24/08/2026
Nem lehetek más, csak az, aki vagyok
Átkapcsoló folyt.köv
(a túlélő identitásból a valódi, megélő identitásba)
Az egyik legnépszerűbb mondat manapság az önismereti térben az, amit címnek választottam: Nem lehetek más, csak az, aki vagyok. És ebből következően ez a kérdés az, ami a leginkább foglalkoztat bennünket: Ki vagyok én. A válasz attól függően érkezik, milyen nézőpontból közelítünk hozzá. A személyiség szerepekben határozza meg: férfi/nő, társ, apa/anya, gyerek, testvér, főnök/beosztott, stb. Ennek is vannak árnyalatai, ki hogyan testesíti meg ezeket a szerepeket. Helyt tudunk-e állni ezekben, megfelelünk-e az elvárásoknak. Identitást építünk, ami ránkég, ha azt gondoljuk, nem változtatható. Az identitás kapcsolódhat a származásunkhoz is, meghatározza, hova születtünk, milyen csoporthoz tartozunk. Ott is elvárások vannak. Az odatartozás igénye mozgat bennünket, amiről tévesen azt hisszük, be kell simulni, fel kell adni magunkat.
Ezek mind a túlélés energiái. Az életünk a tét. Itt megélésről szó nincs, ami a valódi identitásunk. Ott nincsenek elvárások, nem szükséges álarcokat felvenni, falakat építeni. Az a valódi önmagunk, tényleg annak megélése, akik vagyunk. Na de hogyan lehetséges ez?
Engem is foglalkoztat, mióta az eszemet tudom, hogyan lehetek az, aki vagyok. Szabadon megélni önmagam. Persze hogy erre tettem be magamnak a tapasztalási lehetőségeket egész életemben. Mert én úgy gondolom, nem kívülről kerülnek azok be, hanem mi magunk támogatjuk magunkat a tapasztalási lehetőségekkel éppen az önmagunkká válás útján. Mi dobáljuk be a kavicsokat a tudatosságunk tavába, ahogy A Szív Útja mondja. Nagyon szeretem ezt a megállapítást. Nagyon fontos része a tudatosság kiemelése. Akkor is az történik velem, ha nem vagyok benne tudatos, és akkor is, ha az vagyok. Mennyivel másabb akkor tudatosan benne lenni az életemben, nem igaz?
A képen szereplő kendőnek története van. Kb. 65 éves darab. A céduláján ez olvasható: Handprinted 100 % wooly scarf. Azaz kézzel nyomtatott 100 % gyapjúsál. Nagyon kellemes viselet, azon túl, hogy nagyon tetszenek a színei, a mintája, a kézimunka jellege meg különösen értékes nekem. Úgy került most képbe, hogy szerettem volna egy ilyen kendőt. Szó szerint pont ilyet. Ezt a kendőt láttam lelki szemeim előtt. Azt nem tudom, hogy azért-e, mert ott lapult a fiókban, de az biztos, hogy nem emlékszem rá, hogy valaha is találkoztam volna ezzel a kendővel. Mindegy is, ennek nincs jelentősége. Megálmodtam, pár napra rá ott volt. Anyukámnak meséltem a Gipsy Festes élményeimet, és azt, hogy szeretnék egy ilyen kendőt, mire ő előhúzta a fiókból, mint egy varázsló. Az ő kendője, lánykorában használta az iskolai fellépéseken.
Mióta az eszemet tudom, vonzódom az autentikus cigányzenéhez, cigánytánchoz. Konkrétan 20 éves korom körül kerültem vele olyan kapcsolatba, hogy az életem választott, felvállalt része lett. Egy pécsi folkfesztiválon találkoztam cigányzenét játszó együttessel, és az olyan volt, mintha megtaláltam volna valamit. Valamit, amit elvesztettem, amire emlékeztem, szóval megvolt az nekem, csak elfelejtődött. Sokáig nem értettem, mi ez a vonzalom. Kaptam is értetlenséget a környezetemtől, ők se értették, akarták tudni az okot. Merthogy semmi közöm genetikailag hozzájuk, semmi, nulla. Én annyira nem firtattam ezt, elfogadtam, hogy tetszik, örömmel veszek benne részt, töltést ad. Majdnem elvégeztem a romológia szakot is, lovári nyelven is elkezdtem tanulni. Én komolyan vettem, a környezetem ezt is a hóbortjaim közé sorolta. Aztán mikor mégsem romológia szakos lettem, mert ott volt a finn nyelv és kultúra iránti érdeklődésem is, és azt választottam, akkor beigazolódottnak vették, hogy ugye csak hóbort volt ez a cigány téma. Mondjuk a finn rajongásomat se értették, az is hóbort volt számukra. Ez is mindegy, hiszen nem befolyásolt, mentem, ahova szerettem volna, tanultam, ami érdekelt. A finnt rendesen végigcsináltam, levizsgáztam belőle, használtam is a tanításban, tolmácsolásban.
Aztán idővel csak rájöttem, mit is dobáltam én a tudatosságom tavába a cigány és a finn témával is. Mert a kettő ugyanaz. Azt tapasztaltam meg Finnországban, amit a cigány zene, tánc is felvillantott, és ha abban kötelezem el magam, ugyanez jön ki belőle. A közeg mindegy, a sztori más, de a tapasztalás ugyanaz. Az idei balatonboglári Gipsy Fest mottója fejezi ki a legszemléletesebben: szabadság és életöröm. Finnországban éppen ezt tapasztaltam meg a huszas éveim elején, hogy lehetek az, aki vagyok, szabadon, örömmel megélve az életet. Nem akarnak megváltoztatni, nincsenek felém elvárások, nyitottan, kíváncsian, érdeklődően fogadnak: Ki vagy te, mutasd meg, szeretnénk megismerni, színesítsd a társaságunkat azzal, aki te vagy. Pedig a finnek tapasztalataiban is ott van pont az ellenkezője, az, amit a cigányság sokkal erősebben megélt: el nem fogadás, leuralás, majd mi megmondjuk, ki lehetsz, az, aki te vagy, az értéktelen, megsemmisítésre ítéljük, felejtsd el ezt az identitásod, különben rosszul jársz. Vajon éppen ezért lettek a finnek ennyire elfogadók és nyitottak a másságra? Jó kérdés. A nyitosságuk mellett az akadályozó nyomait is látom ennek az el nem fogadásnak a finnek természetében, a saját maguk elfogadásában. A finn humornak is markáns része az önirónia.
Vagyis az történt, hogy a tudatosságom tavába akkor azt a kavicsot dobtam, hogy szeretném megtapasztalni ezt az érdeklődő odafordulást a másik felé, az értékessége kifejezését felé, és erre a finnekkel való találkozás akkor sokkal alkalmasabb volt. Azért nyilván nem furcsa, hogy Kalyi Jag-kazettákat vittem magammal Finnországba, és az a zene tartotta bennem a lelket bánatomban, de örömömben is. Ebben az időszakban még semennyi tudatosság nem jellemzett, azt se tudtam, mi az, eszik-e vagy isszák-e. Tudatosan nem tudtam, mégis történt velem, mert a lelkem vitt.
Tanár koromban komunikáció órán sokat hallgattunk cigányzenét a hentes tanuló cigány fiúkkal. Jó emlékek ezek. Pár éve a MA kincseiben tartotta Keczeli Ági a haladó körtánckurzust, aminek egyik modulja a cigánytánc. Én is beszálltam ismétlőként a kurzusba, és akkor megéltem elég mélyre kerülve a cigányzenén és táncon keresztül az üldözöttséget, gyökértelenné tenni akarást, amit a cigányok megélhettek. Együttérzés volt bennem vagy ismerős volt valahonnét az érzés. Jó kérdés. Mindenesetre ez kipucolta belőlem azt, ami a szabadság és az életöröm teljes megélésének útjában állt. Ez az átfordítás most a Gipsy Festen teljes bizonyosságot nyert bennem, élem a szabadságot és az életörömöt.
Fogok még erről beszélni egy videóban A Szeretet a Forrás csoportban, ahova szeretettel várlak. Az Átkapcsoló többi írását és videóját is megtalálod ott sok más anyaggal együtt:
https://www.facebook.com/groups/199211308853243
Szabadon önmagunknak lenni szándéknak a megvalósításában tudok a MA kincseiben támogatást adni az egyéni konzultációkon. Úgy látom, erre van most a legnagyobb szükség. Ezért megnyitom az egyéni konzultáció lehetőségét október 15-ig a következő ajánlattal:
*egyéni családállítás 2 óra időtartamban
*és hozzá a családi rendelméletre épülő videós workshopok a családi szerepekről (apa, anya, férj, feleség, gyerek, testvér)
Az ajánlat igénybe vehető keddi és pénteki napokon, helyszíne a MA kincseiben Kaposújlakon.
Díja: 30000 Ft.
Jelentkezni a [email protected] címen lehet.
Ebben a videóban pedig elmondtam a konzultáció menetét és a videók tartalmáról is beszélek:
https://youtu.be/8OmwJUSt7T0
Szeretettel: Mercz Andrea tudatosság-mentor, integrált szemléletű család-és rendszerfelállító tréner