17/08/2026
A hétvégébe mindent bele akartunk sűríteni, ami még hiányzott a nyári bakancslistánkról.
Szombatra gondosan megterveztünk mindent. Hosszú utazás Balatonra, SUP, társas, könyv…még azt is kiválasztottuk, hogy hol fogunk enni, sőt azt is hogy mit… tényleg mindenre gondoltunk.
Aztán valahogy mégsem úgy alakult a nap, ahogy elképzeltük. Nem volt rossz, csak éppen nem azt kaptuk tőle, amit annyi tervezés után vártunk.
Vasárnapra szintén volt egy szépen felépített tervünk… ami végül teljesen meghiúsult.
Így hát elindultunk máshová. Spontán. Minden különösebb készülődés nélkül. Egy törölközővel a kezünkben.
És egyszer csak egy gyönyörű helyen találtuk magunkat.
Kristálytiszta víz, csodálatos környezet, minden, amire szükségünk volt – sőt, valahogy még annál is több. És az egész napnak volt egy olyan könnyedsége, amit előző nap hiába próbáltunk gondosan megszervezni.
Hazafelé azon gondolkodtam, milyen érdekes…
Talán nem kell mindig mindent nekünk kitalálni, megtervezni, kézben tartani és pontosan olyanná formálni, amilyennek elképzeltük.
Néha talán elég egy kicsit elengedni az irányítást, beleengedni magunkat a flow-ba, és hagyni, hogy az élet is hozzátegyen valamit a terveinkhez.
Mert lehet, hogy miközben mi fejben már pontosan tudjuk, merre kellene mennünk, az áramlás éppen egy sokkal szebb hely felé visz. ✨