08/08/2026
🔥 Pár napja majdnem leégett a házunk
Ezt a mondatot azért még nekem is furcsa leírni.
Tőlünk néhány tanyával odébb tűz keletkezett. Hogy pontosan mitől, azt egyelőre nem tudom. A tűz azonban nagyon gyorsan továbbterjedt, és elért a második szomszédunkhoz, ahol kb. 400 szalmabála volt felhalmozva.
Na, onnantól már nem egy kis tűzről beszélünk.
A bálákból méteres lángok csaptak fel, égtek a fák, melléképületek, és a szél vitte tovább az izzó pernyét. Mi pedig két házzal arrébb voltunk.
Egyszer csak már nem az volt a kérdés, hogy mi történik a szomszédban, hanem az, hogy elér-e hozzánk.
A mi udvarunkon is keletkezett tűz a lehulló pernyétől, és a tetőnkre is jutott belőle. Ebben a brutális szárazságban pedig ehhez nem kell sok.
És itt jött az a része a történetnek, amiért elképesztően hálás vagyok.
A tűzoltók fantasztikus munkát végeztek. Nagyon gyorsan kiértek, és úgy sikerült megfogniuk a tüzet, hogy bár rengeteg bála odalett, a lakóházakat meg tudták védeni. Az egyik ház tetején már lángot is láttak, de azt is sikerült időben eloltani.
És közben jöttek az emberek is. Szomszédok, ismerősök, mindenki figyelte, hol landol egy újabb izzó darab, hol kell közbelépni.
Furcsa érzés volt nézni az egészet. Az ember lát tüzeket a híradóban. Hallja, hogy szárazság van. Tudja, hogy vigyázni kell, de azért valahol mégis azt gondolja:
„Igen, igen… csak ez velünk nem fog megtörténni.”
Aztán egyszer csak ott állsz, és azt figyeled, hogy a szél merre viszi a parazsat, a pernyét.
Próbáltam a szelet csitítani, a tüzet mérsékeltem a magam képességeivel.
Talán nekem most ennyi ennek a történetnek a tanulsága:
a biztonság sokkal törékenyebb, mint gondolnánk.
És néha egészen hétköznapi döntéseknek – hogy mit, hol és hogyan tárolunk, mennyire figyelünk a környezetünkre – óriási következménye lehet.
Ma pedig különösen jó érzés ránézni a házamra, mert tegnap este még egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy ma is ugyanígy fog ott állni. ❤️
És ezúton is hatalmas köszönet a tűzoltóknak. 🚒❤️
