben vagyunk magunkkal, az életünkkel, bátran fel tudjuk tenni ezeket a kérdéseket magunknak. Ám ha már ebben is óvatoskodunk, akkor biztos, hogy érdemes elgondolkodni, jó irányba tartunk-e.

Ha a fenti kérdések eldöntéséhez, vagy akár a változtatáshoz segítségre van szükséged, keress bizalommal!

Ez az írásom korábban a Színes Fogadó Tér - Emberarcú függőség cikksorozatában jelent meg.