Achilles Masszázs Szalon

Achilles Masszázs Szalon Kovács Márk vagyok, okleveles gyógymasszőr. 2020-ban szerettem bele a masszázs fortélyaiba, amikor elsajátítottam a svédmasszázs technikáit.

🙏,,Erő és egészség egy tapintás által”💆‍♂️

-Trigger,-Svéd,-köpöly
🔹Kombinált masszázs🔹
📍Kecskemét,Budai utca 1 📍
🔹0630/2959209🔹 Azóta folyamatosan képeztem magam, és különböző városokban vizsgáztam. Az egyik legnagyobb áttörést a triggerpont masszázs jelentette számomra, amellyel rengeteg embernek tudtam segíteni e különleges technika ré

vén. 💆‍♂️💆‍♀️

A gyógymasszőri bizonyítvány megszerzése után elhelyezkedtem egy gyógyfürdőben, ahol többféle mozgásszervi panaszokat kellett kezelnem napi szinten. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ami motivált abban, hogy saját technikáimat tovább tökéletesítsem. 🌟

Folyamatosan tanulok és fejlődök, ezért is döntöttem úgy, hogy saját vállalkozást indítok. Célom, hogy nemcsak azoknak segítsek, akik már ismerik erősebb masszázsaim jótékony hatásait, hanem azoknak is, akik régóta szenvednek különböző mozgásszervi problémákkal. 🏋️‍♂️🏃‍♀️

Keressetek bizalommal, ha szeretnétek megtapasztalni a masszázs gyógyító erejét és megszabadulni a hosszú ideje fennálló fájdalmaktól! 🙌

Szeretettel várlak titeket,

+36 30 295 9209

Kovács Márk 😊

Achilles Masszázs Szalon

😣 Vendég: „Be van állva a nyakam, és a lapockám környéke is nagyon feszes.”💆🏻‍♀️A nyak és a lapocka környékén erős     f...
02/09/2026

😣 Vendég:

„Be van állva a nyakam, és a lapockám környéke is nagyon feszes.”

💆🏻‍♀️A nyak és a lapocka környékén erős
feszültséget érzett, ezért először triggerpont-kezeléssel kezdtünk.
Ezután a lapocka környékét köpölyöztem statikus, majd mobilizációs technikával.

A kezelés közben 💬:

„Olyan, mintha újra elindulna a vérkeringés a nyakamtól a fejem irányába.”🔄👆

Ezt az érzetet már többen is jeleztétek,milyen hatással bír egyetlen csésze a nyaki szakaszon👌

📯A köpölyözés számomra még mindig egy csoda technika,mert van hogy már azonnali hatást/javulást érünk el,akár egy kezeléssel is.Egy hihetetlen öngyógyító folyamat megy ilyenkor végbe a testben…

(Természetesen mindkét oldal meg lett köpölyözve)…..😌

🔥 AKCIÓ – AUGUSZTUS 10. – SZEPTEMBER 1.12.000 Ft helyett most 10.000 Ft!Nem kell attól tartanod, hogy itt majd hirtelen ...
10/08/2026

🔥 AKCIÓ – AUGUSZTUS 10. – SZEPTEMBER 1.
12.000 Ft helyett most 10.000 Ft!

Nem kell attól tartanod, hogy itt majd hirtelen mozdulatok vagy hangos roppantások várnak rád.🥶

Ez inkább olyan, mintha együtt csinálnánk meg azokat a finom kimozgatásokat, amikre a testednek néha szüksége lenne, csak éppen elfelejtünk időt szánni rá.🤸‍♀️

Lassan, kontrolláltan, a tested jelzéseit figyelve dolgozunk. 🤲
Nincs kapkodás, nincs erőltetés,nincs nyakroppantás😳 – csak kellemes, biztonságos érzet és célzott mozgás.

Ha kíváncsi vagy, milyen érzés, amikor a tested újra szabadabban mozog, próbáld ki most akciósan!

📍Achilles Masszázs Szalon
🔹Kovács Márk

https://achillesmasszazs.hu/
📲 +36/30-295-9209

🎉 Elkészült az Achilles Masszázs új weboldala! ✨Nagy örömmel mutatom be az új felületet, amely még egyszerűbbé és kényel...
04/08/2026

🎉 Elkészült az Achilles Masszázs új weboldala! ✨

Nagy örömmel mutatom be az új felületet, amely még egyszerűbbé és kényelmesebbé teszi az időpontfoglalást.😌

Az új rendszer előnyei:

✅Gyors és egyszerű online időpontfoglalás
✅Saját vendégfiók a foglalások kezeléséhez
✅Bérletek nyilvántartása egy helyen
✅Regisztrált vendégeknek születésnapi 10% kedvezmény 🎂
✅Különleges akciók és ajánlatok

Külön köszönöm a Lioner Digitális Ügynökség csapatának a gyors, precíz és kreatív munkát! Fiatalos hozzáállással, azonnal megértették az elképzeléseimet, és pontosan azt valósították meg, amit szerettem volna. 🙏

Célom továbbra is, hogy a masszázs foglalása minél egyszerűbb és kényelmesebb legyen minden vendég számára.

Várlak szeretettel az új rendszerben is! 😊

📍https://www.achillesmasszazs.hu/foglalas

🌿Hosszú ideje kerestem azt a technikát, ami             a triggerpont-kezelést és a köpöly terápiát                     ...
01/07/2026

🌿Hosszú ideje kerestem azt a technikát, ami
a triggerpont-kezelést és a köpöly terápiát
egy komplex kezelés,egy egységes
rendszerre teszi.🙏

Most megtaláltam. Az utolsó kirakósdarab
a helyére került…..🧩

🔹ÚJ ELEMEK :

🔹Állapotfelmérés

🔹Szimmetrikus/aszimmetrikus
elváltozások felismerése

🔹IT-szalag feszességének
csökkentése(futók,focisták)

🔹Ízületi mozgástartomány javítás

🎉 Hamarosan indul az Achilles Masszázs weboldala! 🎉Nagy örömmel jelentem be, hogy jelenleg készül az Achilles Masszázs e...
24/06/2026

🎉 Hamarosan indul az Achilles Masszázs weboldala! 🎉

Nagy örömmel jelentem be, hogy jelenleg készül az Achilles Masszázs első hivatalos weboldala, amely számos új lehetőséget és kényelmi funkciót kínál majd vendégeim számára.

Az új rendszer előnyei:

✅ Gyors és egyszerű online időpontfoglalás
✅ Saját felhasználói fiók a foglalások kezeléséhez
✅ Bérletek nyilvántartása egy helyen
✅ Regisztrált vendégeknek születésnapi 10% kedvezmény 🎂
✅ Különleges akciók és exkluzív ajánlatok
✅ Kényelmes használat mobiltelefonról és számítógépről egyaránt

Célom, hogy a masszázs foglalása még egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb legyen mindenki számára.

🚀 A nyitásról hamarosan további információkat osztok meg. Addig is időpontfoglalásért keress bizalommal!

I. KÖTŐSZÖVET🕸️ Mi van, ha nem az izmaid gyengék... hanem a kötőszöveteid letapadtak? 🤔A kötőszövet (fascia) behálózza a...
07/06/2026

I. KÖTŐSZÖVET

🕸️ Mi van, ha nem az izmaid gyengék... hanem a kötőszöveteid letapadtak? 🤔

A kötőszövet (fascia) behálózza az egész testedet. Olyan, mint egy belső pókháló: ha rugalmas, könnyedén mozogsz. Ha letapad, jönnek a problémák. 😖

⚠️ Merev nyak
⚠️ Feszülő vállak
⚠️ Húzódó derék
⚠️ Beszűkült mozgás
⚠️ Sport közbeni kellemetlenségek

A jó hír? 🙌

A tested képes alkalmazkodni és regenerálódni. 💪

🏃‍♂️ A rendszeres mozgás
🤸‍♂️ A nyújtás
🏋️‍♂️ Az erősítés
🚶‍♂️ A napi aktivitás

mind segíthetnek abban, hogy a kötőszövet rugalmasabb maradjon.

Ehhez pedig remek kiegészítő lehet a masszázs és a köpölyözés is. 💆‍♀️✨ Segíthetnek fellazítani a letapadt területeket, javítani a szövetek csúszását és támogatni a szabadabb mozgást. 🔄

Mert a cél nem csak az, hogy kevesebb fájdalmad legyen. ❤️

Hanem hogy:

⚽ Könnyebben sportolj
🏃 Gyorsabban mozogj
🧘 Szabadabban hajolj
💃 Energikusabban éld a mindennapokat

✨ A mozgás gyógyszer. A kezelés pedig segítség lehet ahhoz, hogy újra jól essen mozogni. 🙏💙🔥🕸️

🐙…🩵,,Szív köpöly”
20/05/2026

🐙…🩵
,,Szív köpöly”

Kedves Vendégeim! 🌿Szeretnélek benneteket tájékoztatni, hogy április 30-tól elutazom, így ebben az időszakban nem leszek...
15/04/2026

Kedves Vendégeim! 🌿

Szeretnélek benneteket tájékoztatni, hogy április 30-tól elutazom, így ebben az időszakban nem leszek elérhető ✈️

A legközelebbi időpontok egyeztetésére legkorábban május 18-tól lesz lehetőség .📅

Annak érdekében, hogy addig is mindenki sorra kerülhessen, április 25-én (szombat) és 26-án (vasárnap) is dolgozom 💆‍♂️

Kérlek, ha szeretnétek még előtte jönni, időben jelentkezzetek 🙏

Köszönöm a megértéseteket.🌿

Kovács Márk
🏯Achilles Masszázs Szalon
📍Kecskemét, Budai utca 1

06/04/2026

🐰 Húsvéti nyereményjáték sorsolás 🐰

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a játékban 💛

A nyertes a videóban kiderül 🎉

👉 Gratulálok, hamarosan kereslek időponttal kapcsolatban!

Ha most nem nyertél, ne csüggedj ,figyeld az oldalt,mert nyereményjátékok és akciók tervben vannak😉
Szeretettel várlak Kecskeméten, az Achilles Masszázs Szalonban, ha szeretnél egy kis feltöltődést és kikapcsolódást 💆‍♀️

📍 Cím: Kecskemét, Budai út 1.
📩 Időpont foglalás: üzenetben/telefonon

https://vm.tiktok.com/ZNRXCaNmJ/

Egy kis emlékeztető a kedves vendégeimnek! 🙏😌Lassan kigyűlik az 50% kedvezmény az 5. alkalomnál, úgyhogy ne felejtsétek ...
01/04/2026

Egy kis emlékeztető a kedves vendégeimnek! 🙏😌

Lassan kigyűlik az 50% kedvezmény az 5. alkalomnál, úgyhogy ne felejtsétek otthon a bérleteteket, amikor jöttök hozzám! 💆‍♀️

Ez a kedvezmény eddig a törzsvendégeimnek szólt, viszont jó hírem van: az új és leendő vendégeim számára is hamarosan érkeznek kedvezményes bérletek! 🎉

Érdemes figyelni az oldalt, mert nemsokára jövök a részletekkel.

Achilles Masszázs Szalon🙏
Kovács Màrk

Cím

Budai Utca 1 Földszint 4. üzlethelység
Kecskemét
6000

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Achilles Masszázs Szalon új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Achilles Masszázs Szalon számára:

Parancsikonok

Megosztás